Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye

A Helyismeret wikiből

Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye Zirc

Zirc Értéktár - Ipari és műszaki megoldások

Zircen, a 307. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben tanított több szakma mellett a mezőgazdaság gépesítésének gyors ütemű fejlődése szükségessé tette a mezőgazdasági gépszerelő tanulók tanítását is. 1964. szeptember elsején indult az első évfolyam, melynek gyakorlati oktatásához szükséges mezőgazdasági gépeket az akkor átalakulóban lévő Állami Mezőgazdasági Gépállomás adta át az intézetnek oktatási célra. Az átvett gépek nagy része már akkor muzeális jellegű volt, de nem voltak védettség alá véve, ezért selejtezés után a MÉH telepre kerültek. A muzeális értékű mezőgazdasági gépek gyűjtését az 1973/74-es tanévben kezdték el. Restaurálásuk azóta is folyamatos. 1977-ben a gépgyűjtemény nagysága már lehetővé tette az iskolai gépmúzeum létrehozását a tanműhely udvarán szabadtéren, mely a gépekre károsan hatott. 1978 októberben a múzeumi hónap alkalmával a gépgyűjteményt védetté nyilvánították és működési engedélyt adtak az üzemeltetésére. 1981-ben megalakult Zircen is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátinak köre Zirci Szervezete, amely jogilag továbbra is az iskolához kapcsolódik. Nagy segítség volt az a Veszprém megyei társadalmi összefogás, mellyel a Szakmunkásképző Intézet vezetősége, tanulói és dolgozói a védett gépeknek épületet tudott építeni raktárral együtt. Ebben az épületben, 1987-ben megnyitották az „Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye" című állandó kiállítást, melyet 1996-ban átrendezés után egy újbóli megnyitás követett. Cím: Zirc, Szabadság u. 10. Bejelentkezés, bővebb információ PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma 8420 Zirc, Alkotmány u. 16. Tel: +36 (88) 595-010

A Gyűjtemény fő részei

  • a földművelés eszközeit, emberi, állati és gépi erő felhasználásával
  • cséplőgépek (kézi, gépi)
  • gabonatisztító gépek
  • szecskavágók, terménydarálók, répadarálók, kukoricamorzsolók
  • stabil és önjáró erőgépek több típusa
  • bognárműhely teljes felszerelése
  • kovácsműhely teljes felszerelése
  • gépmakettek
  • szakkönyvek, oklevelek, bizonyítványok
  • a szabadtéren önjáró erőgépek (traktorok) és mezőgazdasági munkagépek
THM 0002590845.jpg
"Az Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye, amely a Dunántúlon egyedülálló ipartörténeti kiállítás, a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó - több esetben ma is működőképes - XIX. századi erő- és munkagépeket, európai és hazai ritkaságokat mutat be."

A Zirc Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság határozata alapján

Forrás:

A város weboldala