„Balatoni kecskekörmök” változatai közötti eltérés
a (Új oldal, tartalma: „= A gazda. = Haragoszöld, buja szőlőjében gyönyörködött a gazda. Kerítést huzott, jobbról, balról, alsó, felső szomszéd felől. Az országút felőli olda...”) |
a |
||
| 9. sor: | 9. sor: | ||
= A beteg tőke. = | = A beteg tőke. = | ||
| − | Tolvajok garázdálkodtak a gazda szőlőjében. Sárga, sápadt levelü tőkéhez közelít az egyik | + | Tolvajok garázdálkodtak a gazda szőlőjében. Sárga, sápadt levelü tőkéhez közelít az egyik. |
| − | + | — Kiméld meg a fürtöt rajtam — könyörög a tőke — különben tövestől kivág a gazdám. | |
| − | Fönt csillagosan ragyogott az ég s a kopasz fák árván tárták rá föl karjaikat. A hegyek hátán kirostozott az erdő vonala. Előre nem, csak föl az égre és háta mögé láthatott az ember. Korán estéledett, mert a hegyek lábának magasságában mélyebbnél-mélyebb köd ült a nagy vizen. | + | — Hahaha — röhög a durva tolvaj — köszönd meg, hogy nyakadnál fogva nem tekerlek ki helyedből. |
| + | |||
| + | = Vadludak és szelidek. = | ||
| + | |||
| + | Fönt csillagosan ragyogott az ég s a kopasz fák árván tárták rá föl karjaikat. A hegyek hátán kirostozott az erdő vonala. Előre nem, csak föl az égre és háta mögé láthatott az ember. Korán estéledett, mert a hegyek lábának magasságában mélyebbnél-mélyebb köd ült a nagy vizen. | ||
| + | |||
| + | A korán boruló est miatt a háziludak siettek szállásaikra. Falevelessel párnázott ól várta őket. Megelégedetten, dedergéssel kényelmeskedtek be fészkükbe: | ||
| + | |||
| + | — Hej, de jó lesz. Volt enni-innivalónk. Átaluszszuk az éjszakát. | ||
| + | |||
| + | S almukon is ilyen csöndes parasztisággal dödörögték el a nappaluk eseménytelenségét. | ||
| + | |||
| + | Ahogy önelégülten vannak, az erdő felől éles gunár-hang vedvedől be: gágá, gágá! | ||
| + | |||
| + | A kétségbeesésre kikiabál a hízásra hajló szelid falkavezér: | ||
| + | |||
| + | — No, no, nézd, mily jól vagyunk! Mi bajotok? Kik vagytok? Mék falkából ? — kérdezték azok. | ||
| + | |||
| + | — Az András gazda tulajdonai. | ||
| + | |||
| + | — Óh szegények — kiáltotta le hetykén a vadludak vezére. — Akkor esz meg a gazdátok, amikor kedve tartja. Talán bizony hiába hizlal benneteket? Van eszibe! | ||
| + | |||
| + | Feleselgetése alatt az ék éléről lemaradt a vezér és más vette át az éket. A nagy viz fölé értek a rokonok. Kétségbeesett rémes kiáltással kerengtek, mert a bizonyos irányban, a kimért tizennyolcezer szárnycsapásra nem lelték éjjeli tanyájukat: a szabad viz nagy hátát s fölbomlott az ék. Mintha közéjük lőttek volna, egymásnak repült a falka. | ||
| + | |||
| + | Nevetve és kárörvendve kiáltott ki az egész szelid rokonság : | ||
| + | |||
| + | — Na, szent szabadság! Talán már a rókák, görények, nyestek fogai között vergődtök? Miért ez a nagy lárma? | ||
| + | |||
| + | Fejvesztésében nem hallott a bomlott had a csufolódásból semmit. Kinlódtak, szenvedtek, étlenkedtek, bizonytalankodva — a szabad elpusztulás, a szabad zsákmányul-esés tudatával, de vadak és szabadok maradtak. | ||
| + | |||
| + | = Lábjegyzet = | ||
| + | |||
| + | Megjelent a [[Balatoni_levegőben|Balatoni levegőben]] c. kötetben. | ||
| + | |||
| + | [[Category:Váth_János_művei]] | ||
A lap 2011. február 7., 13:04-kori változata
Tartalomjegyzék
A gazda.
Haragoszöld, buja szőlőjében gyönyörködött a gazda. Kerítést huzott, jobbról, balról, alsó, felső szomszéd felől. Az országút felőli oldalt szabadon hagyta...
Katonaság vonult végig az országúton, vándorlók, fuvarosok mentek át s féléretten vámolták le a szőlőt.
Vannak emberek, akik az ismert jó elől bezárkóznak s a rossznak kaput nyitnak.
A beteg tőke.
Tolvajok garázdálkodtak a gazda szőlőjében. Sárga, sápadt levelü tőkéhez közelít az egyik.
— Kiméld meg a fürtöt rajtam — könyörög a tőke — különben tövestől kivág a gazdám.
— Hahaha — röhög a durva tolvaj — köszönd meg, hogy nyakadnál fogva nem tekerlek ki helyedből.
Vadludak és szelidek.
Fönt csillagosan ragyogott az ég s a kopasz fák árván tárták rá föl karjaikat. A hegyek hátán kirostozott az erdő vonala. Előre nem, csak föl az égre és háta mögé láthatott az ember. Korán estéledett, mert a hegyek lábának magasságában mélyebbnél-mélyebb köd ült a nagy vizen.
A korán boruló est miatt a háziludak siettek szállásaikra. Falevelessel párnázott ól várta őket. Megelégedetten, dedergéssel kényelmeskedtek be fészkükbe:
— Hej, de jó lesz. Volt enni-innivalónk. Átaluszszuk az éjszakát.
S almukon is ilyen csöndes parasztisággal dödörögték el a nappaluk eseménytelenségét.
Ahogy önelégülten vannak, az erdő felől éles gunár-hang vedvedől be: gágá, gágá!
A kétségbeesésre kikiabál a hízásra hajló szelid falkavezér:
— No, no, nézd, mily jól vagyunk! Mi bajotok? Kik vagytok? Mék falkából ? — kérdezték azok.
— Az András gazda tulajdonai.
— Óh szegények — kiáltotta le hetykén a vadludak vezére. — Akkor esz meg a gazdátok, amikor kedve tartja. Talán bizony hiába hizlal benneteket? Van eszibe!
Feleselgetése alatt az ék éléről lemaradt a vezér és más vette át az éket. A nagy viz fölé értek a rokonok. Kétségbeesett rémes kiáltással kerengtek, mert a bizonyos irányban, a kimért tizennyolcezer szárnycsapásra nem lelték éjjeli tanyájukat: a szabad viz nagy hátát s fölbomlott az ék. Mintha közéjük lőttek volna, egymásnak repült a falka.
Nevetve és kárörvendve kiáltott ki az egész szelid rokonság :
— Na, szent szabadság! Talán már a rókák, görények, nyestek fogai között vergődtök? Miért ez a nagy lárma?
Fejvesztésében nem hallott a bomlott had a csufolódásból semmit. Kinlódtak, szenvedtek, étlenkedtek, bizonytalankodva — a szabad elpusztulás, a szabad zsákmányul-esés tudatával, de vadak és szabadok maradtak.
Lábjegyzet
Megjelent a Balatoni levegőben c. kötetben.
