A másik oldalról

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

Eddig a képes levelező lapokon található szövegekről kevés szó esett, holott érdemes figyelmet fordítani rájuk, amennyiben helytörténeti szempontok is foglalkoztatják a gyűjtőt. Természetesen a lapok zömén nincs ilyen szempontból érdekes adat, vagy információ. Általában néhány üdvözlő szó taláható rájuk, esetleg rövid tudósítás a jó vagy rossz időjárásról, milyen a víz és mennyit fürdik az illető a Balatonban. A szövegen kívül még érdekes lehet a lap küldője, illetve címzettje is. Nézzük meg néhány Almádiból küldött lap másik oldalát:

Pista üdvözlete Mészáros Marikának

1900. július 4.: A Kneipp-kúra második szezonja ez a nyár. Erről szól a következő tudósítás. „Nagy örömmel gusztálom a fűben bolyongó, cipellő nélküli alakokat, kik most itt mellettünk isszák az édes tejet és eszik a hagymaszárat, köztük lapít hiányos cipőben Szente pápai városi ügyész úr is. Nem akartam hinni a szememnek, de bátyám erős állítása után hivatalosan megállapítottuk személyazonosságát.” A siker nem volt osztatlan, volt aki nevetett rajta, mások komolyan gyakorolták ezt a természetes gyógymódot.

1919. június 19.: „Mészáros Mariska elvtársnőnek, Pápa. Magára gondolva jól mulatok, szeretett Pistája ezer kézcsók...” Meg még sok aláírás. Ez a néhány szó is tükrözi az akkori időkre jellemző zavarodottságot.

1921. szeptember 19. Üdvözlő sorok aláírói többek között Kiss Izmé és Kiss Barbara. Kik ők? Kiss Jancsi híres cigányprímás angol feleségének leányai, akik mostohaapjuk nevét használták.

Kiss Jancsi leányának üdvözlete

1926. szeptember 8.: „Édes jó Néni! Újra itt vagyok Almádiban vissza kellett jönnöm mint orvosnak és az egész szezon végéig maradok... Dr. Sághy Ilona fürdőorvos, B. Almádi.” Ebből a néhány sorból derül ki, hogy ki volt akkor a fürdőorvos Almádiban, miután más erre vonatkozó feljegyzés nem maradt fenn.

1931. nyara: Üdvözlő szavak aláírói között Kutassy Margit (Miss Almádi, 1931) szerepel. Akkoriban nyaranta volt Miss Almádi-választás, erről ad „tudósítást” a képeslap.

1931. június 26-án feladott lap, amelyen a feladó így adja meg a címét: R. R. Zoltán, Balatonalmádi-fürdő Egyetemi és Főiskolai „Turul” tábor. Közismert, hogy a trianoni szerződés szigorúan megkötötte a magyar honvédség létszámát. Ezt kijátszandó szervezték a különböző táborokat, ahol lényegében fegyvertelen, de katonai jellegű kiképzést folytattak.

Végül egy 1915. július 29-én feladott lap, amelyet sajátos stílusban fogalmazott meg a feladó, Dr. A. J. miniszteri titkárnak címezve: „Kedves Ivánom! Szívből kívánom -ágyban vagy dívánon - ülve vagy feküdve - (mi emberek ülve) - hason vagy lapdeszkán - ér-e lapocskám - völgyben vagy lapályon -jó egészségben találjon! - Bár eddig nem írtam - restségből nem bírtam - rátok sokszor gondolok - és ez a fő dolog! - Iván s a két Géza -(szép nőket igéz a - három ily levente - bajszát ha kifente) -jöjjön mind a három - Almádi határon - őket alig várom. -Szép hely Almádi - sok fiatal Mady. - Óh! Éva! Almád ízes itt nagyon - de most abba hagyom. - Üdvözletet ti néktek - de már mind elégtek - szellemem forgácsi. - Csókol: Béla bácsi.”

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1997. (9. évf.) 1. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja