Almádi Cimbora Klub tevékenysége

A Helyismeret wikiből

Balatonalmádi Értéktár - Kulturális örökség

1924. október 26. Cimbora újság

A Cimbora Mozgalmat É. Szabó Márta élesztette újra 2003-ban. A mozgalom keretén belül nem csak Magyarországon, de határainkon túl is alakultak klubok. A mozgalom támogatója a Cimbora Alapítvány, amelynek segítségével fesztiválokat, vetélkedőket, találkozókat szervezhetnek a Cimbora Klubok.

A „Cimbora”, a „Cimboraság” szorosan kapcsolódik a kultúra, a közművelődés fogalmához, de ugyanilyen szorosan kötődik városunkhoz is, hiszen a tévés műsor alapító-szerkesztője, É. Szabó Márta 1989-ben jelentkezett először Balatonalmádiból, a Cimboratáborból.

Honnan is erednek a "Cimbora" alapértékei? Benedek Elek szerkesztette a Cimbora újságot az 1920-as években. Felkérte a leghíresebb magyar írókat, költőket, képzőművészeket, hogy írjanak az újságba. Meggyőződése volt, hogy a gyerekeknek csakis a legjobbat szabad nyújtani. Meséin, történetein, versein keresztül kívánta nevelni fiatal olvasóit a tolerancia, a szépség szeretetére és az érték felismerésére.

Benedek Elek lapja adta az ötletet a Cimbora televíziós gyermekműsor megszületéséhez, amelyet 1973-ban É. Szabó Márta indított útjára a Magyar Televízióban. Versek, mesék, novellák, regények, zeneművek, képzőművészeti alkotások sokaságát juttatta el a műsor a gyermekekhez, az ismeret-terjesztésen túl megteremtve a művészeti alkotással történő találkozás élményét is. A műsor azt kívánta bizonyítani, hogy a televízió nemcsak rombolni tud, hanem cselekvésre, értékes dolgok szeretetére is nevelhet. Ehhez a műsorhoz kapcsolódóan több mint tíz éven át nyaranta Balatonalmádi adott helyt a Nemzetközi Cimbora Tábornak.

A Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár megnyitásának évében megalakult az Almádi Cimbora Klub, ami azóta folyamatosan működik. Minden hónapban foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Nyaranta az Almádi Cimbora Klub Országos Cimbora Találkozóra várja a gyerekeket a Balaton partján.

A Cimbora fő hitvallása, hogy elfogadja és segíti társait, meg nem bántja őket. Ötleteivel segíti és építi a Cimboráságot, bízik a közös játék és olvasás örömében és a szárnyaló képzeletben.

Cimer.jpg
"Az iskolás korosztály szabadidejének kulturált eltöltése a nagy múlttal rendelkező Cimbora alapokon nyugszik. Biztos továbbélése a városban mintát mutathat több településnek is. A klub pedagógusok és civilek önkéntes munkájának eredményeképpen működik, az Almádiért Közalapítvány és a Pannónia könyvtárának támogatásával. Példamutató összefogás a gyermekek érdekében."

A Balatonalmádi Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság határozata alapján







Hivatkozások