„Zirc keresztjei és történetük” változatai közötti eltérés

A Helyismeret wikiből
9. sor: 9. sor:

#     A Rákóczi-féle szabadságharc leverése után az 1710-es években új falutelepítés indul meg, melynek nyomán 1718. évre Zircen már 28 házat építenek. A több helyről összeverődött lakosság egy fő kivételével mind katolikus vallású volt, amit azzal fejeztek ki, hogy a romokban heverő falusi templomnál egy nagyobb keresztet állítottak fel tiszteletből és annak jelzésére, hogy a telepesek katolikusok.
Az említett keresztet 1721-ben állították a mai kistemplom melletti romtemplom helyén, melyet már a História Domusban írásban is rögzítettek. Ez volt Zircen az első kereszt. Hogy meddig bírta az időjárás viszontagságát, arra még nem találtunk leírást.

#     Az 1182-ben Zircre betelepült ciszterci rend fiai évszázadokon át hordták magukon a megtelepedés munkájának fáradságos, nehéz keresztjét. Az ő tiszteletükre 1750-ben az újraéledő ciszterci rend zirci apátsága útra néző szép kőkeresztet állított a Győr felé vezető út mentén a régi monostortemplomának főoltára, imakórusa helyén. A keresztet Rieger Kandid apát úr 1750. június 5-én megáldotta és felszentelte. A kereszt feszülete homokkő. Felirata latinul van
írva, de kopottsága miatt már elolvasni nem lehet. A püspöki vizitációk mindig számon tartották. 1817-ben június 2-án tartott vizitációban röviden így írnak róla: A zirci pélbánia területén a bejárathoz közel a keleti irányban Győr felé vezető út mentén van egy kereszt, építését, fenntartását a konvent magának tartja fenn.
A kereszt ma is ott áll azon a helyen a, Köztársaság úton, az arborétum falába beépítve, díszes vaskerítéssel védve, zöld kúszónövény élősködik rajta és egy vízvezetéket jelző tábla csúfítja a kerítését.

#     A falu fejlõdött és szépült is egy harmadik kereszttel. 1760-ban a jámbor alapítvány emel egy új kõkeresztet a Veszprém felé vezetõ megyei út melletti magaslatra. A Veszprém felé vezetõ megyei út melletti magaslat a mai
Kossuth Lajos utca 13. sz. ház elõtti terület volt, melyre a keresztet állították.
A kereszt állítása a ma is ott lakó Braun család 1720 után Németországból betelepült õseihez kapcsolható, ezért ismertebb néven Zirc lakosai csak '''Braun-kereszt'''nek nevezik. A zirci plébániahivatalban vezetett anyakönyv szerint Braun János 1727-ben, Braun József 1729-ben jött Zircre, de ezt követõen elszórtan több éveken át települtek be Zircre Braun nevû családok, személyek. Ekkor házszámok még nem voltak, így az sem lehet egészen biztos, hogy ez a telek elõször a Braun családé volt. Ezt a bizonytalanságot az 1807. évben készített Zirc Funduskönyve tárja elénk, mert a Funduskönyvbe a telekhez Mühlbauer Antal név van bejegyezve, s csak az 1862. évi földkönyv
szerint szerepel a telken és más házszámon Braun János telkesgazda neve, melyet valószínû, hogy utólag írtak át
ceruzával az 1807. évi Funduskönyvbe a Mühlbauer név alá a 16. hászámmal együtt. Ezen írások után az is elképzelhetõ,hogy a keresztet 1760-ban zirci hívek állították ájtatosságból az útmenti magaslatra, amely ma Braun-telek. Sajnos a jámbor alapítványt tevõ (tevõk) neve sem ismert. Maradnak hát a Braunék.
Az 1760-ban állított kõkeresztrõl az utódok azt mondták el, hogy az 1700-as évek közepén Németországból betelepült Braun család nagymamája útközben vagy már itt Zircen nagyon beteg lett, aminek folytán a kereszthez akart fohászkodni gyógyulásért, s ekkor derült ki, hogy a már Németországban is imádott keresztet a család elfelejtette magával hozni Zircre. A nagymama gyógyulásáért mindent megtevõ családból két kocsival visszaindultak Németországba az ottfelejtett keresztért. Elmondás szerint az út két hónapig tartott és a szerencsésen meghozott kereszt felállítása után a kereszt elõtt többször imádkozó nagymama rövid idõ alatt meggyógyult, és még hosszú ideig egészségesen élt Zircen a családja körében. A történet meseszerűnek tûnik, de igaz is lehet.
A 241 évvel ezelõtt állított kereszt anyaga kemény márványkõ, úgyszintén a kereszten megfeszített Jézus és az alatta elhelyezett Mária-szobor is. A kereszten német gótbetűs felirat volt. Kopottsága miatt elolvasni már nem lehet. A kereszt formája a magyar keresztformáktól teljesen eltérõ, díszítése is a német keresztekéhez hasonlít.
Tudjuk, és aki arra jár, láthatja, hogy a Barun-telekre egy kisebb házat építettek közben; a kereszt éppen a bejárati kapuban volt, így útban volt a bejáratnak, ezért áthelyezték a ház mögé. A a kereszt egyik szára nekiér az épített háznak, mert a ház mögött meg a kúthoz lett volna, illetve van közel. A házat a családba benõsült Pacher József és neje építette. Az 1929. évi kataszteri telekkönyv felmérése szerint már Pacher József nevére van írva a kereszt a Kossuth Lajos utca 15. számú házhoz, úgy, hogy lakóház, udvar, kõfal és kõkereszt.
A kereszthez keresztjáró napokon sokszor kivonultak a hívek a templomból, hogy a kereszt elõtt könyörgõ imát mondjanak.

#1760-ban állíttatott egy jámbor alapítvány a Veszprém felé
vezetõ út mellett egy kõkeresztet. Ez idõrendi sorrendben a
harmadik, míg anyagát tekintve a második kõbõl készült keresztje
volt a településnek.
Az 1779-es elsõ Canonica Visitatio (püspöki látogatás) alkalmával
még nem vették számba a kereszteket. A következõ
nagy vizitációkra az 1800-as évek elsõ felében került sor –
1817-, 1824- és 1845-ben – ekkor már készült leltár a keresztekrõl
is. Ezen évszámok alapján feltételezhetõ, hogy még
az 1780–1790-es években állítottak három fakeresztet. E tényt
a Veszprémi Érseki Levéltárban végzett kutatásaimra alapozom,
melynek során rábukkantam az Acta Parochialia 15/
203. sz. alatt jelzett és 1809. április 20-án, Zircen kelt levélre.
Eszerint Bauch Gottfried zirci plébános a veszprémi püspöktõl
engedélyt kér arra, hogy a kálvárián, a temetõben és a
köztéren a régi, tönkrement és elpusztult fakeresztek helyére
felállított újakat 1809. május 3-án megáldhassa. A püspök
úr az engedélyt megadta.
E levélbõl és a már említett vizitációs jegyzõkönyvekbõl
könnyen megállapítható, hogy a kálvárián akkor még csak egy
kereszt volt. Az alsó temetõ pedig az 1790-es években nyílt
meg (1796-ban elhunyt személy feliratos sírkeresztjét találtam
itt meg), a köztéren felállított harmadik új keresztet pedig a
Borzavár felé vezetõ úton, a mai áfész-irodaház elõtt helyezték
el. Feltételezem egyébként, hogy egy jól megmunkált fakereszt
az akkori idõkben is kibírt 15–20 évet. Hogy idõrendben
az 1809-es keresztek közül melyik volt a negyedik, ötödik
vagy a hatodik Zircen, nem tudjuk.
Az 1817. évi Canonica Visitatio 14. paragrafusa a keresztek,
szobrok címszó alatt 5 keresztet említ a zirci plébánia területérõl.
Az elsõ keleti irányban a Gyõr felé vezetõ út mentén
áll, építését, fenntartását a konvent vállalta. A második
északon, a borzavári út mentén található (ma az áfész-irodaház
elõtti tér). A harmadik szintén a borzavári út mellett, a
monostortól mintegy negyedórányi járásra, a temetõben van
(alapítója nincs jelezve). Örökös fenntartását a település lakossága
önként vállalta. A negyedik a Kálvária-hegyen áll, alapítványa
nincs, alapítója ismeretlen, s jogi személy nem gondoskodik róla. Az ötödik a településen kívül, az anyaegyháztól
mintegy félórányi járásra (régi alsó temetõ), déli irányban
a veszprémi út mentén található. Ennek fenntartója a lakos ság.
Valójában ekkor már 6
kõkereszt volt Zircen, de a
Braun család telkén álló kõlakoskeresztet
nem vették fel a leltárba.
Az 1824-es vizitációs leltár szintén 5 keresztet jelez az elõbb
felsorolt helyeken, azzal a kiegészítéssel, hogy fenntartójuk a
konvent.
1824 és 1845 között újabb két kereszttel gyarapodott Zirc,
leírásuk az 1845. évi A8/27. sz. egyházi látogatási jegyzõkönyvben
található az érseki levéltárban. Ekkor már név szerint megnevezik
a kereszt állítóit és a fenntartókat. Az irat tanúsága
szerint a plébánián 6 fa- és egy kõkereszt van az Üdvözítõ
képével. A kálváriai és a kõkeresztet az uraság (apátság) állíttatta
és fenntartásukról is gondoskodik. A többi öt közül az
egyiket Wittmann János ajánlotta fel, s míg él, gondoskodik is
róla. Halála után pedig az a Neustif utca köteles fenntartani,
ahol áll (ma Reguly utca). A borzavári utcait a Leibel család
köteles gondozni. A borzavári úti felsõ és az alsó temetõ keresztjének
fenntartása a mezõváros közösségének feladata.
A Neustif (ma Reguly) és az Új utcában (ma Kálvária) állított
keresztek tönkrementek, s helyettük senki nem állított
újakat.
A Borzavár felé vezetõ út melletti tér elsõ keresztjének
történetét Rezutsek Antal apát úr 1872. november 15-én kelt,
az ájtatos alapítványokról szóló jegyzõkönyvébõl ismerhetjük
meg. Eszerint a keresztre Leibel Krisztián 1807-ben tett
4 forint alapítványi tõkét az apátsági pénztárban, mely folyamatosan
kamatozott, s 1872-ben már 17 forintot tett ki.
(Az elõzõekben már említett Bauch Gottfried plébános 1809-
ben a keresztáldásra engedélyt kérõ levelében is utal az alapításra.)
A keresztet alapító Leibel Krisztián 1751-ben született
Bajorországban, s házasságot is itt kötött 1777-ben Eck Ágotával.
Magyarországra már házaspárként kerültek, s itt született
meg elsõ gyermekük 1780-ban, a tizedik pedig 1806-ban.
Leibel Krisztián 1829. november 11-én halt meg, felesége ezután
elköltözött Zircrõl.
A keresztet 1807 óta többször felújították. Utoljára 1977-
ben az áfész állíttatta helyre, s a lemezfeszület helyett alumíniumkorpuszt
készíttetett.

#Még az 1780–1790-es években állítottak három fakeresztet. E tényt bizonyítja a Veszprémi Érseki Levéltárban vtalálható Acta Parochialia 15/203. sz. alatt jelzett és 1809. április 20-án, Zircen kelt levél. Eszerint Bauch Gottfried zirci plébános a veszprémi püspöktõl engedélyt kér arra, hogy a kálvárián, a temetõben és a köztéren a régi, tönkrement és elpusztult fakeresztek helyére felállított újakat 1809. május 3-án megáldhassa. A püspök úr az engedélyt megadta. Megállapítható, hogy a kálvárián akkor még csak egy kereszt volt. Az alsó temetõ pedig az 1790-es években nyílt meg, a köztéren felállított harmadik új keresztet pedig a Borzavár felé vezetõ úton, a mai áfész-irodaház elõtt helyezték el. Hogy idõrendben az 1809-es keresztek közül melyik volt a negyedik, ötödik vagy a hatodik Zircen, nem tudjuk.
Az 1817. évi Canonica Visitatio 14. paragrafusa a keresztek,
szobrok címszó alatt 5 keresztet említ a zirci plébánia területérõl.
Az elsõ keleti irányban a Gyõr felé vezetõ út mentén
áll, építését, fenntartását a konvent vállalta. A második
északon, a borzavári út mentén található (ma az áfész-irodaház
elõtti tér). A harmadik szintén a borzavári út mellett, a
monostortól mintegy negyedórányi járásra, a temetõben van
(alapítója nincs jelezve). Örökös fenntartását a település lakossága
önként vállalta. A negyedik a Kálvária-hegyen áll, alapítványa
nincs, alapítója ismeretlen, s jogi személy nem gondoskodik róla. Az ötödik a településen kívül, az anyaegyháztól
mintegy félórányi járásra (régi alsó temetõ), déli irányban
a veszprémi út mentén található. Ennek fenntartója a lakos ság.
Valójában ekkor már 6
kõkereszt volt Zircen, de a
Braun család telkén álló kõlakoskeresztet
nem vették fel a leltárba.
Az 1824-es vizitációs leltár szintén 5 keresztet jelez az elõbb
felsorolt helyeken, azzal a kiegészítéssel, hogy fenntartójuk a
konvent.
1824 és 1845 között újabb két kereszttel gyarapodott Zirc,
leírásuk az 1845. évi A8/27. sz. egyházi látogatási jegyzõkönyvben
található az érseki levéltárban. Ekkor már név szerint megnevezik
a kereszt állítóit és a fenntartókat. Az irat tanúsága
szerint a plébánián 6 fa- és egy kõkereszt van az Üdvözítõ
képével. A kálváriai és a kõkeresztet az uraság (apátság) állíttatta
és fenntartásukról is gondoskodik. A többi öt közül az
egyiket Wittmann János ajánlotta fel, s míg él, gondoskodik is
róla. Halála után pedig az a Neustif utca köteles fenntartani,
ahol áll (ma Reguly utca). A borzavári utcait a Leibel család
köteles gondozni. A borzavári úti felsõ és az alsó temetõ keresztjének
fenntartása a mezõváros közösségének feladata.
A Neustif (ma Reguly) és az Új utcában (ma Kálvária) állított
keresztek tönkrementek, s helyettük senki nem állított
újakat.
A Borzavár felé vezetõ út melletti tér elsõ keresztjének
történetét Rezutsek Antal apát úr 1872. november 15-én kelt,
az ájtatos alapítványokról szóló jegyzõkönyvébõl ismerhetjük
meg. Eszerint a keresztre Leibel Krisztián 1807-ben tett
4 forint alapítványi tõkét az apátsági pénztárban, mely folyamatosan
kamatozott, s 1872-ben már 17 forintot tett ki.
(Az elõzõekben már említett Bauch Gottfried plébános 1809-
ben a keresztáldásra engedélyt kérõ levelében is utal az alapításra.)
A keresztet alapító Leibel Krisztián 1751-ben született
Bajorországban, s házasságot is itt kötött 1777-ben Eck Ágotával.
Magyarországra már házaspárként kerültek, s itt született
meg elsõ gyermekük 1780-ban, a tizedik pedig 1806-ban.
Leibel Krisztián 1829. november 11-én halt meg, felesége ezután
elköltözött Zircrõl.
A keresztet 1807 óta többször felújították. Utoljára 1977-
ben az áfész állíttatta helyre, s a lemezfeszület helyett alumíniumkorpuszt
készíttetett.

####Régen csak a Borzavárra vezető útnak, majd Hosszú utcának,
s ma Deák Ferenc utcának közterén az áfész-irodaház
előtt álló fakereszt állításával kapcsolatosan több találgatás
járt szájról szájra Zirc lakosai között, hogy ki állította és miért.
Az előző három részben leírtakból már megtudhatták a tisztelt
újságolvasók, ki állította a keresztet. Hogy miért? - az már
örök rejtély marad, de feltételezhető, hogy Leibei Krisztián,
jámbor, vallásos ember lévén, Isten iránti tiszteletből, vagy
talán Zircen született tíz gyermekük emlékére ájtatosságból
állította 1807-ben a fakeresztet.
Beszélgetések során olyat is lehetett hallani, hogy valamikor
nagyon régen azért állították oda a térre a keresztet, mert
ott volt a faluvége, ahova pedig szokás volt keresztet állítani.
Elhangzott az is, hogy az apátság állította a keresztet, de volt,
aki Szülő Lászlót vélte a kereszt állítójának annak tisztelete
jeléül, hogy a családban valaki súlyos betegségéből meggyógyult.
A Hoffer családot is említették a kereszt állítójának mint
vallásos családot, vagy talán a vendéglőjük közelsége miatt is
állíthatták a keresztet, hangzottak el ilyen s még hasonló feltételezések
a beszélgetések során.
Özvegy Szalay Ferencné Szülő Rózsa Reguly utca 60. sz.
alatti zirci lakos elmondja, hogy ők ott laktak a kereszt közelében,
és kislány kora óta emlékszik, hogy ott áll a kereszt, de
az ő apja, Szülő László nem állította a keresztet és beteg sem
volt náluk senki, aki miatt a keresztet állították volna. Ők csak
gondozták úgy 1920 óta a keresztet a mai napig.
Elmondta továbbá azt is, hogy az 1970-es évek közepe táján
(pontosan 1977-ben) egy autó az áfész-irodaház átépítésekor
véletlenül nekitolatott a keresztnek és azt kidöntötte, amely
helyett Wetzl István ácsmester faragott egy újat, és Sikátori
Ferenc festette le (az áfész állította helyre). Rajtuk kívül a
keresztet a környékbeli lakók is gondozták, és sokan mások is
vittek virágot a kereszthez.
Trosits Miklós Petőfi utca 6. sz. alatti lakos emlékiratai között
található egy emléklap, melyet ő kapott 1948. október
31-én, amikor a keresztet helyreállításakor Kukoda Miklós
plébános megáldotta és felszentelte. Az ünnepségen részt vevők
közül mindenki kapott ilyen emléklapot Kukoda Miklós
plébános aláírásával ellátva.
Hoffer József zirci lakos elmondta, hogy ők is a kereszt
közelében laktak a Hoffer tercián (ma Patkó vendéglő). Az ő
apja Hoffer Imre vendéglős és ősei nem állították a téren álló
keresztet, viszont hársfákat ültettek a térre és a kereszt mellé
is, de azok már rég kiöregedtek, és az építkezések miatt kivágatták
őket. A keresztet ők is gondozták.
Elmondta azt is, hogy 1948-ban a kereszt helyreállításához
a faanyagot apósa, Bauernfeind János gazda adta és faragtatta
ki. Emlékezése szerint az 1977-ben kidöntött kereszt faanyaga
még az 1948-ban felszentelt kereszt volt, de lehet, hogy
ugyanazt állították vissza 1977-ben is, amely mellé Hoffer József
két hársfát ültetett, melyek ma is a kereszt mellett állnak.
Szépek a visszaemlékezések, még akkor is, ha nem egészen
pontos információt adnak, de csak így maradhat fenn a történet
évszázadokon át a hozzá tartozó, fellelhető írásos anyaggal
pontosítva, hitelesítve. Sajnos az időjárás a keresztet megint
nagyon tönkretette, lassan kidől, helyreállítása szükségessé
vált. Hivatalos feljegyzések szerint 194 éves, azóta Zircnek
egyik szép szimbóluma, dísze. Zirci állampolgárok fogjunk
össze és a plébániával közösen állítsuk helyre a köztéren álló
fakeresztet. A Kálvária-hegyen eleinte csak egy kereszt állt. A
vizitációk szerint Kálvária-keresztnek nevezték az egy keresztet
is. 1862. október 18-án Rezutsek Antal apát úr alapító levelében
írja, hogy Zirc mezőváros napnyugati részén fekvő
kertet, melyen az új Kálvária építtetett, ezen kálvária fundusául
örökösen kijelentem, átajándékozom, megalapítom és az
erre való felügyeletet a zirci plébániára átruházom. A kert
kálváriának nem használt részét a plébános bérbe adhatja és
a befolyt bér pénzből a kálvária fenntartását eszközölje. Ezután
már három kereszt volt a Kálvária-hegyen a templomi
számadások szerint is. Sajnos rajz és fénykép nem maradt fenn
a régi Kálvária-keresztekről, hogy milyenek lehettek.
Zircen évjárat szerint az 1873-ban állított kereszt az ötödik.
Állította Wittman Mihály és neje, Anna. Kik voltak ők?
Wittman Mihály született 1831. szeptember 18-án Zircen.
Akkor a 29. számú házban (ma 43. sz. ház, a Kertbolt szomszédja).
Witmann Anna született
1833-ban Zircen. Akkor
60. sz. házban (ma Kossuth
Lajos utca 24. sz. ház).
Házasságot kötött 1852. november
8-án. Ezután a 107.
sz. házba költöztek, ami mai
viszonylatban a kenyérgyár
területére esik. Wittman Mihály
és neje, Anna a szép kőkeresztet
a kisteplom melletti
romtemplom bejáratához
állította 1873-ban. Feltételezhető,
hogy azért választották
a romtemplom helyét, mert
talán őseiktől hallomás útján
megtudták, hogy a betelepült
német katolikusok 1721-ben
a romtemplom helyén állítottak
fel egy nagyméretű fakeresztet.
A keresztet a püspöki
vizitációk nem vették leltárba.
A templomi számadások
szerint 1873-ban a
keresztek alapítványa 26 forint
54 krajcár volt. Ebből 17
forint volt a borzavári úton
álló fakereszté. Feltehető,
hogy a különbözet 9 forint
54 krajcár összegből állította
Wittman Mihály és neje,
Anna a szép kőkeresztet.
Wittman Mihály özvegy maradt,
majd 1912. május 9-én
ő is meghalt. A keresztet a
hozzátartozók 1933-ban felújíttatták
Bittmann János zirci kőfaragóval. 1982-ben a templom
rommaradványainak feltárásakor a keresztet áthelyezték
a kistemplom sekrestyéje mellé, ahol ma is áll. A Witmann
család elmondása szerint jó katolikus hívő család volt, ezért
úgy gondolják, hogy Isten iránti szeretetük jeléül állították a
keresztet.
A kereszt felirata: Állíttatta Wittman Mihály és neje, Anna,
1873. Megújíttatott 1933. Anyaga: zirci vörösmárvány. Feszülete:
alumínium öntvény. Kerítése: kovácsolt vasból készült.
Feltehetően Wolf Károly lakatosmester készíthette. A kereszt
állapota jó, gondozott.
Sorban a 6. kereszt a Wesztinger családhoz kapcsolódik.
A keresztet állíttatta Wesztinger János és Wesztinger Anna
1898. évben az Akliba vezető út mentén a zsellérföldekkel
szemben a legelőn. A kereszt alapítványra 25-25 forintot tettek
fejenként fenntartás céljára. Az alapítványt 1898. április
25-én tették a testvérek. A püspök az alapítványt helybenhagyta
1898. ápirlis 29-én 1348 sz. alatt kelt levelével.
A feszülete lemezből volt és festett, a feszület felett félkörívben
díszes lemezborítás volt, ma ez már hiányzik.
Wesztingerék mindig gondozták és helyreállították a keresztet,
de most már idős, beteg koruk ebben akadályozza őket.
1992-ben Jezsó Béla alsóörsi lakos a tönkrement keresztet
kijavíttatta és új öntött alumínium feszületet készíttetett a
keresztre. Kerítést is újat készíttetett a kereszt köré. Megáldása,
felszentelése 1992. május elsején volt, melyet Lázár Kelemen
atya zirci plébános végzett el.
A kereszt újrakészítését végezték és az anyagot adták Jezsó
Béla alsóörsi lakos, Fógli István, Szirbek József, Braun Jenő
zirci lakosok. A kereszt jó állapotban van.

A lap 2011. július 28., 13:24-kori változata

Kereszt:

A kereszt a kersztény hit legfontosabb szimbóluma, legszentebb ereklyéje, melyen Jézus Krisztus, az Isten Fia kínhalálával megváltotta az emberiséget, a bűn és a halál fölötti győzelmét vagy magát Krisztust jelképezi. A kereszt az élet fája, és Krisztus második eljövetelénél „az Emberfia" jele. A római katolikus egyház által használt ún. latin kereszt hosszabb függőleges szárát közepénél magasabban metszi a vízszintes szár, melyen Jézust a keresztre feszítették, úgyhogy Pilátus a Jézus feje fölötti rövidebb szárra szegezett táblára még rá tudta íratni Jézus nevét és bűnét - INRI.
Használatban van még a „magyar" kettős kereszt (érseki vagy apostoli kereszt) is. A két vízszintes keresztszár közül a felső rövidebb, Krisztus keresztjének feliratos táblájára emlékeztet.
A kereszt függőleges oszlopára ülőkeszerű facöveket is szoktak készíteni, melyre a felfeszített Krisztust ültetni szokták, hogy a test a saját súlya alatt le ne szakadjon. Ezt a cöveket a későbbi keresztábrázolások esztétikusabb lábtartóval helyettesítik, melyet ma is használnak: Jézus feje fölé félkörben a kereszt szárához lemezt vagy háromszögben
deszkát szögelnek esetenként.
A kereszt tisztelete már a legrégibb korban kifejeződött a keresztvetés és a katakombai vagy fali rovásábrázolások által, valamint 380-ban a jeruzsálemi nagyheti kereszthódolásnál, mely hasonlított a mai nagypénteki keresztúthoz. Az útmenti keresztek is e korban kezdtek elterjedni és azóta folyamatosan fejlődtek. A temetői és sírkeresztek őse is a katakombákban és fali ábrázolásokon található meg, de mai formájuk csak a 800-as években kezdett elterjedni. Ezen időből váltak általánossá a templomtornyok keresztjei is, és az egyházak egyházi szertartásainál használatossá váltak a keresztek. A megkínzott és keresztre feszített Jézus kínhalálát a Keresztút végigjárásával láthatjuk szemléletesen.

Zircen is van egy szép kálvária 14 stációs keresztúti bemutatással és kápolnával. Van több kereszt is az Üdvözítő másával. Hogy első András zirci királyi udvarházának templomában vagy körülötte valahol volt-e kereszt, arról írás nem található, úgyszintén nem írnak keresztről a III. Béla király által 1182-ben alapított zirci apátság Cuha partján épített templománál s a temetőnél sem. Arra van írás, hogy az épített templom egy nagy római kereszt alakú alapra
épült. Ha írva nincs is, hogy volt-e kereszt vagy sem, biztosak lehetünk benne, hogy ők, a régi idők ciszterci papjai,
szerzetesei rendszeresen használtak keresztet egyházi ténykedésüknél.

1.      A Rákóczi-féle szabadságharc leverése után az 1710-es években új falutelepítés indul meg, melynek nyomán 1718. évre Zircen már 28 házat építenek. A több helyről összeverődött lakosság egy fő kivételével mind katolikus vallású volt, amit azzal fejeztek ki, hogy a romokban heverő falusi templomnál egy nagyobb keresztet állítottak fel tiszteletből és annak jelzésére, hogy a telepesek katolikusok.
Az említett keresztet 1721-ben állították a mai kistemplom melletti romtemplom helyén, melyet már a História Domusban írásban is rögzítettek. Ez volt Zircen az első kereszt. Hogy meddig bírta az időjárás viszontagságát, arra még nem találtunk leírást.
2.      Az 1182-ben Zircre betelepült ciszterci rend fiai évszázadokon át hordták magukon a megtelepedés munkájának fáradságos, nehéz keresztjét. Az ő tiszteletükre 1750-ben az újraéledő ciszterci rend zirci apátsága útra néző szép kőkeresztet állított a Győr felé vezető út mentén a régi monostortemplomának főoltára, imakórusa helyén. A keresztet Rieger Kandid apát úr 1750. június 5-én megáldotta és felszentelte. A kereszt feszülete homokkő. Felirata latinul van
írva, de kopottsága miatt már elolvasni nem lehet. A püspöki vizitációk mindig számon tartották. 1817-ben június 2-án tartott vizitációban röviden így írnak róla: A zirci pélbánia területén a bejárathoz közel a keleti irányban Győr felé vezető út mentén van egy kereszt, építését, fenntartását a konvent magának tartja fenn.
A kereszt ma is ott áll azon a helyen a, Köztársaság úton, az arborétum falába beépítve, díszes vaskerítéssel védve, zöld kúszónövény élősködik rajta és egy vízvezetéket jelző tábla csúfítja a kerítését.
3.      A falu fejlõdött és szépült is egy harmadik kereszttel. 1760-ban a jámbor alapítvány emel egy új kõkeresztet a Veszprém felé vezetõ megyei út melletti magaslatra. A Veszprém felé vezetõ megyei út melletti magaslat a mai
Kossuth Lajos utca 13. sz. ház elõtti terület volt, melyre a keresztet állították.
A kereszt állítása a ma is ott lakó Braun család 1720 után Németországból betelepült õseihez kapcsolható, ezért ismertebb néven Zirc lakosai csak Braun-keresztnek nevezik. A zirci plébániahivatalban vezetett anyakönyv szerint Braun János 1727-ben, Braun József 1729-ben jött Zircre, de ezt követõen elszórtan több éveken át települtek be Zircre Braun nevû családok, személyek. Ekkor házszámok még nem voltak, így az sem lehet egészen biztos, hogy ez a telek elõször a Braun családé volt. Ezt a bizonytalanságot az 1807. évben készített Zirc Funduskönyve tárja elénk, mert a Funduskönyvbe a telekhez Mühlbauer Antal név van bejegyezve, s csak az 1862. évi földkönyv
szerint szerepel a telken és más házszámon Braun János telkesgazda neve, melyet valószínû, hogy utólag írtak át
ceruzával az 1807. évi Funduskönyvbe a Mühlbauer név alá a 16. hászámmal együtt. Ezen írások után az is elképzelhetõ,hogy a keresztet 1760-ban zirci hívek állították ájtatosságból az útmenti magaslatra, amely ma Braun-telek. Sajnos a jámbor alapítványt tevõ (tevõk) neve sem ismert. Maradnak hát a Braunék.
Az 1760-ban állított kõkeresztrõl az utódok azt mondták el, hogy az 1700-as évek közepén Németországból betelepült Braun család nagymamája útközben vagy már itt Zircen nagyon beteg lett, aminek folytán a kereszthez akart fohászkodni gyógyulásért, s ekkor derült ki, hogy a már Németországban is imádott keresztet a család elfelejtette magával hozni Zircre. A nagymama gyógyulásáért mindent megtevõ családból két kocsival visszaindultak Németországba az ottfelejtett keresztért. Elmondás szerint az út két hónapig tartott és a szerencsésen meghozott kereszt felállítása után a kereszt elõtt többször imádkozó nagymama rövid idõ alatt meggyógyult, és még hosszú ideig egészségesen élt Zircen a családja körében. A történet meseszerűnek tûnik, de igaz is lehet.
A 241 évvel ezelõtt állított kereszt anyaga kemény márványkõ, úgyszintén a kereszten megfeszített Jézus és az alatta elhelyezett Mária-szobor is. A kereszten német gótbetűs felirat volt. Kopottsága miatt elolvasni már nem lehet. A kereszt formája a magyar keresztformáktól teljesen eltérõ, díszítése is a német keresztekéhez hasonlít.
Tudjuk, és aki arra jár, láthatja, hogy a Barun-telekre egy kisebb házat építettek közben; a kereszt éppen a bejárati kapuban volt, így útban volt a bejáratnak, ezért áthelyezték a ház mögé. A a kereszt egyik szára nekiér az épített háznak, mert a ház mögött meg a kúthoz lett volna, illetve van közel. A házat a családba benõsült Pacher József és neje építette. Az 1929. évi kataszteri telekkönyv felmérése szerint már Pacher József nevére van írva a kereszt a Kossuth Lajos utca 15. számú házhoz, úgy, hogy lakóház, udvar, kõfal és kõkereszt.
A kereszthez keresztjáró napokon sokszor kivonultak a hívek a templomból, hogy a kereszt elõtt könyörgõ imát mondjanak.
4. Még az 1780–1790-es években állítottak három fakeresztet. E tényt bizonyítja a Veszprémi Érseki Levéltárban vtalálható Acta Parochialia 15/203. sz. alatt jelzett és 1809. április 20-án, Zircen kelt levél. Eszerint Bauch Gottfried zirci plébános a veszprémi püspöktõl engedélyt kér arra, hogy a kálvárián, a temetõben és a köztéren a régi, tönkrement és elpusztult fakeresztek helyére felállított újakat 1809. május 3-án megáldhassa. A püspök úr az engedélyt megadta. Megállapítható, hogy a kálvárián akkor még csak egy kereszt volt. Az alsó temetõ pedig az 1790-es években nyílt meg, a köztéren felállított harmadik új keresztet pedig a Borzavár felé vezetõ úton, a mai áfész-irodaház elõtt helyezték el. Hogy idõrendben az 1809-es keresztek közül melyik volt a negyedik, ötödik vagy a hatodik Zircen, nem tudjuk.
Az 1817. évi Canonica Visitatio 14. paragrafusa a keresztek,
szobrok címszó alatt 5 keresztet említ a zirci plébánia területérõl.
Az elsõ keleti irányban a Gyõr felé vezetõ út mentén
áll, építését, fenntartását a konvent vállalta. A második
északon, a borzavári út mentén található (ma az áfész-irodaház
elõtti tér). A harmadik szintén a borzavári út mellett, a
monostortól mintegy negyedórányi járásra, a temetõben van
(alapítója nincs jelezve). Örökös fenntartását a település lakossága
önként vállalta. A negyedik a Kálvária-hegyen áll, alapítványa
nincs, alapítója ismeretlen, s jogi személy nem gondoskodik róla. Az ötödik a településen kívül, az anyaegyháztól
mintegy félórányi járásra (régi alsó temetõ), déli irányban
a veszprémi út mentén található. Ennek fenntartója a lakos ság.
Valójában ekkor már 6
kõkereszt volt Zircen, de a
Braun család telkén álló kõlakoskeresztet
nem vették fel a leltárba.
Az 1824-es vizitációs leltár szintén 5 keresztet jelez az elõbb
felsorolt helyeken, azzal a kiegészítéssel, hogy fenntartójuk a
konvent.
1824 és 1845 között újabb két kereszttel gyarapodott Zirc,
leírásuk az 1845. évi A8/27. sz. egyházi látogatási jegyzõkönyvben
található az érseki levéltárban. Ekkor már név szerint megnevezik
a kereszt állítóit és a fenntartókat. Az irat tanúsága
szerint a plébánián 6 fa- és egy kõkereszt van az Üdvözítõ
képével. A kálváriai és a kõkeresztet az uraság (apátság) állíttatta
és fenntartásukról is gondoskodik. A többi öt közül az
egyiket Wittmann János ajánlotta fel, s míg él, gondoskodik is
róla. Halála után pedig az a Neustif utca köteles fenntartani,
ahol áll (ma Reguly utca). A borzavári utcait a Leibel család
köteles gondozni. A borzavári úti felsõ és az alsó temetõ keresztjének
fenntartása a mezõváros közösségének feladata.
A Neustif (ma Reguly) és az Új utcában (ma Kálvária) állított
keresztek tönkrementek, s helyettük senki nem állított
újakat.
A Borzavár felé vezetõ út melletti tér elsõ keresztjének
történetét Rezutsek Antal apát úr 1872. november 15-én kelt,
az ájtatos alapítványokról szóló jegyzõkönyvébõl ismerhetjük
meg. Eszerint a keresztre Leibel Krisztián 1807-ben tett
4 forint alapítványi tõkét az apátsági pénztárban, mely folyamatosan
kamatozott, s 1872-ben már 17 forintot tett ki.
(Az elõzõekben már említett Bauch Gottfried plébános 1809-
ben a keresztáldásra engedélyt kérõ levelében is utal az alapításra.)
A keresztet alapító Leibel Krisztián 1751-ben született
Bajorországban, s házasságot is itt kötött 1777-ben Eck Ágotával.
Magyarországra már házaspárként kerültek, s itt született
meg elsõ gyermekük 1780-ban, a tizedik pedig 1806-ban.
Leibel Krisztián 1829. november 11-én halt meg, felesége ezután
elköltözött Zircrõl.
A keresztet 1807 óta többször felújították. Utoljára 1977-
ben az áfész állíttatta helyre, s a lemezfeszület helyett alumíniumkorpuszt
készíttetett.
1. Régen csak a Borzavárra vezető útnak, majd Hosszú utcának,