Simon István

SIMON István (Bazsi, 1926. szeptember 16. – Sümeg, 1975. július 7.) költő, újságíró, műfordító.

Élete

Szülőföldjén, Bazsiban nevelkedett 18 éves koráig. A család, a környezet, a táj kitörölhetetlen emléket hagyott benne, meghatározta későbbi emberi, művészi gondolkodását és magatartását. A középiskolát Sümegen végezte, ekkor jelent meg első verseskötete, Egyre magasabban címmel (Bazsi, 1944.). Orosz hadifogság, majd a budapesti tudományegyetem elvégzése után különböző lapok munkatársa. Verseit 1948-tól a Csillag és az Új Hang c. folyóiratok közölték. 1950-ben Tanú vagyok címmel adta közre verseit, amelyet 1952 újabb kötet, a Hajnali lakodalmasok című követett. 1952–1955-ös években a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa. 1953-ban jelent meg az Érlelő napok c. verseskötete. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a magyar és az európai múltból táplálkozó gondolati lírával, amely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Nem elég, a Himnusz az emberhez és a Felhő árnyéka c. kötetekben (mindhárom 1956-ban jelent meg) teljesedett ki korszakváltása. 1955–1956-ban az Új Hang c. irodalmi folyóirat, 1964 és 1974 között a Kortárs főszerkesztője. A hatvanas évek elejére tehető újabb költői stílusváltásának kezdete, amely az addig is kötött formák még határozottabb fegyelmével, a szonettformával teljesedett ki. Költői tevékenysége a Februári szivárvány (Budapest, 1959.) és az Almafák (Budapest, 1962.) után csökkent, de versei mind formailag, mind gondolatilag tökéletesebbekké váltak. Kapcsolata szülőföldjével soha nem szűnt meg, gyakran felkereste a megye településeit, amelynek 1963-tól országgyűlési képviselője volt. Lírájának alapélménye a szülőföld, a nép, a magasra törő ember szeretete, a velük való összeforrottság érzése. Szülőházát 1983. április 11-én országos ünnepség keretében emlékházzá avatták. Ajkarendeken általános iskola és márvány emléktábla őrzi nevét. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. Háromszor (1952-ben, 1954-ben és 1967-ben) József Attila-díjat, 1955-ben Kossuth-díjat kapott.

Művei

• Gyümölcsoltó. Budapest, 1964.
• Verőfény. Budapest, 1968.
• A virágfa árnyékában. (Tanulmányok.) Budapest, 1964.
• Szőlő és gesztenye. Budapest, 1966.
• Örök körben. Budapest, 1973.
• Bakony. (REISMANN János fotóival.) Budapest, 1973.
• Gyönyörű terhem. Budapest, 1976.
• A sümegi vadgesztenyék. Budapest, 1979.

Irodalom

• VÁCI Mihály: A költészet forrásvidéke. ~nál Bazsiban. = Toldi feltámadása. Budapest, 1972.
• BERTHA Bulcsú: Simon István. = A fejedelem sírja felett. Budapest, 1980.
• MOLNÁR Géza: Különböző halálok. = Kortárs. 1981. 7. sz.
• Pályatársak Simon Istvánról. (Szerk.: BALOGH Ferencné.) Veszprém, 1986.
• FONAY Tibor: Simon István. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989.
• FODOR András: A falu kedélyvilága ~ költészetében. = Új Horizont, 1991. 4–5. sz.
• VASY Géza: Simon István természetképe. = Új Horizont, 1992. 5–6. sz.
• LACZKÓ András: Simon István a Kortárs élén. Adalék a közelmúlt pontosabb ismeretéhez. = Új Horizont, 1994. 6. sz.
• LACZKÓ András: A költő kétszeri indulása. Hetven éve született ~. = Új Horizont, 1996.4. sz.