„Bakonyi fények” változatai közötti eltérés

A Helyismeret wikiből
a
 
(13 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
<gallery mode=" packed-hover">
+
=A kiadványról=
 +
A Városi Könyvtár az egy ív terjedelmű színes kiadványt egy európai uniós projekt keretében állította össze és jelentette meg 2014-ben. A grafikai tervezés Piller Csaba művésztanár munkája. A vizualitást előtérbe helyező összeállítással igyekeztünk a diákokhoz közelebb hozni - a terjedelmi kötöttségek miatt csak felvillantani - Zirc és környéke értékeit. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem került. Megjelenése után évekig a ballagó 8. osztályosokat leptük meg egy-egy példánnyal.
 +
A megjelenés óta bekövetkezett változások:
 +
* Bozzay József (Nagykanizsa, 1933. júl. 24.- Zirc, 2014. okt. 13.)
 +
* Testvérvárosok sora bővült: Dercen - A 2009 óta Dercen község és Zirc város önkormányzatai és civilszervezetei között fennálló, egyre szorosabbra fűződő kapcsolatára tekintettel a Derceni Községi Tanács valamint Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015-ben úgy döntött, hogy testvér-települési együttműködési megállapodást (szerződést) kívánnak kötni. A megállapodás célja, hogy a korábbi éveket erősítve a zirciek összefogásával a derceniek saját szülőföldjükön való boldogulásához az adott lehetőségekhez képest anyagi és szellemi forrásokkal is tudjon Zirc hozzájárulni.
 +
 
 +
=Bakonyi fények válogatás=
 +
<gallery heights=250px mode=" packed-hover">
 
Image:BF_00.png|''Címlap''  
 
Image:BF_00.png|''Címlap''  
 
Image:BF_01.png|''1-2 oldal''  
 
Image:BF_01.png|''1-2 oldal''  
 
Image:BF_02.png|''3-4 oldal''
 
Image:BF_02.png|''3-4 oldal''
 
Image:BF_03.png|''5-6 oldal''
 
Image:BF_03.png|''5-6 oldal''
Image:BF_05.png|''7-8 oldal''
+
Image:BF_04.png|''7-8 oldal''
Image:BF_06.png|''9-10 oldal''
+
Image:BF_05.png|''9-10 oldal''
Image:BF_07.png|''11-12 oldal''
+
Image:BF_06.png|''11-12 oldal''
Image:BF_08.png|''13-14 oldal''
+
Image:BF_07.png|''13-14 oldal''
Image:BF_09.png|''15-16 oldal''
+
Image:BF_08.png|''15-16 oldal''
Image:BF_10.png|''17-18 oldal''
+
Image:BF_09.png|''17-18 oldal''
Image:BF_11.png|''19-20 oldal''
+
Image:BF_10.png|''19-20 oldal''
Image:BF_12.png|''21-22 oldal''
+
Image:BF_11.png|''21-22 oldal''
Image:BF_13.png|''23-24 oldal''
+
Image:BF_12.png|''23-24 oldal''
Image:BF_14.png|''25-26 oldal''
+
Image:BF_13.png|''25-26 oldal''
Image:BF_15.png|''27-28 oldal''
+
Image:BF_14.png|''27-28 oldal''
Image:BF_16.png|''29-30 oldal''
+
Image:BF_15.png|''29-30 oldal''
Image:BF_17.png|''31-32 oldal''
+
Image:BF_16.png|''31-32 oldal''
 +
Image:BF_17.png|''33-34 oldal''
 
Image:BF_18.png|''hátlap''
 
Image:BF_18.png|''hátlap''
 
</gallery>
 
</gallery>
 +
 +
=A kiadvány pdf formátumban=
 +
 +
[http://zirc.hunteka.ikron.hu:8080/zirc/media/Bakonyi_fenyek/Bakonyi_fenyek2.pdf Bakonyi fények válogatás]
  
 
[[Kategória:Zirc]][[Kategória:Cikk, tanulmányok]]
 
[[Kategória:Zirc]][[Kategória:Cikk, tanulmányok]]

A lap jelenlegi, 2020. április 23., 14:46-kori változata

A kiadványról

A Városi Könyvtár az egy ív terjedelmű színes kiadványt egy európai uniós projekt keretében állította össze és jelentette meg 2014-ben. A grafikai tervezés Piller Csaba művésztanár munkája. A vizualitást előtérbe helyező összeállítással igyekeztünk a diákokhoz közelebb hozni - a terjedelmi kötöttségek miatt csak felvillantani - Zirc és környéke értékeit. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem került. Megjelenése után évekig a ballagó 8. osztályosokat leptük meg egy-egy példánnyal. A megjelenés óta bekövetkezett változások:

  • Bozzay József (Nagykanizsa, 1933. júl. 24.- Zirc, 2014. okt. 13.)
  • Testvérvárosok sora bővült: Dercen - A 2009 óta Dercen község és Zirc város önkormányzatai és civilszervezetei között fennálló, egyre szorosabbra fűződő kapcsolatára tekintettel a Derceni Községi Tanács valamint Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015-ben úgy döntött, hogy testvér-települési együttműködési megállapodást (szerződést) kívánnak kötni. A megállapodás célja, hogy a korábbi éveket erősítve a zirciek összefogásával a derceniek saját szülőföldjükön való boldogulásához az adott lehetőségekhez képest anyagi és szellemi forrásokkal is tudjon Zirc hozzájárulni.

Bakonyi fények válogatás

A kiadvány pdf formátumban

Bakonyi fények válogatás