Luksz Sándor

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Ambruslivi (vitalap | szerkesztései) 2012. szeptember 5., 09:17-kor történt szerkesztése után volt.

LUKSZ Sándor (Bélaház, 1896. márc. 11.–Balatonfüred, 1969. jan. 4.) orvos. Pozsonyban járt középiskolába, 1920-ban a budapesti tudományegyetemen szerezte orvosi diplomáját. Verebély Tibor klinikáján kezdett dolgozni, majd Cegléden magánszanatóriumot épített. 1932-től tisztiorvos Zircen. Saját felszerelésével és asszisztenciájával operációkat végzett a város kórházában, amely akkor a veszprémi gyermekmenhely kihelyezett részlege volt. 1936 után a kórház igazgatója. Az ágyszámot 33-ról 110-re növelte, kialakította a sebészeti, belgyógyászati, szülészeti és fertőző osztályokat. Tüdőgondozót és modern kisegítő egységeket hozott létre. A ciszterci rendnek is háziorvosa volt. 1960 után (nyugdíjasként) Balatonfüreden saját rendelőt nyitott és vállalta a település sebész-szakorvosi ellátását. Zircen utca viseli nevét, 1994-ben pedig (postumus) a város díszpolgárává választották.