Egy régi terv és költségvetés

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

A Pinkóci csárda épülete - ami éppen bontás utáni újjáépítés alatt áll - több mint 250 éves múltra tekint vissza. A fennmaradt iratokban az első említése 1740-ből származik „Kisberényi korcsmától” szállított borról szól a feljegyzés, pontos építési ideje nem ismert.

Egy dátum nélküli kérelem található a káptalani levéltárban amit Lőrinci István írt, ebben Almáádi pusztát kívánja bérelni az ott található épületekkel együtt. Ezek a csárdák épületei, mert ez időben más káptalani tulajdonban levő épület nem volt Almádi területén. Azt írja: „mivel már az ott levő épületek jól megrongyosultak, akár árendában, akár más uton... fel építésére, úgy gondviselésére is ígérem magamat”

Részlet a költségvetésből

Ugyancsak az említett levéltárban van egy alaprajzi vázlat és egy „költségvetés” dátum nélküli iraton. Valószínűleg 1765 körül készülhetett és a következőképpen szól:

„Projectuma a Kiss Berényi épületnek 19 öl hossza és három öl a szélessége a belső világosságának mindenestül tenne 112 ölet

A csipke fel két végin 9

129 öl

Egy legén meg rakhat három fertál ölet, tehát az elmondott egy egy fertált hozzá tudván jönne nap szám 151 1/4

Annak kívül Felöl való vakolása és a szobák s a konyha simíttása 24

A Kamara alatt lévő másfél ölnyi pince fala 7 2/4

A pince boltozására 4

A konyha boltozására és kéménye 16

202 3/4

Hét keresztgerenda ollók alá 3 öles és négy sugh (láb - Sz.) és annyi olló.

Öt fi gerenda két öl két sugh hossza az uraságh szobájában.

Öt fi gerenda két öl négy sugh hossza a csárdás szobájában.

Nyolc fi gerenda egy öl öt sugh hossza a Kamra és Konyhában.

Tizen Kilencz öl hosszuságu szelemen

Ötven pár födélfa 2 1/2 öles hosszúságra

Száz husz lécz. 2000 kéve Nád.

NB: Molnárnak köll megcsinálni a tetejét.”

Az épület vázlatos tervrajza

Az épülethez szükséges anyagok közül csak a tetőhöz szükségeseket sorolják fel tételesen. Az egyéb anyagokat, követ, téglát és a fuvart az uraság adja, mint ez sok egyéb káptalani építkezésen így történt. Ezen túlmenően a tetőfánál pontos méret és mennyiség fontos, a kőnél viszont kevésbé lényeges.

A költségszámítás érdekes példáját találjuk ebben az iratban, ugyanis nem esik szó pénzről. Kiszámították mennyi napszám, azaz hány napi munka kell az elvégzéséhez.

Tehát a munka elvállalására alkalmas, csupán egy pénzértéket kell mondania mesternek és azonnal lehet tudni, mibe kerül az építés.

Még több ajánlat kérésére is megfelelő, mert egyetlen számot, a napszám értékét kell csupán összevetni, és a legolcsóbbat kiválasztani.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1994. (6. évf.) 10. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja