„Erődített Református Templom” változatai közötti eltérés

	Vörösberényi Reformáus Templom
	Helye:	Balatonalmádi
	Építési adatok
	Építés éve :	1290 előtt
	Építtető:	Katolikus egyház
	Tulajdonos:	Református egyház
	Felújítva :	2013

Magas kőfallal kerített teremtemplom, déli oldalán bejárati toronnyal, a torony barokk hagymasisakkal. Támpilléres tornyának alsó szintjét és a templom belsejét csehsüvegboltozatok fedik. Belső kialakítása és berendezése az 1966-68-ban az OMF által készített helyreállításból származik.

Története

A mai Vörösberény, középkori nevén Szárberény a veszprémvölgyi apácák birtoka volt. Egyházi említésével 1290-ben találkozunk először. Szent Márton tiszteletére épült, s anyaegyháza volt Kenese, Máma (a mai Balatonfűzfő), Sándor, Csittény és Padrag leányegyházaknak.

Az ásatási eredmények szerint a templomnak a XI-XII. században már állnia kellett. Valaha ugyanis temető vette körül, amelyet később megszüntettek, sőt ismeretlen ok miatt a sírokat is nagyrészt felszedték, de az újkori sekrestye alatt megmaradt temetőrészen a feltárt sírokból 'S' végű hajkarikák, sőt IV. századi római pénz is előkerült.^[1] Maga a templom titulusa - Szent Márton - is XI-XII. századi eredetre utal. S ha ehhez még hozzávetjük, hogy egyik legkorábbi oklevelünkben, a veszprémvölgyi apácák Szent István donátiós levelének Kálmán király által kiadott megújításában Szárberényt 1109-ben már mint 54 házzal rendelkező falut említik, a korai egyház léte mindenképpen indokolt.

A román templom gótikus átépítésére sincs adatunk, de feltehetően a XIV-XV. században került erre sor. Természetesen nem műrészletekben gazdag gótikus templomról van szó, csak falusi templomainkra jellemző szerény kialakításról. 1567-ben Vörösberény is török kézre kerül, s a falu népessége ettől kezdve hol mint alávetett, hol mint hódolt, két úrnak, a töröknek és a magyarnak adózik. 1641-ben a nép nem bírja a nagy adókat, pusztán hagyja faluját. Lakóinak egy része még 1669-ben sem épít házat, hanem a "föld alatt" lakik.

A középkori Magyarországot a törökkel majdnem egy időben érték a reformáció és ellenreformáció hullámai. A XVII. és a XVIII. század viszont már nálunk is a vallási harcok kora. Thury Etele szerint 1618-ban, Vörösberényben már van református lelkész, s így nyilván a templom is a reformátusok birtokában van. A templom további sorsát az határozza meg, hogy melyik felekezet kezén volt. Abból, hogy a reformátusok elfoglalták és használták, arra következtethetünk, hogy nem volt teljesen romos.

II. Ferdinánd 1625-ben Vörösberényt a győri jezsuita kollégiumnak adományozta. Az új földesúr természetesen igényt tartott a templomra is, amelyet 1700 körül fegyveres erővel elfoglalt. De csak rövid ideig tartotta meg, mert Rákóczi szabadságharc alatt a reformátusok a plébánost elűzték - jelenti 1773-ban a jezsuiták győri rektora a Helytartótanácsnak. A rövid katolikus birtoklás idején épült a sekrestye s valószínűleg a már lerombolt oltárokat is helyreállították. Mindezt a reformátusok később újra lerombolják, amikor újabb foglalás eredményeként 1737 körül hozzálátnak a templom restaurálásához, igyekeznek azt minél jobban átalakítani. Megváltoztatják az ablakokat, leszedik a kereszteket a toronyról és a tetőről. Ez az ideiglenes helyreállítás 1745-re készült el, a kórus festett deszkájának egykori felirata szerint ("Tiszteletes Nemzetes Szentpéteri József Uram Prédikátorságában Anno 1745 die 9. juli")

Ezután a templom végleg a reformátusoké maradt, mert minden felszólításnak, erőszakos kisajátításnak ellenállnak. Hogy mennyire ideiglenes lehet e XVIII. század eleji (a katolikusok részéről) és XVIII. század közepi (a reformátusok által végzett) helyreállítás, mutatja, hogy 1770-ben, majd 1785-ben a református egyház újra kérelemmel fordul a vármegyéhez a torony és a tető reparációja végett. Ekkor kapja végső (ill. 1966. évi helyreállítás előtti) formáját a templom a csehsüveg boltozatos belső térrel.

A takarékosságra utal, hogy a boltozatokat a fafödém mennyezetnél is mélyebbre helyezték, mert így nem kellett kiegészíteni teljes magasságban a falkoronákat. A gótikus ablakok átalakítása előnytelenül változtatta meg a templom képét. Ez azonban nemcsak az építtetők ízlésén múlott, hanem azon is, hogy a XVIII. században a protestáns templomok építésénél nem engedélyezték a régi műformák alkalmazását.

Helyreállítás

A műemléki helyreállítást 1967-ben Schőnerné Pusztai Ilona építészmérnök tervei szerint végezték. A helyreállítás a templom XVIII. századi állapotát őrizte meg, azzal a különbséggel, hogy a reformátusok által emelt karzatokat (a templom két rövidebb oldalán) megszüntette és a keleti oldalon a középkori szentély és mellék-kápolna helyének érzékeltetésére, a járószintet fél méterrel megemelte. Ez volt ugyanis a szentély és kápolna eredeti szintje, amelynek visszaállítása éppoly dokumentatív jellegű, mint a különböző korokból származó falnyílásmaradványok bemutatása a templomkülsőn.

Templombelső

Lábjegyzet

1. ↑ 1538-ig még biztosan temetkeztek a temetőbe, mert a sekrestye alatt egyik sírból 1538. évi veretű Ferdinánd dénár került a felszínre. A templomkertet kutatóárkokkal több helyen feltárták, de csak elvétve bukkantak sírra. Keleten, a későbbi épület sekrestye fala mellett - a román kori hozzáépítés előtt - összehányt csontok halmazát tárták fel, amely majdnem kizárólag gyermekcsontokból állt. A déli oldalon - a kerítés és a templom között - egy ottfelejtett sírból 43 éremdarabból álló lelet került elő, bőrzacskóban a csontváz mellől. A pénzek legkésőbbi verete 1592.

Felhasznált Irodalom

• Pámer Nóra-Schönerné Pusztai Ilona: A vörösberényi református templom feltárása és helyreállítása. In. Balatonalmádi és Vörösberény története. Balatonalmádi, 1995. 227-246. p.
• Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. OMH. 1993.

Kapcsolódó cikkek

Vörösberényi Református Templom építészeti története kezdetektől 1899-ig