A lap jelenlegi, 2011. szeptember 12., 11:38-kori változata

Zirc a középkorban (1182—1530)

I. Az ősi zirci templom és monostor

VII. Gergely reformgondolatai a kereszténység második évezredének elején úgy terjedtek, mint valami tengerár; azok a rendek, melyek e nagy megújító munkában kivették részüket, a lelki megizmosodás után anyagiakban is hatalmasokká lettek. Az ennek nyomában föllépő el lanyhulás és az ágostonrendi papi egyesületek versenye feltámasztotta újra az ősi coenobita rendek lendületét. Francia területen indult meg ez a mozgalom és franciák voltak Sz. Brunó kivételével e mozgalom vezetői: Sz. Róbert, Sz. Bernát, Abelard stb. Az ősi szerzetesintézmény ezen megújulásának egy hulláma átcsapott hazánkra is és ez a lelki megújulás honosítja meg nálunk a ciszterci rendet.

Ha a képzelet szárnyán visszaszállunk hétszázötven esztendőn át ehhez az időhöz, III. Béla (1172—1196) uralkodásának második évtizedében a Bakony végtelen erdőségének közepén, Veszprémtől 20 km.-re nagy sürgés-forgást látnánk. Fekete kámzsás szerzeteseknek fehér ruhája ki-kivillan fekete skapuláréjuk és a fekete kapucium alól, amint tervezgetnek, rendezgetnek a sötét ruháju munkás testvérek csoportjában; olykor-olykor francia szavak adnak utbaigazítást, sóskuti építőkövekkel megrakott szekerek csikorognak a régi római úton, az ősi csendet a rengetegben favágók zaja veri föl, kőfaragók vésik, csiszolják az ablakokat, a bejáratok köveit, a pillérkötegek egyszerű, nemes diszeit, a pillérek félköríves kiképzéseit, a lépcsőket, zsindellyel megrakott kocsik állnak meg Győr felől, mindenhol munkás kéz serénykedik, mindenki tudja, hogy a királyné hazájából jött clairvaux-i szerzetesek számára épül a templom és a monostor ... Most épül Zirc.

Sz. Bernát monostora Clairvaux már 1182-ben elküldte első raját ide a Bakony szivébe («src»=sziv, talán innen van a Zirc neve is? v. ö. Bakonybél; vagy talán már volt is erre valami kis templom: «crk», és ettől kapta a hely is a nevét; vagy a nagyon alkalmas makkoló: «zsirec» lett Zirc nevének őse?). Királyi vadászterület volt ez, ahol volt ugyan királyainknak bizonyára vadászkastélya, de egy szerzetescsalád állandó letelepedésére ez nem volt berendezve. Királyi vendégeket látott nem is egyszer, mikor vidám vadásztársaság zaja verte föl a rengeteg Bakony csendjét. De szomorú eseménynek is volt ez a tanuja, mikor I. Endrét, kit Béla herceg a Tiszánál megvert és menekülése közben a mosonyi kapuknál elfogatott, ide szállították a birtokára és itt is halt meg. Innen szállították a rengetegen keresztül Tihanyba, ahol most is pihen.

Erre a helyre gondolt III. Béla király. És mikor 1183-ban a magyarországi cisztercieknek is olyan jogokat és kiváltságokat biztosított, melyeket azok Franciaországban élveznek és mikor még ugyanezen évben Vilmos citeaux-i főapát látogatott itt Magyarországon és személyesen tárgyalt a királlyal, akkor kezdődhetett meg a nagyobbarányú építkezés. Mikor pedig 1186- ban a magyar király II. Fülöp francia király leányának Margitnak a kezét elnyerte és a francia összeköttetés, mely eddig is megvolt, de ezután sűrűnek mondható, Zircet a francia eredetű rend egyik csomópontjává tette, méltányos lett, hogy fontosságának megfelelő temploma és monostora is legyen. Így épült föl a mai templomtól keletre jó 100 méternyire, a Cuha-patak balpartján a királyi pártfogóhoz méltó nagyszerű istenháza.

A Cuha («száraz», «kevés vízü?») vízét még nem apasztotta meg a kiirtott erdőkkel természetszerüleg velejáró víztelenség; harsogva zúgott az ősi erdők között, hogy itt-ott elszélesedve kisebbnagyobb tavat alkosson; a völgykatlan rideg, hűvös, barátságtalan, az erdők sötétjét csak az enyhíti, hogy minden nagyon emlékeztet Clairvaux-ra. Ott is minden erdő, tölgyes, zizegő, sóhajtó, lombos erdő, melytől annyit tanult Bernát, a clairvaux-i mézajkú szent; itt is csupa lombos fa, fenyő még nincsen, csak bükk, cser, nyárfa, majd gyertyán és égerfa. És amint Clairvaux is a legelső ciszterci monostort, Citeaux-t vette megtelepülésénél irányadóul, még természeti fekvésében is, — amint ott a Sansfonds folyócska baloldalán, nagyon nehezen megközelíthető helyen volt Sz. Róberttől megreformált első ciszterci monostor, Clairvaux az Aube balpartján mindentől messze akart Sz. Bernát vezetésével imádkozni és dolgozni, — épúgy megvolt itt is a Cuha, a minden lakott helytől való messzeség, a rengeteg erdő, a csend. Ezért került a Cuha balpartjára kimért nagy római kereszt, mely alaprajza lett a templomnak.

A főhajó hossza a bejárattól az egyenesen záródó apsziszig 43 m hosszú volt, szélessége 17 m. A kereszthajó hossza csak 25 m volt, szélessége pedig, ami nagyon kedvező arányt mutat, 12 m. A Bakonyban ezek a számok már önmagukban is beszélnek; ha hozzávesszük, hogy a főhajót 6—6 pillér, melyek a francia átmeneti gótstilusú hevederboltozatot tartották, három részre osztotta, az ablakok és ajtók ha nem is nagyok, de kidolgozottak, mindentől messze, eléggé iszapos talajon, a XII. század végén, akkor ez építkezés méltán kiérdemli a grandiózus nevet.

És mégis mennyire egyszerű minden; sehol semmi festés; az ablakokon nincsen színes üveg, legfeljebb szürke rajzok; a falakról nem néznek le a szentek, csak a sok magasbatörő vonal, a súlyos köveket az ég felé tartó pillérkötegek, az alig kidolgozott bimbódiszek, levélcsomók, az arányos térbeosztás, a félhomály töltik el a szemlélő lelkét a megdöbbentő egyszerűség, a fölemelkedés, a fenség vegyes érzelmeivel... az ember itt kicsiny lesz... a csupasz kőfalak olyan délibábos árnyékban fehéren világítanak... itt csak imádkozni lehet.

Lehet, hogv Pierre le Borgne clairvaux-i apát (1179—1186), II. Fülöp, francia király rokona, még aggódva bocsátotta szárnyra magyarországi raját, hogy még időbe és nagy fáradságba kerül, míg e francia ültetvény meghonosodik a rideg bakonyi éghajlat alatt, de már ő is, és még inkább utódja, Garnier de Rochefort (1186—1193.) azzal a biztos tudattal küldhették továbbra testvéreiket Magyarországba, hogy a nemeslelkű király királyi módon gondoskodik róluk.

Mert a templommal egyidőben épül meg a szerzetesek nagyszerű lakóhelye is. A templom főhajójának támaszkodik délről 27 m hosszúságban a keresztfolyosó északi ága; ez a kereszthajó kiszögelésénél 30 méterre fut merőlegesen a templom irányára, majd nyugatra tart a templommal párhuzamosan ujra 27 méternyire, hogy itt derékszögben megtörve ujra a templomhoz érjen.

Így tehát a keresztfolyosó egy hosszukás négyszöget zár be, melynek területe, mivel a folyosó 4 m széles volt, (27—8=) 19 X (30—8 =) 22= 408 m². A keresztfolyosó keleti részéből juthatunk a templom kereszthajójához épített sekrestyébe(4x9 m), mellette épült szabályos négyzetben (9x9 m) a káptalanterem, két szabadonálló, iveket tartó pillérrel; ehhez csatlakozott a 4 m széles parlatorium, mely mellett volt a dormitoriumba vezető lépcsőház és a kertre a kijárat. Ettől még délebbre lehetett a nagyon pompásan megépített refectorium (9x19 m) három boltozatot tartó pillérrel. Míg a déli keresztfolyosó közepéhez támaszkodott a keresztfolyosó kertje felől a szabályos nyolcszegletű (á 4 m) kútkápolna, mellyel szemben lehetett a konyha, addig nyugaton egész külön volt egy 10x24 méteres terem, a munkástestvérek (konverzusok) otthona.

És hogy III. Bélának 1196. bekövetkezett halála után fia Imre király (1196—1204) teljesen elődjének szellemében járt el, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is alapít oltárt. Meg is örökítik hálás szerzetesei és az oltár fölé ezt a szépen kivésett föliratos követ helyezik: «In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti Amen. Hoc altare fundatum est fundatore Aimarico rege Ungarino.» («Ezt az oltárt Imre magyar király alapította az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében Amen.») Ma az apátsági templom északi falába van ez a 72x30 cm-es kő befalazva a Szentháromság-oltára és a szószék között.

Húsz év alatt megépült a bakonyi vagy zirci apátság párját ritkító szép temploma és monostora. Mondhatjuk bakonyinak is vagy zircinek, mert az oklevelek ezen kétféle elnevezése erre az egyetlen zirci apátságra vonatkozik. Igaz ugyan, hogy legrégibb emlékünk, a Chronicon Claravallense még csak «Bakonyi» apátságot említ, de már 1221-től kezdve okleveleink a Bakonyban levő zirci apátságról beszélnek, sőt még a zirci apátok is magukat bakonyi-zirci apátnak nevezik, talán azért, hogy megkülönböztessék magukat a horvátországi Zirc-től.

Itt kezdte tehát a Gondviselés sodorni a magyar történelem egy szálát, az itt faragott oszlopokra kuszott föl a ciszterci rend magyar ágának első hajtása. És a Bakony rengetegében, ebben az őserdőben kihajtott fiatal kőerdőből kiszállott a munka, imádság és művészet, hogy meghódítsa a magyar földet... Igaz, hogy 750 évnek vihara, mely kidöntött annyi fát, ledöntötte ezt a kövekbe vésett imádságot is, szétszoródtak a kövek, mint a fáról lehulló őszi levelek. Csak egy csonka pillér álmodik régi dicsőségről, véres napokról, feledésről a győr—veszprémi országut mellett... De csak az omlott szét, ami benne anyagi volt; ami benne lélek volt, az meghódította a magyar földet, a magyar ifjúságot, az mindig él, még mindig virágzik, mint a sirhantokon újra meg újrakinyiló őszirózsa.

II. A zirci apátság középkori gazdálkodása

Az ősi ciszterci eszmény megvalósítására: a világi zajtól való elzárkózásra, szigorú fegyelemmel, imádsággal és munkával a szentség, vagyis az Istenhez való hasonlóság megközelítésére a Cuha-völgye szinte önként felkinálkozott. De minden életrevaló intézménynek, ha egekbetekintő szemekkel halad is előre, a földet elhagynia nem szabad, ha abból kell előteremtenie a mindennapi kenyeret. Az az eszmény, mely a Gondviselésbe vetett szinte önfeledt bizalmával az élet súlypontját a túlvilágba helyezte, intézményesen csak úgy igérhet hosszú életet a földön önmagának, ha meg tudja oldani a kenyérkereset nagy kérdését anélkül, hogy eredeti eszméjét föladná. Ily módon, a gazdasági helyzet ügyes fölismerésével lett minden ciszterci monostor nemcsak Franciaországban, hanem nálunk is a XII. és XIII. században a gazdasági élet mintaszerü központjává, bár nem ez volt létének első célja; így lett Zirc is, bár aránylag gyér lakoság számára, földmüvelőiskola, állatnemesitő iskola, a nemzeti értékek lassan meginduló kiaknázásának középpontja és így szükség esetén az ország elsőrendü tartalékforrása.

A középkori lélek mellett, mely a természetfeletti erők biztosítását is vélte elérni a szerzetesi élet megteremtésével és a szerzetesek imádságával, ez a nemzetgazdasági gondolat is ott lebeghetett királyaink előtt, mikor Zircnek a benne imádkozó és dolgozó testvérek közreműködésével olyan területeket biztosítottak, amelyek megélhetésükre elégségesek voltak. Azt adták királyaink, ami akkor érték volt és adták azoknak, akik rendezett életmódjukban intézményesen bele tudtak kapcsolódni a különben holt tőkének kamatozóvá tételébe.

Igaz, hogy a XII. századbeli ősi ciszterci gazdasági gondolatot megvalósítva csak Zirc közvetlen közelében láthatjuk. A ciszterciek gazdálkodása itt a munkamegosztás egyik legszebb példája, melyet különben Franciaországtól Lengyelországig mindenütt fellelhetünk a ciszterciek nyomán, mely kapitalista ugyan, de annak vadhajtásai nélkül.

Zirc a középpont; az egy tagban hozzátartozó birtokok, vagy a nem nagyon messzire eső földek részekre vannak osztva; ezek a grangiák, a mai majorjaink: Zirc közvetlen közelében, Olaszfaluban, Sólyban. 1152 óta egyetemes káptalani döntés, hogy e grangiák egy napi járásnál meszszebb nem lehetnek a gazdaság középpontjától, a monostortól; hogy ne legyenek nagyon sűrűen, Franciaországban egy burgundiai mérföldet, 11 és fél km-t kivánnak meg az egyes majorok között, hogy «megmaradhasson a béke és az egyetértés.» Nem ismerünk-e rá e rendelkezésekre az említett grangiákban és a később szerzett Akolban, azzal a különbséggel, hogy az elhelyezkedés, távolság nálunk egészen alkalmazkodott a magyar területekhez, az úthoz, más birtokokhoz, a magyar viszonyokhoz?

És mennyire változatosak ezek a grangiák! Van olyan, hogy rajta csak egyszerü állás volt fölverve, vagy ház, ahol a munkástestvér is meghuzódhatott; a másiknak volt már dormitoriumja, kápolnája, refectoriumja, melegedőhelye, vendégháza: egész kis monostor volt. De azért mégsem az. Mert állandóan itt nem lakhattak a testvérek és meghalni biztosan visszatértek a monostorba, hogy a monostori négyszög keresztjének árnyékában pihenjék ki áldozatos életük fáradalmait.

Ezeknek a grangiáknak mindegyike gazdasági egységet alkotott. Zircnek épúgy megvolt a maga szántója, legelője, rétje, erdeje, ugara, föltörésre váró része, faiskolája, kertje, esetleg halastava és malma, mint a többi grangiáknak.

Kezdetben, — az ősi ciszterci eszmény szerint — munkástestvérek dolgoztak idekünn. Ők voltak azok, akik a boldog örökkévalóságért itt a földön testi munkát vállaló szerzetesek lettek; szerzetesek voltak fogadalommal épúgy,mint az állandóan karimát mondó és szellemi munkát is végző karszerzetesek, de a munkástestvérek imádságos lélekkel és nem kevesebb önmegtagadással lettek a pásztorok, béresek, vendégfogadók, ácsok, lábbelikészítők, ők szántottak, vetettek, kaszáltak, arattak. Ők voltak azok, akik hordták nap-nap után a súlyos testi munka terhét a másvilági jutalom reményében és azzal az erővel, melyet a kartestvérek imája leesdett számukra az Istentől. A munkaterv azonban és a munkabeosztás annak a kartestvérnek a kezében volt, akit az apát erre külön felelősséggel kinevez, ki erről az apátnak számot ad: a cellerarius kezében. Nagyobb grangiában volt segítsége; ő, mint kartestvér hazanyargalhatott este a monostorba, de ha munkástestvér volt esetleg a helyettese, annak nem volt szabad lovagolnia; gyalog kellett megtennie néha a fél-, sőt egész napi utat. Nekik is volt külön elvégzendő imádságuk, ha nem is annyi, mint a kartestvéreknek, a káptalani közös vallásos és erkölcsnemesítő szertartásokon csak vasárnapon jelentek meg, a húseledeltől nekik is állandóan tartózkodniok kellett rendes körülmények között és ők is testvérek voltak. Ha sokan voltak, volt nekik külön munkástestvér-szárnyuk a monostorban (claustrum conversorum) és az ilyen monostorra mindig ugy tekintettek, mint népes, nagy és legtöbbször gazdag monostorra.

Királyaink adományozása révén azonban Zirctől távolabbi helyen is birtokos lett az apátság. Ősi birtokához tartozott Veszprém vármegyében Menyeke, Bódé, Berénd, Kistevel és Uzsal és nem csalódunk, ha ugyanebben a megyében keressük Kékkőfő és Kőudvar nevű birtokát is. Birtokos volt Győr- és Zala megyében is; abban Börcs adózott a zirci apátnak, ebben pedig Szöllős (Balaton-Kis-Szöllős.). Ez a körülmény, hogy a zirci birtokok három megye határában terültek el, magával hozta azt, hogy a zirci cisztercieknek el kellett térniök a gazdálkodásnak francia földön fogant első elgondolásától. Nekik nem szerzetes, családos emberekkel, jobbágyokkal, tiszttartókkal is kellett dolgozniok kezdettől fogva. Berénden már 1353-ban tudunk gazdatisztről, Zircen pedig 1416-ban Györgyfia Benedek a gazdatiszt neve, míg a kulcsár Pál néven szerepel; Tevelen pedig 1433-ban Koromlai János felelős a gazdaságért. Ezt a lépést Franciaországban is kénytelen volt megtenni a ciszterci rend a XIII. sz. végén, mert a munkástestvérek száma nagyon csökkenőben volt. Ilyen eltérés volt az ősi formától az is, hogy a malomgazdaság, mely eredetileg csak annyiban volt megengedve, amennyiben a monostor saját szükségletét fedezte, jövedelmi forrássá lett. Már III. Béla Zircnek adományozza a pápai malmokat a Tapolca vizén, Berénden a Torna-patakon és ezt a felfogást valósította meg akkor is, mikor a győri és óvári vám egy harmada a zirci apátságé lett.

Minden, lassan megerősödő gazdasági alakulat terjeszkedni, gazdaságilag előnyösebben akar elhelyezkedni. Ennek az általános szabály nak hódol Zirc is, mikor 1489-ben a távoli győrmegyei Börcsöt elcseréli a győri püspök veszprém-megyei birtokával, Saágh-gal, vagy mikor a menyekei birtokot elcseréli a veszprém-völgyi apácáknak Sándor nevű birtokán a Szilas nevű szöllöheggyel 1396-ban és ez lesz a zirci apátság eddigi ismert szöllőbirtokai közt az első (Kenese mellett).

A terjeszkedés másik módja a bérbevétel; hogy ez utóbbiak közül viharos századok után néhány az apátság birtokai közt maradt, azon csak az csodálkozhat, aki a XVI. és XVII. század magyar történelmét csak romantikus történetírásból ismeri. Így került az apátság érdekkörébe Akol (Akli), Adásztevel, Ivánctevel (Iváncháza) és minden bizonnyal Koppány.

A mezőgazdaság az apátság szükségleteinek födözésére elsősorban buzát, rozsot, zabot és borsót termelt. Kár, hogy szűkszavú adataink hallgatnak arról, hogy volt-e bab-, lencse- vagy répatermelés, ami ugyanezen időben Franciaországban már elterjedt. A későbbi időben eléggé gyakran szereplő méztermelésről, méhtartásról sem történik még ekkor említés; szőllőművelésünk 1396 óta van; a bor a házi szükségletet fedezte.

A földművelésnek csakis a szükséges fogyasztást kielégítő aránylag kevés jövedelmét volt hivatva fokozni az állattenyésztés. Ez adott igavonó erőt a föld megmunkálására, ez adta vissza a termőföldnek az erejét.

A XII. században a sertés majdnem az egyetlen háziállat, melynek husával él a falusi nép. Ezért a legeltetés jogát nagyon szigorú törvények szabályozzák; kétszeresen fontos ez ott, ahol a makkoltatásra sok alkalmas terület van az apátság birtokában és így ez egyik fontos jövedelmi forrás. Megvolt biztosan a bérbeadás mindkét formája: csak a legeltetés jogának megadása, vagy a makk elhordásának az engedélye is. A birtokosapátság nagy csordái a bakonyi erdőség alkalmas területén tanyáztak, valamikor pásztor-munkástestvér őrizete alatt.

Reggel egy darab kenyérrel elindult állataival a kijelölt helyre; ennie a monostoron kívül csak a vadgyümölcsöket volt szabad; menet és jövet is csendet tart, csak eltévedt állatai után érdeklődhet, és csak ilyen kérdésekre válaszolhat. Ha többen őrzik a csordát, akkor is csak künn beszélgethetnek, mikor idegen már nem hallhatja őket. Esténként a grangiákba vissza kellett térni.

A béres-munkástestvérek fölváltva őrzik legelőiken ökreiket; azok, kik éjjel virrasztottak, fel voltak mentve a másnapi kihajtás alól. De akik így fel voltak mentve a ködös őszi éjszakákon a virrasztás alól, reggel rögtön fölvehették kapuciumukat a reggeli nagy imádság után és mehettek szántani, vetni.

Az állatállomány élelmezésére kellett gondolni különösen télen; azért a szénakaszálás és behordás olyan munkát jelentett, amely, mint az aratás, az egész monostort foglalkoztatta, sőt még a szerzetesi napirendre is hatással volt, haa szükség úgy kivánta, különösen, ha olyan messze is volt rét, mint a zirci apátságnak a «jutasi Vizközben» 1380-ban.

Csodálkozhatunk-e a víz megbecsülésén, mikor a Bakony már akkor is, bár az erdők kiirtásával még nem lett talaja annyira szárazzá, vízben eléggé szegény volt? Mégis jutott víz a Bakonyban még a halaknak is; ez összefüggésben állhat azzal, hogy a szerzetesek rendes körülmények között meleg állat húsával nem éltek, míg halnak az élvezete meg volt engedve. Kissé későn olvasunk az első zirci halastóról, csak 1421-ben, de ebből régebbi időkre is méltán következtethetünk. Nagyrabecsült állat az apátsági gazdaságban a ló; talán jobban kedvelik a gazdaságban ekkor nálunk, mint Franciaországban. A zirci ménes nem egyszer okozott nehézségeket a XIV. században a szomszéd birtokosokkal való tárgyalásban, mert vetéseiket legázolták. Sőt a későbbi település a zirci major egy részét még mindig — régi térképek tanusága szerint — «Rossgarten»-nak nevezte.

Az erdőgazdaság nemcsak azért fontos, mert a nagyon sokra szükséges faanyagot szolgáltatta, hanem azért is, mert, mint előbb láttuk, a legeltetés igen nagy része abban folyt le. Az erdő, akár saját kezelésben volt, akár haszon szempontjából jogi megszorításokkal bérletre volt kiadva, jelentette a tüzifát, vagy ennek ellenértékét, a szerszámfát, a kerítésfát, a dongafát, a szénégetésből származó jövedelmet, az erdei gyümölcsből bevehető hasznot, és nem utoljára a vadállomány nagy értékét. Szarvasvadászatokról, szarvasűzésről olvashatunk többször. — Kősót a zirci apátság 2000 darabot kap saját szükségleteire az 1233. évi beregi egyezmény szerint.

Mig egyrészt voltak tényezők, melyek a gazdasági élet fejlődését gátolták, — egyéni alkalmatlan, hozzá nem értő vezetést leszámítva (hiszen volt idő, mikor a zirci apát egy teveli emberétől fogadott el egy 10 márka értékű, lovat, melyen Citeaux-ba menjen a nagykáptalanra), rossz utak, erőszakoskodások, jogtalan dézsmaszedés, szomszédbirtokos bosszúja, rendezetlen perek, — addig másrészt a kiváltságok, a papi, egyházi főrend kialakulása, a pápai tekintély védelme, sok dézsma alól való kivonás azt jótékonyan befolyásolták.

Ezek védelmében, kitartó munka és nagyszerű munkabeosztás tették lehetővé Zirc jobb napjaiban, hogy a regulából folyó vendégfogadó kötelezettségnek is eleget tudott tenni, és jutott bizonyára a betegeknek is és a szegényeknek is abból, amit az Isten adott. Semmi sem volt távolabb az öncélú gazdagodásnál a ciszterci ősi szellemben, mely szerint tilos volt még elcserélni is valamit haszonnal vagy eladni valamit kicsinyben, nehogy a kapzsiság szelleme valahogyan is feltámadhasson.

Így, az erdők meghódításával, kiirtásával, a mezőgazdaság megkezdésével és fejlesztésével úttörő munkát végzett a zirci apátság a Bakonyban. Amerre ma — igaz, nehéz munkával — de mégis megadja ez a föld a kenyeret, ott még nehezebb ciszterci munkával történt annak a területnek föltörése, ciszterci könny és izzadás volt annak első harmata és ciszterci szív adott terméséért először hálát az Istennek.

III. Kiknek nevét őrizte meg Zirc középkori története?

Kérem azokat, akik e fejezet olvasásakor unalmasnak találják a sok név fölsorolását, ne feledjék el, hogy egy családban a nemzedékek ismerete, az atya, nagyapa, dédapa, ükapa és így tovább nevének ismerete a legszebb családi ereklye, mellyel szabad dicsekednie minden családtagnak; ez lényegesen fokozza a késő utódokban a múlt értékeinek megbecsülését és a becsületes nevet fenntartó munkás jövőre buzdít... Emlékezzünk régiekről...

Sok nevet említettem előbb, pedig mennyit és mennyit borított homályba az emberiség legnagyobb jótevője, de egyúttal legkegyetlenebb sírásója: a feledés. Az élet változatosságához és gazdagságához képest alig mentett meg számunkra néhányat egy-két oklevél, egy-egy pápai megbízatás, perirat, idézés, tanuskodás. Ezek egy része azoknak neve, akik hivatva voltak a zirci monostor hajóját átkormányozni a történelemnek néha nagyon is heves, örvénnyel fenyegető hullámai között, a többiek nagyrészt az ő munkatársaik voltak, rendtagok és jobbágyok.

Az alapító apát nevét a francia és magyar oklevelek elhallgatják. De a templom- és monostorépítés úttörő munkája után, az alapítástól számított 25. esztendőre megjelenik az első ismert zirci apát, a volt clairvaux-i szerzetes és perjel, Jean de Limoges, Johannes Lemovicensis, Limoges-i János. Annyira kimagasló helyet tölt be a XIII. század első és második évtizedében a szerzetesek között, hogy vele még fogunk találkozni. Itt legyen elég megjegyezni, hogy 1208—1218. volt bakonyi-zirci apát; utána viszszatért Franciaországba, örökét pedig Guidó vette át. Guidó nevét két oklevél őrzi; a clairvaux-i cartulariumban egy 1218-ból származó adományozólevélben tanu G. boucham-i apát; ez ugyanaz a Guidó, aki aláírt Zwettlben Alsóausztriában 1221-ben egy adománylevelet, mint Vochan-i (bakonyi) apát. E méltóságot 1248-ban Jakab viseli; tíz évre rá, 1259-ben S. a zirci apát; nehéz volna eldönteni, hogy Stephanus-István rövidítése volt-e e betű, vagy Sámuelé, esetleg Salamoné. 1287-ben Gergelynek engedelmeskednek a zirci szerzetesek, de a század végén és a XIV. század elején II. Jakab nevét olvassuk a gyéren előkerülő okiratokban.

Míg a XIII. századból 6 apáti nevet őrzött meg a szeszélyes Klió, a XIV.-ből 7 van megörökítve. 1327-ben halhatott meg vagy mondhatott le János apát, mert ugyanezen évben tudunk már István zirci apátról is. A hosszú ideig kormányzó és eléggé változatos időket megélő Odót (1330—1365) Egyed váltja föl az apáti széken 1366-ban; a következő 15 esztendő első 5 éve jut Alardus apátságára (megemlítve 1370- és 1371-ben), a 10. esztendő végén szerepel II. János (1374- és 1375-ben), hogy átadja helyét a több, mint 16 esztendeig kormányzó Miklósnak (1380—1396.).

A XV. századbeli okleveleink is 7 apátról tesznek említést. Konrádot (1406) András (1415—1433), Andrást pedig Lénárd (1436—1440) követi az ekkor nehéz gondokkal járó apáti méltóságban. A nehéz terhet Balázs veszi le elődje vállairól (1448), aki azonban csak rövid ideig viselhette e terhes méltóságot, mert 1450-ben már Péterről olvasunk. A zirci apátság középkori történetében ez már a hanyatlás korszaka. Mikor 1463-ban Dénes apát lemond, Nagyváthy Péter lesz e szépmultú monostor szomorú örököse (1464—1489).

A lassú haldoklásnak csak mesterséges felélesztése volt országgyűléseinknek királyi akarattal szentesített végzése, hogy (1486) az apátságokat csak szerzeteseknek van joguk birtokolni, olyanoknak, akik a szerzet ruháját hordják is; Ulászló rendelete is megerősíti ezt, mikor előirja, hogy a javadalmas köteles egy év alatt a szerzet ruháját viselni, különben elveszti apátságát, vagy prépostságát. Máté apát (1500—1502) époly kevéssé tudta rendbehozni a háromszáz esztendő terhe alatt roskadozó monostort, mint a szerzetes életet; azok a remények, melyeket a citeaux-i apát Maglódi Miklós kineveztetéséhez fűzött, már csak annak rövid kormányzása miatt sem voltak megvalósíthatók. Mert még ugyanazon évben, 1519-ben Ötvös Ferenc lesz a zirci apát, akinek nevével még 1525-ben is találkozunk, de aki be is zárja a zirci apátok 350 éves folytonos sorát, hogy utána csaknem száz esztendeig a monostor elhagyott falai közé bevonuljon a halálos csend, melyet csak a portyázó törökök és magyarok zaja vert föl, vagy lopva zavart meg. kalandor kincskeresők kapavágása. Közpréda lett a francia gótika egyik legszebb magyar alkotása, és a bakonyi viharok romboló ereje elől nem védte meg senki az omladozó falakat: méltó tükre volt a meghalt zirci apátság csontvázának ez a lassú pusztulása a középkori Nagy-Magyarország XVI. századbeli romlásának.

Bakony gyöngyének így a mohácsi vész előtt 23 ura volt; nem számítjuk ide most az 1199-ből és 1222-ből keltezett oklevelekben szereplő N. zirci apátokat, mert nehezen volna bizonyítható, hogy mindkét esetben Nicolaus névnek a rövidítése-e a kérdéses N., vagy talán a római kuria ezt irta az előttük ismeretlen nevű zirci apát jelzésére; ezért ezektől most elvonatkozunk. Több joggal sorolhatnók föl azt a bizonyos I. nevű zirci apátot, akiről viszont nem dönthető el, hogy kormányzása ideje XXII. vagy XXIII. János pápa uralkodására esik-e. — A 23 középkori zirci apát kormányzásának időtartama 350 esztendő, úgy, hogy egy átlagosan 15 esztendeig kormányzott. Nem valószinűtlen, hogy a további kutatás még ki fogja egészíteni ismereteinket és ezt az átlagos, elég magas számot csökkenteni fogja.

Az apátok működési köre nem volt valami szűk határok közé szorítva; nyugaton a szentgotthárdi, sőt az osztrák zwettl-i ciszterci monostortól kezdve fel északra Esztergomig, majd keleten Aradig, délen Zirc egyetlen filiális apátságáig, Gothóig (ma Kutjevo) a pozsegai tisztesvölgyi apátságig elnyúló területről beszélnek a működésüket föltüntető oklevelek. És e kereten belül Székesfehérvár és Cikádor, Veszprém és Lövöld, Zágráb, Pannonhalma és Bakonybél nem egyszer látta a fekete-fehér ruhás, fehér kukullás zirci apátot. Itt nem is kell fölemlíteni, hogy hányszor volt kénytelen saját birtokának kisebb nagyobb ügyes-bajos ügyeinek elintézése végett a központi apátságtól távol lenni és hányszor kellett elhagynia lóháton az ország területét is, hogy a citeauxi nagykáptalanon résztvegyen.

És közületek, rendi testvéreink, kik itt pihentek valahol körülöttünk, a konventkertünk egy-egy rózsatöve alatt, közületek, kiknek nevét? Köztetek van-e Gefre (1309), ott van-e János perjel (1371)?... Egy benső hang szinte arra késztet, hogy bocsánatot kérjek tőlük, kik életükben már a feledés falai közé visszavonultak, azért, hogy 4—500 év mulva fölemlítem újra nevüket. De teszem ezt azzal a tisztelettel és hálával, mint aki a saját lelkében érzi, ha tán halaványan is, az ő eszméiket és aki folytatója annak a munkának, melyet ők 500 évvel ezelőtt érettünk derekasan végeztek és befejeztek... Büszke vagyok, hogy testvéreimnek vallhatlak benneteket, János custos és Keresztély (1416), Tallowychi Domonkos (1421), Lénárd lector és Lénárd cantor (1420), Lukács custos (1489), János és Herman (1396), István (1478), György, András és Ipoly...! (1489).

Tudom, hogy a visszaemlékezés sokszor rózsaszinü felhőbe borítja azt a multat is, mely valójában inkább a fizikai erőnek és hatalomnak volt az ideje. De, hogy jelen esetben nem csak a visszatekintő hálás szem látja a múltnak elég sok vonását elismerésre méltónak, arra elég bizonyíték, hogy a családiasság ünnepét megülni Kún László Zircre jön 1277-ben, rá tíz esztendőre Demeter bán jótevője és oltalmazója a ciszterci monostornak, akinek lelkileg rokona 1440-ben a bátorkői várúr, Felföldi Jakab.

A monostor mellett itt is, mint annyi esetben nálunk és külföldön is, falu keletkezett. És ezt annál inkább fel kell említeni, mert a ciszterci rend a maga eredeti elgondolásában kontemplativ rend, mely ősi formájában a hivatalos lelkipásztorkodást nem ismerte kötelességének. Ennek lett a következménye az, hogy Zircen a falunak külön lelkipásztora volt és volt külön temploma is. Az Árpádházi királyok-korabeli templom ott volt, ahol most is a «falu» van; ennek a szónak még ma is Zircen bizonyos elkülönítő értelme van; ott volt a monostortól délre, természetesen körülvéve temetővel. Ennek a rombadőlt régi templomnak helyén ma a «kistemplom» áll. Valahol itt lehetett a plébános háza is. Itt lakhatott 1333- és 1335-ben János plébános, 1415-ben Ferenc volt a lelkipásztor, 1420-ban ujra János.

A falu bírái közül még ennyinek sem maradt meg a neve. Csak annyit tudunk, hogy 1421-ben György biró volt a falu vezetője, mig a rákövetkező évben Gál. Egy balul végződő szarvasvadászat adott alkalmat arra, hogy a zirci apátság jobbágyai közül elég soknak a neve maradt meg 1422-ből. Mint érdekes és tanulságos neveket helyénvalónak tartom legalább azokat fölemlíteni, melyeknek van