Budapesti Pedagógus Képzőművészeti Stúdió 1953-1963

10 évvel ezelőtt alakult meg a Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiója. A hivatásszeretet, a pedagógiai munka iránt érzett felelősség s a művészet tisztelete hozta össze alapítóit.

Abból indultak ki, hogy a rájuk váró feladatokat úgy láthatják el mégjobban, ha a szocialista művészeti szemlélet kialakítása, fejlesztése érdekében az önképzés, továbbképzés gyakorlati formájában is dolgoznak, ha összefogással, közösségbe forrva segítik a fővárosi rajztanárokat sokrétű, felelősségteljes munkájukban. Segítik őket, hogy korszerű módszerekkel fejlesszék a gyermekek rajzi kifejező készségét, hogy sikerrel alapozzák az új közösség művészi szemléletét már az iskolapadban, s végül, de nem utolsó sorban, hogy - nemcsak az élvonalbelieknek, hanem azoknak is, akik talán még nem jutottak el a művészi mérték igényesebb fokára - alkalmuk legyen rendszeres művészi alkotómunkára.

Ez a kis kötet talán elárul valamit abból, amit a Stúdió céljaiból megvalósítottunk.

A Budapesti Pedagógusok Központi Kultúrotthona Vezetőségének nevében köszönetet mondok mindazoknak, akik a 10 esztendős Stúdió munkáját segítették - s köztük is elsősorban a Stúdió lelkes hivatás szerető tagságának, vezetőinek s a Pedagógusok Szakszervezete Budapesti Bizottságának.

Budapest, 1963. március 29.

PÁL ÁKOS
A Budapesti Pedagógusok Központi
Kultúr otthonának elnöke

---

A
jubileum alkalmából meleghangú
levélben küldte üdvözletét, további eredményes,
jó munkát kívánva:

PÉTER ERNŐ
a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára
KISFALUDY STRÓBL ZSIGMOND
kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész
DOMANOVSZKY ENDRE

kétszeres Kossuth-díjas festőművész

---

Ott, ahol a víz a hegyekkel találkozik, szőlők tövében, nagy múltra visszatekinthető falu települt, Vörösberény. Már a legrégibb oklevelekben szerepel a község, gótikus fallal körülkerített, erőd- jellegű temploma messze földön páratlan, s néhány megmaradt színes, népi modorban festett mennyezetdeszkája bizonyítja, hogy már a múltban a festészethez Berénynek köze volt. De méginkább közelebb hozza Vörösberényt a piktúrához katolikus templomának freskósorozata. A derék barokk festő, Buffler úgyszólván tenyérnyi helyet sem hagyott testetlenül, s az egész templom belsejét mozgalmas, színes, kultúrtörténeti szempontból is értékes képekkel borította be, megteremtve így a Balatonpart egyik legszebb képtárát.

A hely, ahol ennyi természeti adottság, ahol hűs, meredek oldalú sötét völgy, szelíd, lankás szőlőhegy, zegzugos utcás, sok, régi házzal telehintett kis falu, középkori és újkori műemlék mind együtt van, s mindehhez még, gazdag ráadásként, ott a Balaton szélesre tárult, messzibevesző víztükre, mindenképpen alkalmas egy művésztelep létesítésére.

Csodálatosképpen a Balatonnak, annyi kemény, festői probléma hordozójának nem volt a múltban művésztelepe, ahogy - ha sokan is festették - csak kevés igaz festője akadt. Mindez részben a kor felfogásával függ össze, s végső soron nem is annyira a piktúra szemlélete hozta közel a vízhez a festőket, nem az esztétika fedezte fel a Balatont, hanem inkább a modern fürdőkultúra. Ahogy kibontakozik a balatoni nyaralás, strandolás divatja, jutnak el partjaihoz festőink, s indul el útjára a mai balatoni festészet, Csók Istvánnal az élen.

Iskola mégsem alakul ki, mindenki saját meglátásával, technikájával, egymástól meglehetősen eltérő fogalmazásban ábrázolja a Balatont, s kevéssé megmagyarázható módon nem keletkezett egy dunántúli, egy pannon Nagybánya, legalább is nem a nagy tóval kapcsolatban, amikor pedig épp a mindig változó, végtelen sok színtüneményben pompázó Balaton nagyszerű lehetőséget nyújtott volna az impresszionista, posztimpresszionista irányoknak.

Valahogy úgy érzem, hogy Vörösberény felfedezőit, elsősorban a Nagybányára emlékeztető szőlős, erdős hegyvidék ragadta meg, s a telep első éveiben is, az itt teremtett képeken, nagybányai emlékek jelentkeztek.

Itt mindjárt fel kell vetni a kérdést: mi az, ami mai társadalmunkban egy művésztelepnek jelentőségét, értékét, jogosultságát megadja: a helyi adottság, a környezet, a téma, a művészteleppel együttjáró kollektív szellem, lehetőség valamiféle jellegzetes stílus kialakítására stb.?

Ha az első évek szerény termését áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy ezekben a mondanivaló a tájra, Berény utcáira, főleg a hegy-, dombvidékre korlátozódott, tehát témakiválasztásban, stílusban is mintha Nagybányára emlékeztek volna, s a Balaton alig szerepelt témaként. Igaz, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a későbbi évek során is aránylag kevés alkalommal jelentkezett a Balaton, s a festők inkább keresték Berény munkás, hétköznapi körhintás, lármás, cifra búcsús napjait, mint a balatoni fürdőéletet.

Dehát ez talán érthető is, s valljuk meg, a Balaton pillanatonként változó színtüneményeivel, partjának szeszélyeivel nagy, nehéz és tiszteletreméltó feladat az ábrázolásra, arcképének megfestésére, amihez csak a művész őszinte alázatával lehet közeledni, s a berényi telep művészei becsületes módon, jó ízléssel felmérték e téma rendkívüli nehézségeit. Tegyük hozzá, hogy épp a kevés balatoni vonatkozású művek között kimagasló darabokat láthatunk. Egyelőre azonban még Berény, emberei, a Malomvölgy, a szőlőhegy a főszerepet játszó téma, s legfeljebb egy széles rálátás a Balaton messzibe vesző keskeny csíkjára, a fűzfői öbölre. Mindenesetre épp a nagy tó még annyi festői lehetőséget rejteget a Berényieknek, annyi eddig kihasználatlan alkalmat, hogy ez egymagában biztosítja a telep reményteljes jövőjét.

De beszélhetünk bizonyos mértékben egy „berényi" stílus kialakulásáról is. Kezdetben kétségtelen egy századunkeleji tájképstílus hangulata uralkodott a telep festőinek képein, utóbb azonban szinte évről évre fokozatosan és szemmel láthatólag színesedtek a tájak, mind változatosabb, dúsabb színskálát alkalmaztak, több élet, elevenség lopakodott a mondanivalóba, s úgy látszik, a magyar posztimpresszionizmus eredményeit jól tudták alkalmazni. A jövő útjának másik fontos állomását épp ebben látjuk, bizonyosfajta eleven színű, örömteljes szemléletű, a nyári Balaton melléke stílusának kialakításában és oly képekben, amik ha meg is őrizték egyéni vonásukat, mégis legott elárulják, hogy a vörösberényi művésztelepen készültek.

A legutóbbi években már közelebb kerültek a modern irányokhoz, olykor izgatott hangú, színű, összeállítású, expresszív mondani- valójú művek is felbukkantak, bizonyítva, hogy a telep művészei nem maradtak távol a nagy művészeti irányok problémáitól, forma- megoldásaitól. Egy azonban mindenesetre megállapítható: akármilyen nyelven is szólaltak meg festőink, soha, egy alkalommal sem szakadtak el a valóság talajától, a vizuális kép valószerűségétől.

Természetesen a néhány heti együttlét még egyáltalában nem alkalom, lehetőség egy meghatározott ,,berényi" stílus kialakítására,