Reguly Antal északi útja és Veszprém megye forrásának megtekintése

<center>'''Hudi József'''</center> 
&nbsp; &nbsp; &nbsp;A magyar nép eredethagyományában közel&nbsp;nyolc évszázadon át a hun-szittya rokonság, illetve&nbsp;azonosság gondolata foglalta el a központi&nbsp;helyet. Történetírói szinten a hun-magyar azonosságot&nbsp;először [http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm Anonymus Gestája] fogalmazta&nbsp;meg, egységes elméletté azonban csak a XIII.&nbsp;század nyolcvanas éveiben vált [http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9zai_Simon Kézai Simon]&nbsp;[http://konyv-e.hu/pdf/Kezai.pdf munkássága] nyomán.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A finnugor, pontosabban az obi-ugor és a magyar&nbsp;nyelvek közötti rokonságot Sylvius Piccolomini&nbsp;— aki a pápák történetében [http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Piusz_p%C3%A1pa II. Pius] néven&nbsp;ismeretes — már a XV. században megsejtette,&nbsp;de elképzeléseinek tudományos szintű igazolására&nbsp;csak a XVIII. században vállalkoztak.&nbsp;Sajnovics János 1770-ben a magyar és a lapp&nbsp;nyelv rokonsága mellett foglalt állást, [http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyarmathi_S%C3%A1muel Gyarmathi&nbsp;Sámuel] 1799-ben megjelent munkájában viszont&nbsp;már az összes finnugor és szamojéd nyelvet is<br>bevonja vizsgálati körébe.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A kezdeti bátortalan lépések után a múlt század&nbsp;első felében — szoros összefüggésben a&nbsp;modern polgári nemzetállamok kialakulásával —&nbsp;forradalmi változás következett be a nyelvrokonítás&nbsp;terén szinte egész Európában: Finnországban&nbsp;éppúgy mint Oroszországban, Franciaországban,&nbsp;Németországban és hazánkban. [http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%B6si_Csoma_S%C3%A1ndor Körösi Csorna<br>Sándor] követője, a magyar nyelvészet és&nbsp;néprajztudomány egyik legnagyobb alakja, [[Reguly Antal|Reguly&nbsp;Antal]], a reformkor eszmevilágától áthatva&nbsp;úgy látja — s ennek a [http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Tudom%C3%A1nyos_Akad%C3%A9mia Magyar Tudományos Akadémiá]hoz&nbsp;küldött 1842. évi jelentésében hangot<br>is ad —, hogy ,, . . . Gyarmathi munkája nemcsak&nbsp;folytatást érdemelne, hanem nemzeti ügyből&nbsp;folytatást kíván is. Nincs biztosabb és alaposabb&nbsp;mód népek rokonságának megmutatására, mint&nbsp;nyelvük tudománya és öszvehasonlítása. . .,"&nbsp;melynek segítségével a magyar és finn nyelvek&nbsp;,,eredetnyelve" is feltárható. A nyelvtudományba,&nbsp;az összehasonlító nyelvészetbe vetett optimista&nbsp;hite később sem rendül meg, sőt: gyakorlati&nbsp;tapasztalatai csak megerősítik elméleti feltevéseit.&nbsp;Nyelvszemléletének alapjait — talán nem&nbsp;tévedek, ha azt állítom — egyenesen a szülőföldről&nbsp;hozta magával, mely a maga többnyelvűségével&nbsp;már eszmélkedése idején összevetésre,&nbsp;kritikai gondolkozásra nevelte öt. A szülőföld és<br>a haza iránt érzett rajongó szeretete segíti végül&nbsp;is hozzá, hogy nemzeti küldetésének erejéhez&nbsp;mérten, vagy inkább erején felül eleget tehessen.&nbsp;A megpróbáltatásokat, a rá leselkedő veszélyeket&nbsp;is könnyebben viseli el, ha az elhagyott és&nbsp;vágyott otthonra gondol: a békés orosz táj egy&nbsp;pszkovi kirándulás alkalmával felkölti benne Zirc&nbsp;emlékezetét, s hazavágyó szemei előtt anyja&nbsp;kertje idéződik fel . . .&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;1819. július 13-án született Zircen, a Bakony&nbsp;szívében. Apja, Reguly István a ciszterci apátság&nbsp;ügyvédje, akit a humán tudományok — különösen&nbsp;a történelem — vonzanak. Érdeklődése kisfiára&nbsp;is nagy hatással van. A fiatal Reguly alsóbb<br>iskoláit szülővárosában, a gimnáziumot (1828—1834) Székesfehérvárott végzi. Szülei nagy gondot&nbsp;fordítanak továbbtanulására is: először a&nbsp;győri akadémiára jár (1834—1836), majd a&nbsp;pesti egyetem jogi fakultásán fejezi be tanulmányait&nbsp;(1836—1839).<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudományos pályája kalandosan kezdődik: az&nbsp;egyetemi vizsgák letétele után — nyilván jutalomképpen&nbsp;— szülei anyagi támogatásával németországi&nbsp;vándorútra indul, de Hamburgnál&nbsp;nem áll meg, mert ellenállhatatlan vágyat érez&nbsp;Skandinávia ismeretlen tájai iránt. Kiéiben hajóra&nbsp;száll, Koppenhágába, majd Stockholmba&nbsp;látogat, ahol hamarosan megismerkedik Arvidson&nbsp;királyi könyvtárossal, s az ő hatására élete fő&nbsp;céljául tűzi ki a finnugor nyelvek közötti rokonság&nbsp;megfejtését.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Munkásságának első szakaszában (1839—1841)&nbsp;a közfinn és volgai finn nyelvek és népek megismerésére&nbsp;törekszik nem mindennapi kitartással&nbsp;és szorgalommal. Fáradozásait méltányolva a&nbsp;helsinki tudományos akadémia 1840-ben, 21 éves&nbsp;korában tagjai közé választja, amit már finn&nbsp;nyelven köszön meg. Három évvel később a&nbsp;magyar akadémia is felveszi tagjai sorába.&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Mintegy másfél évi felkészülés után, munkásságának&nbsp;második szakaszában (1843—1846) páratlan&nbsp;értékű földrajzi, néprajzi, történeti és&nbsp;nyelvészeti anyagot gyűjt össze legközelebbi&nbsp;nyelvrokonaink, a vogulok és osztjákok (1844—1845), valamint a cseremiszek, mordvinok és&nbsp;csuvasok között (1845—1846). Utazásainak eredménye&nbsp;az Urai-vidék első, mintegy 180 mérföldre&nbsp;kiterjedő területének térképes ábrázolása is.&nbsp;A kéziratos térképet bámulatosan gazdag jegyzetanyag<br>egészíti ki. A pétervári újság erről a&nbsp;munkájáról 1847. január 21. számában elismerően&nbsp;írja, hogy Reguly ,, . . . Oroszország ethnographiájában&nbsp;és geographiájában egy terjedelmes&nbsp;,terra incognita' felfedezőjévé vált." Vállalkozásának&nbsp;jelentőségét mi sem bizonyítja jobban,&nbsp;mint az, hogy az 1847., 1848. és az 1850. évi orosz&nbsp;uráli expedíciók a felmérésre kijelölt területeket<br>az ő térképe segítségével utazták be. Másik kiemelkedő érdeme, hogy a vogul népköltészetet&nbsp;elsőként tárja a tudományos világ elé.&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Útjainak költségeit kezdetben szülei állják,&nbsp;később azonban az Akadémia segítségét is igénybe&nbsp;kell vennie. 1841-ben 200, egy évvel később —&nbsp;gróf [[Széchenyi István|Széchenyi István]] közbenjárására — 1000 forintot&nbsp;küldenek utána. Ezenkívül mindössze&nbsp;300 forint királyi segélyösszeggel kellett gazdálkodnia,&nbsp;ami végeredményben azt jelentette, hogy&nbsp;állandó pénzzavarral küszködött, s ez amúgy sem&nbsp;csekély adósságait tovább növelte. Súlyos nehézséget&nbsp;jelentett továbbá az is, hogy a megajánlott&nbsp;összegeket a közvetítés nehézsége miatt csak&nbsp;hosszú várakozás után kaphatta kézhez.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az Akadémia 1844-ben, amikor Reguly útjának&nbsp;folytatását anyagi nehézségek akadályozzák,&nbsp;országos gyűjtést indít a megsegítésére. Minderről&nbsp;az eddigi Reguly-kutatások előtt ismeretlen&nbsp;források vallanak, amelyeket a Veszprém megyei&nbsp;Levéltárban őriznek. [http://hu.wikipedia.org/wiki/Teleki_J%C3%B3zsef_(korm%C3%A1nyz%C3%B3) Gróf Teleki József], a&nbsp;Magyar Akadémia elnöke 1844. május 5-én, Pozsonyban&nbsp;kelt hivatalos levelében Veszprém&nbsp;megyét bízza meg az országos gyűjtési akció&nbsp;megszervezésével, irányításával. Mivel e levél&nbsp;jelentős kultúrtörténeti adalékul szolgál Reguly&nbsp;egész pályájához, ezért teljes terjedelmében&nbsp;közlöm az eredeti ortográfia meghagyásával.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;„Tekintetes Karok és Rendek! Egy olly tudományos&nbsp;ügy pártolására van szerencsém a Tekintetes&nbsp;Karokat és Rendeket a magyar academia&nbsp;nevében felkérni, mellynek kivitelét nemzetünk&nbsp;és academiánk nemes Veszprém Vármegye egy&nbsp;reá fényt hozni indult fiától [[Reguly Antal|Reguly Antaltól]] várja.&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Tudva van, mikép több magyar s legtöbb külföldi&nbsp;historicus és nyelvbuvár a hunnokat és magyarokat&nbsp;azon nagy finn törzsökhöz számitják,&nbsp;mellynek a lappok, finnek, esthonok, cseremiszek,&nbsp;csuvasok, mordvinok, syrjänek, vogulok,&nbsp;osztyákok stb, mindannyi külön ágait teszik.&nbsp;Miután minden egyéb, u. m. mongol, török, sémita,&nbsp;stb, rokonság eddig győzőleg megvan czáfolva,&nbsp;és csak ez egyre nézve lehet még kérdés: a&nbsp;Tekintetes Rendek említett derék földié elhatározta&nbsp;magát az éjszakot beutazni, s a négyfal közt&nbsp;megnem fejthető kérdésre a hely színéről hozni&nbsp;meg nemzetének az elhatározó végfeleletet. Öt&nbsp;semmi áldozat, úti fáradalom, a szokatlan éghajlat&nbsp;kényelmetlenségei, betegségek, édes övéitől,&nbsp;és hazájától távollétei nem tartóztathatták, erőit&nbsp;már közel öt év óta csüggedetlenűl e nemzeti feladás&nbsp;megoldásának szentelni; megtanulta azon&nbsp;földeken utazhatás, s az ottani források használhatása&nbsp;végett a svéd és orosz, a rokonsági kérdés&nbsp;egyéb ágai kedvéért a török és mongol nyelveket, meg a lapp, finn, és esthon nyelveket, a főid&nbsp;népével osztva meg ennek sanyarú életét, meg a&nbsp;cseremisz, csuvas, és egyéb dialectusokat, s most&nbsp;Ázsia éjszaknyugoti vidékein az Urál alján tartózkodik&nbsp;a vogulok közt, hogy ezek, s majd az&nbsp;osztyákok mármár enyésző nyelveiket is élő&nbsp;szájból magáévá tegye, s e mellett ezen népek&nbsp;természeti és társadalmi sajátságaikat, mikre eddig&nbsp;olly kevés figyelem vala, voltakép kitanulja.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;S e roppant vállalatot [[Reguly Antal|Reguly Antal]] 1839. év&nbsp;nyarában saját, vagy inkább szülői költségén&nbsp;kezdte meg, kiknek erejét, minden elviselhető&nbsp;nélkülözések tűrésére elszánt lelkesedésében,&nbsp;minden esetre túl becsülte. Már finn és lappföldi<br>vándorlásait nem fedezték szülőinek küldeményei,&nbsp;s így némi adóssággal terhelve lépett be a&nbsp;világ legdrágásabb városába, Sz. Pétervárába.&nbsp;Időközben győri prof. [[Maár János Bonifác|Maar Bonifácz]]" Úr tudósítván&nbsp;a m. academiát Reguly utazásáról, és czéljairól,&nbsp;ezen intézet némelly tudományos megbízásokhoz&nbsp;némi kisebb summákat csatolt. Reguly e&nbsp;részvét által is buzdítva, és bátorítva, Ázsiában&nbsp;teendő terjedelmes nyelvészeti, és ethnographiai&nbsp;vizsgálódásaihoz készült, s nappal és éjjel általános&nbsp;nyelvtudományt, s történeteket tanult, és&nbsp;buvárlott. De nem jöhetvén további segedelem az&nbsp;academiától, egy pétervárt lakó főldink, haza térést&nbsp;javaslóit, melly tanácsot azonban Reguly&nbsp;határozottan vissza utasított, mert azzal elesett<br>volna a kérdés, mellyet ő élte feladásául tűzött&nbsp;ki. Erre megjelent orosz academicus és statustanácsos&nbsp;Baer Urnák egy czikkelye Regulyról&nbsp;a pétervári statusújságban, melly után egy gazdag&nbsp;orosz csakugyan hajlandó volt őt pártolása<br>alá venni, de a segedelem nélkül idegen főidőn&nbsp;tengő hazafi büszke volt azt kérni, s így e forrás&nbsp;sem nyílt meg neki. Azonban haladt az idő, a pétervári&nbsp;rendkívüli drága élet s a szülői kisded&nbsp;küldemények mellett az adósság nőtt, s ezért a<br>haza térés szint olly erkölcsi lehetetlenséggé vált,&nbsp;a milly anyagi lehetetlenség volt az Uráli út.&nbsp;Folyvást a hazából várva, a hazai kérdés felderítésére&nbsp;a költséget, egy második ajánlatot is viszsza&nbsp;utasított, mellyel az út kivihetésére megkináltatott;&nbsp;t. i. több pétervári academicus szándékozott&nbsp;az orosz cs. academiánál segítését indítványozni,&nbsp;mellyre fényes kilátások voltak, de&nbsp;Reguly nem akarta — mi e végre múlhatatlan&nbsp;szükség lett volna, — tudósításait éhez intézni, a&nbsp;magyar academiát nyilatkoztatván egyetlen természetes&nbsp;fórumának. Egy harmadik (kölcsön)&nbsp;ajánlatot az út megtételére szinte mellőzött, naponként&nbsp;fogyván reménye a hazából jöendő&nbsp;pártolás iránt, míg végre hírt vevéh, hogy az&nbsp;academia folyamodására királyunk őfelségétől&nbsp;segedelem erkezendik, az említett előlegezést a&nbsp;nemes lelkű Baertől elfogadta, s 1843. október 9.<br>Sz. Pétervárából ki indulván, elérte Ázsiát, hól a&nbsp;Sosva vize mellékén letelepedve, vogul stúdiumai&nbsp;között várja most hazájából utóbbi sorsa elhatároztatását.&nbsp;Azóta érkezett Sz. Pétervárába mind&nbsp;a Királyi segélyösszeg, mind pedig két academiai&nbsp;pénzküldet, s a pétervári academicusok közt a&nbsp;tiszteletre méltó Fraehn indítványára magányos&nbsp;aláírás nyittatott: de ezekkel is sem az ötödfél&nbsp;évi külföldön utazás és múlatás alatt keletkezett&nbsp;passivumok leróva, sem visszaút ja fedezve nincsen,&nbsp;annál kevésbbé van ezekkel Tobolszktól&nbsp;Orenburgig tervelt vándorlása, s még kevésbbé&nbsp;ennek a Kaspiumi tengerig s onnan a Fekete tenger&nbsp;éjszaki tartományai felé olly szükséges folytatása,&nbsp;lehetővé téve.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A dolog illy fekvésében a magyar academia&nbsp;részint a maga körében indított aláírást, részint&nbsp;hírlapi úton szólította fel a hazai történetek barátit,&nbsp;járulnának hozzá, hogy Reguly ezen, nyelvünkre&nbsp;s régi történeteinkre új világot árasztó&nbsp;utazását folytathassa, és befejezhesse. Minthogy&nbsp;azonban a jelenkor, anyagi és szellemi számos&nbsp;teendői között, kelletinél kevesebb figyelmet mutat&nbsp;azon tudományok iránt, mellyek az életre&nbsp;közvetlen, s így észrevehető befolyást nem gyakorolnak,&nbsp;a szükséghez mért elégséges segélyt ez&nbsp;úton várni nem bátor; ezért, nehogy a már megkezdett&nbsp;út félbe szakasztassék, а Тек. KK. és&nbsp;RR.-re függeszti reményét, azon hazafi bizodalmú&nbsp;kéréssel, méltóztatnék mind a saját körében nyitandó&nbsp;aláírás, mind a többi nemes megyékhez intézendő&nbsp;körlevél által ez ügyet hathatósan előmozdítani;&nbsp;s munkás lenni abban, hogy ezen első&nbsp;Ázsiai út, melly nem csak a tudománynak általában,&nbsp;hanem a magyar nemzet, és nyelv történeteire&nbsp;nézve különösen is, fontos eredményekkel&nbsp;biztat, teljesen befejeztethessék. Igen is, а Тек.&nbsp;KK. és RR. nem fogják engedni, hogy a mit nekünk&nbsp;tenni nemzeti kötelesség, elmulasztani pedig&nbsp;pironság volna, hogy azt idegen ország segedelme&nbsp;eszközölje; nem fogják engedni, hogy magyar&nbsp;tudós, Oroszországból, ottani pártolással&nbsp;hozza meg a magyarnak régi történetei kulcsát.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Ki magamat a Tekintetes Karok és Rendek kegyeibe&nbsp;ajánlván, megkülönböztetett tisztelettel&nbsp;vagyok A Tekintetes Karoknak és Rendeknek&nbsp;Pozsonyban május 5-én 1844.&nbsp;alázatos engedelmes szolgája&nbsp;Gróf Teleki József"&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Veszprém megye mihamarább igyekszik eleget&nbsp;tenni hazafias kötelességének: az 1844. július 1-i&nbsp;közgyűléséből körlevélben fordul az ország megyéihez,&nbsp;a szabad kerületekhez és a szabad királyi&nbsp;városokhoz, melyben a ,,tudományos ügy"&nbsp;pártolására hívja fel őket. Ezzel egyidőben megyénkben&nbsp;is megkezdik az adakozások megszervezését,&nbsp;az adományok összegyűjtését. Az uradalmakat&nbsp;az első alispán, a községeket és magánszemélyeket&nbsp;pedig a járási szolgabírák és helyetteseik&nbsp;keresik meg hivatalaik útján.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A beszedett összegeket különféle módon továbbítják&nbsp;Veszprémbe az egyes törvényhatóságok:&nbsp;rövid úton egyenesen a központi kormányszerveknek&nbsp;adják át, vagy kerülővel — magánszemélyek,&nbsp;köztisztviselők, országgyűlési képviselők&nbsp;segítségével, esetenként a királyi sóhivatalokon&nbsp;keresztül — juttatják el megyénk&nbsp;pénztárába. A megyébe érkező küldemények kezelésével,&nbsp;felügyeletével [[Kun_Sándor|Kun Sándor]] másodaljegyzőt&nbsp;bízzák meg, aki hivatalát mindvégig&nbsp;lelkiismeretesen ellátja. Regulyhoz aztán a befolyt&nbsp;összegeket közvetlenül az orosz követség&nbsp;közbenjárásával küldik el.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A felhívott törvényhatóságok közül elsőként&nbsp;a Hajdúkerület értesíti megyénket július 23-án&nbsp;kelt levelében arról, hogy a felhívásnak készségesen&nbsp;eleget fog tenni. Hivatalos levelében&nbsp;ugyanezen a napon Sopron város 40 ezüst forintot&nbsp;küld postán. Selmec városa viszont a rövidebb&nbsp;utat választja és közel 80 ezüstöt utal a&nbsp;helytartótanácshoz. 1844. július 30-án Bazin szabad&nbsp;királyi város, majd szeptember 26-án Abaúj&nbsp;megye postázza a segélyeket. Szeptember folyamán&nbsp;érkezik meg Fiume ajándéka, majd&nbsp;novemberben Selmec és Pécs városok, valamint&nbsp;Veszprém megye ér el eredményeket a gyűjtés<br>terén. Decemberben Pest városa 100 pengő forintot&nbsp;ad át Reguly támogatása céljára a Magyar&nbsp;Akadémiának.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Az egyes törvényhatóságokon belül a gyűjtés,&nbsp;ill. adakozás kétféleképpen történik: a megyék,&nbsp;szabad királyi városok és kerületek saját házi&nbsp;vagy nemesi pénztáraikból ajánlanak fel bizonyos&nbsp;összegeket (pl. Sopron és Pest városa,&nbsp;Abaúj megye); a másik megoldási lehetőség,&nbsp;hogy kiterjedt gyűjtést indítanak Reguly megsegítésére&nbsp;(mint Temesvár, a Hajdúkerület vagy&nbsp;Fiume). Ritkábban az is előfordul, hogy a két&nbsp;módszer kombinációját alkalmazzák (Veszprém<br>megye).<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A következő, 1845. évben sorra érkeznek a&nbsp;küldemények, átutalási nyugták Temes, Fejér,&nbsp;Mosón, Esztergom és több más megyéből, a Jász-Kún Kerületből, Győr és Székesfehérvár szabad&nbsp;királyi városokból. A tényleges gyűjtés az&nbsp;1845. év végére befejeződik, bár az ügyviteli&nbsp;intézkedésekre továbbra is szükség van, mivel a&nbsp;küldemények több helyről nem jutottak el [[Kun_Sándor|Kun&nbsp;Sándor]]hoz. Az országos gyűjtés eredményét az&nbsp;alábbiakban foglaljuk össze: 

<br> 

Táblázat 

<br> 

&nbsp; &nbsp; &nbsp;A táblázat tanúsága szerint a gyűjtés két éve&nbsp;alatt összesen 1173 pengő forint és 58 7/20-ad&nbsp;krajcár gyűlt össze Reguly számára, illetve enynyiröl&nbsp;kellett [[Kun_Sándor|Kun Sándor]] pénztárosnak elszámolnia.&nbsp;A segélypénztár állapotát 1844—45-ben&nbsp;a viszonylag gyors, a következő két évben a lassú&nbsp;gyarapodás jellemezte. [[Kun_Sándor|Kun Sándor]] másodaljegyző&nbsp;számadása szerint 1845 végéig az ország&nbsp;különböző részeiből 548 pengő forintot bocsátanak&nbsp;közvetlenül kezelése alá, s emellett rövid&nbsp;úton továbbítanak 439 forintot. Az első két év&nbsp;alatt tehát a gyűjtött vagy felajánlott összegekből&nbsp;987 forintot adnak postára az egyes törvényhatóságok.&nbsp;1846. novemberéig a Veszprém megyei&nbsp;segélypénztárban őrzött pénzmennyiség 548&nbsp;forintról 660 pengő forint 16 1/20-ad krajcárra&nbsp;emelkedik. A következő katonai év végére&nbsp;Bihar és Ugocsa megye is megküldi a felajánlott&nbsp;összeget. Ezután már Kun Sándor zárszámadást&nbsp;nem készített, tehát a gyűjtések végeredményét&nbsp;pontosan nem ismerjük. A közel&nbsp;1174 forintot sem tekinthetjük végösszegnek, mivel&nbsp;egyrészt a törvényhatóságok a postai viteldíjat&nbsp;is gyakran az adományból vonták le — például&nbsp;Bazin városa 15 ezüstkrajcárt) — és így&nbsp;Veszprémbe valamivel kevesebb pénz érkezett,&nbsp;mint amennyit a törvényhatóságok közötti levelezések&nbsp;jeleznek. Emellett nem elhanyagolható&nbsp;egy másik szempont sem, nevezetesen az a körülmény,&nbsp;hogy megyénk pénztárosa a gyűjtések és&nbsp;adakozásoknak csupán egy — igaz ugyan, hogy a&nbsp;jelentősebb — részét kísérhette figyelemmel. Ebből&nbsp;következik, hogy a valóságosan összegyűlt&nbsp;segély nagyobb lehetett, mint amennyiről Kun&nbsp;kimutatásaiból, illetve jelentéseiből tudomásunk&nbsp;van. Reguly Antal életrajzíróinak ennélfogva&nbsp;igazuk lehet, amikor azt állítják, hogy az országos&nbsp;gyűjtés eredményeként 1400 forintot küldhettek&nbsp;Reguly után." S ez nem az egyetlen mód&nbsp;volt arra, hogy a tudós munkáját segítsék, hiszen&nbsp;az 1845-ben alakult Reguly-társaság szintén arra&nbsp;törekedett, hogy az utazó anyagi helyzetét —&nbsp;igaz, másféleképpen: kutatási eredményeinek&nbsp;publikálásával — megerősítse.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Külön is foglalkoznunk kell a gyűjtés Veszprém&nbsp;megyei történetével, társadalmi vonatkozásaival,&nbsp;márcsak azért is, mert kultúrtörténetileg&nbsp;értékes forrásai vannak Veszprém vármegye közgyűlési&nbsp;anyagában. Az egyes törvényhatóságok&nbsp;átirataikban csupán eljárásuk végeredményét közölték,&nbsp;Veszprém megyében azonban a gyűjtést&nbsp;végző tisztviselők több esetben részletesen, vagy&nbsp;több-kevesebb részletességgel összeírták az adakozókat,&nbsp;illetve az adakozók legfontosabb adatait.&nbsp;Nemcsak a helységet, az adakozó nevét, az&nbsp;ajándék összegét, hanem az adakozó foglalkozását,<br>vallási hovatartozását is feljegyezték.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Veszprém megyében a gyűjtést 1844 nyarának&nbsp;végén, őszének elején kezdték meg. A gyűjtést&nbsp;az esetek többségében a járási fő- vagy alszolgabírák,&nbsp;illetve a járási esküdtek végezték, de előfordult&nbsp;olyan is, hogy a szolgabíró — bizonyos&nbsp;jutalom fejében — a megyei pandúrra bízta a&nbsp;feladat teljesítését."<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Eljárásuk eredményéről a járási szolgabírák&nbsp;először az 1844. november 4-i megyei közgyűlésen&nbsp;számoltak be. Az eddig eltelt néhány hónap&nbsp;alatt mindössze a cseszneki felső, a pápai és&nbsp;veszprémi főszolgabírói járásban sikerült jelentékenyebb<br>összeget, 72 pengő forint 8 krajcárt&nbsp;beszedni." Kenessey Antal a veszprémi alsó&nbsp;(másként mezőföldi) járás szolgabírája ugyanekkor&nbsp;jelenti, hogy a felhívásnak nem sikerült&nbsp;érvényt szerezni, minden fáradozása hiábavaló&nbsp;volt. Az év végéig több járásban sikerrel folytatták&nbsp;a gyűjtési akciót. Saáry László szolgabíró&nbsp;december 15-én kelt hivatalos jelentése szerint a<br>devecseri alsó járásban 28 váltóforint 15 krajcár&nbsp;jött be.'"' A gyűjtést szorgalmasan és lelkiismeretesen&nbsp;végző megyei hajdúnak, Balogh Józsefnek&nbsp;kifizetett jutalom — negyvenöt krajcár — kivételével&nbsp;a gyűjteményt (27 váltóforint 30 krajcárt)<br>Kun Sándornak adják át.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Újabb jelentős adományokkal gyarapodik a&nbsp;Regulynak szánt segélyösszege 1845. január 13-án. A vármegyei közgyűlésen ünnepélyes külsőségek&nbsp;között több birtokos nagylelkű felajánlásokat&nbsp;tesz a nyilvánosság előtt: Tallián József<br>táblabíró 5, gróf [[Zichy_István|Zichy István]] főispán 30 pengőt&nbsp;adományoz Regulynak; a jelenlevő nemesség az&nbsp;önkéntes adományokon felbuzdulva pedig a megyei&nbsp;nemesi pénztár terhére 100 pengőt szavaz&nbsp;meg számára.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A megyei gyűjtés 1845. májusára lényegében befejezettnek tekinthető. A téli és kora tavaszi&nbsp;hónapokban újabb három járásban — a devecseri&nbsp;és pápai felső, valamint a veszprémi középső járásban&nbsp;— szaporodtak az eddig nem csekély adományok.&nbsp;[[Koller_Ignác|Koller Ignác]], Hunkár Sándor és Kupritz&nbsp;Mihály — az illetékes szolgabírák — jelentése&nbsp;szerint összesen 20 pengő forint 6 4/5 krajcár a&nbsp;növekedés mennyisége. A többi járásban viszont&nbsp;a megyegyűlés értékelése szerint a hazafias<br>felhívás hatástalan maradt.!!)&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a gyűjtés&nbsp;Veszprém megyében is részleges sikerrel járt,&nbsp;bár így is jóval eredményesebb volt az országos&nbsp;átlagnál. (Ebben nyilván presztízsokok is közrejátszanak).&nbsp;A megye 12 aljárása közül csak 7 járásban&nbsp;akadtak adakozók. A 4 főszolgabírói járást&nbsp;alkotó aljárások között a fejletlenebb, kis&nbsp;területű cseszneki járásban gyűlt össze a legkevesebb&nbsp;pénz (15 pft 40 xr), míg a második legnépesebb,&nbsp;s társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyait&nbsp;tekintve a legfejlettebb mezővárossal&nbsp;rendelkező pápai járás lakossága adakozott a legtöbbet&nbsp;(36 pft 22 xr). Az egyes aljárások közül&nbsp;sem a veszprémi alsó és felső, sem a pápai alsó,&nbsp;sem pedig a cseszneki és devecseri központi járásokban&nbsp;nem értek el eredményt a vármegyei&nbsp;kiküldöttek.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Ha az adakozók társadalmi rétegződését vizsgáljuk,&nbsp;megállapíthatjuk pusztán az összeírások&nbsp;átlapozásakor is, hogy szép számmal találunk&nbsp;köztük közép- és kisnemeseket, mezővárosi, vármegyei&nbsp;tisztviselőket, egyházi főrangú személyeket<br>és egyszerű falusi plébánosokat, azután zsidó&nbsp;vállalkozókat, bérlőket, kereskedőket, kisebb&nbsp;mértékben találkozhatunk a falusi, mezővárosi&nbsp;értelmiség képviselőivel is.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A gyűjtés során készített jelentések mellékleteként&nbsp;négy esetben találunk olyan összeírásokat,&nbsp;amelyek több-kevesebb részletességgel tájékoztatnak&nbsp;bennünket az adakozók társadalmi hovatartozásáról.&nbsp;A négy lajstromban 159 valóságos<br>vagy jogi személy adatai olvashatók. A 159 tétel&nbsp;közül 54 birtokosok adatait tartalmazza, az 54&nbsp;birtokos az összes személy 1/3-át teszi ki&nbsp;(33,9% ). Megyei, illetve mezővárosi tisztviselő és&nbsp;alkalmazott 31 fő (19,5%), mezőváros, nemes&nbsp;vagy nemtelen község 23 esetben fordul elő&nbsp;(14,5% ). Zsidó bérlő, kereskedő, gyáros 21 fő&nbsp;(13,2% ), értelmiségi 8 fő (5% ), s ha számukhoz&nbsp;még hozzáadjuk a 9 egyházi személy közül kiemelhető&nbsp;4 lelkészt, számarányuk 7,5% -ra emelkedik.&nbsp;A hátralevő tételek 5 mesterembert és 8,&nbsp;magát megnevezni nem, óhaj tó személyt, valamint&nbsp;5 főpapot jelentenek.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;E rövid elemzés során az is kimutatható, hogy&nbsp;az egyes rétegek számarányuknál nagyobb mértékben&nbsp;részesednek az összeírt tételekből: elsők&nbsp;között kell említeni a közép- és kisnemesi birtokos&nbsp;réteget, amely a megye összlakosságának a&nbsp;XIX. század közepén csupán 13—15% -át képezi a&nbsp;különböző becslések szerint is, az adakozásból viszont&nbsp;annál jobban kiveszi részét. Ugyanez&nbsp;fokozottan elmondható a zsidóságról, amely az&nbsp;összlakosság kb. 5% -át teszi ki." A megyei,&nbsp;mezővárosi és uradalmi tisztviselők szintén számarányukon&nbsp;felül képviseltetik magukat. A többi&nbsp;rétegre vonatkozóan — további, pontos adatok&nbsp;hiányában — komoly következtetéseket levonni&nbsp;nem tudunk.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A fentebb leírt jelenség kialakulásához hozzájárult&nbsp;az összeírok szubjektív magatartása is:&nbsp;több helyütt ugyanis a tisztviselők nem végezték&nbsp;munkájukat a leglelkiismeretesebben, megelégedtek&nbsp;járási székhelyeik bejárásával — például<br>Pápa és környékén — s ezzel olyan aránytalanságok&nbsp;keletkeztek, hogy az elemző legfeljebb&nbsp;tendenciákat jelölhet meg a forrás értékelésekor.&nbsp;Azt a tényt így is mindenképpen ki kell emelni,&nbsp;hogy az adakozásban széles társadalmi rétegek&nbsp;vettek részt az egész nemzet történelmét gazdagítani&nbsp;kívánó tudományos expedíció támogatásában.&nbsp;Az adakozók közt ott találjuk a vármegye&nbsp;főispánját és egyik leggazdagabb emberét, s vele&nbsp;egy sorban a Martonfalvayak kocsisát, aki kezdetleges&nbsp;betűkkel ugyan, de büszkén írja a sor&nbsp;szélére nevét; a köztekintélynek örvendő veszprémi&nbsp;kanonok mellett ott szerepelnek az egyszerű&nbsp;falusi tanítók, jegyzők, lelkészek. Ugyanott olvashatjuk&nbsp;a nép fiainak nevét, vagy a szerény&nbsp;jelzést: a népből ,,egy valaki". A magyar polgári&nbsp;nemzettudat fejlődési folyamatának egy sajátos&nbsp;állapotát mutatják ezek a források, jelezve egyszerre&nbsp;az egyes rétegek, osztályok között a közeledés&nbsp;lehetőségét és a különbségek realitását is.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly tragédiája, hogy az évek során összegyűjtött&nbsp;anyagot feldolgozni sem a kutatásai közben,&nbsp;sem később nem tudta. Az az önzetlen hazafias&nbsp;adakozás, amelyből megyénk az elsők között&nbsp;vette ki részét, csak a kutatómunka külső feltételeinek&nbsp;biztosításához járulhatott hozzá természeténél&nbsp;fogva, a belső feltételek kialakításához alig.&nbsp;<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;1849. május 3-án, amikor véglegesen hazatér&nbsp;külföldi gyógykezeltetése után, s az egyetemi&nbsp;könyvtár őreként nyugodt körülmények között&nbsp;lehetősége nyílna arra, hogy a fölhalmozott roppant&nbsp;anyag feldolgozásához, a nagy szintézis&nbsp;megírásához fogjon — akár a finn barát és vetélytárs,&nbsp;Alexander Castrén —, már betegsége&nbsp;áll útjába.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Betegségének első, korai jelei már 1842-ben&nbsp;megmutatkoznak. Március 20-án írja szüleinek&nbsp;Zircre: ,, . . . boldognak éreztem magamat, míg&nbsp;erőm volt dolgozni, de most leestem egemből,&nbsp;olyan vagyok, mint a paradicsomból kiűzött...&nbsp;:&nbsp;nyugtalanság, elégedetlenség, életuntság fognak&nbsp;el gyakran; majd vértorlódások kínozzák szegény&nbsp;fejemet, néha szinte eszméletlen állapotban heverek,&nbsp;nem vagyok képes összefüggően gondolkodni&nbsp;. . ." A túlerőltetéstől aztán később idegláz&nbsp;vesz rajta erőt, s az életveszélytől csak a&nbsp;gyors orvosi beavatkozás menti meg. Ettől kezdve&nbsp;39 éves korában bekövetkezett haláláig, 1858.&nbsp;augusztus 23-ig a neurózis, ez — az orvostudományban&nbsp;nyilván az ún. kimerülési neurózisok<br>között számon tartott — funkcionális idegbetegség&nbsp;kínozza. Elhatalmasodó betegsége utolsó éveiben&nbsp;minden komolyabb, elmélyültebb szellemi&nbsp;munkát lehetetlenné tett számára: már a legkisebb&nbsp;megerőltetés is erős fejfájást okozott neki.&nbsp;Az 1850. szeptember 16-i akadémiai székfoglalója&nbsp;után, melyben a dzsungárok és magyarok rokonságáról&nbsp;értekezett, csak az Alföldön és a Felvidéken tett antropológiai és néprajzi tanulmányútjai&nbsp;jelentősebbek. Néprajztudományunk az&nbsp;utóbbi két-három évtizedben kezdi méltányolni&nbsp;benne a néprajztudóst. Legutóbb kiadott palóc&nbsp;jegyzetei éppen azt a törekvést mutatják, amely&nbsp;elismeri, hogy Reguly életművének megítéléséhez&nbsp;a halála után kialakult egyoldalú nyelvtudományi&nbsp;szemlélet mára korszerűtlenné vált, s ha a&nbsp;kutatás új eredményeket kíván felmutatni, akkor&nbsp;Reguly munkásságát a maga természetének megfelelően,&nbsp;komplex módszerekkel kell megközelíteni.&nbsp;Egyszer s mindenkorra el kell vetni a nyelvészeti&nbsp;aspektus primátusát: egyenrangú helyet&nbsp;kell biztosítani a néprajzi, antropológiai, nyelvészeti,&nbsp;irodalmi kutatásnak. Az életmű súlypontjait&nbsp;aztán az együttes értékelés jelölheti csak ki.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;A Selmeczi Kovács Attila szerkesztette kötet&nbsp;anyaga Reguly új arcát mutatja meg. Az 1850-es években Reguly elképzelése annyiban módosul,&nbsp;hogy a nyelvrokonsági kérdés megválaszolására&nbsp;szükségesnek tartja a hazai népfajok megvizsgálását&nbsp;is. A vizsgálat sikere érdekében 1856—57-ben még a fényképezést is megtanulja, valószínűleg&nbsp;barátja és Jedlik munkatársa, Csapó Gusztáv&nbsp;ösztönzésére. Palóc útjain a magyar néprajztudományban&nbsp;először alkalmazza a fotografálást. A&nbsp;palócoktól történő visszaérkezése után, 1857&nbsp;novemberétől a következő év tavaszáig Hunfalvy&nbsp;Pállal közösen a vogul kéziratos anyag feldolgozásán&nbsp;fáradozik, de munkájukat már nem folytathatják,&nbsp;mivel Reguly a nyári szabadság ideje&nbsp;alatt vértolulást kap, amely végez vele.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Akárcsak [http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%B6si_Csoma_S%C3%A1ndor Körösi Csoma], ő is csak a felismerés&nbsp;kimondásáig jutott el, annak bizonyítására már&nbsp;nem futotta erejéből. Az áhított összegzést ekkor&nbsp;már súlyos emlékezetkihagyása sem tette volna&nbsp;lehetővé.<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Skandináviai, oroszországi, szibériai útjainak&nbsp;jelentőségét már kortársai is fel- és elismerték.&nbsp;[http://hu.wikipedia.org/wiki/Toldy_Ferenc Toldy Ferenc] úgy tekint vissza utazásaira, mint&nbsp;,, . . . nyelvünk alkotására s belső történetére új&nbsp;világot hintendő első magyar tudományos utazásra,<br>mely óhajtott foganattal koronáztatott." (Úgy&nbsp;véli, hogy Regulyhoz hasonló vállalkozást&nbsp;,, . . . még egy magyar sem vitt véghez." Utazásait&nbsp;nemcsak a magyar és nemzetközi tudományos&nbsp;közélet, hanem Veszprém megye is élénk&nbsp;figyelemmel kíséri. Az 1846. február 3-i közgyűlésen&nbsp;a megye elhatározza, hogy tudomást fog&nbsp;szerezni Reguly állapotáról.4* 1847 tavaszán Kun&nbsp;Sándor másodaljegyzőt újra megbízzák azzal a&nbsp;feladattal, hogy pontos értesüléseket szerezzen&nbsp;az utazó hollétéről, hogy létéről. Kun Sándor&nbsp;1848. június 7-én jelenti, hogy Reguly ,, . . . tapasztalásának&nbsp;kiadása végett Berlinbe, onnét&nbsp;megromlott egészségének helyreállítása végett&nbsp;Mechlénburgba utazott; — ezen jelentés folytán&nbsp;jelentő jegyző Úr továbbra is bízatik, azt azonnal&nbsp;jelenese be."<br>&nbsp; &nbsp; &nbsp;Reguly tudományos pályáját az ötvenes években&nbsp;sikerül a szélesebb nemzeti közvéleménnyel&nbsp;megismertetni. A pápai római katolikus gimnázium&nbsp;egyik tanára vállalkozik arra, hogy részletes&nbsp;életrajzát közérthető nyelven megírja és&nbsp;közreadja, példaként állítva őt az ország egész&nbsp;ifjúsága elé. A pápai református főiskolai nyomda&nbsp;által előállított könyv az első, közvetlen Reguly&nbsp;halála után megjelenő pedagógiai célokat&nbsp;szolgáló Reguly-életrajz.<br>&nbsp; &nbsp; Kéziratos hagyatékát a magyar összehasonlító&nbsp;nyelvészet nagy alakjai és úttörői: Hunfalvy Pál,&nbsp;Budenz József, Munkácsi Bernát, Pápay József&nbsp;igyekeztek feltárni, tudományos alapossággal&nbsp;igazolni azt, ami Regulynál csupán sejtés volt.&nbsp;Tárgyi gyűjteményének egy része még életében&nbsp;Oroszországban maradt, másik része a budapesti&nbsp;Néprajzi Múzeum első gyűjteménye volt. Ez az&nbsp;első, magyar tudós által tudatosan gyűjtött néprajzi&nbsp;anyag, mely az elmúlt egy évszázad alatt&nbsp;igen jelentős károkat szenvedett részben az emberi&nbsp;gondatlanság és felelőtlenség, részben a restaurálás&nbsp;hiánya miatt. Századunk társadalomtudományának,&nbsp;különösen a néprajztudománynak&nbsp;sok törleszteni való ja van még Regullyal&nbsp;szemben. Ennek a munkának az elvégzésében&nbsp;lehet számunkra példamutató az a morális tartás,&nbsp;amely a sajátja volt, s amely mellett a legnehezebb&nbsp;időkben is kitartott. 

[[Category:Zirc]] [[Category:Cikk,_tanulmányok]]