Déry Tibor

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2016. június 24., 17:42-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Dery Tibor.jpg

DÉRY Tibor (Budapest, 1894. október 18. - Budapest, 1977. augusztus 18.) író.

Élete

Feleségével gyakran voltak a balatonfüredi Lipták-ház vendégei, 1965 őszén házat vettek a füredi Tamás-hegyen. Az 1837-ben épült házat két évig tartó felújítás, majd bővítés után vették birtokba. Tamás-hegy az öregség, vallotta Déry, de az inspiráló tájon töretlen alkotókedvvel sorra születtek nagy alkotásai: az Ítélet nincs. (r. 1969.), Napok hordaléka. (publ. 1972.), az Újabb napok hordaléka. (publ. 1975). Részben itt fogalmazhatta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művét (r. 1971, drámai vált. 1972) és a Kedves bóper című regényét (1973). Egyesülni, terjeszkedni című oratóriumát 1967. február 17-én mutatták be Veszprémben, a Városi Művelődési Központban, a szerző jelenlétében. 1972-ben a Balatonfüredi Gimnázium Déryről elnevezett önképzőkörében a diákok A tükör című művét adták elő. Az író többször tartott rendhagyó irodalomórát a gimnáziumban. 1979. október 28-án háza kertjében felavatták Sigmond Olivér füredi szobrász Déry-szobrát, és emléktáblát lepleztek le a házon. Az ünnepi beszédeket Illyés Gyula és Keresztury Dezső mondták. 1980-ban Füreden utcát neveztek el róla, majd 1982. november 12-én emléktáblát avattak a helyi gimnázium falán. Miután Déry özvegye meghalt, a ház kertjéből a szobrot hosszú hányódás után 1989-ben a füredi parti sétányon helyezték el, másodszor Lőrincze Lajos avatta fel.

Irodalom

  • UNGVÁRI Tamás: Déry Tibor alkotásai és vallomásai tükrében. Budapest, 1973.
  • POMOGÁTS Béla: Déry Tibor. Budapest, 1974.
  • BODOSI György: Völgyvallatás. Budapest, 1979.
  • LIPTÁK Gábor: Déry Tibor. = Nyitott kapu. Budapest, 1982.
  • SZEKÉR Ernő: Déry Balatonfüreden. = Napló, 1984. január 20.
  • HARMATH István: Emlékezés Déry Tiborra. = Harmath István emlékezete. Veszprém, 1990.
  • BODOSI György: Déry Tibor centenáriuma. = Új Horizont, 1995. 1. sz.
  • PRAZNOVSZKY Mihály: Az író és a táj kapcsolatának megközelítési lehetőségei. ~ és a Tamáshegy. = Tájirodalom. Veszprém, 1996.
  • LACZKÓ András: Bernáth Aurél és Déry Tibor. = Pannon Tükör 1., 1996. 3. sz.
  • Letartóztatás-fogság-szabadulás. Déry Tibor életének dokumentumaiból. = Új Horizont, 2002. 4. sz.