„Kluge-család” változatai közötti eltérés
a |
|||
| (2 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| − | [[Image:Kluge_Ferenc.jpg|thumb]] | + | [[Image:Kluge_Ferenc.jpg|200px|thumb]] |
| + | [[Image:Kluge_Karoly.jpg|200px|thumb|left]] | ||
KLUGE-család a hagyomány szerint Szászországból származott és Mária Terézia idején telepedtek meg Magyarországon. | KLUGE-család a hagyomány szerint Szászországból származott és Mária Terézia idején telepedtek meg Magyarországon. | ||
| − | Kluge János 1777-ben Sárváron volt festőmester. Id. Károly az 1780-as években a kötelező vándorlások után visszatért a család származási helyére, 1783-ban Sárváron önállósította magát. 1786-ban Pápán a Tapolca patak partján megalapította műhelyét. Egy 1806-ban keletkezett leltár szerint a festőműhely értéke a felszereléssel együtt 4 500 forint. Fiatalabb Károly is folytatta apja mesterségét, vándorlásai után 72 mintadarabot hozott haza Pápára. Őt Ferenc követte, akinek tevékenysége alatt 1869-ben megalakult a városban a kékfestő segédek betegsegélyező társulása. | + | Kluge János 1777-ben Sárváron volt festőmester. Id. Károly az 1780-as években a kötelező vándorlások után visszatért a család származási helyére, 1783-ban Sárváron önállósította magát. 1786-ban Pápán a Tapolca patak partján megalapította műhelyét. Egy 1806-ban keletkezett leltár szerint a festőműhely értéke a felszereléssel együtt 4 500 forint. Fiatalabb Károly is folytatta apja mesterségét, vándorlásai után 72 mintadarabot hozott haza Pápára. Őt Ferenc követte, akinek tevékenysége alatt 1869-ben megalakult a városban a kékfestő segédek betegsegélyező társulása. A család következő tagja ugyancsak Károly (1853–1919) 1895-ben vette át az üzemet. Az ő gyermekei Ferenc és Matild voltak. Az üzem Kluge Ferencné nevén működött tovább, hogy az évtizedek során szerzett vevőkört megőrizzék. Ferenc halála után Matild férje, Karacsay Béla katonatiszt leszerelt, kitanulta a szakmát és vezette az üzemet. A Kluge-műhelyt 1954-ben védett gyűjteménnyé nyilvánították, 1962-ben létrehozták a Pápai Kékfestő Múzeumot. – A család tagjai a pápai Alsóvárosi temetőben nyugszanak. |
==Irodalom== | ==Irodalom== | ||
| − | *DOMONKOS Ottó: A pápai Kékfestő Múzeum. = Műszaki Múzeumok Veszprém Megyében. | + | *DOMONKOS Ottó: A pápai Kékfestő Múzeum. = Műszaki Múzeumok Veszprém Megyében. Veszprém., 1972. |
| − | *SOMFAINÉ PADOS Mária: Kékfestők Pápán. = Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok, 15. | + | *SOMFAINÉ PADOS Mária: Kékfestők Pápán. = Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok, 15. Veszprém, 1993. |
| − | [[Category: | + | [[Category:Veszprém_Megyei_Életrajzi_Lexikon]] |
A lap jelenlegi, 2016. augusztus 30., 18:44-kori változata
KLUGE-család a hagyomány szerint Szászországból származott és Mária Terézia idején telepedtek meg Magyarországon.
Kluge János 1777-ben Sárváron volt festőmester. Id. Károly az 1780-as években a kötelező vándorlások után visszatért a család származási helyére, 1783-ban Sárváron önállósította magát. 1786-ban Pápán a Tapolca patak partján megalapította műhelyét. Egy 1806-ban keletkezett leltár szerint a festőműhely értéke a felszereléssel együtt 4 500 forint. Fiatalabb Károly is folytatta apja mesterségét, vándorlásai után 72 mintadarabot hozott haza Pápára. Őt Ferenc követte, akinek tevékenysége alatt 1869-ben megalakult a városban a kékfestő segédek betegsegélyező társulása. A család következő tagja ugyancsak Károly (1853–1919) 1895-ben vette át az üzemet. Az ő gyermekei Ferenc és Matild voltak. Az üzem Kluge Ferencné nevén működött tovább, hogy az évtizedek során szerzett vevőkört megőrizzék. Ferenc halála után Matild férje, Karacsay Béla katonatiszt leszerelt, kitanulta a szakmát és vezette az üzemet. A Kluge-műhelyt 1954-ben védett gyűjteménnyé nyilvánították, 1962-ben létrehozták a Pápai Kékfestő Múzeumot. – A család tagjai a pápai Alsóvárosi temetőben nyugszanak.
Irodalom
- DOMONKOS Ottó: A pápai Kékfestő Múzeum. = Műszaki Múzeumok Veszprém Megyében. Veszprém., 1972.
- SOMFAINÉ PADOS Mária: Kékfestők Pápán. = Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok, 15. Veszprém, 1993.
