Ég a Papnádas! forrásának megtekintése

Nyáron haragos zölden szegte be a Balatonpartot. Nem hosszabban fél kilométernél.<br> 

Tavaszon kidugta tajtékszin fejét a langyuló vízből. Megpirította a nap nedvzöldre, levelet bontott a csúcsára, azontul izenként toldott hozzá. Agusztusra pedig cimert tett a fejére. Ameddig meglábalhatta a vizet a sás, gyékény nőtt a vizében. Széllengéskor állhatatlanságában lehajolt a nefelejtsre s megrezegtette fölötte az izeit, sás leveleit és belesugdosott a kék kelyhecskéibe andalító, puha hangon. Ősz-előn bronzosodott tengersok bugája. A levelei megszőkültek s hidegreszketten lépegetett a fodros vizben.<br> 

A vén füzek még zölden ácsorogtak a derekán. A sás, gyékény ezer szinkeverékben nézett föl bronzos fejére. Az őszi hideg még izzóbb színeket csípett arculatára.<br> 

Egy csendes, tiszta holdvilágos éjszaka pedig jéggé fagyasztotta a vizet. Azontul panaszosan zizegtek örök didergésű levelei, mint a lábaihoz kihullámzott jégtörmelék.<br> 

Emberek jöttek. Meglépték a Papnádas hosszát. Kicövekezték és kiadták levágásra.<br> 

Tovább didergett s bronzos fejét széthordta a szél és hullatta jobbra-balra a kifehérült pehelykéit. A szél nótákat fujt száraz levelein, szárára pedig vártak a gyerekek, hogy sipot vágjanak belőle s a pókhálóba csapódott bogár zizegő döngését sirassák rajt végig.<br> 

Az idén hiába vártak. A fagy, első csetepatéja után, visszavonult: finom takarónak valót keveri a szállingó nádbugák közé hópihékből. Másképen nem szigoruskodott és Mátyásnak sem adott dolgot a jégtörésre. 

Tavaszféllel a kisbiró kopogtatta végig a cövekező emberek kapuit s birói idézést kézbesített markukba. Az öreg Szücs Gergely új dolmányát akasztotta le a fogasról. Magára vette s beballagott a bérlő urasághoz. 

A maga módján be is köszöntött 

— Mit hajszol kend ilyen korán? 

— Megkövetem, avégett a nád végett jöttem, tekintetes ur, ha meg nem sértem. 

— Ne tipródjék kend a pokrócomon! 

Szücs leállt róla a padlóra, úgy kezdett a mondanivalójába. 

Ráripakodott az ur: 

— Ne tipródjék a padlómon! 

Az öreg visszalépett a szőnyegre. 

— Már csak tekintetes... 

— Mondtam kendnek, ne tipródjék a pokrócomon! 

— A fejem tetejére nem állhatok... 

Ezzel megfordult és kiment. 


<center>*<br></center>
Rá két napra ráncos homloku emberek indultak a járási székhelyre. Korán, hogy még mécsvilág égett minden ablakban. Az uton összetalálkoztak s szinte megkönnyült a lelkük terhe, hogy többen is egyazon ügyben tapossák az országut sarát. A városvégen urasági kocsi robogott közibük s letérítette őket az árokpartra. Komor pillantással vetették rá szemüket:



— Ez citáltatott be bennünket! A sárszóró kocsi felé fordultak. Megálltak s azért köszöntötték.<br>

A hivatal ajtajában sokszor megtudakozták:<br>

— Be lehet-e már menni?<br>

— Még nincs kenteken a sor — vette kedvüket a zsinóros szolga.<br>

— Majd szólok én akkor.<br>

Illő tisztelettel néztek rá. Abban a nézésben hitel volt, hogy mégis csak az szólhat. Aztán csak bokorba álltak és tanakodtak. Szinte hogy dagadt a mellök az egymás biztatásától:<br>

— Hogy hiszen nekünk van igazunk.

— No hát ha nem, nincs igazság a földön.<br>Szinte elunták a várást, hogy az igazságot beleöl-töztessék a szó köntösébe. Már hogy az urak előtt. Itt künn a maguk körében olyan fényes ragyogásban állt előttük, mint a frissen esett hó.<br>Látták és kedvükre hizlalták rajta lelküket. Át is melegedett a fütött várószobában. Igy csak a bokájukat kocogatták egymáshoz, mivelhogy semmiképen se tért magához a beszivárgott hóiétól.<br>Az ajtón kifordult kél ember. Nem másként, mint ahogy nyertes és vesztes felek szoktak. A szolga szava hiteléül behítta a várakozókat.<br>A felperesük már bent ült a Zöld abroszos asztal<br>mellett és tetu szólította a főszolgabírót,<br>— SZÜCS GErgő,<br>Alázatosan kocogott elő a többi háta mögül.<br>— Kend az ?<br>— Én volnék, tekintetes főszolgabíró ur.<br>— Hát mér nem verte le a nádját?<br>— Nem lehet azt csak úgy.<br>— De benne van a szerződésben, hogy kend le-veri. Le is kell vernie, különben, mint szerződésszegőt sujtja a törvény.<br>— De az nincs benne a becsülevélben, hogy vízben köll levágni a lábáról.<br>— A szerződésben csak az van, hogy kend leveri a nádat.<br>— De megkövetem a tekintetes főszolgabíró urat, hogy ami nem lehet, nem lehet.<br>— Miért nem lehet? Kendnek le kell aratnia. Nincs más választás.<br>Még szabódott az öreg s hogy nem jutott tovább, mást szólítottak:<br>— Boros Kun József!<br>Egyenes dereku, keménynyaku ember lépett elő a szóra. Határozottan vágta ki a gondolatát:<br>— Csónakom nincs. Az uraság se ád. Azért kü-lön nem érdemes költségeskedni. Az egészségemet nem teszem tönkre.<br>— Itt nem arról van szó. Kenteknek le kell vág-<br>niok s harmadából be kell hordaniok. A határidő már elmult. Kenlek felszólításra se teljesítették a szerződés-ben kikötött kötelességüket. A törvény törvény!<br>Boros Kun leütötte a fejét. Gondolkozott, aztán büszkén vetette fel. Végig nézett peres társain s kemé-nyen kivágta :<br>— Levágjuk!<br>— Levágják kentek is ?<br>Valahogy elragadta őket az a merész szó, rá-morogták :<br>— Levágjuk.<br>Ballagtak haza. Ki kocsin, ki meg gyalogszerrel. Aki hogy jött. Csak olykor ejtettek egy-egy szót, annak is tompa s fakó volt a szine. Elégedetlenség, gyanakvás fészkelődött a lelkükbe:<br>— Nem hiába tetu szólította — fakadt ki az egyik.<br>— Nincs is ám igazság a földön.<br>— Nem is volt.<br>— Nem is lesz, amig hogy emberek igazgatják a világ sorát.<br>A vörös napsugaraknál csoboglak a sárban. Szo-moru lehangoltságuk beleillett a lucskos időbe. A gon-dolatszáluk is olyan szétmáló, összefüzetlen. Kunnak szavát se lehetett venni. Forrott belül, lelke sustorgását csak az ábrázata árulta el.<br>-- Azért még se költött volna elhamarkodnod a dolgot.<br>A szemrehányásra megvillant Kun szilaj szeme s beleszurt az öreg Szücsébe, aki elkapta róla a pillan-tását. A fukar szó azonmód határozódott ki, mint a bírónál:<br>— Levágom!<br>Ellenvetés csak egy akadt rá:<br>•— Majd meglátjuk!<br>A szakadozott felhőkön átpiroslott a nap képe s bíbort öntött a Papnádas színehagyott szalagjára. És ahogy csobogtak a vizben-sárban, pogány módon lobo¬gott meg Kun szemében a láng.<br>Leértek a dombról, aztán benn a faluban elmara-<br>doztak egymástól. Ki ebben, ki a másik utcában. Utol¬jára csak Kun alakja egyenesedett a ködben. Mellette görbedt az öreg Szücsé.<br>Elbucsuztak.<br>Az est ráborult a falura. Egy kocsi nem sok, de annak zörgése sem zavarta Angelus előtt a némaságot. Mikor pedig harangkongás rémlett az estben, esti ha¬rangszónak hitte az öreg Szücs. A furcsalást a hossza¬dalmasságában találta. Ki is hallgatózott a szoba homá-lyából s akkor már nyári napnyugaton lobogott az ég. Kétségbeesve szaladtak az emberek és kiabálták :<br>— Tüz van! Ég a Papnádas!<br>Égig verő lobogással égett. A hatalmas nyelvek nyalták egymást s nagy füstfoszlányok szakadtak ki be¬lőlük. Szikrafelhő kavargott a levegőben. A vizen nap¬nyugati szinek égtek, mint augusztusban.<br>Ahogy recsegett az égés, pattogott a zsarátnok, megérkezett az uraság. A tárgyalásról egyenesen oda hajtatott.<br>Látta a tétlen embereket s belerikácsolt a lángre-csegésbe :<br>— Miért nem oltják? Menjenek ! Vágjanak ki egy<br>sávot; igy gátat vetnek az égésnek!<br>Senki se mozdult. A törvénybe idézettek arcán bortüz pirossága lángolt, szinte melegedtek a náduk tüzénél.<br>Az öreg Szücs az uraság kocsijánál görbedt. Az ur leugrott a kocsiról, oda az öreg elé s rákiáltott:<br>— Mért nem megy már kend ?!<br>Toporzékolt és vörösödött haragjában. S mert az öreg azon nyugodt vérrel állt, két marokra fogta a dol¬mánya nyakát s megrázta.<br>Hangos szó reszketett e szívtelenség láttán a lel-kekbe, parancsoló keménységgel:<br>— Fogjátok meg, mert megbomlott!<br>Az a hang Boros Kuné volt és semmi egyéb nem történt rá, csak néhány tenyér marokra szorult az uraság ruhája körül. Kocsira tették s haza vitték.<br>Az a kemény szó parancsolt egész éjszakán, hogy baj ne essék a más tulajdonában.<br>És senki se hitte, hogy az az egyenes derék ka¬<br>páláson, kaszáláson kívül egyébként is legörnyedjen.<br>Egy szál gyujtóval hajolt le egy nyaláb nád fölé, hogy<br>önfeláldozásával megmentse embertársait az embertelen<br>szerződés végrehajtásától. <br>Önként jelentette e tettét a csendőrségen.<br><br>

== Lábjegyzet<br>  ==

Megjelent a [[Balatoni levegőben|Balatoni levegőben]] c. kötetben 

<br> 

[[Category:Váth_János_művei]]