A lap 2011. július 14., 10:34-kori változata

VÁZSONYI Vilmos, Weiszfeld Vilmos (Sümeg, 1868. márc. 22.–Baden, 1926. máj. 29.) jogász, miniszter, politikus. Vázsonyi Jenő öccse.

Élete

A budapesti egyetemen jogot végzett, majd ügyvédként dolgozott. 1894-ben megalapította a Demokratikus Kört és még ugyanabban az évben bekerült Budapest törvényhatóságába. 1901-ben Demokrata-párti programmal országgyűlési képviselő. 1904-ben a vasutassztrájk idején a sztrájkolók és a kormány közötti tárgyalásokat vezette, majd a perbe fogott vasutasok védelmét látta el. 1917–1918-ban igazságügy-miniszter két kormányban is. Fellépett a háborúellenes és a forradalmi mozgalmak ellen. Az őszirózsás forradalom napján emigrált, csak az ellenforradalom hatalomra jutása után tért haza. Az újjászervezett Nemzeti Demokrata Polgári Párttal a legitimistákat támogatta. 1924-ben már a baloldali ellenzék egy részét összefogó Demokrata Blokk létrehozásában és tevékenységében is közreműködött. A frankhamisítási ügy parlamenti tárgyalásán a kisebbségi vélemény egyik szerkesztője, emiatt soviniszta körök részéről súlyos támadások érték.

Művei

• Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. 1–2. Köt. (Életrajzzal.) Budapest, 1927.

Irodalom

• BARACS Marcel. ~. = Jogállam, 1917.
• Vázsonyi Vilmos. = Tapolcai Újság, 1926. jún. 4.
• PETHŐ Sándor: ~. = Viharos emberöltő, Budapest, 1929.
• VÁZSONYI Vilmosné: Az én uram. Budapest, 1931.
• MAJOR Ottó: Isten békéje. (regény) Budapest, 1959.