Kitaibel Pál

KITAIBEL Pál (Nagymarton, 1757. febr. 3.–Pest, 1817. dec. 13.) természettudós, polihisztor, tanár.

Élete

Papi pályára készült, 1780-ban mégis a jogra iratkozott be, majd az orvoskaron folytatta tanulmányait. 1784-ben az első botanikus adjunktus. 1785-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. Az egyetem botanikus kertjében kezdte pályáját, lerakta az egyetemi herbárium alapját; gyarapította és rendszerezte a botanikus kert állományát. 1792 és 1816 között a kormány megbízásából az egész akkori Magyarországot beutazta, hogy az ásványvizeket és a természeti viszonyokat tanulmányozza. 1799-ben, feltárta a Somló flóráját. 1810-ben, a botanika tanára és a botanikus kert prefektusa. Befejezetlen művében elkezdte Magyarország természetének és flórájának leírását. Számos növény- és állatfaj felfedezése fűződik a nevéhez. Tőle származik a földrengés első szakszerű leírása (Mór, 1810).

Művei

• Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae. 1–3. Köt. Vienne, 1799–1812.
• Plan zu einer ungarischen Gesellschaft für Naturkunde. Pest, 1802.
• Topographische Beschreibung von Ungarn (Pest, 1803.) Diaria itinerum Pauli Kitaibelei. (Szerk. GOMBOCZ Endre.) Bp., 1945.

Irodalom

• GOMBOCZ Endre: Kitaibel és kora. = A magyar botanika története. Bp., 1936.
• JÁVORKA Sándor: ~. Bp., 1937.
• TASNÁDI KUBACSKA András: ~. = Termtud. Közlem, 1957. 1. sz.