Zirc iparosai a 18. század végi és a 19. század eleji iratokban

 V. Fodor Zsuzsa

     Tekintélyes azoknak a munkáknak a száma, amelyek a 18. századi és 19. század eleji ipartörténettel foglalkoznak, egy-egy konkrét települést vagy jelentősebb táji körzetet vizsgálva. Ezek a munkák meglehetősen változatos képet mutatnak a kutatás módszerét és eredményét tekintve. Kevés szerzőnek sikerül a falusi, mezővárosi kézművesipart minden oldaláról maradéktalanul bemutatni, annak belső struktúrájáról, a gazdasági élet vagy a társadalom egészén belül elfoglalt helyéről
képet adni. A hiányosságok legfőbb oka az, hogy ritkán adódik kellő mennyiségű és minőségű, következetes összehasonlításra módot adó forrás, amelynek információit történeti statisztikai módszerekkel megfelelőképpen ki lehetne
aknázni.
     Hasonló forráshiány esetünkben is jelentkezett, amely rendkívüli módon megnehezítette a kutatást. Mindenekelőtt arra késztetett, hogy a teljes és befejezett eredményekhez jutás igényét félretéve csupán a meglévő korlátolt számú, vegyes
tartalmú, némelykor kétes megbízhatóságú források esetenként hasznosítható adataiból a fő tendenciák megállapítását tűzzük ki célul magunk elé. A munka jelen stádiumában tehát csak a különböző típusú anyagok egymást kiegészítő, komplex vizsgálata válhatott használható módszerré.
     A fentiekből fakadó gondokat az a szándék szorította háttérbe, ami révén igyekeztünk többet megmutatni az 1982-ben fennállásának 800 éves évfordulóját ünnepelt Zirc történetéből, kitágítva azt a képet, amely az érdeklődők többségénél
elsősorban a cisztercita apátság ismertebb történetére korlátozódott. Figyelmünket az keltette fel, hogy e számos sajátossággal bíró, földrajzigazdasági szempontból meglehetősen zárt határok között lévő, társadalmi-gazdasági életbéli előtörténettel alig rendelkező, a török pusztítás után újonnan létrehozott településen hogyan alakult ki, milyen jellegűvé vált a kézművesipari tevékenység, amelyet céhekbe szervezetten vagy azon kívül folytattak a lakosok.

TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

     Zirc újabb kori történetének megismerése elválaszthatatlan a korábbi időszak két jelentős eseményétől, amely meghatározó szerepet játszott a település életében.
     A 16. század zűrzavaros, pusztulást hozó évei után 1659 volt az újjáéledés, a fejlődés első állomása. Ettől kezdve az alsó-ausztriai Lilienfeld nagy múltú ciszterci monostora nevéhez kapcsolódott a zirci apátság szétszórt birtokainak előkelő
világi uraktól és egyházi személyektől való visszaszerzése, újak megvásárlása és e birtokok java részén az élet megindulása.
     A lilienfeldi negyven évet az új birtokos, az akkor Porosz-Sziléziában fekvő Henrichau apátságának fellépése zárta le. I. Lipót király 1700. december 17-én erősítette meg azt az adásvételi szerződést, amelyben Henrichau Zircet összes birtokaival együtt 31 000 forintért megvásárolta Lilienfeldtől. A 100 évig tartó, úgynevezett ,,henrichaui korszak" a romok helyén új települést, szépen fejlődő gazdaságot teremtett. 1701. március 1-én két szerzetes és néhány szerencsét próbáló
sziléziai család útnak indult, hogy megtegye a zirci apátság életének újjászervezéséhez az első lépéseket. Az apátsági „igazgatási központ" még Pápán volt ekkor egy kis házban, ez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy 13 ház és egy kis kápolna felépítésével megkezdődjön Zirc betelepítése. A kezdet eredményei sajnos hamar elpusztultak, mivel 1704-ben Sándor László kurucai nem kímélték a német Zirc pár házacskáját sem.
     A Rákóczi-szabadságharc leverését követő nyugalmasabb évek lehetőséget adtak arra, hogy újból és most már véglegesen letelepedhessenek a szerzetesek és a velük érkező idegen lakosok. ^1.a 1718 májusában létrejött az első szerződés az apátság és a telepesek között.²
     A bátor vállalkozók származására és korábbi lakóhelyére kevés feljegyzés utal, de a megmaradt anyakönyvekből annyi kivehető, hogy sok helyről — Brandenburgból, Hartkirchenből, Henrichauból, Hitzingből, Hollenbachból, Iglauból, Kóburgból, Landshutból, Linzből, Röchendorfból stb. — érkeztek, többnyire nem egységes német családok tagjaiként. Voltak közöttük türingiaiak, windischgrätziek, wilhelmsburgiak, frankok, svábok, burgundiaiak. Közös jellemzőjük katolikus vallásuk volt, amelyet szinte kivétel nélkül valamennyien magukénak vallottak.
     Az idetelepültek saját építkezései, valamint az apátság fokozatosan meginduló nagyarányú építési munkálatai nyomán sorra jöttek létre a falucska új létesítményei. Ezekben bőven akadt tennivaló a különféle mesterembereknek. 1720-ban vashámor épült, 1723-ban mészégető kemence, majd valamivel később két téglaégető üzemelt. A régi monostor romjai környékén lisztőrlő malom épült, de volt már mészárszék és borkimérés is. 1736-ban hozzáláttak a major kiépítéséhez, ahová a köveket az újonnan megnyitott kőbányából szállították. A monostor és a szép barokk templom megépítése nemcsak a zirci, de a környékbeli mesterek munkáját is igénybe vette. A falu fokozatosan gyarapodott, iskolájában a
rektor német nyelven tanította az elemi ismereteket. A gondos tervek alapján kiépülő gazdálkodás, az egész település életében végbemenő fejlődés a 18. század második harmadára kedvező feltételeket teremtett a kézművesipar virágzásához.

A 18. SZÁZADI CÉHEK

     A megélénkült iparűző tevékenység, valamint az ezzel együtt járó létszámemelkedés, amely az iparosok körében végbement, Zircen is hamarosan a céhek megalakulásához vezetett. 1775-ben szerveződtek céhbe a takácsok, a szabók, a vargák (cipészek), a bognár- kádár- és kovácsmesterek. 1776-ban az asztalos—bádogos—üveges—lakatos mesterek, a pékek és molnárok, 1781-ben pedig az ácsok—cserepezők—kőfaragók és kőművesek alkottak céheket.³  
     A szervezetek többsége Mária Terézia uralkodása alatt jött létre, aki maga is nagy figyelmet fordított az iparűzés módjának megreformálására, a szervezetek egyöntetűvé tételére. Az általa szorgalmazott nagy átalakulást és egyenlősítést
céhlevelei árulják el a legnyilvánvalóbban.⁴ A kegyes és buzgón vallásos királynő főként a katolikus ünnepek megtartását, az úrnapi körmeneteken való részvételt követelte meg szigorúan a céhektől. Megszüntette vagy legalábbis mérsékelte a túlzásba ment lakmározásokat, a céhládák és a vagyon kezelőit szigorú számadásra kötelezte.⁵
     A céhlevelek egyedi sajátosságokat nemigen mutatnak, hiszen általában más városoktól másolták le őket,⁶ mégis nyomon követhetők a helyi események. Az uralkodónő idejéből töredékekben ránk maradt zirci céhartikulusok hat céh
szabályzatán belül csaknem teljesen megegyeznek, mindamellett tükrözik azokat a jogokat és kötelességeket, szociális és karitatív feladatokat, amelyek a tagokat érintették. Példaként a takácscéh első artikulusából ránk maradt cikkelyeket idézzük.⁷
     „1. Czikkelly. Mivel minden keresztény Em-