Mecénások és adományozók a Szent Imre templom javára

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2016. december 8., 18:01-kor történt szerkesztése után volt.

Írta: Schildmayer Ferenc

A Szent Imre plébániatemplom 80 éve történt felszentelésének évfordulója alkalmából meg kell emlékeznünk az ismert és ismeretlen mecénásokról. Az almádi lakosok, szőlőbirtokosok és nyaralók igénye a helyi templom építésére már az 1800-as évek végén megfogalmazódott. A hívek száma folyamatosan emelke­dett, ennek eredménye volt a Szent Margit-kápolna 1884-ben történt felszentelése. Már ekkor kicsinek mutatkozott a kápolna, így az igény továbbra is fennállt.

Az 1900-as évek elején elkezdték a gyűjtést az új templomra. A gyűjtésnek különböző formáit gyakorolták, elsősorban előadá­sok, bálok alkalmával, a belépőjegyen kívül adott felülfizetések jelentettek komolyabb összegeket. Szépen szaporodott a temp­lomalapra adott pénz. 1913 januárban már 2602 korona és 38 fillér volt a pénztárban, sajnos a háború és az azt követő infláció semmivé tette a sok ezer koronára rúgó pénzt.

1923. július 24-én megalakult a "Balatonalmádi-i Templomépítő Bizottság" 250 taggal. Elnökök Gyöngyösi Imre vörösberényi plébános és dr. Óvári Ferenc voltak. Az új pénz, a pengő 1926. évi bevezetése után lehetett igazán folytatni a gyűjtést. Ennek céljából sorsjegy kibocsátására is sor került, 1 pengő névértékkel, 30 000 példányban. A 400 db nyeremény értéke 8000 pengőt tett ki.

A templom építését régóta szívügyének tekintette Rada István kanonok és már a háború alatt a villával szemben levő telket (Györgyi Dénes iskola telke), szemelte ki e célra, ám a tulajdonos nem volt hajlandó megválni tőle. Végül a templomot a dr. Óvári Ferenc által adományozott telken, az akkori Állami Elemi Népis­kola (Vas Gereben és Óvári út saroktelek) közelében építették fel.

A kiírt pályázatra beérkezett tervek közül Medgyaszay István ter­vét fogadták el. Az ünnepélyes keretek között lezajlott alapkő letételre 1930. június 4-én került sor, dr. Rott Nándor püspök jelenlétében. Az építést a veszprémi Kürthy László építészmérnök végezte, aki korábban Medgyaszay István tanítványa volt. Az építkezés rendkívül gyors tempóban haladt, és november 5-én, Szent Imre napján lezajlott a keresztfelvonási ünnepség. A Szent Imre-templom felszentelésére 1930. november 16-án került sor. Mai szemmel nézve hihetetlen gyorsasággal készült el a temp­lom, alapkő letételétől a felszentelésig alig több, mint öt hónap telt el. Hozzá kell tenni, hogy a belső berendezések, szószék, ke­resztelőkút és a padok később készültek el.

A templom építéséhez sok mecénás, illetve ajándékozó járult hozzá, közülük dr. Óvári Ferenc adta a legtöbbet, nevezetesen a templom telkét, egy ólomüveg ablakot pedig az Óvári család. Néhány további ajándékozó személy adatai:

-Schneller Ella, Óvári Kálmán özvegye, Almádi első postames­tere, későbbi nevén Buzetzky Béláné. -Achenbergerné Blummer Róza és fia Amerikából. -Weninger Antal győri kereskedő, almádi villatulajdonos. -Stoll Milósné gyermekei Mária, Erzsébet, Ferenc almádi lakosok. -Plemenitász Endre részvénytársasági igazgató, almádi lakos. -Gyulai Istvánné, Beczur Gyula tanítványa festette és ajándékozta. -Knazoviczky székesfehérvári család terveztette és adományozta az oltárhoz a hat gyertyatartót. -A baloldali ablakközökben levő konzolokon álló szobrokat léc­falvi Győrbíró Endréné, nemes Giczy család és Csikász Dezsőné adományozták. -A jobb oldalon lévő szobrokat pedig Bukovics Károlyné, özv. Havas Antalné, Zolnai Gyuláné és Károlyi István és családja adományozták. -A padokat többek között ajándékozták Legény Béláné, Kiss Lajos és családja, Angalli Mártonné, Dréhr Ferenc, Majbó Gábor, Bécsi Gézáné, Benkő József, Almádi Iparosok és Kereskedők köre stb.

Az összegyűlt pénz, azaz a korábban említett 60 000 pengő nem lett elég, ami hitelfelvételt tett szükségessé, aminek rendezésében dr. Óvári Ferencnek döntő érdemei voltak. A gyűjtés is folytató­dott, amit a mellékelt, 1936-ban engedélyezett gyűjtőív mutat.

Az ismertetésben felsorolt mecénások és ajándékozók köre messze nem teljes, mert az egyszerű emberek filléreitől a több száz pengős adományokig terjedőn, éveken keresztül folyt a gyűjtés.

Építése óta a belsőjében sokat változott templom, kiegészülve a Szent Jobb-kápolnával becses védett épülete Balatonalmádinak.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2010. (22. évf.) 12. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja