Almádi hegyközség történetéből
Almádi Promontórium hegyközségi szervezetben élte a maga sajátos életét egészen 1869-ig, amikor szőlőbirtokosai kérésére önálló községi rangot nyert. A hegyközségek szinte kivétel nélkül falun belüli, különálló szervezeti egységet jelentettek, saját tisztségviselőkkel. Almádi kivétel volt, mert közigazgatásilag Szentkirályszabadjához tartozott, de már a XV. század vége óta szinte kizárólag Almádi Promontórium (szőlőhegy) néven említik ezekben az iratokban, legfeljebb a határjárásoknál.
Miután teljes területének a veszprémi káptalan volt a földesura, nagyon sok irat maradt meg a káptalan levéltárában. A szőlőbirtokosok legnagyobb része pedig veszprémi polgár volt, így peres ügyeikkel, hagyatéki leltárakkal, a birtokok értékbecslésével, osztálylevelekkel bőven találkozunk Veszprém város közgyűlésének iratai között. E két körülmény valamennyire ellensúlyozza azt a sajnálatos tényt, hogy Almádi hegyközség saját iratai (jegyzőkönyvek, elszámolások, választások iratai stb.) nem maradtak fenn.
A hegyközségek életét a „szőlőhegynek artikulusai” (törvényei) szabályozták, aminek betartására a „hegység tisztségviselői” vigyáztak. Őket a hegy birtokosai maguk közül választották „Szent György-nap tájban bizonyos napra összegyűlvén”. A választott tisztségviselők a hegybíró, vicebíró, a hegymesterek és az esküdtek voltak. Aki megválasztása ellenére „a hivatalt föl nem akarná venni, 4 foréntra büntetődgyék, mellynek hárma az uraságé, egy foréntja pedig a hellységé lészen”. Az első artikulus rendelkezik az előbbiekről, befejezve azzal, hogy „hitves nótáriust is pedig jó, értelmes embert fogadjanak és tartsanak”. Ez a személy volt a „hegység nótáriussa” azaz a jegyző. Almádi esetében ő is mindig szőlőbirtokos volt, sőt, az is előfordult, hogy a vicebíró és a nótárius egy személy volt.
Almádinak saját szőlőhegyi artikulusa nem maradt meg, de nyilvánvalóan érvényes rá a káptalan összes szőlőhegyének szabályzata. Ezek általában 25-30 pontból álltak és mindenre kiterjedően szabályozták a szőlőhegyen folyó életet. A törvények be nem tartásának meg volt szabva a büntetése, ami esetenként nem is volt kicsi. Most lássunk rövidítve néhány példát közülük:
- kinek rossz a gyepűje és nem igazítja meg, 4 forint a büntetése
- aki a szőlőhegyen káromkodik és nemes ember mindannyiszor 4 forintra, parasztember pedig 12 pálcára büntessék, de megválthassa azonos pénzzel. „Eféle pénznek negyedrésze a hegységé, három pedig az egyház szükségire lészen”.
- a vasárnap és egyházi ünnepen dolgozók a káromkodókhoz hasonlóan büntetendők
- „Ha valamelly szőlősgazda lopásban tapasztaltatik, 24 foréntra büntettessék." Ebből 20 a földesuré, 4 a helységé
- „A paráznaságnak is házasokban 24 foréntig, szabad személyekben 12 foréntig büntettessék.”
- „Orgazdák pedig a tolvajokhoz képest duplán büntetődjenek”
- „Akik a szőlőhegyen egymást szidják vagy gyalázzák, tehát aki vétkes lészen, 4 foréntra büntetődjék, aki pedig mást ver vagy vért ereszt rajta, 12 foréntig büntetődjék”
- „Az Nemes Vármegye limitátióján föllül senki akárminemű munkássának nap bérit ne merészelle fizetni...”
- „Valaki borát a hegyvám szedése előtt vízzel, alma vagy körtve lével összekeverni -12 foréntban - megbüntessék.”
A hegyközség tisztségviselőinek nem volt kevés dolguk, mert a hegy napi bejárása mellett minden hivatalos aktusban részt kellett venniük, ők állították ki a „szőlőleveleket” - ma tulajdoni lapnak mondanánk -, egyáltalán minden ügyes-bajos dolgot ők intéztek. Hogy mikor alakult az Almádi Hegyközség, nem tudjuk pontosan. Pecsétjükön az 1753-as évszám olvasható. E rövid áttekintés képet adhat az akkori szőlőhegyi életről, bár annak csak igen kis részét érinti. Végül álljon itt egy bizonyíték, hogy éltek a törvény szigorával:
„E folyó Esztendőnek Szent György-napi Hegy Gyűlésében a vörös-Berényi Pápista Templomra Nemzetes Pap Imre Tiztartó Úr által rendeltetett Bírság pénzt, négy foréntokat tudniillik: váltóban Rozmán István Hegy Bíró úrtól kezemhez vettem. Sign. Vörösberény, 31-a May 1817.
Horváth József plébános”
Forrás
Új Almádi Újság 1991. (3. évf.) 10. szám, 2. old.
