A város központja (I. rész)

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

Jó fél éve egyre több szó esik Balatonalmádi város központjáról, annak beépítéséről és épületeiről, nyilvánvaló kapcsolattal a Penny Market üzletház építésével. Jelen írás nem kíván állást foglalni valamelyik vélemény mellett, csupán történeti visszatekintést szándékozik nyújtani, a város központjának tekintett terület kialakulása, illetve beépítése történetének bemutatásával. Természetesen csak a főbb vonásokat megemlítve, ugyanis mindenre kiterjedő ismertetést az újság terjedelme nem tesz lehetővé. Előre kell bocsátani, hogy az 1800-as évek vége előtti időkben beépítetlen, rét és szőlő művelési ágú mezőgazdasági terület volt.

1923 évi kataszteri térkép részlete

-XIX. század vége: Az Óvári és a Jókai utcáktól a Balaton felé eső területen az 1898-ban épült Zsák vendéglőn és az 1899-ben megnyitott Kneipp intézeten kívül más épület nem állott. Természetesen a Balaton vize fölé 1877-től kezdve több ütemben épített fürdőházat e szempontból nem lehet figyelembe venni.

-1909. július 9.: Ünnepélyes keretek között megindult a vasúti forgalom a Balaton északi partján. Az előzőekben említett két épületen kívül a vasútállomás, valamint a hozzá tartozó raktár és őrház épületek álltak a területen. A káptalan tulajdonát képező réten keresztül földút vezetett az állomáshoz. Egyúttal meg kell említeni, hogy az állomás főépülete két alkalommal került bővítésre.

-1923: Az 1923. évben készült kataszteri térképen láthatóan a Baross Gábor út megnyitásra került és a mai nyomvonalán vezetett le az állomáshoz. A Zsák vendéglő és a Kneipp intézet épületeken kívül öt villaépület látható, közülük ma még kettő van meg. Az Arany János és a Petőfi utcák még nincsenek megnyitva.

Kapcsolódó cikkek

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2004. (16. évf.) 1. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja