Budapesti Pedagógus Képzőművészeti Stúdió 1953-1963 forrásának megtekintése

{{Szöveg_sorkizárt|szöveg=
[[image:Muvesztelep_01.jpg|frameless|left|245px]]
[[image:Muvesztelep_02.jpg|frameless|right|250px]]
10 évvel ezelőtt alakult meg a Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiója. A hivatásszeretet, a pedagógiai munka iránt érzett felelősség s a művészet tisztelete hozta össze alapítóit.

Abból indultak ki, hogy a rájuk váró feladatokat úgy láthatják el mégjobban, ha a szocialista művészeti szemlélet kialakítása, fejlesztése érdekében az önképzés, továbbképzés gyakorlati formájában is dolgoznak, ha összefogással, közösségbe forrva segítik a fővárosi rajztanárokat sokrétű, felelősségteljes munkájukban. Segítik őket, hogy korszerű módszerekkel fejlesszék a gyermekek rajzi kifejező készségét, hogy sikerrel alapozzák az új közösség művészi szemléletét már az iskolapadban, s végül, de nem utolsó sorban, hogy - nemcsak az élvonalbelieknek, hanem azoknak is, akik talán még nem jutottak el a művészi mérték igényesebb fokára - alkalmuk legyen rendszeres művészi alkotómunkára.

Ez a kis kötet talán elárul valamit abból, amit a Stúdió céljaiból megvalósítottunk.

A Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona Vezetőségének nevében köszönetet mondok mindazoknak, akik a 10 esztendős Stúdió munkáját segítették - s köztük is elsősorban a Stúdió lelkes hivatás szerető tagságának, vezetőinek s a Pedagógusok Szakszervezete Budapesti Bizottságának.

''Budapest, 1963. március 29.
''
<Center>'''Pál Ákos'''<br>
A Budapesti Pedagógusok Központi<br> Kultúr otthonának elnöke</center>
----
<center>A<br>jubileum alkalmából meleghangú<br>levélben küldte üdvözletét, további eredményes,<br>jó munkát kívánva:
'''Péter Ernő'''<br>
a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára<br>
'''[https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisfaludi_Strobl_Zsigmond Kisfaludi Stróbl Zsigmond]'''<br>
kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész<br>
'''[https://hu.wikipedia.org/wiki/Domanovszky_Endre_(fest%C5%91) Domanovszky Endre]'''<br>
kétszeres Kossuth-díjas festőművész</center>

----

Ott, ahol a víz a hegyekkel találkozik, szőlők tövében, nagy múltra visszatekinthető falu települt, Vörösberény. Már a legrégibb oklevelekben szerepel a község, gótikus fallal körülkerített, [[Erődített Református Templom|erőd- jellegű temploma]] messze földön páratlan, s néhány megmaradt színes, népi modorban festett mennyezetdeszkája bizonyítja, hogy már a múltban a festészethez Berénynek köze volt. De méginkább közelebb hozza Vörösberényt a piktúrához [[Vörösberényi plébániatemplom|katolikus templomának]] freskósorozata. A derék barokk festő, Buffler úgyszólván tenyérnyi helyet sem hagyott festetlenül, s az egész templom belsejét mozgalmas, színes, kultúrtörténeti szempontból is értékes képekkel borította be, megteremtve így a Balatonpart egyik legszebb képtárát.

A hely, ahol ennyi természeti adottság, ahol hűs, meredek oldalú sötét völgy, szelíd, lankás szőlőhegy, zegzugos utcás, sok, régi házzal telehintett kis falu, középkori és újkori műemlék mind együtt van, s mindehhez még, gazdag ráadásként, ott a Balaton szélesre tárult, messzibevesző víztükre, mindenképpen alkalmas egy [[Vörösberényi Művésztelep|művésztelep]] létesítésére.

Csodálatosképpen a Balatonnak, annyi kemény, festői probléma hordozójának nem volt a múltban művésztelepe, ahogy - ha sokan is festették - csak kevés igaz festője akadt. Mindez részben a kor felfogásával függ össze, s végső soron nem is annyira a piktúra szemlélete hozta közel a vízhez a festőket, nem az esztétika fedezte fel a Balatont, hanem inkább a modern fürdőkultúra. Ahogy kibontakozik a balatoni nyaralás, strandolás divatja, jutnak el partjaihoz festőink, s indul el útjára a mai balatoni festészet, [https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%B3k_Istv%C3%A1n Csók Istvánnal] az élen.

Iskola mégsem alakul ki, mindenki saját meglátásával, technikájával, egymástól meglehetősen eltérő fogalmazásban ábrázolja a Balatont, s kevéssé megmagyarázható módon nem keletkezett egy dunántúli, egy pannon [https://www.hung-art.hu/vezetes/nagybany/index.html Nagybánya], legalább is nem a nagy tóval kapcsolatban, amikor pedig épp a mindig változó, végtelen sok színtüneményben pompázó Balaton nagyszerű lehetőséget nyújtott volna az [https://hu.wikipedia.org/wiki/Impresszionizmus impresszionista], [https://hu.wikipedia.org/wiki/Posztimpresszionizmus posztimpresszionista] irányoknak.

Valahogy úgy érzem, hogy Vörösberény felfedezőit, elsősorban a Nagybányára emlékeztető szőlős, erdős hegyvidék ragadta meg, s a telep első éveiben is, az itt teremtett képeken, nagybányai emlékek jelentkeztek.

Itt mindjárt fel kell vetni a kérdést: mi az, ami mai társadalmunkban egy művésztelepnek jelentőségét, értékét, jogosultságát megadja: a helyi adottság, a környezet, a téma, a művészteleppel együttjáró kollektív szellem, lehetőség valamiféle jellegzetes stílus kialakítására stb.?

Ha az első évek szerény termését áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy ezekben a mondanivaló a tájra, Berény utcáira, főleg a hegy-, dombvidékre korlátozódott, tehát témakiválasztásban, stílusban is mintha Nagybányára emlékeztek volna, s a Balaton alig szerepelt témaként. Igaz, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a későbbi évek során is aránylag kevés alkalommal jelentkezett a Balaton, s a festők inkább keresték Berény munkás, hétköznapi körhintás, lármás, cifra búcsús napjait, mint a balatoni fürdőéletet.

Dehát ez talán érthető is, s valljuk meg, a Balaton pillanatonként változó színtüneményeivel, partjának szeszélyeivel nagy, nehéz és tiszteletreméltó feladat az ábrázolásra, arcképének megfestésére, amihez csak a művész őszinte alázatával lehet közeledni, s a berényi telep művészei becsületes módon, jó ízléssel felmérték e téma rendkívüli nehézségeit. Tegyük hozzá, hogy épp a kevés balatoni vonatkozású művek között kimagasló darabokat láthatunk. Egyelőre azonban még Berény, emberei, a Malomvölgy, a szőlőhegy a főszerepet játszó téma, s legfeljebb egy széles rálátás a Balaton messzibe vesző keskeny csíkjára, a fűzfői öbölre. Mindenesetre épp a nagy tó még annyi festői lehetőséget rejteget a Berényieknek, annyi eddig kihasználatlan alkalmat, hogy ez egymagában biztosítja a telep reményteljes jövőjét.

De beszélhetünk bizonyos mértékben egy ''„berényi"'' stílus kialakulásáról is. Kezdetben kétségtelen egy századunkeleji tájképstílus hangulata uralkodott a telep festőinek képein, utóbb azonban szinte évről évre fokozatosan és szemmel láthatólag színesedtek a tájak, mind változatosabb, dúsabb színskálát alkalmaztak, több élet, elevenség lopakodott a mondanivalóba, s úgy látszik, a magyar posztimpresszionizmus eredményeit jól tudták alkalmazni. A jövő útjának másik fontos állomását épp ebben látjuk, bizonyosfajta eleven színű, örömteljes szemléletű, a nyári Balaton melléke stílusának kialakításában és oly képekben, amik ha meg is őrizték egyéni vonásukat, mégis legott elárulják, hogy a vörösberényi művésztelepen készültek.

A legutóbbi években már közelebb kerültek a modern irányokhoz, olykor izgatott hangú, színű, összeállítású, expresszív mondani- valójú művek is felbukkantak, bizonyítva, hogy a telep művészei nem maradtak távol a nagy művészeti irányok problémáitól, forma- megoldásaitól. Egy azonban mindenesetre megállapítható: akármilyen nyelven is szólaltak meg festőink, soha, egy alkalommal sem szakadtak el a valóság talajától, a vizuális kép valószerűségétől.

Természetesen a néhány heti együttlét még egyáltalában nem alkalom, lehetőség egy meghatározott ''„berényi"'' stílus kialakítására, azonban kétségtelen, hogy e rövid idő is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a művészek fejlődjenek, bizonyos festői megoldásokhoz közelebb kerüljenek, a nagy művészeti áramlatokról le ne maradjanak, de közben fokozatosan, bizonyos mértékben egymáshoz is közelebb jussanak palettáikkal, színeikkel, elgondolásaikkal, röviden szólva: többé-kevésbé összehangolódjanak.

Ezért a telep működésének egyik legnagyobb haszna a kollektív, közösségi életben rejlik, abban, hogy a művészek egymás munkáit megfigyelik, tájékozódnak, s így közvetlen részesednek mai művészetünk hullámzó életében. Pedagógusokról, rajztanárokról van szó elsősorban, s nem közömbös, hogy épp a jövő generáció képzőművészeti nevelésének irányítói mennyiben haladnak a kor művészeti áramlataival.

A művészetek mai forrongó korszakában, amikor több művészeti irányzat eltér a valóság ábrázolásától, amikor olykor a sok tájképet egyenesen képzőművészeti túltermelésnek bélyegzik, voltaképpen szükség van-e egy részben nagybányai ízű művésztelepre?

Szükség van, elsősorban és legfőképpen azért, mert a szép környezet, a táj egymagában is a modern emberben öntudatlanul, észrevétlen fejleszti az esztétikai érzéket, sugallja a szép ábrázolására, megadja szemléletének a békés, kiegyensúlyozott légkört. Egy fejlett technikai, mechanikai korban, mint a mai is, szükség van az egyensúly megtartása érdekében erre az ellenpólusra, az áramvonalas autókarosszéria ellenlábasaként a zöldellő dombokra. Talán a technikus, a gépeket kormányzó embert és életét, szerszámkészletét, munkahelyét is jobban sikerül ábrázolnia annak, aki - ha rövid időre is - a Malomvölgy hűs aljából tekint vissza az elmechanizált életre. Talán innen jobban tudja értékelni és ábrázolni a teremtő módon érvényesülne így a természet varázsa, ereje, épp a modern ember ábrázolásában.

Az eredményes tíz év egymagában élénk, megcáfolhatatlan bizonyíték a [[Vörösberényi Művésztelep|berényi művésztelep]] életrevalósága, létjogosultsága mellett, a legutóbbi évek szép képzőművészeti alkotásai pedig reményteljes, gazdag jövőt jósolnak.

<center>Dr. [[Vajkai Aurél]]<br>
kandidátus</center>

=A Stúdió története=

A Nevelők Lapja '''1953. szeptember 1'''-i számában kéthasábos cikk jelent meg a rajzszakos pedagógusok kiállításáról. Ez a cikk ad hírt először arról, hogy a Pedagógusok Szakszervezete Központi Kultúrotthona mellett megalakult a '''Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiója'''.

Ennek most éppen tíz esztendeje. Elevenítsük fel az emlékeket, hogyan is kezdődött el ez a munka, miként indult el néhány rajzpedagógus művész azon az úton, hogy a Stúdióban együtt alkosson és tanuljon, s közösen hozzon létre művésztelepet.

A Stúdió megalakulásának pontos dátuma '''1953. március 26.''' A Szakszervezet Budapesti Bizottsága és a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona kész volt megteremteni a Stúdió számára mindazokat a feltételeket, amelyek a munka megkezdéséhez szükségesek voltak. A Stúdió vezetésére [https://hu.wikipedia.org/wiki/Domanovszky_Endre_(fest%C5%91) Domanovszky Endrét], a nagytudású Kossuth-díjas festőművészt, a Képzőművészeti Főiskola akkori tanárát, ma főigazgatóját kérte fel. Domanovszky őrömmel fogadta el a megbízást, s a munka megkezdődhetett.

Ötvenen voltak; fiatalok és idősebbek, kiállításokról ismert művészek és olyanok, akik akkor tették meg első lépéseiket a komolyabb, igényesebb alkotómunka felé. Domanovszky mester szerkezetileg erőteljes, tónusos rajzi megfogalmazást kívánt tagjaitól. Különös gonddal törődött azzal, hogy a jelenség pszichológiai ereje megfelelően fejeződjék ki a művekben. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Rembrandt Rembrandt] és [https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_C%C3%A9zanne Cézanne] szellemét idézte példaként, remekműveikre hivatkozott. Ebben a légkörben, a nagy alkotások példájától fűtve, a munka lázában készültek el az első kompozíciós vázlatok a bányászok, a parasztok, kubikusok munkájáról, ifjúságunk vidám életéről, grafikába, olajba és aquarellbe foglalva mindazt, ami a rajztanár művészek képzeletét megfogta.

És ekkor, munka közben felvetődött egy gondolat: művésztelep kellene az alkotóknak. Domanovszky szintén hangsúlyozta, hogy a művészeknek nyaranta is együtt kellene dolgozniok. Pécs városát ajánlotta. A szakszervezet egyetértett a javaslattal, sőt gondoskodott megvalósításáról. Pécsett létrejött a nyári művésztelep. Lehetőség adódott a szabadban való festéshez is a Pedagógiai Főiskola csodálatosan szép, fák koszorúzta parkjában. A művésztelep lakói ezen a nyáron naponta látogattak el a lámpásvölgyi szénbányába, meleg barátságot kötöttek a bányászokkal, akiket azután festményeiken és rajzaikon is megörökítettek.

Július 15-én érkezett az első csoport, s a pécsiek szeretetteljes figyelemmel kísérték a rajztanár művészek munkásságát. Ennek az érdeklődésnek, s a pedagógusok lelkesedésének volt látható eredménye az a munkabeszámoló jellegű kiállítás, mely augusztus 13-án nyílt meg Pécsett. 165 grafika szerepelt ezen az első tárlaton, s ezekből - az élettel, a munkával való kapcsolatnak szemléletes eredményeként - 71 foglalkozott a bányában, a földeken dolgozó ember munkájával, életével, az új lakóházak építésével, a szép pécsi tájakkal.

Ősszel folytatódtak Budapesten a komoly rajzművészeti stúdiumok. A tagság lázasan dolgozott, s különösen a téli szünetben szaporodott meg a munka. A tél színei csakhamar megkapóan kedves képekben keltek életre. Közben megsokasodtak a Stúdióban a szervezési tennivalók, ezért a kis pedagógus művészközösség Domanovszky mester mellé néhány tagú vezetőséget választott.

Ahogy a következő esztendőben kitavaszodott, ismét felvetődött a nyári művésztelep ügye. Sokan adtak hangot annak a vágyuknak, hogy a Balaton mellett kellene létesíteni ezt a telepet, szép, vadregényes tájon, fák övezte vízmenti faluban. Szigligetre szeretett volna menni a tagság, ez volt a vágyak netovábbja. A vezetőség egyik tagja, [[Sárkány Lóránd]] el is indult a felfedező útra. De a szigligeti iskolában hűvös volt a fogadtatás, így hát folytatódott a felfedező út, más balatoni tájak felé.

Füred körül járt, amikor eszébe jutott a Stúdió egyik tagjának javaslata: nézze meg Almádi mellett Vörösberényt, olyan az, mint a régi Nagybánya kicsiben. Leszállt hát Almádiban a vonatról és elindult [[Vörösberény]] felé.

A domboldalon épült kis falu, a széles főutca, két műemlék templomával, a lassan emelkedő, kedvesen lankás utcák, hátterükben az idefénylő Balatonnal, a házak finom pasztell színei, a táj érdekes, izgalmas összhatása valóban nagybányai hangulatot varázsolt e balatonmelléki faluba. S a fogadtatás itt már illett a bájos tájhoz: szíves és kedves, emberséges és meleg volt a hívogató szó.

[[Csonka Ferenc]], a vörösberényi általános iskola igazgatója lelkes művészpártolónak, képeket, műveket szerető embernek bizonyult. Őszinte örömmel mondta: jöjjenek csak kartársak, a táj, az emberek szeretettel várják a művészeket.

Az igazgató szívesen bocsátotta a kis közösség rendelkezésére valamennyi használható tantermét, a községi tanács végrehajtó bizottsága pedig a falu egyik régi kolostor épületében - jellegzetesen barokk stílusú, szép műemlék - egy emeleti szobát adott át a művésztelep részére.

Az első nyáron húszan érkeznek meg [[Vörösberény]]be, hat hétre. Nagy szorgalommal, s nem kisebb szenvedéllyel kezdődik a munka. Hajnali négy óra még az idő, de a dombokon már ott látni a művésztelep tagjait, amint festőszerszámaikkal felszerelve dolgozni kezdenek. És este, sötétedés után csoportosan sétálnak, bandukolnak a romantikus főutcán haza, a pedagógus művésztelepre.

A pedagógus művészek együtt élik a falu, a fűzfőgyári munkások, berényi parasztok életét. Egy pohár bor mellett a présházban, vagy baráti szóval a földeken hamar előkerülnek az örömök és gondok, a munkásember életének hétköznapjai. És amit mondanak, az téma is egyben; egy-egy jellemet és sorsot tükröző arc, földeken végzett munka.

Az első berényi nyár még nem telik el gondtalanul. Nehézségek bőven akadnak, elhelyezkedési és ellátási problémák, adminisztrációs gondok gátolják még, hogy a kis közösség zavartalanul élhessen szenvedélyének. De ezek a gondok csak átmenetiek, nem sok felhőt kergetnek az arcokra.

A [[Vörösberényi Művésztelep|vörösberényi művésztelep]], mely az első nyáron csak húsz tanárnak adott nyári otthont, jelentőségében egyre inkább megnő. E művésztelep lényegét és jelentőségét [https://hu.wikipedia.org/wiki/Pa%C3%A1l_%C3%81kos Paál Ákos], ismert rajzpedagógus így foglalta össze a Pedagógusok Lapjában: ''„Ez a munka több szempontból jelentős. Kettőt emelünk ki. Az egyik az, hogy a Budapesti Stúdióban végzett komoly - elsősorban rajzi - tanulmányi munkát kitűnően egészíti ki a művésztelepen kivirágzó sokszínű festői eredmény, ez szerencsésen termékenyíti meg kartársaink Budapesti Stúdiójának munkáját. A másik pedig az, hogy a különböző egyéni felfogás a telep közösségének nemes versengésében s a vörösberényi szép táj sugalló erejében fejlődve, egyre inkább haladhat a szocialista realizmus jegyéhen egységes irány felé. A tehetség és a táj találkozásából - reméljük - kialakul néhány év munkájával a telep ''„vörösberényi"'' jellege, s melegágya lehet egy, a magyar föld színes plasztikáját mutató realista stílusnak"''

1954 őszén Domanovszky nélkül marad a Stúdió, amely egyre inkább összetartozó, baráti kollektíva már. A szakszervezet új helyiségről gondoskodik, a Pedagógiai Főiskola rajztanszékére kerül a Stúdió, az Irányi utcába. Barátságosan, szeretettel fogadják a rajzpedagógusokat. Két tágas tanterem áll rendelkezésükre. Fej- és akttanulmányok készülnek itt, e kellemes és barátságos környezetben. A művészkollektívának most vezetőt kell választania. Vezetőnek [[Sárkány Lóránd]]ot fogadják el.

Azután elsuhan ez az év is, s közeledik a nyár. 1955. nyarán már régi ismerősként fogadják a berényiek a művésztelepre érkezőket. Vendégek is jönnek: [https://hu.wikipedia.org/wiki/Ridovics_L%C3%A1szl%C3%B3 Ridovics László], [https://hu.wikipedia.org/wiki/Sarkantyu_Simon Sarkantyú Simon], akiket a táj pompája, a telep barátságos hangulata csábított Vörösberénybe.

A nyár végén, egy jó hagyomány első lépéseként kiállítást rendeznek Almádiban. A megnyitón résztvesz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentiv%C3%A1nyi_Lajos_(fest%C5%91) Szentiványi Lajos] is, és elismeréssel nyilatkozik a művésztelep munkájáról, a tehetségről tanúskodó, lelkes ügybuzgalmat árasztó képekről.

A harmadik vörösberényi nyáron ismét megszaporodnak a telepiek: idejön Szinyei Merse-kollektíva több tagja, s a nyárvégi, immár hagyományossá váló tárlatot Veszprémben rendezik meg, a Szinyei-kollektíva tagjaival közösen.

1956. őszén a Pedagógiai Főiskolából új helyiségbe, a Képzőművészeti Gimnázium műtermeibe költözik a Pedagógus Képzőművész Stúdió, ahol azóta is barátságos, csendes otthonra lelt. 1956. végén, 1957. elején, amikor művészeti életünk az ellenforradalom eszmei kártevésével küzdött, a Stúdió kollektívája és vezetése töretlenül, hivatásszeretettel és felelősséggel dolgozott.

A következő nyár ismét Vörösberényben találja a budapesti rajzpedagógusokat. Immár 35-en vannak, akik a telep bezárásakor, augusztus 25-én kiállításon tárják látogatóik elé alkotásaikat. Veszprémben nyílik meg ismét a kiállítás, 35 művésznek mintegy 100 képe. A Szakszervezetek Veszprém Megyei Tanácsa Kisfaludy Művelődési Otthonában olyan ismert pedagógusművészek képeivel találkoztunk, mint Duray Tibor, Kövessy Albi, [[Litkey György]], [[Mersits Piroska]], Piri Kálmán, [[Sárkány Lóránd]], Sümegi Vera és mások.

Az 1957-es év még egy fontos eredményt hoz a Stúdió tagjainak: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, november 7-én első fővárosi kiállításuk nyílik meg a Pedagógus Szakszervezet Gorkij fasori székházának tágas dísztermében.

Ez az első, nagyobb szabású tárlat, az igazi bemutatkozás. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisfaludi_Strobl_Zsigmond Kisfaludy Stróbl Zsigmond] nyitja meg.

Megtekinti a kiállítást [https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%B3k_Istv%C3%A1n Csók Istvá]n is, a magyar képzőművészek nesztora, aki sok szeretettel, kedves szavakkal buzdítja és bátorítja művésztársait.

Öt sikerekben és gondokban gazdag év után 1958-ban felvetődött a kérdés; hogyan fejlődjék tovább a Stúdió? Maradjon viszonylag
szűk körű kollektíva, vagy nyissa meg kapuit minden alkotni, tanulni vágyó, pedagógiai munkáját fejleszteni kívánó rajztanár előtt. A vezetőség természetesen az utóbbit választotta, s a tagság hamarosan megkétszereződött.

Az 1958-as évben a szakszervezet kéthetes tanulmányi kirándulást szervez a diósgyőri vasgyárba. Reggeltől estig járják az üzemeket, sok rajz és vázlat készül ezen a kiránduláson. És az első közös túra sikere megteremti a lehetőséget a továbbiakra is. Ezentúl már gyakran megy a kollektíva kirándulásokra: meglátogatják Tápiószele és Herceghalom kísérleti gazdaságait, s ezekre a helyekre, melyeket egyszer megkedveltek már, rendszeresen visszatérnek, rajzolni, festeni. Élményekben és tapasztalatokban gazdagodnak ilyenkor, s munkakedvük eredménye alkotásokban ölt testet. Felkeresik vázlatkönyveikkel a festőknek és grafikusoknak oly kedvelt helyeket, mint Szentendre és Zebegény, s egy év múlva, 1959-ben egy kisebb csoport rendszeresen tanulmányokat folytat az Óbudai Gheorgiu Dej Hajógyárban.

1959-ben rendezi meg a szakszervezet rajzpedagógiai tagozata az Ernst Múzeumban a Rajztanárok Országos Képzőművészeti Tárlatát. Ott vannak nagyszámban a kiállításon a Stúdió tagjai, és sok alkotással képviselik a művészközösséget. A siker díjakban is kifejeződik: [[Sárkány Lóránd]] a grafikai díj első fokozatát nyeri el ''„A Martinban"'' című képével. Fazekas Pál az aquarell-díj harmadik fokozatát kapja ''„A nagy kovácsműhelyben"'' című képére, az olajfestmények díjazottjai között pedig ott találjuk [https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9ti_M%C3%A1ty%C3%A1s Réti Mátyást].

A következő év újabb kiállítások sikerét hozza. Januárban a Dohány utcai Egressy Klub termében nyílik meg tárlat: a Stúdió 16 nőtagja mutatja be itt nyári képeit. Tavasszal a felszabadulás 15. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Stúdió a MEDOSZ-székházban. Néhány héttel előbb nemzetközi seregszemlén a képzőművésznők nemzetközi tárlatán, szerepelnek pedagógus képzőművésznőink. Az 50. Nemzetközi Nőnap és felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére a Műcsarnokban megnyílt kiállításon, sok Stúdió-tag munkája volt látható. Kiállított közülük Csernó Judit, Gopcsa Paula, Hanzély Gizella, Juhász Erika, Karácsonyi Irén, Koppány Erzsébet, Kövesi Albi, Lorberer Anna, Lukács Ágnes és Sümegi Vera.

A nyár ezentúl is Vörösberényben telik el, s a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona évről évre egyre nagyobb gondoskodással támogatja a budapesti rajzpedagógusokat. Vörösberény egyre népszerűbb lesz a tagság körében. Nyaranként 120-an is felkeresik ezt a kedves balatonmenti falut, kéthetenként 40-es csoportokban jönnek. Vannak már olyanok, akik valóságos szerelmesei lettek a tájnak.

A telepen az évek múltával kialakulnak a munka életszabályai. Kora reggel rendszerint mindenki szabadban fest, majd reggeli után, ha jó az idő, ismét a szabadban festéssel, rossz időben pedig a műteremben figurális alakrajzzal és festéssel telik el a délelőtt. Ebéd után szétszéled a társaság, megfesteni saját témáját. Kellemesen töltik el az estét is, rádióhallgatással, televíziónézéssel, beszélgetéssel. Vannak, akik szórakozni vágynak, ők átrándulnak egy feketére Almádiba, s közben táncolnak, tereferélnek. Akik fürödni szeretnek, azok kimennek délelőttönként a strandra, s mappával a kezükben a fürdőzőket figyelik. A víz és a strand egyébként is hálás téma a festőknek, sok érdekes mozgást, alakot lehet ilyen meleg, nyári délelőttökön, délutánokon a mappában megörökíteni.

A falu már szerves részének tekinti a művésztelepet. A termelő- szövetkezettel nemcsak a festés és a beszélgetés, a közös ügyekről való érdeklődés kapcsolja össze, hanem a munka is. 1959, majd 1960 nyarán a fiatal, kezdeti problémákkal küzdő termelőszövetkezet kevés mezőgazdasági géppel rendelkezik még. Hiába dolgoznak lankadatlanul a kaszások és a gépek, hirtelen érik be a búza. Ott hever a földeken vagy kétezer kéve, s nincs elég dolgos kéz az összeszedésükhöz. A termelőszövetkezet kéréssel fordul a művészekhez. A Stúdió-tagok elindulnak szekereken Fűzfő alá, amúgy játékból, kedélyes kevélykedésből is, hogy segítsenek összehordani a kévéket.

Nemcsak ilyen epizódjai vannak a berényi életnek persze, de ezek is a mindennapokhoz tartoznak. Aminthogy az is a vörösberényi életet jellemzi, hogy akad a Stúdió tagjai között, aki hajnalonként kapálni jár a szőlőbe, a kukoricaföldekre, s jónéhányan vesznek részt a szőlőkötözésben, kukoricaegyelésben. Maguk élik így át először témáikat, munka közben s csak azután festik meg.

A nyári élet kellemes oldalaihoz tartoznak a kirándulások, a Balaton egy-egy emlékezetesen szép helyére. Jártak már a művésztelepiek Tihanyban, megtekintették Balatonfüredet, a hajógyárat, s voltak Kenesén, Badacsonyban, Veszprémben, Zircen, Balatonszőlősön, s ki tudná elsorolni, hány falut és Balaton parti üdülőt kerestek fel, témák után kutatva a tájban és az emberek között.

Említettük már, lassan vörösberényi hagyomány lett, hogy augusztus végén rögtönzött tárlaton mutatják be a Stúdió rajzpedagógusai nyári munkájuk eredményeit. Figyelemmel kíséri e kiállításokat a Közép dunántúli Napló, mely augusztus végi számaiban, a veszprémi múzeum akkori igazgatójának tollából évről évre közli a berényi bemutatókról írt bírálatokat. Figyeli a munkát a Pedagógusok Lapja, rendszeresen közöl cikkeket a telep munkásságáról. ''„Vörösberény vizsgája"'' címmel 1960. augusztusi száma az augusztus 14-én megnyílott tárlatról számol be. A reprodukciókkal tarkított cikk örömmel újságolja, hogy 110 kiállító vett részt a kiállításon. Egy esztendő múlva, 1961. augusztusában ismét nagyobb cikkben méltatja a vörösberényi kiállítást a Pedagógusok Lapja. Ez most már 140 - rajztanár - művész képi beszámolója volt.

A berényi művésztelep nemcsak a festés, hanem a művelődés céljait is szolgálja. A telepen könyvtár áll a tagság rendelkezésére, szakkönyvek mellett a szépirodalom legújabb alkotásai. S a könyveken túl előadásról, filmvetítésről, televízióról is gondoskodik a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona.

Keveset szólunk a Pedagógus Képzőművész Stúdió munkájáról, ha nem említjük meg tagjainak szépszámú egyéni sikerét is. Ezek az egyéni eredmények azért fontosak, mert minden bizonnyal a közös munkából, a kollektíva erejéből sarjadtak ki, ha egyéni tehetség volt is az alapjuk. Az elmúlt években mind sűrűbben találkozhatunk az Élet és Irodalom, a Köznevelés, a Pedagógusok Lapja, a Rajztanítás hasábjain a Stúdió-tagok rajzaival.

1960-ban Hanzély Gizella, 1961-ben [[Sárkány Lóránd]] kapja meg a Székely Bertalan emlékérmet, melyet a Pedagógusok Elnöksége alapított. Eigel István Derkovits-ösztöndíjat kap, s képeit a velencei Biennáléra küldik ki 1960-ban. Ugyancsak Derkovits-ösztöndíjat kap [https://hu.wikipedia.org/wiki/Udvardi_Erzs%C3%A9bet Udvardy Erzsébet], [https://artportal.hu/lexikon-muvesz/cserno-judit-4222/ Csernó Juditot] Munkácsy-díjjal tüntetik ki.

Ami a Pedagógus Képzőművész Stúdió tagjainak egyéni eredményeit illeti, sokan rendeznek önálló tárlatot több évi munkásságukból. Litkey György pl. 1958-ban a Rózsa Ferenc Művelődési Házban állít ki a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona rendezésében. 1960-ban Csernó Juditnak, majd Kövesi Albinek láthatjuk önálló tárlatát. 1962-ben grúziai anyagát mutatja be Sárkány Loránd. Ugyancsak 1962-ben Székács Zoltán mutatkozik be, majd 1963. márciusában Lukács Ágnes.

Meg kell emlékeznünk ismét egy gyűjteményes, közös tárlatról, amelyet a párt VIII. kongresszusának tiszteletére 1962. novemberében rendez a Stúdió. Ez a szakmai bemutató arról tanúskodik, hogy megérett az esztendőkön át együtt eltöltött idő gyümölcse, s ez tükröződik a fiatalok és az idősebbek színvonalegységében is.

A következő, s egyben e kötetünk megjelenéséig utolsó kiállítást 1963. február közepén rendezi meg a Pedagógus Szakszervezet rajzpedagógiai és képzőművészeti tagozata a Szakszervezet VII. kongresszusának tiszteletére, először a SZOT Tárogató úti főiskoláján - ahol a kongresszus lezajlott -, majd az Egressy Klubban. A tárlaton ismét szép számmal szerepelnek a Stúdió-tagok.

A tagság létszáma évről évre növekszik. A kezdeti ötvenes létszám helyett ma már több mint 200-as tagsággal számolhatunk, Újabb, ifjú generációk frissítik fel a Stúdió vérkeringését. Azoknál a fiataloknál, akik most végezték el a Pedagógiai Főiskolát s rajzot tanítanak, egyre sürgetőbbé válik a rendszeres és módszeres továbbképzés megszervezése. A konzultációt és a művek korrektúráját ők maguk kérik és igénylik. A tagság kívánságára a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthonának Vezetősége 1959-től kezdve [[Litkey György]] festőművész pedagógust kéri fel a művészeti vezető teendőinek ellátására. Az ő feladata, hogy átsegítse fiatalabb, kezdő pályatársait grafikai és festői problémáik nehézségein és támogatást nyújtson rajztanár kollégáinak. 1960-tól kezdve hetenként háromszor van műtermi foglalkozás. Ez a közös munka a vizualitáshoz, a látási kultúra kiterebélyesedéséhez, az alkotó rajzi tevékenységhez ad segítséget. Ez az önkéntes szakmai továbbképzés új vonással gazdagítja a Stúdió munkáját, s hasznosnak bizonyul mindazok számára, akik főiskolai tanulmányaik után mind magasabb színvonalon kívánnak hivatásuknak, az iskolai oktató-nevelő munkának élni.

Ezekben a napokban tízesztendős tehát a Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiója. Egy évtized repült el a Stúdió alapító tagjainak feje fölött, s ez a tíz év derekas munkában, tanulásban, az esztétikai ízlés növelésében, a munkások és parasztok életének tanulmányozásában telt el. Szép évek voltak ezek, a próbálkozásoktól, a kezdeti szárnybontogatástól, kezdők és befutottak összeismerkedésétől az egységes, baráti kollektíva kialakulásáig. Nehézségek és gondok bőségesen adódtak kezdetben. Helyet kellett találni Pesten, vidéken a művészi alkotómunka számára. S Vörösberényben, ebben a kicsiny, nagybányai hangulatú Balaton menti falucskában eleinte sok bajjal kellett szembenézni. Kevés volt a hely, hiányzott a legfontosabb felszerelés. Megoldhatatlannak látszott a közös élelmezés. De a pedagógus művészközösség, mely legfőbb céljának tartotta a rajzban, festésben, esztétikai kultúrában, képi látásmódban való továbbfejlődést, úrrá lett ezeken a nehézségeken is. Ma már apróságnak tűnik minden anyagi és egyéb szervezési probléma az első két-három esztendő gondjaihoz mérten. Sok nehézség leküzdésében segített a Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona. A rajztanárok mellé állt, ahol tanácsra, anyagi támogatásra, szervezési és adminisztrációs feladatok megoldására volt szükség, s gondoskodott arról, hogy a Stúdióban egyesült budapesti művésztanárok mind a fővárosban, mind pedig a berényi művésztelepen kellemesen, jól s vidáman érezzék magukat.

Újabb évtized kezdődik. Hisszük, hogy ezek az esztendők, melyek most következnek, semmivel sem lesznek szegényebbek eredményekben, sikerekben és tapasztalatokban, mint az előzőek. Bízunk abban: a Pedagógus Képzőművész Stúdió több mint 200 tagja ezentúl is jóbarátként segít egymásnak, hogy alkotásaikban még gazdagabban kifejezzék a magyar nép életét, szép tájainkat és eredményeinket, ifjúságunk vidámságát, mindazt, amit festeni, rajzolni s amiért Magyarországon élni érdemes.
}}
=A Stúdió alapító tagjai=

Bakky Sándor, V. Barta Éva, Basilides Sándor, Z. Bányai Erzsébet, Bognár Zoltán, Csernó Judit, É. Ebergényi Amadil, Edvi Illés Anna, Eigel István, Endrédy György, Fazekas Pál, P. Fára Janka, Felsmann Tamás, Gábor Jenő, Gál Dezső, Gopcsa Paula, Göcseji Pataki Ferenc, Hanzély Gizella, Ivánka László, Jáky Anna, Jeney Zoltán, Juhász Erika, Karácsonyi Irén, Kaszó Dezső, Koppány Erzsébet, M. Kövesi Albi, Lampert András, Dr. László Gyula, Litkey György, Lukács Ágnes, Major József, Máté Gyula, Mendlik Lajos, Mersits Piroska, Nagybányai Nagy Z., Németh Béla, Nyírő Gyula, Pummer Vilma, Rédey Endre, Réti Mátyás, Sárkány Loránd, Papp Zoltán, Pákey Iza, Piri Kálmán, Pokorny Marcella, Polgár Károly, Székács Zoltán, Szintai Sára, E. Tassy Klára, M. Sümegi Vera

=A Stúdió vezetőségének tagjai=

*A Stúdió vezetője: [[Sárkány Lóránd]]
*Művészeti vezető: [[Litkey György]]
*Vezetőségi tagok: Gopcsa Paula, Lampert András, Pummer Vilma

=A Stúdió tagjai=

Abonyi Géza, Abonyi Tivadar, Ackermann Éva, Ágh Ajkelin Lajos, Ambrózy Lászlóné Toray Olga, Ambrózy László, András Tibor, Antal Elemérné Kolisch Irén, Balikó Ferenc, Balogh Margit, Barna Ilona, Basilides Sándor, Battancs Endre, Bálint Géza, Z. Bányai Erzsébet, Bárány Emilia, Bártfay Ferencné, Belák András, Benedek Ottilia, Bereczky Gyula, Berta Márton, Bélavári Alice, Briesztyenszky József, Bodonyi Ferenc, Bonta Mihályné Bencze Lilla, Boray Lajos, Borbély László, Bozsa Józsefné Asztalos Jolán, Böhm Lipót, Börzsönyi Ferenc, Büky Béla, Chovan Lóránt, Csebi Pogány István, Cseh Sándorné Német Anna-Mária, Csejtefalvi Tiborné Dege Margit, Csengeri Ibolya, L. Csikós Ilona, Csömöri István, dr. Csűrös Zoltánné Bruckner Vali, Czenke József, Czimber Béla, Dienes László, Dirmayer Marianne, Dobó Sándorné Sáfrány Magdolna, Domján Barnabás, Dvorszky Hédi, Dr. Éber Jánosné Ebergényi Amadil, Edvi Illés Anna, Elekes Judit, Endrédy György, Endrő Margit, Falvay Károlyné Molnár Erzsébet, Farkas István, Farkas József, Farkas Mária, Farkasdy Dezső, Fazekas Pál, Fazzi Hugó, Fehér Miklósné Bacsik Magda, Felsmann Tamás, Ferenczi Tiborné Bacho Zsuzsa, Filla Árpád, Frey Gabriella, Galla Endre, Gál Dezső, Gável Anna, Gere Margit, Glock Klára, Göcseji Pataki Ferenc, Gróh János, Gróh Jánosné Nagy Eleonóra, Gross Arnold, Guti Emese, Gyenes Istvánné Kovács Katalin, Győrfy József, György Jolán, Győri Dezső, Gyulai József, Halász Béláné, Halász Márta, Hamza Tiborné, Haury Gézáné, Ebenspanger Ilona, Hanzély Gizella, Harangozó Imréné Gerencsér Mária, Henczei Vilmos, Homoródy Emma, Hornyánszky Gyula, Houchard Iván,Horváth Zoltánné Regdon Irén, Huszti Ibolya, Dr. Igmándy Emil, Illyés Margit, Istókovits Kálmán, Ivánka László, Jáky Anna, Jeney Zoltán, B. Juhász Erika, B. Karácsonyi Irén, Karla Irma, Kaszó Deszőné Szintai Sarolta, Károlyi Ernő, Kecskés Tibor, Kenessey József, Király József, Dr. Kiss Árpádné Kuntler Teréz, Kiss Ferencné, Kiss Szilárd, Komárnoky Gyula, Komorjai Kutsa L., Komoróczy Aida, Kós Alajosné, Kovács Károly, Kovácsik Antal, Kovácsik Mária, Kováts Nagy Csabáné Putz Irén, Kozma Katalin, Környei Ferencné Gere Zsuzsa, Kracker Magda, Kun Lászlóné, Kun Zoltán, Kutas Artur, Lampert Andrásné Miskolci Emma, Dr. László Gyula, Lantos Jánosné László Lilla, Lázár Pál, Lendvai Ferencné Gyurics Margit, Lénárt Mihály, Litkey Györgyné, Litkey Rozália, Lorberer Anna, Lovaghy István, Lukács Ágnes, Major József, Dr. Maksay László, Markup Valéria, Marsovszky Endre, Masznyik Iván, Maurer Erzsébet, Márton András, Máté Gyula, Mendlik Lajos, H. Mersits Piroska, Meskó Tiborné, H. Miklódy Márta, Mladoniczky Gy.-né Kövesi Albi, Mohás Györgyné Sümegi Vera, Moletz Nándorné Molnár Ágnes, Nagy Sándor, Dr. Nagy Sándorné Bukovszky Andrea, Nemcsics Antalné Takács Magdolna, Németh László, Németh Tiborné Kustos Margit, Némethy Béla, Nyirő Gyula, Ócsvár Géza, Orosz Béla, Palla Ottó, Pamlényi Pál, Pap Irén, Papp Iván, Papp Zoltán, Papp Zoltánné Fára Janka, Paulikovics Pál, Pákey Izabella, Perhács László, Perjési Eszter, Pintér Róbertné Kuczora Erzsébet, Pokorny Marcella, Preisinger Ferenc, Rátkay Endre, Reichenberger O., Rédey Endre, Réti Mátyás, Dr. Rozgonyi V.-né Popiel Aranka, Rózsa Ágnes, Santrucek Jenő, Sas Lászlóné Havas Zsuzsa, Sárkány Jolán, Sárkics György, Sárközy Zoltán Sárpataky László Schéner Mihály Dr. Schneller K. V.-né Wabrosch Berta Seregi Oszkárné Giger Ágnes Svingor Jenőné Király Erzsébet, Szabó Ildikó, Szabolcs Károlyné Stróbl Paula, Szálkári Vilmosné, Szelczer Béla, Székács Zoltán, Szép Ágenor, Szitás Erzsébet, Szotyori László, Sztrányai György, Sztupkai Lajos, Szuly Angéla, Szundy Gizella, Tahi-Tóth Nándor, Tallós Ilona, Tamás Ervinné Horváth Erzsébet, Tamás Mária, Tamási Áronné Basilides Aliz, Tarnai Taska András, Török Gyula, Török Tivadar, Török Tivadarné Sztankovits Emília, ifj. Török Tivadar, Trábeit Péter, Újlaki Lajos, Ütő Árpád, Vadon Józsefné, Varga Zsigmond, Veréczy Mihályné Gyürky Zsuzsa, Vincze Lajos, Vörös Józsefné Barta Éva, Zabik László, Zászlós István, Zimányi Ernő

=Reprodukciók=

<gallery heights=150px mode="packed-hover">
image:Muvesztelep_03.jpg|Bakky Sándor - Balatoni táj
image:Muvesztelep_04.jpg|Basilides Sándor - Halászat a Balatonon
image:Muvesztelep_05.jpg|Bányai Erzsébet - Rajzoló férfi
image:Muvesztelep_06.jpg|É. Ebergényi Amadil - Hegyoldalban
image:Muvesztelep_07.jpg|Eigel István - Gyárudvar
image:Muvesztelep_08.jpg|Endrédy György - Pihenő férfi
image:Muvesztelep_09.jpg|Fazekas Pál - Az épülő Stadion
image:Muvesztelep_10.jpg|Felsman Tamás - Táj fákkal
image:Muvesztelep_11.jpg|Gál Dezső - Tájkép
image:Muvesztelep_12.jpg|Gopcsa Paula - Háztetők télen
image:Muvesztelep_13.jpg|Göcseji Pataki Ferenc - Csendélet
image:Muvesztelep_14.jpg|Hanzély Gizella - Anya és gyermeke
image:Muvesztelep_15.jpg|Ivánka László- Régi ház
image:Muvesztelep_16.jpg|Jáky Anna - Cigánylány
image:Muvesztelep_17.jpg|Jeney Zoltán - Csónakkikötő
image:Muvesztelep_18.jpg|Juhász Erika - Balaton
image:Muvesztelep_19.jpg|Karácsonyi Irén - Útépítők
image:Muvesztelep_20.jpg|M. Kövesi Albi - Napsütéses utca
image:Muvesztelep_21.jpg|Lampert András - A balatonfüredi parton
image:Muvesztelep_22.jpg|Dr. László Gyula - Barcsay Jenő rajzol
image:Muvesztelep_23.jpg|Litkey György - Kosárvivő vörösberényi asszony
image:Muvesztelep_24.jpg|Lukács Ágnes - Illusztráció egy Ady novellához
image:Muvesztelep_25.jpg|Major József - Séd patak
image:Muvesztelep_26.jpg|Mendlik Lajos - Balatonpart
image:Muvesztelep_26b.jpg|Marsits Piroska - Pihenő parasztasszony
image:Muvesztelep_27.jpg|Papp Zoltán - Parasztasszony kosárral
image:Muvesztelep_28.jpg|Nagybányai Nagy Zoltán - Hajón
image:Muvesztelep_29.jpg|Papp Zoltánná - Borházak
image:Muvesztelep_30.jpg|Pákey Iza - Szénaboglyák
image:Muvesztelep_31.jpg|Pokorny Marcella - Figyelő néni
image:Muvesztelep_32.jpg|Pummer Vilma - Vörösberényi házak
image:Muvesztelep_33.jpg|Réti Mátyás - Két ló megrakott szekérrel
image:Muvesztelep_34.jpg|Sárkány Lóránd -  Kilátás a Balatonra
image:Muvesztelep_35.jpg|Sümegi Vera - Könyöklő
image:Muvesztelep_36.jpg|Székács Zoltán - Önarckép
image:Muvesztelep_37.jpg|K. Szintai Sári -  Lacika alszik
image:Muvesztelep_38.jpg|E. Tassy Klára - Táj
image:Muvesztelep_39.jpg|Vörösné Barta Éva - Leány virággal
image:Muvesztelep_40.jpg|Némethy Béla - Őszi táj
</gallery>

[[Kategória:Cikk, tanulmányok]][[Kategória:Balatonalmádi]]