Aporfi Mihály

A Helyismeret wikiből
Aporfi mihaly.jpg

APORFI Mihály (Csótapuszta, 1898. július 26. – Bakonygyepes, 1985. április 18.) római katolikus kántortanító.

Élete

Győrben végezte középiskolai tanulmányait. Tanítói oklevelet 1921-ben a Pápai Állami Tanítóképzőben szerzett. Első munkahelye Magyarpolány, ahol kilenc évig tanított. 1930-ban Bakonygyepesen választották meg kántortanítónak. 1947 decemberében igazgatói címet kapott a veszprémi megyéspüspöktől. 1948-ig egyedül tanította az 1–6., később csak az 1–4. osztályt. A bakonygyepesi iskolát 1948-ban körzetesítették. A felső tagozatos gyerekek, és Ő is Ajkarendekre jártak át. Később 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig újra Bakonygyepesen tanított. A falu szellemi vezetője, “atyja és orvosa”, mindenese, igazi néptanító. Népművelő, egyesületek vezetője. A községi könyvtárosi teendőket nyugdíjasként is hosszú évekig ellátta. Működése alatt, 1938-ban épült fel a községben az első hivatásának megfelelő iskola.

Irodalom

Dtli. vmegy. – Vpi Npú, 1956. aug. 26.