Zirc Város Képviselő-testületének 1/1990.(XI.12.) Kt. számú rendelete városi címer alkotásáról

A Helyismeret wikiből

Zirc Város Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 10. §. c/ pontjában kapott felhatalmazás alapján a város önkormányzati jelképéről, a város címeréről az alábbi rendeletet alkotja:

1. §.

Zirc Város címere: hétszer vágott, vörös és ezüst mázzal borított háromszögű pajzs utal a település Árpád-kori eredetére. A többszáz éven át meghatározó egyházi hagyományokat a címerpajzs közepén, az első és harmadik ezüst sáv között elhelyezett zöld színű szívpajzson látható, a XII. században épült bazilika egyetlen fennmaradt részletének, a gótikus oszlopfűnek az alaprajza jelképezi.

2. §.
A város címere kizárólag díszítő és utaló jelképként használható fel:
Zirc cimere.jpg

a/ a város zászlaján,

b/ a Városháza tanácskozó termeiben, házasságkötő termében, a tisztségviselők hivatali

helyiségeiben,
c/ az önkormányzat által a város területén szervezett ünnepi rendezvények alkalmával,
d/ az önkormányzat által adományozott kitűntetéseken, plaketteken, díszoklevélen, emléklapon,
e/ a várossal kapcsolatos kiállításokon,
f/ a képviselő-testület és a tisztségviselők által használt protokolláris levélpapíron,
g/ jelvényként,
h/ emlékművek diszítésére,
i/ nemzetközi kapcsolatokban és idegenforgalmi propagandában.

3. §.

(1) A város címerének használatát - kérelemre - a polgármester engedélyezi. Az engedély esetenkénti felhasználásra vagy huzamosabb időtartamra egyaránt adható.

(2) Nem kell engedély a város címerének használatához a képviselő-testület és a polgármester részére.

4. §.

A város címerét kizárólag hiteles alakban, a méretarányok és színek megtartásával szabad ábrázolni. A polgármester kivételesen engedélyezheti, hogy a címer a termék előállításához felhasznált anyag (fa, fém, bőr, stb.) színében jelentkezzék. Nyomdai úton történő előállítás esetén fekete-fehér színben is felhasználható.

5. §.

(1) A város címerének használatára vonatkozó kérelmeknek tartalmaznia kell:
- a kérelmező megnevezését, címét,
- a címer előállításának, illetve felhasználásának célját és módját,
- előállítás esetén az előállítandó mennyiséget,
- a terjesztés, illetőleg forgalombahozatal módját,
- a címer használatának időtartamát,
- a címer felhasználásáért felelős személy megnevezését.

(2) A címer használatáról szóló engedélynek tartalmaznia kell:
- az engedélyes megnevezését és címét,
- az engedélyezett felhasználási cél megjelölését,
- a felhasználás idejét, illetve az engedély érvényességének határidejét,
- a terjesztés, illetőleg a forgalombahozatal módjával kapcsolatos egyéb előírásokat,
- kereskedelmi forgalom esetén az engedélydíj mértékét,
- a nyilvántartáshoz csatolandó mintatárgyak benyújtásának határidejét.

(3) A kiadott engedélyekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.

6. §.

Aki a város címerét és zászlaját engedély nélkül, vagy a használatára vonatkozó engedélytől eltérő módon használja, előállítja, kereskedelmi forgalomba hozza, használatával más módon visszaél - súlyosabb minősítés hiányában - szabálysértést követ el és 3.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

7. §.

A képviselő-testület ezen rendelete 1990. november 15-én lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti a Zirc Városi Tanács városi címer és zászló alkotásáról, használatának rendjéről szóló 4/1985.(XII.23.) Tr. számú tanácsrendelete.

Z i r c, 1990. november 12.

Forrás

Zirc város honlapja - Önkormányzati rendeletek