„Vörösberényi plébániatemplom” változatai közötti eltérés
a |
a |
||
| (51 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| − | + | {{Epitett orokseg lap|szöveg= | |
| − | + | {{InfoboxÉpület | |
| + | |cím=Loyolai Szent Ignác templom | ||
| + | |kép=Sztignac.jpg | ||
| + | |város=Balatonalmádi | ||
| + | |év=1777-1779 | ||
| + | |építtető=Katolikus egyház | ||
| + | |tulaj=Katolikus egyház | ||
| + | |felújítva=1979 | ||
| + | }} | ||
| + | = Története = | ||
| + | A vörösberényi Szent Ignác templom története egészen a török időkig nyúlik vissza. A török elől Körmendre menekült [https://lexikon.katolikus.hu/V/veszprémvölgyi%20apácák%20kolostora.html veszprémvölgyi apácák] birtoka volt a mai Vörösberény területe, az apácarend XVII. század elején megszűnt, s gazdátlanul maradt birtokaik kezelését [http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly II. Ferdinánd király] 1625. május 15-én [http://hu.wikipedia.org/wiki/Dallos_Mikl%C3%B3s Dallos Miklós] győri püspökre bízta, aki betegségére hivatkozva a megbízásáról már 1629-ben lemondott. Ekkor királyi parancsra [http://www.vek.veszprem.hu/?page_id=142 Sennyei István] veszprémi püspök lett a birtokok gondozója, majd 1631-ben [http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A1vid_P%C3%A1l Dávid Pál], ugyancsak veszprémi püspök. | ||
| − | = | + | II. Ferdinánd 1626. augusztus 5-én felszólította Dallos Miklóst, hogy telepítse székvárosába a [http://www.jezsuita.hu/main.php?folderID=1869 jezsuitákat] azzal a céllal, hogy ott az ifjúság nevelésére gimnáziumot létesítsenek. Ennek anyagi támogatására nekik adta a a megszűnt apáca rend birtokait, amelyek a következő községekben feküdtek: Vörösberény, Kenese, Máma (a mai Balatonfűzfő), Sándor (Kenesétől északnyugatra) és Balatonfőkajár. Kisebb birtokok voltak még Veszprémben a hajdani kolostor körül, Padragon, Vámoson és Körmenden. |
| − | A török | + | [[Image:Sztignac-fent.jpg|thumb|left|360px]] |
| + | A török hódoltság miatt az új birtokosok nem sok hasznát vették az adománynak. Miután az megszűnt a katolikus megújhodás harcos szerzetesrendjének első dolga volt, hogy jobbágyközségeikben helyreállítsák a katolikus vallás gyakorlatát hiszen a török idők alatt az egész környék szinte teljesen protestánssá lett, a katolikus templomokat is ők vették használatba. Országszerte százados harc kezdődött, ami a következő évtizedekben falunkat sem kerülte el. A jezsuiták az [http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=14153 1606-os bécsi béke] vallásügyi cikkelyére és földesúri hatalmukra hivatkozva 1700. június 16-án császári katonaság segítségével visszafoglalták a reformátusoktól a vörösberényi, [[Erődített Református Templom|Árpád-kori katolikus templomot]]. A Rákóczi-szabadságharc idején azonban újra református kézre került. A [http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_b%C3%A9ke szatmári béke] után, a jezsuiták ismét mozgolódni kezdtek a templom visszaszerzése érdekében. Évtizedekig tartó kérvényezés, kivizsgálás és királyi döntés után mégis minden maradt a régiben. Ezért a községben tartózkodó szerzetesek 1748-ban egy kis kápolnát építettek, hogy misézőhelyet biztosítsanak maguknak és a katolikus híveknek. A Kápolna boltozott szentélye ma is áll, a mai templom Szent Sír-kápolnája. A hajó annak idején fából készült, és ugyancsak fából építették kicsiny tornyocskáját. 1773. július 13-án megtörtént a jezsuita rend eltörlése, s ezzel nyugvópontra jutott a sok évtizedes harc. A reformátusok ettől fogva birtokolják a falu [[Erődített Református Templom|középkori templomát]]. | ||
| − | + | A feloszlatott jezsuita rend birtokait a Királyi Kamara vette kezelésbe, melyekből 1780-ban a Tanulmányi Alap létesült. Az alap a vörösberényi gazdasági központban továbbra is megtartotta az utolsó jezsuita jószágkormányzót, [http://mek.niif.hu/01900/01902/html/index864.html Buffleur Gáspár]t, egész nyugdíjazásáig, 1781-ig. Az ő nevéhez fűződik az új, díszes barokk templom megépítése. Biztosra vehető, hogy már a feloszlatás előtt készültek tervek az építendő templomról. Erre utal a diadalív freskóján látható tervrajz, mely a templommal egybeépült kolostort háromszárnyúnak ábrázolja, holott a feloszlatásig csupán két - ma is meglévő - szárnya épült meg. | |
| − | A | + | A templom 1777-1779 között épült, ünnepélyes felszentelése 1779. október 15-én volt. [[Image:Templom bereny.jpg|thumb|right|300px]] |
| − | A | + | = A templom belseje = |
| − | A | + | A templom belsejéről készült [http://www.digicart.hu/vs_photos/krpano/szt-ignac-i.html panorámafotó] |
| − | + | Tervezője ismeretlen, alakja azonban ott látható a diadalív északi oldalára festett jelenetben, kezében a kolostor alaprajzával. A falfestmények a veszprémi Bucher Xavér Ferenc alkotásai. A helytörténeti kutatások az oltárok és a padok faragóját szintén Buffleur Gáspár vezetésével épített székesfehérvári jezsuita templom szobrászában, Paumgartner Bernát személyében látja. | |
| + | A hajó első boltmezőjére festett látszatkupolán a gonosz hatalom a tudományt jelképező hét szabad művészetet ábrázoló alakra irányítja ágyúit. Köztük bal kezében a rend címerével és jobbjában kardot tartó vitéz szimbolizálja a jezsuiták célkitűzéseit, a háború, a gonoszság és a gyűlölet elleni harcot a tudomány, az ész és a logika, a művészetek érdekében. A boltozat sarkaiban négy apostol alakját ábrázolja a művész. A második boltozaton Szt. Ignác látható angyaloktól körülvéve, felette Mária a gyermek Jézussal. Induló sarkaiban a négy evangélista. Ezután következik a széles diadalív, északi oldalán a tervező építész által tartott alaprajz, amely Szt. István király és Szt. Imre herceg alakjával és a velük szemben álló apácacsoporttal a jezsuiták birtokos elődjének, a veszprémvölgyi apácakolostornak alapítását szimbolizálja. A hajó északi falán festett ablakban elsőként két világi férfi, a másodikban egy világi figura mellett papi alak, talán a helybeli plébános látható. A diadalív északi oldalán szép barokk szószék van, a másik oldalán Szt. Flórián képe. A diadalív alól visszanézve az orgonakarzat pillérein a jezsuiták építkezéseit támogató III. Ferdinánd király és Széchényi György érsek alakját festette meg Bucher. | ||
| − | [[ | + | A szentély felett a jezsuita rendalapító Szt. Ignác megdicsőülését, a falakon a jezsuita szenteket, a boltvállakban pedig Szt. Péter, Pál és Jakab apostolok, valamint Keresztelő Szt. János képét festette meg. A főoltár képe is Szt. Ignácot ábrázolja. A hajó négy mellékoltárának képein a Szentcsalád, a Golgota, Xavéri Szt. Ferenc, illetve Nepomuki Szt. János látható. |
| + | |||
| + | A templom északi oldalán levő kápolna korábbi, 1748-ból származó kápolna megmaradt szentélye, amelyet akkor Kőnig Ferenc és Torkovits veszprémi kőművesmesterek építettek a jezsuiták megbízásából. Ez a sekrestyéből nyílik, falképe nyomán Szent Sír-kápolna. | ||
| + | |||
| + | A már a múlt század végén is elhanyagolt, szerkezetileg rossz állapotú templom falai az 1940-es években megrepedtek, ezért a déli oldalára támpilléreket építettek. Az Országos Műemléki Felügyelet 1965-ben Pusztai Ilona építész és Voit Pál irányításával kezdte meg a restaurálási munkálatokat. Több mint tízéves gondos munka után kívül és belül teljesen felújítva ünnepelte a Balaton-felvidék egyik legszebb temploma kétszáz éves jubileumát 1979-ben. | ||
| + | |||
| + | = Felhasznált irodalom = | ||
| + | |||
| + | *Horváth József: Vörösberény története. Balatonalmádi Város Önkormányzata, 2001. 167 p. | ||
| + | *Horváth József: Vörösberény plébániatemplom. In: Balatonalmádi és Vörösberény története. 1995. 247-260 p. | ||
| + | *Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. Budapest, OMH. 1993. 276 p. | ||
| + | }} | ||
| + | |||
| + | [[Category:Egyházi_épületek]] [[Category:Balatonalmádi]][[Category:Balatonalmádi Értéktár]] | ||
A lap jelenlegi, 2024. június 25., 09:26-kori változata
Balatonalmádi Értéktár - Épített örökség
| Loyolai Szent Ignác templom | |||||
 | |||||
| Helye: | Balatonalmádi | ||||
| Építési adatok | |||||
| Építés éve : | 1777-1779 | ||||
| Építtető: | Katolikus egyház | ||||
| Tulajdonos: | Katolikus egyház | ||||
| Felújítva : | 1979 | ||||
Története
A vörösberényi Szent Ignác templom története egészen a török időkig nyúlik vissza. A török elől Körmendre menekült veszprémvölgyi apácák birtoka volt a mai Vörösberény területe, az apácarend XVII. század elején megszűnt, s gazdátlanul maradt birtokaik kezelését II. Ferdinánd király 1625. május 15-én Dallos Miklós győri püspökre bízta, aki betegségére hivatkozva a megbízásáról már 1629-ben lemondott. Ekkor királyi parancsra Sennyei István veszprémi püspök lett a birtokok gondozója, majd 1631-ben Dávid Pál, ugyancsak veszprémi püspök.
II. Ferdinánd 1626. augusztus 5-én felszólította Dallos Miklóst, hogy telepítse székvárosába a jezsuitákat azzal a céllal, hogy ott az ifjúság nevelésére gimnáziumot létesítsenek. Ennek anyagi támogatására nekik adta a a megszűnt apáca rend birtokait, amelyek a következő községekben feküdtek: Vörösberény, Kenese, Máma (a mai Balatonfűzfő), Sándor (Kenesétől északnyugatra) és Balatonfőkajár. Kisebb birtokok voltak még Veszprémben a hajdani kolostor körül, Padragon, Vámoson és Körmenden.
A török hódoltság miatt az új birtokosok nem sok hasznát vették az adománynak. Miután az megszűnt a katolikus megújhodás harcos szerzetesrendjének első dolga volt, hogy jobbágyközségeikben helyreállítsák a katolikus vallás gyakorlatát hiszen a török idők alatt az egész környék szinte teljesen protestánssá lett, a katolikus templomokat is ők vették használatba. Országszerte százados harc kezdődött, ami a következő évtizedekben falunkat sem kerülte el. A jezsuiták az 1606-os bécsi béke vallásügyi cikkelyére és földesúri hatalmukra hivatkozva 1700. június 16-án császári katonaság segítségével visszafoglalták a reformátusoktól a vörösberényi, Árpád-kori katolikus templomot. A Rákóczi-szabadságharc idején azonban újra református kézre került. A szatmári béke után, a jezsuiták ismét mozgolódni kezdtek a templom visszaszerzése érdekében. Évtizedekig tartó kérvényezés, kivizsgálás és királyi döntés után mégis minden maradt a régiben. Ezért a községben tartózkodó szerzetesek 1748-ban egy kis kápolnát építettek, hogy misézőhelyet biztosítsanak maguknak és a katolikus híveknek. A Kápolna boltozott szentélye ma is áll, a mai templom Szent Sír-kápolnája. A hajó annak idején fából készült, és ugyancsak fából építették kicsiny tornyocskáját. 1773. július 13-án megtörtént a jezsuita rend eltörlése, s ezzel nyugvópontra jutott a sok évtizedes harc. A reformátusok ettől fogva birtokolják a falu középkori templomát.
A feloszlatott jezsuita rend birtokait a Királyi Kamara vette kezelésbe, melyekből 1780-ban a Tanulmányi Alap létesült. Az alap a vörösberényi gazdasági központban továbbra is megtartotta az utolsó jezsuita jószágkormányzót, Buffleur Gáspárt, egész nyugdíjazásáig, 1781-ig. Az ő nevéhez fűződik az új, díszes barokk templom megépítése. Biztosra vehető, hogy már a feloszlatás előtt készültek tervek az építendő templomról. Erre utal a diadalív freskóján látható tervrajz, mely a templommal egybeépült kolostort háromszárnyúnak ábrázolja, holott a feloszlatásig csupán két - ma is meglévő - szárnya épült meg.
A templom 1777-1779 között épült, ünnepélyes felszentelése 1779. október 15-én volt.
A templom belseje
A templom belsejéről készült panorámafotó
Tervezője ismeretlen, alakja azonban ott látható a diadalív északi oldalára festett jelenetben, kezében a kolostor alaprajzával. A falfestmények a veszprémi Bucher Xavér Ferenc alkotásai. A helytörténeti kutatások az oltárok és a padok faragóját szintén Buffleur Gáspár vezetésével épített székesfehérvári jezsuita templom szobrászában, Paumgartner Bernát személyében látja.
A hajó első boltmezőjére festett látszatkupolán a gonosz hatalom a tudományt jelképező hét szabad művészetet ábrázoló alakra irányítja ágyúit. Köztük bal kezében a rend címerével és jobbjában kardot tartó vitéz szimbolizálja a jezsuiták célkitűzéseit, a háború, a gonoszság és a gyűlölet elleni harcot a tudomány, az ész és a logika, a művészetek érdekében. A boltozat sarkaiban négy apostol alakját ábrázolja a művész. A második boltozaton Szt. Ignác látható angyaloktól körülvéve, felette Mária a gyermek Jézussal. Induló sarkaiban a négy evangélista. Ezután következik a széles diadalív, északi oldalán a tervező építész által tartott alaprajz, amely Szt. István király és Szt. Imre herceg alakjával és a velük szemben álló apácacsoporttal a jezsuiták birtokos elődjének, a veszprémvölgyi apácakolostornak alapítását szimbolizálja. A hajó északi falán festett ablakban elsőként két világi férfi, a másodikban egy világi figura mellett papi alak, talán a helybeli plébános látható. A diadalív északi oldalán szép barokk szószék van, a másik oldalán Szt. Flórián képe. A diadalív alól visszanézve az orgonakarzat pillérein a jezsuiták építkezéseit támogató III. Ferdinánd király és Széchényi György érsek alakját festette meg Bucher.
A szentély felett a jezsuita rendalapító Szt. Ignác megdicsőülését, a falakon a jezsuita szenteket, a boltvállakban pedig Szt. Péter, Pál és Jakab apostolok, valamint Keresztelő Szt. János képét festette meg. A főoltár képe is Szt. Ignácot ábrázolja. A hajó négy mellékoltárának képein a Szentcsalád, a Golgota, Xavéri Szt. Ferenc, illetve Nepomuki Szt. János látható.
A templom északi oldalán levő kápolna korábbi, 1748-ból származó kápolna megmaradt szentélye, amelyet akkor Kőnig Ferenc és Torkovits veszprémi kőművesmesterek építettek a jezsuiták megbízásából. Ez a sekrestyéből nyílik, falképe nyomán Szent Sír-kápolna.
A már a múlt század végén is elhanyagolt, szerkezetileg rossz állapotú templom falai az 1940-es években megrepedtek, ezért a déli oldalára támpilléreket építettek. Az Országos Műemléki Felügyelet 1965-ben Pusztai Ilona építész és Voit Pál irányításával kezdte meg a restaurálási munkálatokat. Több mint tízéves gondos munka után kívül és belül teljesen felújítva ünnepelte a Balaton-felvidék egyik legszebb temploma kétszáz éves jubileumát 1979-ben.
Felhasznált irodalom
- Horváth József: Vörösberény története. Balatonalmádi Város Önkormányzata, 2001. 167 p.
- Horváth József: Vörösberény plébániatemplom. In: Balatonalmádi és Vörösberény története. 1995. 247-260 p.
- Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. Budapest, OMH. 1993. 276 p.
