Litkey György

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2018. május 16., 12:15-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

(1907. június 26. - 1975. január 14. Budapest) festőművész és grafikus

Élete

Sajókeresztúron (Borsod megye) született. Hajdúböszörményben, a Bocskay Főgimnáziumban érettségizett. 1926-1931 évek alatt a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, művészdiplomát és rajztanári oklevelet szerzett Rudnay Gyula tanítványaként. 1931 és 1933 között a Borsod-Miskolci Múzeum számára néprajzi gyűjtéssel foglalkozott. 1933-ban feleségül veszi Brucker Gizellát, akivel hat gyermeket nevelnek fel. 1933-1936 években Budapesten él művészi munkájából. A Magyar Képírók társaságának egyik vezető művésze. Közös kiállításaikon vett részt, folyóiratukat és a "népi írók" könyveit illusztrálta. 1936 és 1962 között művészi munkája mellett rajztanárként dolgozott Kapuváron, Ócsán és Budapesten. 1948-49-ben a Toldy Gimnázium igazgatója. 1953-ban részt vesz a Pedagógus Képzőművészeti Stúdió és a Vörösberényi Művésztelep megalakításában, a Stúdió alapító tagja, 1955-től vezetőségi tag. 1959-től haláláig a Stúdió művészeti vezetője. 1963-ban, nyugdíjba menetelekor képzőművészeti nevelő munkásságát kitüntetéssel ismerték el. 1966-,1967-,1969-,1971-ben az év nagy részét Belgiumban töltötte, festett és több sikeres kiállítást rendezett. Képei belga, francia, olasz, svájci, holland, német magángyűjteményekbe kerültek. 1970-71-ben az Egyesült Államokban élt, ott festett, tanított, kiállított. Festményei múzeumi-, egyetemi- és magángyűjteményekben vannak. 1971-ben az Egyesült Államokból visszatérve újból Belgiumban alkotott.

Kitüntetés

1973-ban a Székely Bertalan-emlékéremmel tüntették ki.

Külső hivatkozás

Litkey György Alapítvány