Zirc iparosai a 18. század végi és a 19. század eleji iratokban

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Ambruslivi (vitalap | szerkesztései) 2011. június 22., 11:50-kor történt szerkesztése után volt.

 V. Fodor Zsuzsa


     Tekintélyes azoknak a munkáknak a száma, amelyek a 18. századi és 19. század eleji ipartörténettel foglalkoznak, egy-egy konkrét települést vagy jelentősebb táji körzetet vizsgálva. Ezek a munkák meglehetősen változatos képet mutatnak a kutatás módszerét és eredményét tekintve. Kevés szerzőnek sikerül a falusi, mezővárosi kézművesipart minden oldaláról maradéktalanul bemutatni, annak belső struktúrájáról, a gazdasági élet vagy a társadalom egészén belül elfoglalt helyéről
képet adni. A hiányosságok legfőbb oka az, hogy ritkán adódik kellő mennyiségű és minőségű, következetes összehasonlításra módot adó forrás, amelynek információit történeti statisztikai módszerekkel megfelelőképpen ki lehetne
aknázni.
     Hasonló forráshiány esetünkben is jelentkezett, amely rendkívüli módon megnehezítette a kutatást. Mindenekelőtt arra késztetett, hogy a teljes és befejezett eredményekhez jutás igényét félretéve csupán a meglévő korlátolt számú, vegyes
tartalmú, némelykor kétes megbízhatóságú források esetenként hasznosítható adataiból a fő tendenciák megállapítását tűzzük ki célul magunk elé. A munka jelen stádiumában tehát csak a különböző típusú anyagok egymást kiegészítő, komplex vizsgálata válhatott használható módszerré.
     A fentiekből fakadó gondokat az a szándék szorította háttérbe, ami révén igyekeztünk többet megmutatni az 1982-ben fennállásának 800 éves évfordulóját ünnepelt Zirc történetéből, kitágítva azt a képet, amely az érdeklődők többségénél
elsősorban a cisztercita apátság ismertebb történetére korlátozódott. Figyelmünket az keltette fel, hogy e számos sajátossággal bíró, földrajzigazdasági szempontból meglehetősen zárt határok között lévő, társadalmi-gazdasági életbéli előtörténettel alig rendelkező, a török pusztítás után újonnan létrehozott településen hogyan alakult ki, milyen jellegűvé vált a kézművesipari tevékenység, amelyet céhekbe szervezetten vagy azon kívül folytattak a lakosok.


TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK


     Zirc újabb kori történetének megismerése elválaszthatatlan a korábbi időszak két jelentős eseményétől, amely meghatározó szerepet játszott a település életében.
     A 16. század zűrzavaros, pusztulást hozó évei után 1659 volt az újjáéledés, a fejlődés első állomása. Ettől kezdve az alsó-ausztriai Lilienfeld nagy múltú ciszterci monostora nevéhez kapcsolódott a zirci apátság szétszórt birtokainak előkelő
világi uraktól és egyházi személyektől való visszaszerzése, újak megvásárlása és e birtokok java részén az élet megindulása.
     A lilienfeldi negyven évet az új birtokos, az akkor Porosz-Sziléziában fekvő Henrichau apátságának fellépése zárta le. I. Lipót király 1700. december 17-én erősítette meg azt az adásvételi szerződést, amelyben Henrichau Zircet összes birtokaival együtt 31 000 forintért megvásárolta Lilienfeldtől. A 100 évig tartó, úgynevezett ,,henrichaui korszak" a romok helyén új települést, szépen fejlődő gazdaságot teremtett. 1701. március 1-én két szerzetes és néhány szerencsét próbáló
sziléziai család útnak indult, hogy megtegye a zirci apátság életének újjászervezéséhez az első lépéseket. Az apátsági „igazgatási központ" még Pápán volt ekkor egy kis házban, ez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy 13 ház és egy kis kápolna felépítésével megkezdődjön Zirc betelepítése. A kezdet eredményei sajnos hamar elpusztultak, mivel 1704-ben Sándor László kurucai nem kímélték a német Zirc pár házacskáját sem.
     A Rákóczi-szabadságharc leverését követő nyugalmasabb évek lehetőséget adtak arra, hogy újból és most már véglegesen letelepedhessenek a szerzetesek és a velük érkező idegen lakosok. 1.a 1718 májusában létrejött az első szerződés az apátság és a telepesek között.2
     A bátor vállalkozók származására és korábbi lakóhelyére kevés feljegyzés utal, de a megmaradt anyakönyvekből annyi kivehető, hogy sok helyről — Brandenburgból, Hartkirchenből, Henrichauból, Hitzingből, Hollenbachból, Iglauból, Kóburgból, Landshutból, Linzből, Röchendorfból stb. — érkeztek, többnyire nem egységes német családok tagjaiként. Voltak közöttük türingiaiak, windischgrätziek, wilhelmsburgiak, frankok, svábok, burgundiaiak. Közös jellemzőjük katolikus vallásuk volt, amelyet szinte kivétel nélkül valamennyien magukénak vallottak.
     Az idetelepültek saját építkezései, valamint az apátság fokozatosan meginduló nagyarányú építési munkálatai nyomán sorra jöttek létre a falucska új létesítményei. Ezekben bőven akadt tennivaló a különféle mesterembereknek. 1720-ban vashámor épült, 1723-ban mészégető kemence, majd valamivel később két téglaégető üzemelt. A régi monostor romjai környékén lisztőrlő malom épült, de volt már mészárszék és borkimérés is. 1736-ban hozzáláttak a major kiépítéséhez, ahová a köveket az újonnan megnyitott kőbányából szállították. A monostor és a szép barokk templom megépítése nemcsak a zirci, de a környékbeli mesterek munkáját is igénybe vette. A falu fokozatosan gyarapodott, iskolájában a
rektor német nyelven tanította az elemi ismereteket. A gondos tervek alapján kiépülő gazdálkodás, az egész település életében végbemenő fejlődés a 18. század második harmadára kedvező feltételeket teremtett a kézművesipar virágzásához.

A 18. SZÁZADI CÉHEK

     A megélénkült iparűző tevékenység, valamint az ezzel együtt járó létszámemelkedés, amely az iparosok körében végbement, Zircen is hamarosan a céhek megalakulásához vezetett. 1775-ben szerveződtek céhbe a takácsok, a szabók, a vargák (cipészek), a bognár- kádár- és kovácsmesterek. 1776-ban az asztalos—bádogos—üveges—lakatos mesterek, a pékek és molnárok, 1781-ben pedig az ácsok—cserepezők—kőfaragók és kőművesek alkottak céheket.3  
     A szervezetek többsége Mária Terézia uralkodása alatt jött létre, aki maga is nagy figyelmet fordított az iparűzés módjának megreformálására, a szervezetek egyöntetűvé tételére. Az általa szorgalmazott nagy átalakulást és egyenlősítést
céhlevelei árulják el a legnyilvánvalóbban.4 A kegyes és buzgón vallásos királynő főként a katolikus ünnepek megtartását, az úrnapi körmeneteken való részvételt követelte meg szigorúan a céhektől. Megszüntette vagy legalábbis mérsékelte a túlzásba ment lakmározásokat, a céhládák és a vagyon kezelőit szigorú számadásra kötelezte.5
     A céhlevelek egyedi sajátosságokat nemigen mutatnak, hiszen általában más városoktól másolták le őket,6 mégis nyomon követhetők a helyi események. Az uralkodónő idejéből töredékekben ránk maradt zirci céhartikulusok hat céh
szabályzatán belül csaknem teljesen megegyeznek, mindamellett tükrözik azokat a jogokat és kötelességeket, szociális és karitatív feladatokat, amelyek a tagokat érintették. Példaként a takácscéh első artikulusából ránk maradt cikkelyeket idézzük.7
     „1. Czikkelly. Mivel minden keresztény Em-bérnek kötelessége hozza magával az Isteni ditséretet nagyobbíttani s öregbítteni minden más egyébbféle dolgok előtt, magát az Isteni félelemben, igaz szinlés nélkül való életben gyakorolni,
hogy illyen formán az Istennek áldását el nyerhesse, a Takáts czéhnek is kötelessége magát igaz keresztény életben gyakorolni s ennek okáért is a maga költségére egy zászlót tsináltasson, s ugyan azon hellységnek Parochiális templomában tartassék, amellyel minden mesterek, legények s inassok akárminémű hitűek legyenek is az Úrnapi ünneplésnek a Solemnitásnak öregbittésére processiót járjanak, aki ebbül fontos ok nélkül el marad, ha mester egy font, ha legény fél font fehér vagy sárga viasszal büntetessék, ezen kívül minden kántor szerdán, nem külömben a czéhnek Szent Pátrónussa napján egy szent missét szolgáltatassanak, azt buzgó ájtatossággal halgassák, a mesterek s legények (ki vévén az inasokat) offertoriumra járullyanak, az Isten is kérje az mi Felséges királnénknak szentséges országlásáért s ezen Apostoli országnak kegyelmes felvételéért, a ki pediglen ez missét s offertoriumot el szaladni merészelné ok nélkül, ha mester egy font, ha legény fél font, ha inas egy fertálly font fehér vagy sárga viasszal büntessék, az inas hellyett a Mester tartozik a büntetést letenni."
     ,,15. Czikkelly. Ha ezen Takáts czéhnek vagy mestere vagy legénye meg betegülne, a kinek semminemű segítsége nem volna, az keresztény embernek kötelessége hozza magával, hogy segítség adassék néki azért ezen czéh is tartozik a betegnek a czéh ládábul pénzzel segítségül lenni, ha pediglen a beteg ismét fel lábulna, s szegény sorsa meg jobbulna tartozik a czéh ládábul emelt pénzt ismét vissza fizetni. Ha betegsége pedig meg nagyobbulna, hogy lelki vigasztalás nélkül
ki ne mullyon e világbul, ha a beteg Mester, a czéh mester, ha pedig legény, ugyan ennek a legénynek mestere tartozik két forént büntetés alatt lelki Atyát néki hívni."
     ,,16. Czikkelly. Egy megholt mester el hagyott özvegy asszonynak, a meddig özvegységében marad, a mesterségnek folytatássa, nem különben minden egyéb szabadságok privilégiumok a mellyekkel a többi mesterek bírnak, engedtettnek,
köteles is a czéh illyen özvegynek mindennemű szükségében segítségül lenni, s hogy a mesterséget folytathassa, egy ollyan legény adassék néki, a ki a mesterséget jól érti, ha pedig illyen özvegy más egyéb mesterségű emberhez menne feleségül, az előbbenyi mesterségnek folytatása sem engedtetik néki."
     ,,17. Czikkelly. Ha valami tagja ezen czéhnek meg halálosodna, tartoznak minden mesterek s legények annak temetésével járni, a ki pediglen ezt bizonyos fontos ok nélkül el mullasztaná, ha mester 25, ha legény 15 kiss pénzzel büntetessék."
     ,,18. Czikkelly. Hogy tehát mind azok amellyek ezekben az artikulussokban foglaltatnak annál erősebben tartassanak, az Isten ditsősége öregbítessék, a czéhnek, s önnön magok java gyarapíttassék, s minden rossz szokások ki irtassanak,
ugyan azon Zirczi hellységnek földes Uraságátul egy Comissariust kérjen a czéh, a kinek is kötelessége lészen minden szokott czéhbeli gyülekezetekben jelen lenni, s úgy vigyázni, hogy mindenek békességesen, zenebona nélkül viseltessenek
végeztessenek."
     A „Zirczi Takács Mesteremberek Czéhe" 1775. március 24-én kapta privilégiumát, s Zircen kívül 4 falu: Kisesztergár, Nana, Olaszfalu és Sóly takácsmesterei tartoztak hozzá. Zircen 5, vidéken 17 mester dolgozott.8
     A ,,Zirczi Németh és Magyar Szabók Czéhe" ugyanekkor nyerte privilégiumát Mária Teréziától. Ide Zircen kívül az oszlopi, a németteveli és a porvai mesterek tartoztak, Zircen 6, vidéken 3 mestert tartva nyilván.9
     A „Zirczi Németh Varga Mesterek Czéhe" privilégiumszerzésének napja megegyezik a fentiekével. Meglepően nagy körzetből: Ácsteszérről, Beréndről, Eplényből, Gyirótról, Jákóról, Koppányból, Lókútról, Olaszfaluból, Polányból, Szombathelyről (Bakony) és Tevelről tartoztak ide a vargamesterek. A 11 faluból 14 mester képviseltette magát, míg Zircről 6.10
     A „Zirczi Bognár, Kováts és Pintér Mesterek Czéhe" ugyancsak 1775. március 24-én kapta privilégiumát, s ide 12 falu, úgymint: Aka, Berénd, Nana, Borzavár, Kisesztergár, Kislőd, Koppány, Lókút, Olaszfalu, Polány, Peremarton és Tevel
mesterei tartoztak. Míg Zircen 5, addig a felsorolt helyeken 32mestert tartottak nyilván."11
     1776. január 2-án keltek a „Zirczi Pék és Molnár Mesterek Czéhe" artikulusai. A többihez képest a legnagyobb körzettel ez a szervezet bírt, hiszen 16 falu mesterei tartoztak ide. Újabb helységek: Márkó, Nagyesztergár, Szüts (Bakony), Görömlő, Bánd kapcsolódtak a központhoz. A felsorolt falvakban 24 pék- és molnármester dolgozott, Zircen 6.12
     A „Zirczi Tisler, öveges, Lakatos és Bádogos Mesterek Czéhe" szintén 1776. január 2-án nyerte privilégiumát, s mindössze 2 vidéki mester gyarapította az 5 zirci mester számát.13 Hetedikként említjük a „Zirczi Kőmives, Áts, Cserepes
és Kőfaragó Mesterek Czéhe" alakulását, akiknek privilégiumot II. József adott 1781. december 7-én.14 A mesterek számáról az 1813-ban felvett adatok alapján kockáztathatjuk meg a visszakövetkeztetést. Ekkor ugyan 7 „belső" és 1 „külső" mestert tartanak nyilván, de a szinte állandónak mondható építkezési kedv alapján az 1780-as években sem lehetett sokkal kevesebb mesterrel számolni. Tudunk egy vegyes (generális) céh megalakulásáról is, amely 1776-ban kapott privilégiumot. A céhanyag megsemmisülése miatt
azonban erről a céhről nincs egyéb információnk.15
     Zircen a 18. század utolsó évtizedeiben már figyelemre méltó kézművesipar alakult ki, hiszen a céhekbe tömörült mesterek száma megközelítette a negyvenet. A környező falvak (feltehetően filiális) mesterei pedig valamivel többen voltak
száznál. A felhasznált céhiratokban a segédek számára nem történt utalás, azonban csak a mestereket tekintve is megállapítható, hogy ez a szervezettségi fok a korabeli Veszprém megyei céhes központokhoz viszonyítva, jó közepes színvonalúnak felelt meg.16
     Az iparosodás elősegítésének egyébként a különböző rendeletek is kedveztek. II. József az 1780. december 9-én kelt levelében egy évben három alkalommal: Fülöp apostol napján (május 1-én), Anna-napkor (július 26-án) és Szent Mihály
napján (szeptember 29-én) vásár tartását engedélyezte Zircnek, amelyet „mezőváros" megjelöléssel illetett, ezúttal elsőként.17
     Minden bizonnyal a jó értékesítési lehetőségek adtak ösztönzést az újabb vásár napok kéréséhez, amelyek megtartását I. Ferenc király az 1793. április 11-én kelt levelében engedélyezett.18 Az okirat alapján még két országos vásár tartására
nyílt lehetőség: a Szent József- (március 19) és a Borbála-napi (december 4) vásárokéra. Mindez nemcsak élénk kézművesipart, de jótékony hatást is feltételez a mezőváros fejlődésére.


AZ IPART ŰZÖK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA


     Amennyiben egy település iparosainak számát megközelítő pontossággal kívánjuk meghatározni, úgy nem maradhatunk kizárólag a céhes adatoknál, hiszen tudjuk, hogy Zircen is több volt a ténylegesen ipart űzők száma, mint amennyiről az eddigiekben szóltunk. Mivel nemcsak a céhes, de az egyéb típusú forrásaink is hiányosak és heterogének, ezért az ipart űzők számának alakulásáról csak a különböző helyekről származó adatok összehasonlításával próbálhatunk meg képet
adni, kénytelenül kihagyva az egészen pontos létszámismertetést. Ehhez a módszerhez köt az a tény is, hogy a korabeli kimutatások az iparűzéssel kapcsolatos fogalmi meghatározások tekintetében gyakran pontatlanok és eltérőek.
     Első lehetőségként a 18. század végi céhes iratokból nyert adatainkat az állami összeírások nagyobb kategóriáinak megfelelő részeivel áll módunkban összevetni.
     Veszprém megye helységei közül 128 került úrbérrendezésre az 1768—1773 közötti években. Az ekkor készült úrbéri összeírás Zircen az öszszes úrbéres számát 102-ben állapítja meg.19 Ebből 33 fő telkes jobbágy, 47 hazátlan zsellér és 22
házas zsellér. A későbbi időből származó contractuális összeírások alapján — amelyek a legtöbb házas és hazátlan zsellérnél valamilyen iparűzést is feltüntettek — feltételezhetjük, hogy az itt említett zsellérek többsége kapcsolatban volt az
iparral. Közöttük kereshetjük a majdani céhes mestereket, de rajtuk kívül azokat is, akik az ipart csak mellékesen folytatták, főfoglalkozásként megtartva a gazdálkodást.
     További fogódzót ad az 1784—1787 közötti években készült II. József-féle népszámlálás ide vonatkozó része. 1785-ben a ténylegesen 1286 lelket számláló Zircnek 54 „polgára", 174 zsellére volt.20 Számokkal nem tudjuk pontosan kifejezni, de okkal feltételezhetjük, hogy iparosszám-növekedést takar valamilyen mértékben a megnövekedett zsellérszám. Ezt sugallja az összeírás városi polgárokról szóló kitétele is, amely jól körülhatárolja az oda tartozó lakosok státuszát. „Városi polgárnak számított az a családfő, aki városi háztulajdonnal rendelkezett. Ebbe a rovatba kerültek azok is, ,, . . . akik a Városban vagy a Falukon ugyan semmi házat nem bírnak, hanem Fábrikákból, "Só- és Értzbányákból, Vas-Hámorokból, különös találmányú Mesterségekből (Künste), avagy Kézi Mesterségekből (Handwerke) magokat és famíliájukat leginkább táplálják".
Polgárnak tekintették a kézművesipart űző családfőt akkor is, ha az szántófölddel, réttel vagy szőlővel rendelkezett, feltéve, ha jövedelmének nagyobb részét mesterségből szerezte. A „kézimesterséget" azonban nem értelmezték olyan  széleskörűen, hogy mindazokat ide sorolták volna, akik mesterségüket csak alkalomszerűen űzték, sőt még azokat sem, akik megfelelő képzettség nélkül „rossz vásári munkát" végeztek. Ezeket ugyancsak a „Zsellérek" rovatba kellett bejegyezni." 21 A kontárok, háziiparosok nagy részét ebben a kategóriában kell keresni.22
     A 19. század elejéről valamivel több és jobb forrás teszi nyilvánvalóvá, hogy az iparosélet tovább fejlődött Zircen. A céhek oldaláról vizsgálva a kérdést érdekes következtetésekre juthatunk. Míg Veszprém megye többi mezővárosában jelentős mértékben csökkent a céhek száma, addig itt változatlan számban maradtak meg a céhek. A szabóknak, a takácsoknak, a vargáknak, a molnároknak, a bognár—kádár—kovács céhnek, az asztalos—üveges—bádogos—lakatos céhnek 1820-ban is volt privilégiuma,23 a zirci kőművesek, ácsok, cserepesek és kőfaragók céhlevelét I. Ferenc király 1820. május 19-én írta alá.24
     A céhek ilyen arányú megmaradásának, de általában az iparűzés fokozódásának az a sajátos helyzet adott lehetőséget, amely a mezőváros egész létét is alapvetően befolyásolta. Nevezetesen az, hogy a király 1814-ben az addig külföldi  apátságoktól függő magyarországi cisztercita rendet függetlenítette, a pilisi—pásztói és a zirci apátság egyesítése után a hazai cisztercita rend központjává Zircet tette. Ezt követően ismét nagyobb mértékű építkezések kezdődtek, a település
lassan, de tovább fejlődött. Ez a fejlődés a belső zártság jegyeit magán viselve azonban inkább konzerválta, mint szétfeszítette a céhes kereteket. 
     Témánk szempontjából alapvető fontosságú az 1828. évi regnicolaris összeírás,25 mert ebből már többet megtudhatunk a zirci iparosokról. Sajnos, csak többet és nem mindent, mert az adatfelvételkor annak idején nem rögzítették, hogy például a bejegyzett kézművesek közül kik voltak konkrétan céhtagok; milyen színvonalú ipart takart a
sok időszakosan, alig néhány hónapig működő kézműves munkája, milyen az arány a valóban mesteri, illetve a kontártermékek viszonylatában. E hiányosságok ellenére nélkülözhetetlen dokumentum a mezőváros úrbéres népessége,
ezen belül az iparostársadalom vizsgálatához.
     Az 1828. év folyamán országszerte végrehajtott összeírás az országgyűlés által kiküldött bizottság utasítása alapján készült a 14 főrovatot tartalmazó nyomtatványok segítségével. Az egyes rovatok számai választ adnak arra, hogy a
név szerint összeírt adózó családfő (1. rovat) háztartásában hány adózó személy élt (2. rovat), hogy az adózó családfő honoratior; polgár, jobbágy, zsellér vagy ház nélküli zsellér; kézműves vagy kereskedő és hány fitestvér, fiú, lány, szolga,
szolgáló él háztartásában (3. rovat). Ebből a főrovatból azonban nem derül ki közvetlenül, hogy a családfő nős, nőtlen vagy özvegy-e, hogy a kézművesek segédei a családhoz tartoznak-e vagy sem. A „megjegyzések" rovatából (14. rovat)
olvasható ki, hogy milyen a családfő által űzött ipar vagy kereskedelem időtartama, menynyi a foglalkoztatott segédek száma stb. Az „iparosok" és a „kereskedők" rovatban feltüntetett bejegyzés az ipart űző önálló mesterekre utal, a
legények az opifexek számában nincsenek benne.
     Az iparos népesség arányának megállapításához a 263 összeírt családfőt vesszük alapul, mivel az opifexek maguk is családfők. Közöttük 50 iparost (mestert) és 2 kereskedőt találunk, vagyis az adózó családfők 19,7 százalékát. Ezen iparűzők túlnyomó része céhbeli kézműves lehetett, s ez annak ellenére is valószínű, hogy a „megjegyzések" rovatban csak 14 főnél, azaz 27 százaléknál tettek a folyamatos munkára utalást.
     Esetünkben nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bizonyos — Zircre különösen jellemző — szakmáknál (ács, kőműves, cserepes) a természet rendjéhez igazodva eleve idénymunkára korlátozódott a foglalatosság. Az „iparosok" rovatban nemcsak annál a személynél tettek bejegyzést, aki az ipart állandó foglalkozásként űzte, hanem annál is, akinek életfenntartását az ipar ha időszakosan is, de jelentős mértékben segítette. Fél éven át 13 iparos dolgozott (25,2%), negyedéven át 21 (40% ). Egy főnél két hónapos, egy másiknál háromnegyed éves iparűzést tüntettek fel. A mesterek összesen 49 segéddel dolgoztak, legtöbb segédje a kőművesnek és az ácsmesternek volt, 15—15 fő. Három segéddel 1 takács, két segéddel 1 bognár, 1 cserepes, 1 lakatos és 1 kovácsmester, egy segéddel 1 magyar varga, 1 német szabó, 1 takács, 1 varga, 3 szabó és 1 esztergályosmester dolgozott.
     Az összeírás szerint körülbelül százan voltak azok, akik ipart űztek. Hozzájuk véve az összeírásban nem szereplő inasokat és segítő családtagokat, sok iparost találunk 1828-ban az 1993 lelket számláló Zirc lakosai között.26
     1831-ben készült egy másik összeírás, amely a zirci urbariális és concractuális adózók listáját tartalmazza.27 40 3/4 telkes jobbágyról, 122 házas zsellérről és 77 hazátlan zsellérről készült kimutatás, amely valamivel részletesebb képet ad az iparűzés fajtáiról. A házas zsellérek között 58 iparost (ennyi mestert és segédet) és 5 kereskedőt, a hazátlan zselléreknél 41 iparost (főként segédet) és 10 napszámos-iparost találtunk. Ezek együttes száma 14 fővel több a másik összeírás szerinti létszámnál, ami arányos gyarapodásnak számít a három évvel korábbi helyzethez viszonyítva.
     A mezőváros iparosodottságát az egész éven át dolgozó iparűzők számaránya alapján vizsgálva elmondható, hogy Zirc a viszonylag iparosodottabb települések közé tartozott. A főként helyi szükségleteket ellátó iparos népesség a földművelő lakossággal párhuzamosan és annak arányában növekedett. Az iparűzés minőségéről az iparosok száma és az általuk folytatott mesterségek együttes vizsgálata ad képet.


A FOGLALKOZÁSOK FŐBB JELLEMZŐI


     A 19. század elején a zirci céhek 16-féle szakmát képviseltek, ami a megyében előforduló céhes mesterségek 35% -át jelentette.29 Az összeírások jóval több foglalkozásról tesznek említést és ezek sokféleségük miatt — még ha jelentős hányaduk háziiparként fordul is elő — árnyaltabban jelzik a zirciek iparral kapcsolatos tevékenységét. Érdemes ismertetni valamennyi feltüntetett mesterséget, még a változatokat is, mert ily módon olyan részletekre is felfigyelhetünk, amelyek
jellemzőek lehetnek a településre, de nagyobb csoportosítás esetén talán nem érvényesülnének eléggé. Az összeírások ugyanúgy különbséget tesznek például cipész, magyar cipész, német cipész és csizmadia között, mint az egykorú árszabások is a négy különböző cipész különböző feldolgozási módjának megfelelően. Igaz, az összeírások sem teljesek, mert néhány céhes mesterséget nem szerepeltetnek (bádogos, kádár, kőfaragó), azonban a kétféle forrástípus adatait
összehasonlítva, kiegészítve, eljuthatunk egy megközelítő pontosságú mesterségszám megállapításához. Kicsi számuk miatt mindig együtt vesszük az iparosszakmákkal a néhány kereskedőszakmát is.

A
Céhes mesterségek
a 19. század elején

Az 1828-as
összeírás szakmái

Az 1831-es
összeírás szakmái

asztalos
+
+
ács
+
+
bádogos
-
-
bognár
+
+
cserepező
+
+
kádár
-
-
kovács
+
+
kőfaragó
-
-
kőműves
+
+
lakatos
+
+
molnár
+
+
pék
+
+
szabó
+
+
takács
+
+
üveges
+
+
varga + +