A zirci apátsági templom ásatása (1912-13)

szerző: Hümpfner Tibor

1908 óta foglalkozom különös szeretettel rendünk történetével, főleg művészettörténeti szempontból. Zirc középkori építészetének története innen kezdve érdekelt. Biztos adat sajnos nem állt rendelkezésemre, de ösztönzőleg élt bennem a sejtés, hogy a zirci Szt. Imre szobor talapzata — nyilvánvalóan a régi apátsági templomnak egyik pillérkötege — eredeti helyén áll s így ásatással könnyen megállapítható a régi Zirc alaprajza, esetleg az előkerülő töredékekből rekonstruálni lehet majd az egész apátságot. Az apátságot Clairveaux filiájaként III. Béla 1182-ben alapította. A szerzetesek eleinte valószínűleg faépületekben laktak.

A XII. s a XIII. század fordulóján emelhették a fönséges korai-gót templomot s az ugyanabban a stílusban épült kolostort. Több évtizeden át dolgoztak szakadatlanul Szt. Bernát fiai; fáradságot nem kímélve messze vidékről (Sóskút, Fejér vm.) szállították a rengeteg kőanyagot, amely szebb is, mint a helyszínen található s a kőfaragó testvérek vésőjének is könnyebben engedelmeskedik. ízléses egyszerűséggel, óriási arányaikkal három századon át bámulatba ejtettek ezek a beszédes kövek mindenkit, aki csak eltévedt a Bakony szívébe.

Az apátságnak ezen virágzó koráról kevés történelmi adatunk van. A mohácsi vész után elpusztult minden. A szerzeteseknek menekülniük kellett. Gyújtogató rabló csapatok földúlták, mit annyi kéz oly műértő gonddal és szorgalommal fölépített. A legszomorúbb ezen pusztulásnál, hogy nem is a pogány török emelte föl kezét az apátság ellen, hanem saját vérünk. Egykorú források jelentik, hogy 1540-ben Zirc már néhány év óta romokban hever. A Bakonybél melletti Ördögvár urai, a Podmaniczkyak rombolták szét. Szomorú állapotok következtek; innen kezdve egészen a XVIII. század elejéig romhalmaz volt csak a hajdan oly virágzó apátság. Még 1730-ban is csodálni lehetett őseinknek romjaiban is fönséges alkotását.

1732-ben a heinrichaui ciszterciták letették alapját a mai apátsági templomnak s ettől kezdve gyors egymásutánban tűnik el a nagyszerű középkori templom és kolostor, hogy anyagot szolgáltasson az új épülethez. Emlékül csak a templom egyik pillérét, a mai Szt. Imre szobor talapzatát, hagyták meg eredeti helyén. A konventkert helyén s részben az angolkertben s az országúton terült tehát el az Árpád-kori zirci apátsági templom és kolostor. Ezeknek alapfalai most is ott rejtőznek a virágos ágyak alatt s sajnos egyik részüket a mindenkitől taposott országút takarja. 1909 őszén a szükségessé vált csatorna-ásás az angolkertben s az ugyanakkor a konventkertben tett próbaásások fényesen igazolták ezt a feltevést. 

1911-ben Dr. Békefi Remig, a rend nagy történetírója vette át a zirci apátság kormányzását. Az ő engedelmével 1912 tavaszán 6 munkással hozzáfogtunk az alapfalak föltárásához. Teljes biztonsággal dolgoztunk; megkerestettem a templom déli jobb mellékhajójának falát s ennek a mentén eljutottunk néhány nap alatt a kereszthajóhoz. A kereszthajó falának folytatása elvezetett a káptalanterembe. Már febr. 24-én a káptalanterem boltozatát tartó oszlop talapzatára bukkantunk. Most már teljesen igazolva volt minden föltevésem. A  Szt. Imre szobor talapzata tényleg eredeti helyén áll. (3, 4, 5, 6. kép.) Azok is, akik nem nagy reményeket fűztek az ásatásokhoz, csodájára jártak a szép faragott oszloptalapzatok-nak (7. és 40—41. kép.) s kegyelettel nézték a lekoptatott lépcsőt, amelyen a szerzetesek annyi ideig jártak a capitulumba.

Lázasan folyt a munka. Mindenki örült és reménykedett. Maga az apát s a konventtagok sűrűn megjelentek s érdeklődéssel kísérték a munkálatokat. A káptalanterem bejárója előtt külön figyelmeztettem a munkásokat, vigyázva dolgozzanak a csákánnyal, hogy az esetleg ott levő sírkövet meg ne rongálják. Alig fél méter mélységben tényleg kopog a szerszám, gondosan vigyázva takarítjuk el a földet egy igen finom faragású gótikus rajzú sírfedő lapról. (34. kép.) 1912-. márc. 30.) Nem messze ettől a sekrestye bejárata előtt feküdt egy másik sírkő, amely kétségkívül Zirc első éveiből való. (32—33. kép.) Napról-napra kerültek elő kisebb-nagyobb jellegzetes töredékek. Az alapfalakat mindenütt feltártuk; ápr. 11-én a domus conversorum pilléreire akadtunk. (37-38, 39, 40, 41, 42. kép.) Az eddigi munkálatok a konventkertben s az angolkertben folytak. Máj. 16-án kimentünk az országútra, ahol a Szt. Imre szobortól kelet felé szép sorban megtaláltuk a templom főhajójának északi pilléreit. Nyáron a nagy munkaidőben szünetelt az ásatás s csak 1913. tavaszán folytattuk, s az összes alapfalakat annyira föltártuk, hogy Dr. Fritz Oszkár műegyetemi magántanár az apát megbízásából az egész telepről elkészíthette a műszaki felvételt. Saját tapasztalataim alapján, a műszaki felvételek fölhasználásával megkísérlem az apátság Árpád-kori épületeinek leírását.

Mint a középkori szerzetesek általában, úgy a ciszterciek is a művészetek gondos ápolói voltak. Fontos szerep jutott nekik különösen az építő művészet kifejlesztése és terjesztése terén. A XII. században a román stílus mellett a gót stílus kezd kifejlődni. Első templomaink: a citeauxi, a clairvauxi, a fontenayi, stb. ebben az átmeneti stílusban épültek. Burgundiából és általában Franciaországból azután a ciszterciek a gótikát előkészítették Európa minden országában, így Spanyolország- és Portugáliában, Németország- és Ausztriában, Itáliában és Angliában, Svéd- és Lengyelországban. Mindenütt, ahol ciszterci műemlékek fönnmaradtak, meglátszik ezeken az építményeken a francia befolyás.

A legtávolabbi országokban is mindenütt egy és ugyanazon mintára, Cistercium mintájára építették rendi apátságainkat. A Charta Charitatisban s a Liber Usuumban előírt egyöntetű életmódnak is természetes következménye volt ez. A kelet felé néző templom rendesen három hajós, azonfelül kereszthajóval bír, amelynek keleti oldalához kis kápolnákat építettek. A szentély igen sok templomnál Cistercium mintájára egyenes záródású. Clairvauxban és Pontignyban azonban a megnagyobbított és kibővített egyház félkörben záródik és sugárkápolnák veszik körül; a rendi templomnak nagy része erre a mintára épült, sőt később a sokszögben záródó szentély is elég gyakran előfordul. A templomnak az eredeti előírások szerint tornya nincsen, csak a négyezet fölött szokott lenni egyszerűbb huszártorony. Általában az egyszerűség jellemzi középkori templomainkat; nem a díszítések gazdagságával, hanem arányos szerkezetükkel hatnak a szemlélőre.

A templom kizárólag a szerzetesek használatára épült, akik a főhajó első részében elhelyezett stallumokban végezték officiumukat (zsolozsmájukat); ez volt a chorus monachorum, amely el volt zárva a főhajó hátulsó részében elhelyezett chorus conver-sorumtól.

A többi reguláris épületek négyszöget alkotva legtöbbnyire a templom déli oldalához csatlakoztak és pedig kelet felé nézett a kereszthajó meghosszabbításaképpen a földszinten a sekrestye, a káptalanterem s még egy nagyobb terem, amelyben a szerzetesek napközben, ha nem voltak külső munkával elfoglalva, dolgoztak vagy tanultak. E helyiségek fölött volt a monachusok közös hálóterme (dormitorium), amelyből lépcső vezetett le a templomba. A négyszög déli oldalán volt rendesen a melegedő helyiség (calefactorium) az étkezőterem (refectorium) és a konyha, nyugati oldalán pedig a munkás testvérek háza (domus conversorum) a raktár- illetve pincehelyiségekkel. Az összes reguláris helységeket (loca regularia) a négyszögben körülfutó kerengő (claustrum, Kreuzgang) kapcsolta egybe; a refectorium bejáratával szemben rendesen kis kápolnaszerű kútházat építettek a kerengőhöz. A nagyobb apátságokban e helyiségeken kívül még volt külön könyvtárépület (bibliotheca), betegház (infirmarium) és noviciátus. A vendégek lakása (cella vagy domus hospitum) szintén külön volt a clausurán kívül, e mellett rendesen volt kis kápolna is, különösen a nővendégek számára. Külön apáti lakosztály építése (praelatura) csak a XV. században kezdődik. Ezt a képet a malom, a különböző műhelyek és gazdasági épületek egészítik ki.

A temető a templomon kívül, a szentély körül szokott lenni. A templomba csak ritkán temetkeztek, a díszsírhelyek a káptalanteremben és a kerengő keleti és a templom melletti szárnyában voltak.

A templomon kívül művészi szempontból különösen a káptalanterem, a kerengő és a refectorium jelentős.

A ciszterciták középkori templomai és monostorai nagy részben eltűntek ugyan, de azért minden országban több-kevesebb megmenekült az emberek és az idő pusztításaitól s ezek a megmaradt építmények mindenütt a művészettörténet élénk érdeklődésének tárgyai és ma is a rend egykori nagyságának, de főleg egységének és szigorú szerzetes szellemének beszédes tanúi.

A középkori Magyarországon említésre méltók: az apátfalvi templom, a kerci templom és monostor romjai, a topuszkói templomrom, a pilisi apátság maradványai s a zirci apátság kiásott töredékei, amelyeket itt kívánok részletesen ismertetni.

A Győr—Veszprém-i vasútvonalon haladva Bakonyszentlászló után hamarosan bejutunk a vadregényes Cuha völgyébe. Kardosréthez érve pillantjuk meg először a zirci apátság nagy épülettömbjét. A vasúti állomástól az országúton haladva néhány perc alatt az apátság elé érünk. Az ősi apátság első alkalommal mindenkit meglep. Hiába álmodoztunk a középkorról, itt minden barokk. A templom 1732-ben épült, a hatalmas front 1867-ben készült el s Békefi Remig renováltatta 1923-ban. A monostor keleti oldalán van az úgynevezett konventkert, amelyet nyugatról keleti irányban haladó egyenes fal választ el az országúttól s északról dél felé húzódik a fal, amely az angolparkot határolja. Ez a konventkert takarja majdnem 200 éven át az ősi Zircet, amelynek épületei kinyúltak a mai országút és az angolkert területére is.

A régi templomot nézzük meg először. Sajnos, az ásatások éppen itt nem hoztak fölszinre annyit, amennyi kívánatos lett volna. A templom építésének idejére vonatkozólag pontos adataink nincsenek. Az épületeknek jó része már Imre királyunk (1196— 1204) idejében készen állott. A romokban talált és az új templom falába illesztett föliratos kő tanúsága szerint Imre király oltárt alapított a zirci templomban: „In nomine patris et filli et spiritus sancti hoc altare fundatum est Aimerico rege ungarino". Következésképpen a XIII. század elején már erősen dolgoztak a francia ciszterciek a Bakony szívében s bizonyára az egész században folytatták munkájukat. A templom szabályosan keletelt háromhajós latin kereszt alakú, hossza kb. 60 m., a főhajó szélessége 9 m., a mellékhajók szélessége 4,5 m., a kereszt-hajó hossza 27 m., szélessége 9 m.; a főhajót a mellékhajóktól valószínűleg 7—7 pillérköteg választotta el. Ezek közül az egyik ma is áll eredeti helyén, pontos rajzát s méreteit Dr. Pritz Oszkár fölvétele szerint itt közlöm. (3, 4, 5, 6. kép.)

Ez a pillérköteg teljesen olyan, mint az orvali (Aurea Vallis-Belgium) ciszterci apátsági templom pillérkötegei. Igen valószínűnek tartom, hogy ugyanaz a szerzetes-architectus építette a zirci templomot, aki közvetlenül előtte építette Orvalt. Az első zirci szerzetesek Clairvauxból jöttek 1182-ben. Clairvaux-ban 1178-ban szentelték fel a megnagyobbított hatalmas apátsági templomot. Gyakorlott építőmester, képzett kőfaragó testvér bizonyára volt akkoriban elég Clairvauxban, akiket a clairvauxi apát elküldött az újonnan alapított apátságokba, hogy ott is monumentális templomot építsenek; a XII. század végén épült így Clairvaux egyik filiájának, Orvainak temploma, amelynek tekintélyes romjai ma is bámulatba ejtik a középkori műépítészet kutatóit. Könnyen elképzelhető, hogy az első zirci apát, aki a generális capitulumra gyakran visszautazott Franciaországba, Clairvauxban kért építőmestert építendő temploma számára. Orvaiban az építkezések pénzhiány miatt szüneteltek s így az orvali mesterek vonulhattak a zirci apáttal a messze keletre. Zirc alapítója, III. Béla bizonyára királyi bőkezűséggel gondoskodott róla, hogy minden rendelkezésre álljon az új apátsági egyház gyors fölépítéséhez.

A zirci templomnak főhajója valószínűleg 7 boltozat-szakaszból állott. Egészen pontosan az ásatásoknál ezt nem lehetett megállapítani, mert a templom nyugati homlokzatának alapfalát nem találtuk meg. A fönnmaradt pillérköteg tagozásából teljes biztonsággal megállapítható, hogy az egyes szakaszokat bordás keresztboltozatok fedték úgy a főhajóban, mint a két mellékhajóban. Az egész templom külső és belső tagozása jól párhuzamba állítható a már említett orvali templommal. Semmi kétség sem fér hozzá, hogy körülbelül ilyen volt a zirci templom is. Még méreteiben is egyezik a két épület.

Ugyancsak a zirci templomma egyidőbenl épült Rómától délre mintegy 100 km-nyire a fossanovai apátsági templom (1187—1208), amely ma is teljes épségben megvan. Nemigen tévedünk, ha a zirci régi templomot ilyennek képzeljük, legfeljebb egy-két részletében kissé egyszerűbb volt s a fossanovai templom méretei valamivel nagyobbak a zircinél (hossza 70 m.).

A még fönnálló rendi templomokat és monostorokat szem előtt tartva megkísérlem zirci templomunkat és monostorunkat részletesebben leírni, illetve képzeletben rekonstruálni mindenütt támaszkodva az ásatásnál talált alapfalakra és faragott kövekre.

A templom nyugati homlokzatát, ha ugyan ki volt építve, olyannak kell képzelnünk, mint amilyen a bélapátfalvai vagy a fossanovai. A főhajóba bizonyára díszesebb kapun át jutottak az idegenek, fölötte rózsaablakon át bőséges világosság árasztotta el az egész bensőt. Igen sok rendi templomnál a főhomlokzat előtt előcsarnokot látunk; így Citeauxban, Clairvauxban, Casamariban, Maulbronnban stb.; ez az előcsarnok legtöbbször a templom 3 hajójának megfelelően hármas osztású három íves bejárattal vagy csak a középen bejárattal, jobbra és balra pedig nyitott áttöréssel. A kisebb templomoknál ez az előcsarnok gyakran elmarad s azt hiszem, Zircen sem volt ilyen. Jellegzetes előcsarnok nélküli homlokzata van a heiligenkreuzi apátsági templomnak, a rózsaablak helyett 3 félköríves ablak világítja meg a főhajót s egy-egy szintén félköríves ablak a mellékhajókat. A hármas ablak különben gyakran előfordul a főhajó nyugati záródásán.

Mellékkapu nem mindig van a templom főhomlokzatán; nem is volt rá nagyon szükség, hiszen a híveknek ritkán engedték meg, hogy a templomba jöjjenek.

A főkapun belépve menjünk előre a szentélyig. Alapfalait nem találtuk meg az ásatásnál, mert itt az altalaj sziklás. Gondos vizsgálódással a sziklán több helyütt látni a habarcs nyomait. A főhajót s így a szentélyt is ma éppen középen kettévágja az angolkert illetve a konventkert fala, s a fal vonalában áll egy kőkereszt a következő felírással:

Hic Ubi Quondam
In Sancto sanctorum
Veteris Basilicae Cisterciensis
Incruentus Agnus
Patri Coelesti Quotidie Immolabatur
Piae Monumentum Memoriae
Surgit hoc AnnoCrVX tVa CrVCIfIXe reDeMptor (1837)

Az ásatás igazolja a feliratot, mindössze 4—5 méterrel talán kitolja a főoltár helyét keletre. Ha tényleg ott lett volna a főoltár, ahol ma a kereszt áll, aránytalanul hosszú lenne a templom szentélye, ami nem képzelhető el, hiszen különben minden része olyan csodálatosan arányos. Azt hiszem, legközelebb járunk a valóhoz, ha egy boltszakaszból álló egyenes záródásúnak rajzoljuk a szentélyt (Acey, Chiaravalle delle Marche), amelynek keleti falában 3 nagy ablak volt, mint pl. Apátfalván ma is látjuk: a szentély északi és déli fala is át lehetett törve, mert a szerzetesek szerették a sok világosságot a szentélyben, ahol az egyszerű, kőből faragott oltár-mensa állott kis oszlopocskákon, közepén festett, elmozdítható fakereszttel, jobbra-balra az oltár mellett egy-egy kandeláber gyertyával. Az oltár subpedáneumához egy lépcső vezetett, s olyan távolságban állott a keleti zárófaltól, hogy kényelmesen körül lehetett kerülni. A presbyterium maga két lépcsővel volt magasabb mint a chorus monachorum.

A szentély alaprajza lehetett olyan, mint az acey-i apátsági templom. Acey-ben a tulajdonképpeni szentély két boltozatszakaszból áll, s ehhez csatlakozik egy jóval alacsonyabb apsis a főoltárral.

Zircen a szentélytől északra és délre két-két kis egyenes záródású kápolna lehetett a privát misék elmondására. Ezek is kelet felől kapták a felkelő nap világosságát s itt az oltár közvetlenül a keleti falhoz volt építve.
Apátfalván csak egy-egy ilyen kápolna van jobbra és balra; nagyobb templomokban hármat-hármat találunk, pl. Chiaravalle Milanese-ben; itt a keleti kápolnák felett emeleti rész is van. Ezeket az emeleti helyiségeket raktárnak, levéltárnak, kincstárnak használták. La Ferté-bcn négy-négy keleti kápolna volt.

A kereszthajó 3 nagy négyszögű boltozat-szakaszból állhatott; a középső szakasz fölött (négyezet) szokott lenni az egyszerűbb huszártorony a harangokkal (kettő), amelyeknek kötele lelógott a templomba.

A kereszthajó déli boltszakasza nyugati falához támaszkodott rendesen a kőlépcső, amely fölvezetett a monostor-épület keleti szárnyának emeletén levő dormitoriumba (hálóterem), áttörve a kereszthajó déli falát. Ugyancsak ezen a falon át a földszinten vezetett egy ajtó a sekrestyébe.

A kereszthajó szabadon álló zárófala (Zircen az északi) szintén díszesebb szokott lenni, igen gyakran rózsaablakkal; a földszinten ajtó vezetett ki a szerzetesek temetőjébe.

A kereszthajó négyezetébe nyúlik bele néha a chorus monachorum, folytatódva a főhajó 2 vagy 3 boltszakasza alatt.

A főhajó egy ablakának bélletköve megvan. Erről megállapítható, hogy a főhajó falának vastagsága az ablakok magasságában 80 cm volt, az ablakok rézsűje sima. Az üvegezés számára a horony megvan rajta. A törmelékek között találunk üvegdarabokat is, zöldesszürke, nem finom üveget. A rendi előírás tiltotta a színes ablakokat, azért a szürke üveget úgy foglalták ólomba, hogy ez az ólmozás sokszor igen szép geometrikus vagy lomb mintákat mutatott. Ilyen ablakokat ismerünk Heiligenkreuzból, Pontignyből.

A főhajó keleti két szakasza pillérkötegeinek boltozatbordatartó féloszlopai bizonyára nem futottak le a talapzatig, s konzolok támasztották alá. Így volt ez mindenütt az ide támaszkodó stallumok miatt. Az épület keleti szárnyában volt az általános rendi szokás szerint a sekrestye, a káptalanterem, e mellett egy kicsiny auditórium, majd egy átjáró folyosó a kertbe és lépcső föl az emeletre, s végül egy nagyobb auditorium. Ezek fölött a helyiségek fölött volt a nagy közös hálóterem.

A sekrestyét a Liber Usuum vestiariumnak nevezi, mert itt őrizték a miseruhákat, itt öltözött és vetkőzött a miséző pap. A zirci sekrestye alapfalait teljesen föltártuk s feltűnő talán, milyen kicsiny volt ez a helyiség. Ugyanezt állapíthatjuk meg a többi apátságoknál is, de nem is volt szükség nagyobb sekrestyére, hiszen a rend első idejében kevés szerzetes pap volt egy-egy kolostorban. A szerzetesek nagyobb része csak monachus volt, s nem szentelték őket papokká. A sekrestye mellett van a káptalanterem. A templom után a monostor legtiszteletreméltóbb helyisége. A kerengőből díszesebb kapun egy-két lépcső vezet le a 10 m hosszú és ugyancsak 10 m. széles terembe. Az egyik zirci márványból való lépcsőfokot eredeti helyén találtuk. A fal faragott köveit sem vitték el mind az új apátság építői. A termet két nyolcszögletű talapzaton álló oszlop hosszában két hajóra osztotta. A baloldali oszlopnak finoman csiszolt talapzatát (basis) eredeti helyén találtuk, (7. és 40—41. kép.) a másik teljesen azonos méretű és rajzú basist novicius korom óta ismertem, kissé megcsonkítva ott hevert a konventkertben. Ezt annak idején visszavitettem eredeti helyére. (9. kép.) A két oszlop s a falakba erősített gyámkövek tartották a hat kicsiny boltozat-szakaszt, amelynek mindegyike bizonyára bordás keresztboltozat volt. A világítást kelet felől két vagy három ablakon át kapta a terem, s a bejárat mellett jobbról és balról szintén át volt törve a fal, úgyhogy a kerengőről be lehetett látni a káptalanba. Száznál több rendi káptalanterem ma is teljes épségben megvan még. (Heiligenkreuz, Zwettl, Fossanova, Casamari, Poblet, Maulbronn).

Nagyon sok káptalanterem padozatát sírkövek tarkítják, a monostor apátjainak ez volt a szokott temetkező helye.

A káptalanterem mellett egy keskeny kis helyiség van, ez a kisebb auditorium, ahol a konvent priorja káptalan után kiosztotta a szerzeteseknek a munkát, ugyancsak itt beszélhettek priorjukkal a lectio idején. Kettőnél többen egyszerre nem léphettek be az auditoriumba, hacsak a prior nem tartotta szükségesnek, hogy több szerzetest hívasson ide megbeszélésre. A kis auditoriumot a nagy auditoriumtól (scriptorium) egy átjáró választja el. Ezen át lehetett kijutni a keresztfolyosóból a kertbe. Gyakran lépcső is volt ide beépítve, amelyen föl lehetett menni a dormitorium monachorumba, a szerzetesek közös hálótermébe.

Az ásatások folyamán a nagy auditorium került a legjobban felszínre. A 20 X 10 méteres terem szintje mélyebb, mint a keresztfolyosóé. Az alsó lépcsőfokot eredeti helyén találtuk. A terembe lépők természetesen jobb felé indultak, ami látszik a lépcsőn is. Ez az oldala fényesre van lekoptatva. A nyugati fal belső részén a szép faragott kövek 60—70 cm magasságig eredeti helyükön vannak. A 10 X 20 m nagyságú termet a közepén álló 3 oszlop két hajóra osztotta, boltozata 8 boltszakaszból állott. Az első és a harmadik oszlop nyolcszögű talapzatát meglehetős épségben szintén eredeti helyén találtuk, a középső bázis nincs meg, csak alépítménye látható tisztán. (42. kép.) E talapzatok feltűnően hasonlítanak a noirlaci apátság kapitulumában és cellariumában látható bázisokhoz. Ezt a nagytermet mindenütt megtaláljuk. Szükség is volt rá, különösen rossz időben. Ez volt a szerzetesek közös munkaterme. Itt olvastak, írtak, előadásokat hallgattak, amikor más külső munkával nem foglalkozhattak. Espinayben e terem falában pulpitus is van az előadó vagy felolvasó részére, hasonlóan a refektóriumokban található pulpitushoz.

Zircen ebédlőnek is használhatták ezt a termet. Az ásatások nyomán ugyanis úgy látszik, hogy az általában a kerengő déli oldalához épített refektorium nem készült el.

A rendi szokás szerint a kerengő déli szárnyához volt hozzáépítve a calefactorium (a melegedő szoba), a refektorium (étkező terem) és a coquina (konyha). Az itt föltárt falmaradványok oly csekélyek, hogy semmi biztosat nem lehet rájuk építeni. A calefactorium volt az egyedüli helyiség a monostorban, ahol télen fűtöttek. Ide jöttek a szerzetesek melegedni.

A refektoriumtól nyugatra van rendesen a konyha s vele kapcsolatosan valamilyen éléstár. Az ásatás itt sem hozott felszínre semmi biztosat. A rendi szabályok szerint igen egyszerű volt a konyha berendezése. Csak azok léphettek be a konyhába, akiknek ott dolguk volt.

A monostor épületének nyugati szárnya volt a conversusok háza. Ugyancsak itt szokott lenni a cellarium (pince és raktárhelyiség). Zircen ez az épületrész nem csatlakozott közvetlenül a keresztfolyosó nyugati szárnyához, hanem úgy mint Citeauxban és Clairvauxban keskeny udvar (Kloster-gasse) választotta el attól. A feltárt alapfalak egy 13 X 30 m-es hatalmas termet vesznek körül, amelyet a közepén négy oszlop két hajóra oszt, egy-egy hajóban tehát öt boltszakasz volt. Az oszlopok vagy pillérek alépítménye igen mélyen van, s így valószínű, hogy a terem földszinti része cellarium volt, az emeleten húzódott végig a conversusok hálóterme. Ettől a helyiségtől déli irányba volt tervezve, vagy kiépítve a conversusok refectoriuma. Az ásatásnál nem találtuk meg. A monostor összes helyiségeit a kerengő kötötte össze. Nyitott árkádos folyosó volt ez, amely négyszögű udvart zárt körül. Keleti szárnyából nyílt az ajtó a templomba, itt ezelőtt az ajtó előtt találtunk egy szép sír-fedő lapot. Egyszerű kereszt van belevésve. Felirata nincs. Nagysága: 146 x 51 x 15,5 cm. Anyaga vörös szemcsés homokkő. (Vörösberény). (32—33. kép.) A talajban kutatva jó mélyen egy kitéglázott sírra akadtunk. Teljes csontváz fekszik benne, mellén keresztbe tett karokkal. A sírkő egyszerűsége Zirc első éveire mutat. Talán az első apát földi maradványait takarta, vagy valamelyik első kiváló jótevőét.

Aiguebelleben 1855-ben ráakadtak az alapító sírjára, amelyet hasonló sírkő takart. A loccumi apátság káptalantermében is van három hasonló sírfedőlap. A hagyomány szerint az alapítók sírkövei. (XII. század vége felé).

A templomból jövet a kereszthajó után van a bejárat a sekrestyébe, illetve az armariumba. Itt tartották a könyveket. Majd a capitulum díszes kapuja következik, amelynek két oldalán nyitott ablak van. A capitulum bejárata előtt találtuk a szép gótikus sírfedő lapot, egyszerű, de igen szép faragású domborművű kereszttel. Szintén fölírás nélkül; három darabra törve. Nagysága: 149,5 X 50 X 16 cm. Az alatta levő csontvázak meg voltak bolygatva. A káptalan előtti sírhelyet is mindig dísz- sírnak tekintették. Déli irányban tovább haladva elmegyünk a kis auditorium majd az átjáró folyosó vagy a dormitoriumba vezető lépcső, és végül a nagy auditorium ajtaja előtt.

A keresztfolyosó déli szakaszából nyílt az ajtó a calefactoriumba és a refektoriumba. A refektorium helyével szemben rátaláltunk a hatszögű kútház alapfalaira, amely a most is meglevő kutat veszi körül. Itt mostak kezet a szerzetesek, mielőtt a refektoriumba mentek. Itt nyiratkoztak és borotválkoztak. Ha nem volt külön kútház, akkor a refektorium bejárata mellett volt a keresztfolyosón több vízcsap és végezték az előírt kézmosásokat. A konyhából a keresztfolyosóra nem nyílt ajtó. Az ételszag így nem jutott a claustrumba. Itt a konyha közelében a domus conversorum mellett sok helyütt volt egy külön kis auditorium (juxta coquinam) a cellarius számára, ahol a conversusokkal és azokkal érintkezhetett, akik a konyhában szolgálatot teljesítettek. Kívülről vagy a délnyugati vagy az északnyugati sarkánál volt kapu. A claustrumnak vagy délnyugati vagy északnyugati sarkán volt az ajtó, melyen át ki és be lehetett járni. A claustrumnak templom melletti szárnyát claustrum lectíonisnak vagy col-lationisnak nevezték, mert itt olvasták közösen a collatiot completorium előtt. Sok helyütt ma is láthatók a fal mentén a padok, közepén az apát stallu-mával, vele szemben a felolvasó pulpitusával (Heiligenkreuz, Wettingen). Ugyancsak ezen a folyosón végezték az előírt szertartásos lábmosásokat.

A zirci keresztfolyosó 36 X 46 méteres udvart határolt. 5 méter széles volt, s valószínűleg be volt boltozva, amire abból következtethetünk, hogy mindenütt megtaláltuk a támasztópillérek alapját. A nyitott oszlopcsarnokos folyosót olyannak kell képzelnünk, mint a heiligenkreuzit vagy bármelyik másikat a sok fönnmaradt közül. Találtunk több oszloptöredéket is. Az oszlopocskák zirci márványból voltak faragva. Átmérőjük 16—20 cm., s mindegyiken jobbról és balról merőleges irányban fél cm mély rovátka fut végig.

A kolostor emeleti részeiből és egyéb melléképületeiből egyelőre semmi nem ismeretes.

Pedig bizonyára több ilyen melléképület vette körül a tulajdonképpeni monostort, hiszen mindenfelé alapfalak bukkantak elő, valahányszor nagyobb földmunka készült.

A feltárt alaprajz és az építészeti részletek arra vallanak, hogy a zirci templom a XIII. sz. első harmadából származik. A kolostor építésére valószínűleg a templom befejezésekor került sor. A kolostor keleti szárnyában található nyolcszögű oszloptalapzatok későbbi időből valók és a XIII. sz. második felénél korábbiak nem lehetnek.

Forrás:

Hümpfner Tibor: A zirci apátsági templom ásatásai (1912-13). In: Veszprém megyei Múzeumok Közleményei, 2 (1964). 119-140. p.