Zirc iparosai a 18. század végi és a 19. század eleji iratokban
V. Fodor Zsuzsa
Tekintélyes azoknak a munkáknak a száma, amelyek a 18. századi és 19. század eleji ipartörténettel foglalkoznak, egy-egy konkrét települést vagy jelentősebb táji körzetet vizsgálva. Ezek a munkák meglehetősen változatos képet mutatnak a kutatás módszerét és eredményét tekintve. Kevés szerzőnek sikerül a falusi, mezővárosi kézművesipart minden oldaláról maradéktalanul bemutatni, annak belső struktúrájáról, a gazdasági élet vagy a társadalom egészén belül elfoglalt helyéről
képet adni. A hiányosságok legfőbb oka az, hogy ritkán adódik kellő mennyiségű és minőségű, következetes összehasonlításra módot adó forrás, amelynek információit történeti statisztikai módszerekkel megfelelőképpen ki lehetne
aknázni.
Hasonló forráshiány esetünkben is jelentkezett, amely rendkívüli módon megnehezítette a kutatást. Mindenekelőtt arra késztetett, hogy a teljes és befejezett eredményekhez jutás igényét félretéve csupán a meglévő korlátolt számú, vegyes
tartalmú, némelykor kétes megbízhatóságú források esetenként hasznosítható adataiból a fő tendenciák megállapítását tűzzük ki célul magunk elé. A munka jelen stádiumában tehát csak a különböző típusú anyagok egymást kiegészítő, komplex vizsgálata válhatott használható módszerré.
A fentiekből fakadó gondokat az a szándék szorította háttérbe, ami révén igyekeztünk többet megmutatni az 1982-ben fennállásának 800 éves évfordulóját ünnepelt Zirc történetéből, kitágítva azt a képet, amely az érdeklődők többségénél
elsősorban a cisztercita apátság ismertebb történetére korlátozódott. Figyelmünket az keltette fel, hogy e számos sajátossággal bíró, földrajzigazdasági szempontból meglehetősen zárt határok között lévő, társadalmi-gazdasági életbéli előtörténettel alig rendelkező, a török pusztítás után újonnan létrehozott településen hogyan alakult ki, milyen jellegűvé vált a kézművesipari tevékenység, amelyet céhekbe szervezetten vagy azon kívül folytattak a lakosok.
TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK
Zirc újabb kori történetének megismerése elválaszthatatlan a korábbi időszak két jelentős eseményétől, amely meghatározó szerepet játszott a település életében.
A 16. század zűrzavaros, pusztulást hozó évei után 1659 volt az újjáéledés, a fejlődés első állomása. Ettől kezdve az alsó-ausztriai Lilienfeld nagy múltú ciszterci monostora nevéhez kapcsolódott a zirci apátság szétszórt birtokainak előkelő
világi uraktól és egyházi személyektől való visszaszerzése, újak megvásárlása és e birtokok java részén az élet megindulása.
A lilienfeldi negyven évet az új birtokos, az akkor Porosz-Sziléziában fekvő Henrichau apátságának fellépése zárta le. I. Lipót király 1700. december 17-én erősítette meg azt az adásvételi szerződést, amelyben Henrichau Zircet összes birtokaival együtt 31 000 forintért megvásárolta Lilienfeldtől. A 100 évig tartó, úgynevezett ,,henrichaui korszak" a romok helyén új települést, szépen fejlődő gazdaságot teremtett. 1701. március 1-én két szerzetes és néhány szerencsét próbáló
sziléziai család útnak indult, hogy megtegye a zirci apátság életének újjászervezéséhez az első lépéseket. Az apátsági „igazgatási központ" még Pápán volt ekkor egy kis házban, ez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy 13 ház és egy kis kápolna felépítésével megkezdődjön Zirc betelepítése. A kezdet eredményei sajnos hamar elpusztultak, mivel 1704-ben Sándor László kurucai nem kímélték a német Zirc pár házacskáját sem.
A Rákóczi-szabadságharc leverését követő nyugalmasabb évek lehetőséget adtak arra, hogy újból és most már véglegesen letelepedhessenek a szerzetesek és a velük érkező idegen lakosok. 1.a 1718 májusában létrejött az első szerződés az apátság és a telepesek között.2
A bátor vállalkozók származására és korábbi lakóhelyére kevés feljegyzés utal, de a megmaradt anyakönyvekből annyi kivehető, hogy sok helyről — Brandenburgból, Hartkirchenből, Henrichauból, Hitzingből, Hollenbachból, Iglauból, Kóburgból, Landshutból, Linzből, Röchendorfból stb. — érkeztek, többnyire nem egységes német családok tagjaiként. Voltak közöttük türingiaiak, windischgrätziek, wilhelmsburgiak, frankok, svábok, burgundiaiak. Közös jellemzőjük katolikus vallásuk volt, amelyet szinte kivétel nélkül valamennyien magukénak vallottak.
Az idetelepültek saját építkezései, valamint az apátság fokozatosan meginduló nagyarányú építési munkálatai nyomán sorra jöttek létre a falucska új létesítményei. Ezekben bőven akadt tennivaló a különféle mesterembereknek. 1720-ban vashámor épült, 1723-ban mészégető kemence, majd valamivel később két téglaégető üzemelt. A régi monostor romjai környékén lisztőrlő malom épült, de volt már mészárszék és borkimérés is. 1736-ban hozzáláttak a major kiépítéséhez, ahová a köveket az újonnan megnyitott kőbányából szállították. A monostor és a szép barokk templom megépítése nemcsak a zirci, de a környékbeli mesterek munkáját is igénybe vette. A falu fokozatosan gyarapodott, iskolájában a
rektor német nyelven tanította az elemi ismereteket. A gondos tervek alapján kiépülő gazdálkodás, az egész település életében végbemenő fejlődés a 18. század második harmadára kedvező feltételeket teremtett a kézművesipar virágzásához.
A 18. SZÁZADI CÉHEK
A megélénkült iparűző tevékenység, valamint az ezzel együtt járó létszámemelkedés, amely az iparosok körében végbement, Zircen is hamarosan a céhek megalakulásához vezetett. 1775-ben szerveződtek céhbe a takácsok, a szabók, a vargák (cipészek), a bognár- kádár- és kovácsmesterek. 1776-ban az asztalos—bádogos—üveges—lakatos mesterek, a pékek és molnárok, 1781-ben pedig az ácsok—cserepezők—kőfaragók és kőművesek alkottak céheket.3
A szervezetek többsége Mária Terézia uralkodása alatt jött létre, aki maga is nagy figyelmet fordított az iparűzés módjának megreformálására, a szervezetek egyöntetűvé tételére. Az általa szorgalmazott nagy átalakulást és egyenlősítést
céhlevelei árulják el a legnyilvánvalóbban.4 A kegyes és buzgón vallásos királynő főként a katolikus ünnepek megtartását, az úrnapi körmeneteken való részvételt követelte meg szigorúan a céhektől. Megszüntette vagy legalábbis mérsékelte a túlzásba ment lakmározásokat, a céhládák és a vagyon kezelőit szigorú számadásra kötelezte.5
A céhlevelek egyedi sajátosságokat nemigen mutatnak, hiszen általában más városoktól másolták le őket,6 mégis nyomon követhetők a helyi események. Az uralkodónő idejéből töredékekben ránk maradt zirci céhartikulusok hat céh
szabályzatán belül csaknem teljesen megegyeznek, mindamellett tükrözik azokat a jogokat és kötelességeket, szociális és karitatív feladatokat, amelyek a tagokat érintették. Példaként a takácscéh első artikulusából ránk maradt cikkelyeket idézzük.7
„1. Czikkelly. Mivel minden keresztény Em-bérnek kötelessége hozza magával az Isteni ditséretet nagyobbíttani s öregbítteni minden más egyébbféle dolgok előtt, magát az Isteni félelemben, igaz szinlés nélkül való életben gyakorolni,
hogy illyen formán az Istennek áldását el nyerhesse, a Takáts czéhnek is kötelessége magát igaz keresztény életben gyakorolni s ennek okáért is a maga költségére egy zászlót tsináltasson, s ugyan azon hellységnek Parochiális templomában tartassék, amellyel minden mesterek, legények s inassok akárminémű hitűek legyenek is az Úrnapi ünneplésnek a Solemnitásnak öregbittésére processiót járjanak, aki ebbül fontos ok nélkül el marad, ha mester egy font, ha legény fél font fehér vagy sárga viasszal büntetessék, ezen kívül minden kántor szerdán, nem külömben a czéhnek Szent Pátrónussa napján egy szent missét szolgáltatassanak, azt buzgó ájtatossággal halgassák, a mesterek s legények (ki vévén az inasokat) offertoriumra járullyanak, az Isten is kérje az mi Felséges királnénknak szentséges országlásáért s ezen Apostoli országnak kegyelmes felvételéért, a ki pediglen ez missét s offertoriumot el szaladni merészelné ok nélkül, ha mester egy font, ha legény fél font, ha inas egy fertálly font fehér vagy sárga viasszal büntessék, az inas hellyett a Mester tartozik a büntetést letenni."
,,15. Czikkelly. Ha ezen Takáts czéhnek vagy mestere vagy legénye meg betegülne, a kinek semminemű segítsége nem volna, az keresztény embernek kötelessége hozza magával, hogy segítség adassék néki azért ezen czéh is tartozik a betegnek a czéh ládábul pénzzel segítségül lenni, ha pediglen a beteg ismét fel lábulna, s szegény sorsa meg jobbulna tartozik a czéh ládábul emelt pénzt ismét vissza fizetni. Ha betegsége pedig meg nagyobbulna, hogy lelki vigasztalás nélkül
ki ne mullyon e világbul, ha a beteg Mester, a czéh mester, ha pedig legény, ugyan ennek a legénynek mestere tartozik két forént büntetés alatt lelki Atyát néki hívni."
,,16. Czikkelly. Egy megholt mester el hagyott özvegy asszonynak, a meddig özvegységében marad, a mesterségnek folytatássa, nem különben minden egyéb szabadságok privilégiumok a mellyekkel a többi mesterek bírnak, engedtettnek,
köteles is a czéh illyen özvegynek mindennemű szükségében segítségül lenni, s hogy a mesterséget folytathassa, egy ollyan legény adassék néki, a ki a mesterséget jól érti, ha pedig illyen özvegy más egyéb mesterségű emberhez menne feleségül, az előbbenyi mesterségnek folytatása sem engedtetik néki."
,,17. Czikkelly. Ha valami tagja ezen czéhnek meg halálosodna, tartoznak minden mesterek s legények annak temetésével járni, a ki pediglen ezt bizonyos fontos ok nélkül el mullasztaná, ha mester 25, ha legény 15 kiss pénzzel büntetessék."
,,18. Czikkelly. Hogy tehát mind azok amellyek ezekben az artikulussokban foglaltatnak annál erősebben tartassanak, az Isten ditsősége öregbítessék, a czéhnek, s önnön magok java gyarapíttassék, s minden rossz szokások ki irtassanak,
ugyan azon Zirczi hellységnek földes Uraságátul egy Comissariust kérjen a czéh, a kinek is kötelessége lészen minden szokott czéhbeli gyülekezetekben jelen lenni, s úgy vigyázni, hogy mindenek békességesen, zenebona nélkül viseltessenek
végeztessenek."
A „Zirczi Takács Mesteremberek Czéhe" 1775. március 24-én kapta privilégiumát, s Zircen kívül 4 falu: Kisesztergár, Nana, Olaszfalu és Sóly takácsmesterei tartoztak hozzá. Zircen 5, vidéken 17 mester dolgozott.8
A ,,Zirczi Németh és Magyar Szabók Czéhe" ugyanekkor nyerte privilégiumát Mária Teréziától. Ide Zircen kívül az oszlopi, a németteveli és a porvai mesterek tartoztak, Zircen 6, vidéken 3 mestert tartva nyilván.9
A „Zirczi Németh Varga Mesterek Czéhe" privilégiumszerzésének napja megegyezik a fentiekével. Meglepően nagy körzetből: Ácsteszérről, Beréndről, Eplényből, Gyirótról, Jákóról, Koppányból, Lókútról, Olaszfaluból, Polányból, Szombathelyről (Bakony) és Tevelről tartoztak ide a vargamesterek. A 11 faluból 14 mester képviseltette magát, míg Zircről 6.10
A „Zirczi Bognár, Kováts és Pintér Mesterek Czéhe" ugyancsak 1775. március 24-én kapta privilégiumát, s ide 12 falu, úgymint: Aka, Berénd, Nana, Borzavár, Kisesztergár, Kislőd, Koppány, Lókút, Olaszfalu, Polány, Peremarton és Tevel
mesterei tartoztak. Míg Zircen 5, addig a felsorolt helyeken 32mestert tartottak nyilván."11
1776. január 2-án keltek a „Zirczi Pék és Molnár Mesterek Czéhe" artikulusai. A többihez képest a legnagyobb körzettel ez a szervezet bírt, hiszen 16 falu mesterei tartoztak ide. Újabb helységek: Márkó, Nagyesztergár, Szüts (Bakony), Görömlő, Bánd kapcsolódtak a központhoz. A felsorolt falvakban 24 pék- és molnármester dolgozott, Zircen 6.12
A „Zirczi Tisler, öveges, Lakatos és Bádogos Mesterek Czéhe" szintén 1776. január 2-án nyerte privilégiumát, s mindössze 2 vidéki mester gyarapította az 5 zirci mester számát.13 Hetedikként említjük a „Zirczi Kőmives, Áts, Cserepes
és Kőfaragó Mesterek Czéhe" alakulását, akiknek privilégiumot II. József adott 1781. december 7-én.14 A mesterek számáról az 1813-ban felvett adatok alapján kockáztathatjuk meg a visszakövetkeztetést. Ekkor ugyan 7 „belső" és 1 „külső" mestert tartanak nyilván, de a szinte állandónak mondható építkezési kedv alapján az 1780-as években sem lehetett sokkal kevesebb mesterrel számolni. Tudunk egy vegyes (generális) céh megalakulásáról is, amely 1776-ban kapott privilégiumot. A céhanyag megsemmisülése miatt
azonban erről a céhről nincs egyéb információnk.15
Zircen a 18. század utolsó évtizedeiben már figyelemre méltó kézművesipar alakult ki, hiszen a céhekbe tömörült mesterek száma megközelítette a negyvenet. A környező falvak (feltehetően filiális) mesterei pedig valamivel többen voltak
száznál. A felhasznált céhiratokban a segédek számára nem történt utalás, azonban csak a mestereket tekintve is megállapítható, hogy ez a szervezettségi fok a korabeli Veszprém megyei céhes központokhoz viszonyítva, jó közepes színvonalúnak felelt meg.16
Az iparosodás elősegítésének egyébként a különböző rendeletek is kedveztek. II. József az 1780. december 9-én kelt levelében egy évben
három alkalommal: Fülöp apostol napján (május
1-én), Anna-napkor (július 26-án) és Szent Mihály
napján (szeptember 29-én) vásár tartását
engedélyezte Zircnek, amelyet „mezőváros" megjelöléssel
illetett, ezúttal elsőként.17
Minden bizonnyal a jó értékesítési lehetőségek
adtak ösztönzést az újabb vásár napok kéréséhez,
amelyek megtartását I. Ferenc király az 1793.
április 11-én kelt levelében engedélyezett.18 Az
okirat alapján még két országos vásár tartására
nyílt lehetőség: a Szent József- (március 19) és a
Borbála-napi (december 4) vásárokéra. Mindez
nemcsak élénk kézművesipart, de jótékony hatást
is feltételez a mezőváros fejlődésére.
AZ IPART ŰZÖK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA
Amennyiben egy település iparosainak számát
megközelítő pontossággal kívánjuk meghatározni,
úgy nem maradhatunk kizárólag a céhes adatoknál,
hiszen tudjuk, hogy Zircen is több volt a
ténylegesen ipart űzők száma, mint amennyiről
az eddigiekben szóltunk. Mivel nemcsak a céhes,
de az egyéb típusú forrásaink is hiányosak és heterogének,
ezért az ipart űzők számának alakulásáról
csak a különböző helyekről származó adatok
összehasonlításával próbálhatunk meg képet
adni, kénytelenül kihagyva az egészen pontos
létszámismertetést. Ehhez a módszerhez köt az a
tény is, hogy a korabeli kimutatások az iparűzéssel
kapcsolatos fogalmi meghatározások tekintetében
gyakran pontatlanok és eltérőek.
Első lehetőségként a 18. század végi céhes iratokból
nyert adatainkat az állami összeírások
nagyobb kategóriáinak megfelelő részeivel áll
módunkban összevetni.
Veszprém megye helységei közül 128 került
úrbérrendezésre az 1768—1773 közötti években.
Az ekkor készült úrbéri összeírás Zircen az öszszes
úrbéres számát 102-ben állapítja meg.19 Ebből
33 fő telkes jobbágy, 47 hazátlan zsellér és 22
házas zsellér. A későbbi időből származó contractuális
összeírások alapján — amelyek a legtöbb
házas és hazátlan zsellérnél valamilyen iparűzést
is feltüntettek — feltételezhetjük, hogy az itt
említett zsellérek többsége kapcsolatban volt az
iparral. Közöttük kereshetjük a majdani céhes
mestereket, de rajtuk kívül azokat is, akik az
ipart csak mellékesen folytatták, főfoglalkozásként
megtartva a gazdálkodást.
További fogódzót ad az 1784—1787 közötti
években készült II. József-féle népszámlálás ide
vonatkozó része. 1785-ben a ténylegesen 1286 lelket
számláló Zircnek 54 „polgára", 174 zsellére
volt.20 Számokkal nem tudjuk pontosan kifejezni,
de okkal feltételezhetjük, hogy iparosszám-növekedést
takar valamilyen mértékben a megnövekedett
zsellérszám. Ezt sugallja az összeírás városi
polgárokról szóló kitétele is, amely jól körülhatárolja
az oda tartozó lakosok státuszát. „Városi
polgárnak számított az a családfő, aki városi
háztulajdonnal rendelkezett. Ebbe a rovatba kerültek
azok is, ,, . . . akik a Városban vagy a Falukon
ugyan semmi házat nem bírnak, hanem
Fábrikákból, "Só- és Értzbányákból, Vas-Hámorokból,
különös találmányú Mesterségekből
(Künste), avagy Kézi Mesterségekből (Handwerke)
magokat és famíliájukat leginkább táplálják".
Polgárnak tekintették a kézművesipart űző családfőt
akkor is, ha az szántófölddel, réttel vagy
szőlővel rendelkezett, feltéve, ha jövedelmének
nagyobb részét mesterségből szerezte. A „kézimesterséget"
azonban nem értelmezték olyan
széleskörűen, hogy mindazokat ide sorolták volna,
akik mesterségüket csak alkalomszerűen űzték,
sőt még azokat sem, akik megfelelő képzettség
nélkül „rossz vásári munkát" végeztek. Ezeket
ugyancsak a „Zsellérek" rovatba kellett bejegyezni."
21 A kontárok, háziiparosok nagy részét
ebben a kategóriában kell keresni.22
A 19. század elejéről valamivel több és jobb
forrás teszi nyilvánvalóvá, hogy az iparosélet tovább
fejlődött Zircen. A céhek oldaláról vizsgálva
a kérdést érdekes következtetésekre juthatunk.
Míg Veszprém megye többi mezővárosában
jelentős mértékben csökkent a céhek száma,
addig itt változatlan számban maradtak meg a céhek.
A szabóknak, a takácsoknak, a vargáknak, a
molnároknak, a bognár—kádár—kovács céhnek,
az asztalos—üveges—bádogos—lakatos céhnek
1820-ban is volt privilégiuma,23 a zirci kőművesek,
ácsok, cserepesek és kőfaragók céhlevelét I.
Ferenc király 1820. május 19-én írta alá.24
A céhek ilyen arányú megmaradásának, de általában
az iparűzés fokozódásának az a sajátos
helyzet adott lehetőséget, amely a mezőváros
egész létét is alapvetően befolyásolta. Nevezetesen
az, hogy a király 1814-ben az addig külföldi
apátságoktól függő magyarországi cisztercita
rendet függetlenítette, a pilisi—pásztói és a zirci
apátság egyesítése után a hazai cisztercita rend
központjává Zircet tette. Ezt követően ismét nagyobb
mértékű építkezések kezdődtek, a település
lassan, de tovább fejlődött. Ez a fejlődés a
belső zártság jegyeit magán viselve azonban inkább
konzerválta, mint szétfeszítette a céhes kereteket.
Témánk szempontjából alapvető fontosságú az
