„A zirci apátsági templom” változatai közötti eltérés

A Helyismeret wikiből
a (Forrás)
18. sor: 18. sor:
 
Az enyhülés első jele volt, hogy az állam 1982-ben megengedte a zirci apátság alapításának 800-adik évfordulóján a rendtagok ünnepi összejövetelét, és 1987-ben engedélyezte, hogy Kerekes Károly, akit a Szentszék zirci apátnak nevezett ki, külföldön apáttá benedikáltassa magát.
 
Az enyhülés első jele volt, hogy az állam 1982-ben megengedte a zirci apátság alapításának 800-adik évfordulóján a rendtagok ünnepi összejövetelét, és 1987-ben engedélyezte, hogy Kerekes Károly, akit a Szentszék zirci apátnak nevezett ki, külföldön apáttá benedikáltassa magát.
 
1989-ben az alaposan megtépázott és létszámban megfogyatkozott szerzetesrendek újrakezdhették életüket. A rend egykori birtokán egy nagyvenyimi épületben néhány fiatallal megkezdődött az újoncképzés, a noviciátus. 1990 első hónapjaiban Zircen négy ciszterci szerzetes újra indította a szerzetesi életet. A következő években a zirci apátság visszavette egykori pécsi, székesfehérvári, majd a budai és egri gimnáziumát. 1994-ben a zirci apátság épületének mintegy harmada, 2002-ben csaknem egésze visszakerült a rend használatába. A növendékek teológiai képzése Zircen és Veszprémben, tanári képzésük az ország különböző egyetemein folyik.
 
1989-ben az alaposan megtépázott és létszámban megfogyatkozott szerzetesrendek újrakezdhették életüket. A rend egykori birtokán egy nagyvenyimi épületben néhány fiatallal megkezdődött az újoncképzés, a noviciátus. 1990 első hónapjaiban Zircen négy ciszterci szerzetes újra indította a szerzetesi életet. A következő években a zirci apátság visszavette egykori pécsi, székesfehérvári, majd a budai és egri gimnáziumát. 1994-ben a zirci apátság épületének mintegy harmada, 2002-ben csaknem egésze visszakerült a rend használatába. A növendékek teológiai képzése Zircen és Veszprémben, tanári képzésük az ország különböző egyetemein folyik.
 +
2013-ban adták át a felújított épületet, mely az apátság többi részével együtt teljes renováláson esett át. Az apátsághoz tartozó Látogatóközpont, melyet szintén 2013-ban nyitottak meg, helyet ad az egyház- és rendtörténeti kiállításnak. A 800 éve – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Zircen élő szerzetesek korábbi és jelenlegi mindennapjaiba nyerhet betekintést a Tisztelt Látogató. A közösség tagjai nyilatkoznak hivatásukról, feladataikról, életükről. A személyes megszólalások mellett a tárgyi emlékek is beszélnek: az apátság évszázadainak leletei, műtárgyak, liturgikus alkotások kerültek kiállításra az egyes tárlókban. Nyomon követhető a ciszterci szerzetesek történelme egészen az apátság 1182-es alapításától napjainkig; a rend magyarországi tevékenységeinek, feladatainak változásai, fejlődése. A tájékozódást segítik az interaktív, érintőképernyős információs felületek, valamint az audioguide-os vezetés is.
 +
Az apátsági épületegyüttes helyet ad még a MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma állandó és időszaki kiállításainak, valamint a Ciszterci Műemlékkönyvtárnak.
 +
  
  

A lap 2016. szeptember 14., 09:51-kori változata

Az apátsági templomot 1732-ben kezdték építeni a sziléziai Heinrichauból érkező ciszterci szerzetesek. Az építéshez felhasználták az – akkor már romos állapotban lévő – középkori épületeket is. Felszentelése 1752-ben történt meg. A különlegesen szép, országosan is kiemelkedő jelentőségű templom főoltára Magyarország legnagyobb, barokk stílusban készült oltárépítménye. A templom büszkélkedhet a kor egyik legjelentősebb művészének, Franz Anton Maulbertschnek két festményével is. Egyedülálló a templom két orgonája: a szentély-orgona a szerzetesek imáját kísérte, míg a karzat német romantikus hangszere a liturgiát szolgálta, s szolgálja ma is. A 2005-ben befejeződött restaurálás óta a templombelső eredeti pompájában látható. Természetesen nem csupán műemlék, idegenforgalmi látványosság: az 1982-ben, alapításának nyolcszázadik évfordulóján basilica minor rangot nyert templom egy élő szerzetesközösség liturgikus otthona, s egyben Zirc városának plébánia-temploma is.

THM 0002590845.jpg
"A Zirci Nagyboldogasszony templom, amellett, hogy templomi rangját betöltve szentmisék és egyéb keresztény programok otthona, fontos turisztikai vonzerővel is bír. Évszázadok óta Zirc éke, a város jellegzetes látványát adja két tornya."

A Zirc Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság határozata alapján


A török hódoltság és a protestantizmus következtében 1541 és 1700 között alig pislákolt a szerzetesélet Magyarországon. A ciszterciek is csak a 18. század elején kezdhették újra megvetni lábukat magyar földön. Három középkori apátság, Zirc, Pásztó és Szentgotthárd visszaállítására történt kísérlet. Ezek közül csak Zircnek sikerült igazi apátsággá fejlődnie. 1750-ben a zirci konvent elérte a tizenkettes létszámot, és attól kezdve teljes két évszázadon keresztül töretlen volt fejlődése. Amikor 1923-ban megalakult a Ciszterci Rend Zirci Kongregációja, 169 fogadalmas tagja volt, akik mind a zirci apát alá tartoztak. 1950-ig a magyar ciszterciek második virágkorukat élték. Békefi Remig apát (1911-1924) megindította a szerzetesek szellemi és lelki megújulását. Zircen és az apátság budapesti tanulmányi házában, a Bernardinumban, a rend növendékei egyre alaposabban felkészültek a szerzetesi, lelkipásztori és tanári életre. Képzésük előbb hat, később kilenc teljes évet kívánt. Hagyó-Kovács Gyula jószágkormányzó irányításával kiváló mezőgazdasági munka folyt az apátság előszállási birtokán, amelynek jövedelme Werner Adolf apátsága alatt (1924-1939) lehetővé tette a bajai gimnázium bővítést, és 1928 és 1939 között az új budai, pécsi és székesfehérvári gimnázium felépítését. Zircen a gregorián ének bevezetésével elmélyült a liturgikus élet. Több rendtag értékes művekkel gazdagította a magyar lelki irodalmat. A rend öt gimnáziumában nemcsak oktatás folyt, hanem a szerzetestanárok az iskolai előadásokon kívül is sok időt szenteltek a diákok nevelésére, lelki vezetésére. Különösen eredményes munka folyt a gimnáziumokban felállított, jól működő cserkészcsapatokban. Érettségi után számos diákot a Gondviselés a Ciszterci Rendbe szólított. A végzett diákok közül sok kiváló közéleti férfi és alkotó ember került az ország életébe, akik a Ciszterci Diákszövetségbe tömörülve ápolták egykori iskolájuk szellemét, és segítették a rend munkáját.

A zirci rendtagok a lelkipásztori munkából is kivették részüket. Az apátság bakonyi és Fejér megyei birtokain fekvő községek plébániáin kívül elláttak további öt Zirchez közel fekvő plébániát is. A főváros XI. kerületében, közel a ciszterciek által vezetett Szent Imre gimnáziumhoz, az 1917-ben felállított Szent Imre lelkészséget 1923-ban önálló plébániává szervezték, és az hamarosan mintaszerű munkát végzett ciszterci plébánosok vezetésével. Ikertornyos, tágas temploma 1938-ban készült el. A szerzetestanárok írásaikkal, tanfolyamokkal és előadásokkal bekapcsolódtak székvárosuk társadalmi és kulturális életébe. Többen tudományos kutatómunkát is folytattak. A második világháború nagyobb személyi veszteséget nem okozott a rendtagok között, következményei azonban igen súlyosan érintették őket. A szovjet rendszer szerint irányított állami diktatúra a magyarországi cisztercieket 1945-ben megfosztotta birtokaitól, 1948-ban iskoláitól, 1950-ben összes rendházától és ingatlanától. 1950 nyarán öt rendházból éjszaka meglepetésszerűen kényszertartózkodási helyre hurcolták a rendtagokat. Szeptember 7-én betiltották a rend minden működését, növendékek felvételét, a rendtagok bármiféle összejövetelét és összetartását. Ugyanabban az évben október végén letartóztatták Endrédy Vendel zirci apátot (1939-1981), majd tizennégy évre elítélték. 1956-ig tartották fogságban ismeretlen helyen. Sigmond Lóránt novíciusmester megbízott "provizorként" az üldöztetések ellenére nagy figyelmességgel viselte gondját testvéreinek, továbbá a rendi utánpótlás nevelését is folytatta 1961-ig, amíg őt is le nem tartóztatták. 1945 és 1963 között több mint 30 rendtag szenvedett hosszabb-rövidebb ideig fogságot, internálást vagy börtönbüntetést.

Az enyhülés első jele volt, hogy az állam 1982-ben megengedte a zirci apátság alapításának 800-adik évfordulóján a rendtagok ünnepi összejövetelét, és 1987-ben engedélyezte, hogy Kerekes Károly, akit a Szentszék zirci apátnak nevezett ki, külföldön apáttá benedikáltassa magát. 1989-ben az alaposan megtépázott és létszámban megfogyatkozott szerzetesrendek újrakezdhették életüket. A rend egykori birtokán egy nagyvenyimi épületben néhány fiatallal megkezdődött az újoncképzés, a noviciátus. 1990 első hónapjaiban Zircen négy ciszterci szerzetes újra indította a szerzetesi életet. A következő években a zirci apátság visszavette egykori pécsi, székesfehérvári, majd a budai és egri gimnáziumát. 1994-ben a zirci apátság épületének mintegy harmada, 2002-ben csaknem egésze visszakerült a rend használatába. A növendékek teológiai képzése Zircen és Veszprémben, tanári képzésük az ország különböző egyetemein folyik. 2013-ban adták át a felújított épületet, mely az apátság többi részével együtt teljes renováláson esett át. Az apátsághoz tartozó Látogatóközpont, melyet szintén 2013-ban nyitottak meg, helyet ad az egyház- és rendtörténeti kiállításnak. A 800 éve – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Zircen élő szerzetesek korábbi és jelenlegi mindennapjaiba nyerhet betekintést a Tisztelt Látogató. A közösség tagjai nyilatkoznak hivatásukról, feladataikról, életükről. A személyes megszólalások mellett a tárgyi emlékek is beszélnek: az apátság évszázadainak leletei, műtárgyak, liturgikus alkotások kerültek kiállításra az egyes tárlókban. Nyomon követhető a ciszterci szerzetesek történelme egészen az apátság 1182-es alapításától napjainkig; a rend magyarországi tevékenységeinek, feladatainak változásai, fejlődése. A tájékozódást segítik az interaktív, érintőképernyős információs felületek, valamint az audioguide-os vezetés is. Az apátsági épületegyüttes helyet ad még a MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma állandó és időszaki kiállításainak, valamint a Ciszterci Műemlékkönyvtárnak.



Forrás