Horváth András: Zirtz' emlékezete forrásának megtekintése

Isteni Elme! mi nagy, mi ditsö szent gondviselésed! <br>Munkáid melly meszsze hatók! Létünk' fonalának. <br>Mind két ága kezedben. Az agg föld' sarki forognak <br>Általad. A' már volt, de setét mélységbe le süllyedt, <br>'S most élö, 's több Százak után Szentséged' imádó <br>Népeket egy szóval vezeted sorsoknak elejbe. <br>Itt hever eggy por-szem mi tiporjuk büszke nyomokkal: <br>'S eggy szavad a' morzsát kékes felhőkig emelte, <br>Heggyé domborodik, gallyas ligetekkel övedzve. <br>Itt eggy hullámmal játszó kor-rágta kevély szirt:<br>Szóllj, — és a' szigonyos Neptun le sodorja fenékre.<br>Itt a' róna telek bájoskodik Edeni kénnyel: <br>Intésedre tekint, 's ím tajték nyalja ugarját, <br>Így osztod nékünk is erös karaiddal ügyünket; 

Így a' Nemzeteket múló hiúságra tanítod. <br>A' nagyságban elültt Birodalmat földre tiporván, <br>Tündöklő neveket zavaros Léthébe meríted-,<br>'S ollyakat ültetsz fel pusztultt fészkekbe azoknak, <br>Kikre elöbb a' nyalka Világ meg vetve katsintott, <br>És kiken a' diadalmi erö koptatta igáját. 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Itt, e' szent Völgyben, melly a' Természet anyának <br>Hímes kellemivel fennyen tündérkedik; itt, hol <br>A' sik rétre kerek bértzekröl tsermelyek esvén , <br>Flóra' kies mezejét meg futják harmatos árral; <br>Itt ezen Arkadi ernyöben, hol szőke Diána <br>A' szép Endymiont tsókkal meg lopni le szállván, <br>Gyenge Napéáktól késérve, vadakra erányzott. <br>Néha hol Amphíon meg fujván Isteni sipját, <br>Vagy kobzát vervén, Phoebust üdvözleni szokta,<br>És piros ajkáról édes hangokkal enyelgett: <br>Mellyeket eggy könnyü szellötske repülve ragadván, <br>Émathi Tempéket képzö kanyarokban el oszta;<br>És , mint Théba' kemény köveit mozdulni tanítá, <br>Itten is érzökké a' fák lantjára levének; <br>Ekkor kezde alá a' nyír ágatska hajolni. — <br>Hol koszorús Pomóna' szelíd fás - kertje sövénnyel<br>Nem kerekítve virult, 's öntötte kosárba gyümöltsét; <br>Mert, ó boldog idök! nem voltak tolvajok akkor. — 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Itt tisztes hajlékot emelt, e' Zirtzi magányban <br>A' Fejedelmi Magyar, még izmos férjfi korában <br>A' sok bajnoki véren idültt Árpádi Hazának, <br>S meg szállatta kegyes szívü Cisztertzi Atyákkal. <br>Félre az ingerlö zajtól , az epés sokaságnak <br>Fondor törétöl, hogy az Istent nyugton imádni, <br>És az örök Jóság' munkáit zengeni tudják; <br>'S míg a' vas markú Magyarok viadalra ki kelvén, <br>Honnyoknak zászlói alatt koszorúkat aratnak,<br>Védvén Hölgyeiket, 's paizsos Bellóna' sajátit,<br>Édes gyermekeket, szíveknek zálogit: addig <br>A' jó Szerzetesek , kezesekként földre borulva <br>A' magas. Isten elött temjént égessenek érttek. 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Így mikor Andrásunk népét Azsiába ki tévén, <br>A' katzagány vállú Lovagokkal nyomta Koraddint; <br>S hol Macedo Sándor hajdan tábort üte, mostan<br>Álmosi markokban villogtak fényes atzélok&nbsp;;<br>'S tsótáros paripák patyolat kontyokra tiporván,<br>Pajkos Arabsoknak gözölgö véreket itták<br>Vagy, mikor ösz Hunyadit Belgrád meg ölelte fiúi<br>Karjaival, 's tsókolta kezét Attyának utolszor;<br>Mért kellett meg halnod erös Védöje Nemünknek! —<br>Vagy Fia, Nagy Mátyás a' Holdat fedte homállyal,<br>'S Attya' Leventáit, 's kiket ö maga víni tanított,<br>Mindenkor gyöztös karral tsata tűzbe vezetvén,<br>Tízszer ezer bozogányokkal tíz annyit emésztett,<br>És Európának bátorságára falat vont. —<br>Ah, mi tsapongó vagy, mi kaján hadak' Istene hozzánk!<br>Ah, mire juttattál, mi fonákul változa sorsunk!<br>Vagy, van-e olly értz szív? — vagy fojtsd el Múzsa, mit érzesz. —<br>A' zsoltáros Atyák oda fenn tartóztanak akkor<br>Országunk' Véd - Szenteméi&nbsp;; szeges örvbe kötözték<br>Ártatlan testek', 's hoszszas böjtökkel aszalták. <br>A' sanyarúságban lelték fel kedveket&nbsp;; éles <br>Szikla adott nékik nyoszolát; fejek' allja kesergés <br>Volt; mert munka után a' kö is párna gyanánt van.<br>A' hartzos Magyarok voltak mindenkor elöttök,<br>A' tisztább Vallás, 's az irigylett Nemzeti Felség. — 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Itt, e' béke-tanyán, a' tsendnek néma ölében,<br> Hol tsak eget, göntzöl - szekerét, bús Lúna' szemérmes <br>Halvány ortzáját, a' Napnak sárga szikráit, <br>Könnyü fellegeket, villámot, játszi szivárványt <br>Látták kém szemeik tavúl a' tsalfa hinártól, <br>Meszsze hazug fénytöl, 's méreg hizlalta Erinnys' <br>Láz tsordájától, 's az irigység szülte fenétől. <br>A' kegyelem termö forrásnál, itten az Oltár <br>Zsámoly elött, éjt - nap harsogták ájtatos ének <br>Szóval böségét az egek' felséges Urának, <br>'S izzó szívekröl küldöttek mennybe Solozsmát. 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Ök, kik az Oltárok, 's Haza mellett szüntelen égtek, <br>Égi ajándékot, 's hason áldást hoztak azokra. <br>Ök soha szentséges tisztek' folytatni nem unták, <br>A' fáradtak után mentek felváltva nyugodtak; <br>Sem heve a' nyárnak, sem rázó téli szeleknek<br>Mérge az éneklöt nem volt meg gátlani képes.<br>Ön maga a' tájnak kiesebb fekvése is öket <br>Titkos eröszakkal majd nem levegöbe emelte. <br>A' futosó javakat, mint horgait emberi szívnek, <br>Hagyván a' külsö hártyát kedvelte Világnak: <br>A' múlhatlanokat vizsgálták lelki szemekkel. 

<br> 

&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Így múltak sok idök, így a' szent Férjfiak érett <br>Napjaikat nagy terhek alatt vígadva felejtek. <br>Mert, mivel a' testnek pihenést engedni tanátsos, <br>És a' lélek - eröt tetemink' épsége segíti&nbsp;: <br>A' jámbor Társak felekezvén rendre, menének, <br>Ez, kis kertje' körét ibolyával szegni, vagy ösvényt <br>Nyesni, vagy ég színü tulipánt karimákra ki rakván, <br>A' természetnek jelesebb tsint adni kezével&nbsp;; <br>Az, növevény fáit le botolván, kötni karóhoz, <br>Hogy még gyenge korú fiataljait ójja szelektöl,<br>Ám látjuk, köztünk is az ösz támasztja az Ifjat&nbsp;; — <br>A' vad tökbe szelíd szálatskát oltani, ámbár <br>Holta után élök fogják felszedni gyümöltsét;<br>Még más ballagván a' gyors méh lepte mezöre, <br>Orvos fü - szerrel, 's gyökerekkel tömte szobáját, <br>És, mint jól tévö Polgár, Haza - társa' javára <br>Forrasztó kenetet, vagy italt egyelíte azokból. <br>Mindenik e' képpen más más munkába szeretvén, <br>Aggodalom nélkül a' vétkes unalmat el üzték. <br>'S napról napra közelb járván a' boldog arányhoz, <br>Merre utat szegtek, szemeik mosolyogtak előre. <br>'S mint mikor a' dölfös víz - síkon félre sodorja <br>Eolus a' gállyát; a' Tisztet gondok emésztik, <br>A' hab - bástyákat tusakodva legényi lapáttal <br>Szegdelik öszve vetett vállakkal, 's partra verödvén <br>Emlegetik már múltt veszedelmeket édes örömmel: <br>Így amazok, törvén a' test' szilaj ingeri ellen, <br>Mint fegyvert - viselök, állattanak ébren az örön, <br>Költsönös ösztönnel bajt víni, ha kelle, merészek; <br>'S viszsza tekintettel bírálván régen el oszlott <br>Élteket, a' színt is készek büntetni magokban, <br>Üllepedett szívvel várták a' lelki jövendöt; <br>Minthogy emitt gyöztek, Boreas forralta habok köztt, <br>És a' nyálas iszap' tetejét ált' kelte hajójok.<br>Így múltak sok idök, ez igézö barna ligetben, <br>Mellyre az Isteni kéz sorral maga rakta mosolygó <br>Kellemeit hol néki terültt sok Századot éltt fák' <br>Lóggó fodraikat suhogással lengeti a' szél. 



&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; A' vas idö nem tud semmit kéméllni; le rongál <br>Mindent, 's viszsza idéz eggy mély feledékeny üregbe. <br>Számtalan Országok lakják e' puszta homálynak <br>Gözös rengetegit&nbsp;; hol nem felel a' siket Echo; <br>Hol nints lelki barát, kivel ölbe repülni lehessen, <br>És nints a' búsnak, ki elött keseregje panaszszát. <br>Itt sok drága arany koronák cl vetve hevernek, <br>Mellyeket eggy korban Népek' száz ezre imádott. <br>Itt, kiket a' Tudomány' aszaló munkája meg örlött, <br>E' komor éjj- völgyben fel alá tapogatva borongnak. <br>Itt, tábor nélkül diadalmas régi Vezérek, <br>Kik, vagy igát adtak, vagy törtek, alusznak örökre. <br>Itt sok szolga rabok, kik hajdan vérrel adóztak <br>A' kegyetlen szívnek, hogy már meg haltak, örülnek, <br>És most is köszönik, hogy nints több élet ez eggynél.<br> 



&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; A' sudamos füst árnyékon mit kaphat az ember? <br>E' játszó - színben mit használ lenni kevélynek? <br>Tömkeleges kertek, Peruáni arannyal, ezüsttel<br>Tzifrázott Paloták, vagy Lídia' kintse, mit érnek&nbsp;? <br>Hol Babylon, hol Persepolis, hol Théba feküdtek, <br>'S Ílion' utszáit hasogatják mostan ekével. <br>A' haladékony idö mindent hátrálni parantsol, <br>Játszik sorsunkkal&nbsp;; földig le alázza mi nagy volt; <br>Bontja az öszve - valót, mi erős , el tördeli ízre&nbsp;; <br>A' zamatos Böség' szarvát ki üríti fenékig. <br>Nints a' legjelesebb érdem meg mentve elötte&nbsp;; <br>Mint eggy nyiladozó örvény, gyomrába kanyargat <br>Mindent. — Ebbe szakadt magasan keltt fénye Hazánknak , <br>E' nagy ütödésnek még most is seb - helyi fájnak , <br>Mellyek , míg Magyarok lesznek, mind vérzeni fognak. <br>Hol vagytok, kik alatt Országunk' allköve épült , <br>Hunnia szülte ditsö nagy Lelkek: Bendekutz, Árpád, <br>Verböltz, Géjza, Szabolts, Lehel, Örs, Gyula, Kund, Ete, Zoltán?<br> Nintsenek ök! ált' keltek örök hajlékba nyugodni. — <br>Ott, kik Béla körül, vérünk átkozta Sajónál,<br>És kik Várna előtt, és kik keseredve Szigetnél <br>Fáradt tsontjaikat le rakák, most béke' ölében <br>Elysiom' mezején Iaurust koszorúkba kötöznek, <br>'S érdemlett áldást fognak fel minden ajakról. <br>Ó, ha halandókhoz valamelly közt tartani szoktok <br>Tí nemes Árnyékok, puzdrás Eleinknek imádott <br>Hamvai! szánakozó szemeket ránk vessetek onnan, <br>'S ójjátok hév véreteken nyertt Átila' földét! — 



&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Hol vagytok jó Szerzetesek! kik versen ajakkal <br>A' szótlan falakat harsány énekre felelni <br>Zengve tanítátok, mindent meg gyözni hatalmas <br>Orgona sípoknak szellöivel öszve fogódzott, <br>'S kényesen a' levegö Aethert meg ölelte melossal? <br>'S meny-kari hymnussal másolván lantos Aríont, <br>A' szilaj Indust is tettétek volna szelíddé&nbsp;? <br>Nintsenek ök! Neveik lévén jég-hátra metélve, <br>Az habos Iszternek torkából Euxin el itta. <br>Nintsenek ök! a' mészárló vad fegyverek' éli <br>Köztt éltek, mikor a' Múzsák' éjj méttse homályban<br>