Az almádi kálváriáról

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc
Az 1928-ban kiadott Almádi térkép részlete
A kálváriáról 1932-ben készült rajz

A mai Ferenczy Károly utca helyén állt az egykori kálvária. Almádi kálváriaként említik az irodalmi adatok, holott az Alsóörs közigazgatási területén volt. Az egyik legautentikusabb irodalmi forrás a dr. Dornyai Béla és dr. Vigyázó János „Balaton és környéke” című, 1934-ben kiadott útikalauz. Ebben a 31. sz.. Balatonalmádi-Káptalantelep-Alsóörs kiránduló út leírásában említi a híres almádi csárdát és így ír a kálváriáról:

„Közelében van igen szép helyen az Óvári kálvária. Ezt csinosan parkozott kertjével együtt a budapesti angolkisasszonyok üdülőtelepének (szépen fekvő emeletes ház) engedte át dr. Óvári Ferenc(szép kilátással a fürdőtelepre).

Az említett útikalauzban látható egy „Fayl 932” datálású, szabadkézi rajz, mint korabeli ábrázolás. Az 1893-ban állított kereszt, a jóval későbben létesített kálvária része lett.

Egy 1905 körül kiadott képes levelezőlapon szereplő felírás: „Régi csárda – Sétány az Óvári kereszthez” látható. Előzőekből megállapítható, hogy dr. Óvári Ferencnek volt köze, mind a kereszthez, mind a későbben kialakított kálváriához. Kétségtelenül Alsóörs község területén volt a kálvária mégis mint Almádi kálvária néven vált közismerté. Ennek magyarázata talán abban rejlik, hogy dr. Óvári almádi kötődése oly nagymértékű volt, hogy minden ami a nevével összefüggött egyúttal Almádihoz is kötődött.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2006. (18. évf.) 3. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja