A lap 2016. szeptember 22., 20:40-kori változata

Volt egyszer egy Bauxitkutató...

Almádi a bauxitkutatás központja

I. rész

1950-ben, nem sokkal újév után Balatonalmádiban néhányan felkapták a fejüket a hírre, hogy a furcsa nevű és tevékenységű MASZOBAL Bauxitkutató Expedíció települt a községbe. A többség persze nem törődött vele, hiszen mi volt ez a korábbi évek drámai eseményeihez képest.

A megértéshez tudni kell, hogy a név két céget takar. A MASZOBAL volt az anyavállalat, teljes nevén Magyar–Szovjet Bauxit–Alumínium Részvénytársaság, az 50–50 százalékban magyar, illetve szovjet tulajdonban lévő vegyesvállalat. Több – a profiljába illő – cég összevonásával jött létre. Közéjük tartoztak a második világháború végéig német tulajdonú bauxitbányák, illetve alumíniumipari vállalatok, amelyek a békeszerződés értelmében jóvátételként szovjet tulajdonba kerültek, valamint a frissen államosított hasonló jellegű magyar vállalkozások. 1952-ben pedig további magyar vállalatok olvadtak be a MASZOBAL-ba, amelynek ekkor már 14 üzeme volt. Egységes irányítás alá került ezáltal a teljes magyar alumíniumipar (bányák, timföldgyárak, alumíniumkohók és készáru-gyártó vállalatok).

A részvénytársaság számára elsőrendű fontosságúvá vált, hogy mennyi alapanyagra, azaz bauxitra számíthatnak. Ilyen adatokkal azonban nem rendelkeztek, mivel a bauxitbányák csak esetlegesen kutattak, elsősorban a termelés napi feladatainak teljesítésére koncentráltak. Ezért 1950. január elsejével megalapították a Bauxitkutató Expedíciót azzal a feladattal, hogy mérje fel az ország ismert bauxitvagyonát, kutasson fel új lelőhelyeket és készítsen mérleget a reménybeli készletekről is.

Az új vállalat központjának kijelölésénél nyilvánvalóan figyelembe kellett venni, hogy ne legyen messze a nagyjából Tapolca – Ajka – Székesfehérvár vonalában húzódó néhány tíz kilométer széles kutatási területtől, de Budapesttől sem (tekintettel a MASZOBAL Rt. elérhetőségére, valamint a fővárosból ingázó nagyszámú szakemberre). Balatonalmádi ezeknek a feltételeknek megfelelt, sőt egyéb előnyökkel is rendelkezett: az emlékezők szerint akkoriban volt itt jó néhány – irodának és lakásnak alkalmas – üres panzió meg üdülő, ezen kívül a kellemes balatoni környezet is sokat nyomhatott a latban. Végül is községünkre esett a választás.

A központot a hajdani Strand panzióban rendezték be (a római katolikus Szent Imre templommal csaknem szemben), a gépműhely és raktárak sebtében felhúzott ideiglenes jellegű épületei a nevelőotthon melletti területet foglalták el. Az Angéla villában volt a munkásszállás, az első lakásokat pedig a kispostás üdülőből alakították ki.

A vegyesvállalatnak vegyes volt a vezetősége is. Igazgató a szovjet I. L. Bejgulenko, helyettesei magyarok: Kis István főmérnök és dr. Barnabás Kálmán főgeológus. Az igazgatón kívül még néhány szovjet geológus dolgozott a cégnél. A nyelvi nehézségek áthidalására két tolmácsot alkalmaztak. Induláskor az expedíció létszáma 134 főből állt, akik különböző helyekről, érkeztek. A Magyar Állami Földtani Intézet például a legtapasztaltabb geológusait irányította át, a fúrási és gépész szakembereket elsősorban a részvénytársaság bányáitól és gyáraiból küldték. Térképészként több Budapestről kitiltott, Horthy korszakbeli magas rangú katonatiszt dolgozott.

De jöttek ide – a fővárosban nem kívánatosnak nyilvánított – egyéb személyek is. Legendákat meséltek egykori dolgozóink azokról az autós artistákról (mutatványosokról), akiket tehergépkocsi vezetőként alkalmaztak az expedíciónál. Hiányzott itt nekik az izgalom, a veszély, ezért aztán, amikor rakományukkal a főnökség látókörén kívülre kerültek, hajmeresztő mutatványokat végeztek a közúton. A gázpedált a kocsikísérőre hagyták, és kiugráltak a vezetőfülkéből, hol a motorháztetőre, hol pedig a platóra, ahol is különböző kunsztokat csináltak, majd a kellő pillanatban igazítottak egyet a kormányon, vagy visszapattantak az ülésre.

A fúrási segédmunkásokat a kutatási területek körzetéből toborozták. Természetesen Balatonalmádiból is egyre több embert alkalmaztak.

Geológus szakemberek tervezték a kutatást az expedíció központjában, amit azután a fúrócsoportok végrehajtottak. A központban dolgozták fel az elsődleges fúrási adatokat is a laboratóriumi mérések eredményeivel együtt. Egy-egy terület, lelőhely kutatásának befejezésekor zárójelentést készítettek, amely a bányatervezés alapjául szolgált. 1950-ben négy fúrócsoportnál (Iszkaszentgyörgy, Gánt, Halimba-Nyirád és Alsópere) kilenc fúrógéppel indult meg a kutatás (ezen kívül volt még két kézi fúró az 5–10 méternél rövidebb fúrásokhoz). Egy év múlva már 20 fúróberendezéssel rendelkeztek, a létszám is rohamosan növekedett, 1953-ra elérte az 536 főt. Az expedíció működése öt éve alatt mintegy 40 millió tonna bauxitot kutatott fel.

A MASZOBAL Rt. 1954. december 31-én megszűnt, mivel Magyarország megváltotta a szovjet vagyonrészt, üzemeit a Minisztertanács vállalatokká szervezte, így jött létre a Bauxitkutató Expedícióból 1955. január 1-jével a Bauxitkutató Vállalat. Ez azonban már egy következő történet.

II. rész

1955-től a Bauxitkutató Vállalat minisztériumi irányítással változatlan telephelyen és tevékenységi körrel folytatta működését. 1963-ban a megalakult a Magyar Alumíniumipari Tröszt (MAT) és átvette az iparág vállalatainak irányítását.

A termelés 1960-ig csaknem azonos szinten maradt, ekkor a régi fúrógépek szovjet Zif gépekre cserélésével a termelékenység több mint 70 százalékkal javult, a fúrási teljesítmény 2,5-szeresére növekedett, és először haladta meg az évi „bűvös” 100 ezer métert. Idővel az irodaház szűknek bizonyult, ezért a cég terjeszkedni kezdett. A Petőfi Sándor utcában egy lakóházat béreltek, ahol a munkaügyet, a beruházást és az aknafúró részleget helyezték el. A vasútállomás épületének használaton kívüli helyiségeiben pedig az anyagvizsgáló laboratórium kapott helyet.

Ide kívánkozik egy kis életkép azokból az évekből. A Budapestről hetenként ingázó szakemberek közül néhányan elhatározták, hogy – takarékosságból-e vagy virtusból, nem tudni – egy héten csak egyszer vacsoráznak, méghozzá a hét közepén. Össze is jöttek minden szerda este a Tulipán étteremben. Jót ettek, de még jobbat beszélgettek. Akkoriban árasztotta el az országot a „Megvette már az e hetit?” szövegű lottóreklám. Rájuk vonatkozóan a „Megette már az e hetit?” módosulat vált szállóigévé.

Az 1962-ben aláírt magyar-szovjet timföld-alumínium államközi egyezmény döntő hatással volt a vállalat fejlődésére. Az összefüggések megértéséhez tudni kell, hogy az alumíniumipar vezetése a fejlesztés lehetőségeit vizsgálva úgy számolt, hogy a rendelkezésre álló bauxitvagyonból több timföldet lehetne gyártani, de nincs elegendő elektromos energia ahhoz, hogy a timföldből alumíniumot állítsunk elő. Szabad kohókapacitást kerestek. Ilyen előzmények után magyar kezdeményezésre született az a különleges konstrukció, melynek keretében évente több százezer tonna árut szállítottak vasúton 2500 kilométernyi távolságra oda-vissza 23 éven keresztül. De még így is nyereséges volt az üzlet. (Kidolgozói között volt dr. Dobos György, a tröszt első vezérigazgatója, aki annyira megkedvelte városunkat, hogy itt vásárolt nyaralót, és szabadidejében Ditke nevű vitorlásával járta a Balatont). Az egyezmény szerint a timföldet a Szovjetunióba, pontosabban a volgográdi kohóba vitték, ahol abból a volgai vízi erőmű olcsó áramával alumíniumot gyártottak. A bérmunkáért magyar termékekkel fizettek (zöldség-gyümölcs, hús, kolbász, bor, pezsgő stb.). A visszakapott alumínium nem csak fedezte a hazai szükségletet, hanem több tízezer tonna jutott belőle tőkés piacokra is. A tröszt 150–250 millió dolláros évi exportjával a legtöbb dollárt kitermelővé vált. Számunkra az egyezmény kedvező volt, amit az is bizonyít, hogy 1990-ben az újabb hosszabbításáról tárgyalva, a szovjetek 50%-os áremelést jelentettek be, ami a magyar félnek már nem volt elfogadható.

Az egyezményből fakadó kötelezettségek évtizedekre meghatározták vállalatunk életét. Egyrészt a bauxitbányák egy millió tonnáról három millióra nőtt éves termelésének pótlásáról kellett intenzív kutatással gondoskodni, másrészt a karsztvíz-veszélyes bányák védelméhez létfontosságú aknákat lefúrni. Túlzás nélkül állítható, hogy a vállalat mindkét tevékenységével kulcsfontosságúvá vált.

A megnövekedett feladatokra a régi, szükségmegoldásként használt létesítmények már nem feleltek meg. 1966-ra Budataván új telephely épült, amely magában foglalta a központi irodaházat (a földtani anyagvizsgáló laboratóriummal), a gépműhelyt, valamint az anyag- és kőzetminta raktárt. Megújult a berendezés állomány is, a Zif fúrógépeket fokozatosan világszínvonalú Wirth (NSZK) gépek váltották fel, új járműveket, munkagépeket szereztek be. Jelentős vállalati lakásépítés is kezdődött, összesen 197 lakás épült elsősorban Balatonalmádiban és Tapolcán. Sokan részesültek lakásépítési támogatásban, és itt telepedtek le. Városunk minden szegletében lehet ma is bauxitosokkal találkozni. A dolgozók száma folyamatosan növekedett, 1980-ra elérte az ezret. (Ezekben az évtizedekben valószínűleg Balatonalmádiban volt a legnagyobb az „egy főre eső” geológusok száma az országban).

A vállalat működését, a feladatok teljesítését a tröszt sűrűn ellenőrizte. Az aknafúrás például olyan sürgős volt, hogy minden reggel telexjelentést kellett küldeni az előző nap végzett munkákról. Fennakadás esetén gyakran a helyszínen tájékozódtak. Összességében nagyon jó volt a kapcsolat, amit az is erősített, hogy az itteni szakemberek közül az évek során többen felkerültek a tröszthöz. Így volt ez az ALUTERV-vel, a tröszt tervező vállalatával és a bauxitbányákkal is. A földtani szolgálat még külön erős szakmai szálakkal is kötődött a társintézményekhez.

Megállapítható, hogy a vállalat mindkét feladatát maradéktalanul teljesítette. Egyrészt felkutatott 160 millió tonna bauxitot, bőségesen pótolva a kibányászott mennyiséget, másrészt 39 vízaknát fúrt (közülük hatot a DRV ma is üzemeltet, ezekből látják el ivóvízzel Ajkát, Pápát, Sümeget, Csabrendeket és a nyugat-balatoni térséget).

A rendszerváltás után a tröszt HUNGALU Rt.-vé, vállalatai pedig korlátolt felelősségű társaságokká alakultak, így lett a Bauxitkutató Vállalatból Geoprospect Kft., elnevezésével is jelezve, hogy már szélesebb körű tevékenységet végez. Nagy szükség is volt erre, hiszen az egyezmény megszűnésével, az alumínium világpiaci árának zuhanásával és a környezetvédelmi okokból bezárt bányák miatt csökkent a bauxitkutatási igény. Vállaltunk kútfúrást (még Ausztriában is), szennyezett területek mentesítését, Zemplénben pedig aranykutatást végeztünk. Ennek ellenére drasztikusan szűkíteni kellett a kapacitást és a létszámot. Szerencsére a korengedményt, illetve a végkielégítést is alkalmazni tudtuk. A HUNGALU Rt. végül vállalatainak privatizációjára, illetve bezárására kényszerült. 1995 végén a Geopropect-et is jogutód nélkül felszámolták. Dolgozóink és berendezéseink egy részét a Bakonyi Bauxitbánya vette át, egy másik részéből pedig itt helyben megalakult a Geoprosper Kft.

A geológus a bauxitkutatásban

I. rész

E sorok írója szakmai pályafutásának bölcsője egy fél évszázaddal ezelőtt ott ringott Balatonalmádiban a Bauxitkutató Vállalatnál. Később az ott szerzett ismeretek, tapasztalatok segítették őt bauxitot kutatni vagy kutatási eredményeket véleményezni öt földrész kéttucatnyi országában. Amikor Tóth Béla, volt kollégája megkérte e cikk megírására, az olyan volt számára, mintha a szülőföld hívta volna. Akkor pedig, mint tudjuk, menni kell! Így született ez az írás.

Mi a geológus felelőssége?

E témában mi is lehet a geológus felelőssége? Minden, amit a nyersanyag megtalálása, felkutatása, az adatok értelmezése a felszín alatt elhelyezkedő érctest geometriájának megrajzolása, gazdaságossága és feldolgozása igényel. A kutatások során nyert adatokat úgy kell átadni, hogy abból a bánya kellő biztonsággal megtervezhető, majd kitermelhető legyen. Ismereteket kell szolgáltatni a felhasználó (timföldgyár) számára is arra nézve, hogy milyen technológiával és milyen költséggel lehet abból a kohászati alapanyagot, a timföldet (alumínium-oxidot) előállítani.

Mi is az a bauxit?

Bauxitnak nevezzük azokat a kőzeteket, melyekben az alumínium (oxi)hidroxidjai minimum 50%-ban vannak jelen. A többi vas-, kova- meg titán ásványokból áll. Vörös, barna, barnásvörös foltos színét a vasoxid (hematit) és hidroxid (goethit) adja. A bauxit egy szárazföldön képződött trópusi mállástermék (talaj), mely a könnyen oldódó karbonátos kőzetek egyenetlen, helyenként mély töbrökkel tagolt (karsztos) térszínének mélyedéseiben összemosódott. A mediterrán bauxit provinciában, így hazánkban is, jellemzően tengeri üledékes kőzet (dolomit vagy mészkő) aljzaton nyugvó lepel- vagy lencseszerű telepeket formált, melyet az újra előrenyomuló tenger egyre sósabb vízi üledékei fedtek le. Konzerválták. A telepeket a későbbi hegységképző (tektonikus) mozgások felszabdalták. A kiemeltebb részeken lepusztultak, a mélyebb részeken fennmaradtak. Vagy a mélyedések peremén kiékelődtek. A bauxit éghajlat jelző képződmény, ami esetünkben azt jelenti, hogy a Kárpát-medence és annak tágabb körzete 60–140 millió év időtartammal ezelőtt – a kréta és azt közvetlenül követő eocén néven ismert földtani korokban – trópus volt évi 1500–2500 mm-es csapadékkal, mely elengedhetetlen a bauxit képződéséhez.

Hogyan lehet a bauxitot megtalálni?

Sokféleképpen. Akár még úgy is, hogy kifejezetten azt keresik. Az első (akkor még magyar) bauxittelepeket a XIX század végén felszíni kibúvásokban a Bihar-hegységben találták vasérc után való kutatás során. Csak később derült ki, hogy amit találtak az bizony bauxit. Ennek kiaknázása éppen 100 évvel ezelőtt indult és ennek révén mindjárt a világ akkori termelésének rangsorában – az USA után –, a monarchia a második lett. Volt olyan, hogy kőszén után kutattak és bauxitot (is) találtak. (Nagyegyháza, 1924). Vagy kutat ástak, amiben víz ugyan nem volt, de bauxit igen (Iszkaszentgyörgy, 1940). Azért a célirányos bauxitkutatásokra is van sok példa. Ezeket a telepeket már ismert vagy valószínűsített földtani környezetben keresték a triász dolomit és az eocén rétegek kontaktusa mentén felszíni kibúvásokban. Ezen kutatások eredménye volt Gánt, melynek felfedezése Balás Jenő bányamérnök nevéhez fűződik, ami 1928-ra a világ legnagyobb kapacitással termelő bauxitbányája lett 396 ezer tonnás termeléssel. Ez közel 1/5-ét adta a világ termelésének. Meg kell említeni, hogy a felfedezés lírai történetét A láz című film örökítette meg valamikor a 60-as években. Ugyanígy találtak később telepeket rejtő kibúvásokat Szőc-Halimba (1919), Nagyharsány (1930), Nézsa (1940?) és talán Nyirád és Sümeg térségében is. A további kutatások alapját az egyre gazdagodó ismeretekkel rendelkező földtani, majd kifejezetten bauxitföldtani térképek jelentették. Így például Noszky Jenő térképe (1953) már jelezte az iharkúti bauxitot, csak sokáig – mint félre eső területre –, nem fordítottak rá kellő figyelmet mindaddig, amíg már a disznó is kitúrta, és a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat annak kutatását a 60-as, 70-es évek fordulóján kierőszakolta. Erről is készült film Vörös föld címen a 80-as években. Csak éppen Noszkyról, aki a bauxitot megtalálta, egy szó sem esik benne. magyar sors. A két világháború között és után újabb és újabb telepeket találtak az egyre gyarapodó földtani ismeretek alapján. Így a kutatások olyan helyekre is eljutottak, ahol a bauxit nem bukott ki a felszínre (pl. Nagytárkány, Fenyőfő, Bakonybél stb.).

A kutatások a peremek, a bauxit fekükőzetének (triász dolomit) kibúvásai felől indultak a bauxitnál fiatalabb rétegekkel fedett medencék felé, előbb inkább aknák és árkok kiásásával később kézi fúrásokkal, majd egyre modernebb, nagyobb teljesítményű gépi fúrásokkal. Az ismeretek bővülésével kialakult az a földtani kép, mely alapján látható volt, hogy a Dunántúli-középhegység tengely vonala adja a sikeres kutatások fő irányát. Itt sorakoztak az újabb és újabb felfedezések gyümölcsei. A telepeket rendszeres hálóban telepített kutató létesítményekkel tárták fel. Addig haladtak előre, amíg azokat meddő fúrásokkal le nem határolták. A nagyobb, lepelszerű telepeket lehetett lazább hálózatban (100x100 m, illetve 70x70 m), a kisebbeket sűrűbb hálózatban kellett felfúrni (50x50 m, illetve 33x33 m). A kutatási módszerek fejlődésével a korábban ismert területektől távolabb felderítő fúrásokat mélyítettek, egymástól nagyobb (több km-es távolságban). Ezek közvetlen célja nem is annyira a bauxit megtalálása, hanem azoknak a földtani viszonyoknak a megismerése volt, melyek a bauxit felhalmozódására reményt adhattak. Az ismert, egymástól távolabb eső telepek illetve lencsék közötti térséget úgynevezett előzetes fúrásokkal tapogatták végig, melyek újabb lencsék vagy teleprészek felfedezéséhez vezettek.

A két világháború között a hazai bauxitkutatások olyan eredményesek voltak, hogy Magyarország az 1934-től 1941-ig tartó időszakban a világ termelésének rangsorában a második helyre került. A bauxitföldtani kutatások második virágkora a 60-as, 70-es évekre tehető, ami igaz akkor is, ha a világ termelésével való összehasonlításban (ami a korábbi 2–4 millió tonnáról közben 25–90 millió tonnára növekedett) hazánk akkorra már nyilván háttérbe szorult. A magyar szaktudásnak volt is tisztelete a világban. Ez magától jött. Nem kellett azt Bécstől, ahol az UNIDO székelt, külön felszólítással kérni. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete számos magyar szakembert közvetített az úgynevezett harmadik világba. De voltak közvetlen megkeresések is. Magyar geológusok így jutottak el Indiába, Afrikába és Közép-Amerikába.

II. rész

javítani

Feladata a bauxitkutatás egységes irányítása és gyakorlati végrehajtása, a bauxitbányák tervezésének előkészítése. Működése 1950-ben indult a Bauxitkutató Expedíció létrehozásával. 1950. január 1-jével megalakult a Magyar–Szovjet Bauxit-Alumínium Rt. (MASZOBAL), amelynek részei a gánti, az iszkaszentgyörgyi, a halimbai és a nyirádi bauxitbányák, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó, a Székesfehérvári Könnyűfémhengermű, az Almásfüzitői Timföldgyár, a balatonalmádi Bauxitkutató Kirendeltség, a Viktória Vegyigyár, majd 1952-től a Kőbányai Alumíniumhengermű, a Tatabányai Alumíniumkohó, az Inotai Alumíniumkohó és a Magyaróvári Műkorundgyár voltak. A MASZOBAL erőteljesen törekedett arra, hogy vállalatainál és üzemeinél az állami vállalatok irányításában a Szovjetunióban kialakult tervezési, ellenőrzési, belső irányítási gyakorlat honosodjon meg.

Önálló gazdasági egységgé akkor vált, amikor megszűnt a MASZOBAL Rt és 1955. január elsejével megalakult a Bauxitkutató Vállalat Balatonalmádi központtal. A nagy átalakulás során, 1991-től Geoprospect Kft néven, magán társasági formában folytatta tevékenységét. Az állami irányítású bauxitkutatás 1996. szeptember 1-vel ért véget a Bakonyi Bauxitbánya Kft magánosításával. A Geoprospect Kft egy részét átvette a Bakonyi Bauxitbánya Kft, a másik része pedig Geoprosper Kft néven, magántársasági formában folytatta tovább tevékenységét Veszprémben.

Külső hivatkozás

Magyar Alumíniumipari Múzeum