Endrődi Sándor

A Helyismeret wikiből
Endrodi Sandor.jpg

ENDRŐDI Sándor, 1916-ig Kupricz Sándor (Veszprém, 1850. január 16. – Budapest, 1920. november 7.) költő, tanár, szerkesztő.

Élete

Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban kezdte, Veszprémben a piaristáknál, majd Kecskeméten, Székesfehérváron és Pozsonyban folytatta, a Pápai Református Gimnáziumban érettségizett. Pesten rövid ideig jogot és filozófiát tanult, majd újságíró lett. Munkatársa volt a Baloldal, majd a Fővárosi Lapok című folyóiratoknak. 1880-ban a kolozsvári egyetemen kapott tanári diplomát. Ez évtől a Nagyváradi Főreáliskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított. 1902 és 1919 között Budapesten a képviselőház Naplójának szerkesztője volt. A Kisfaludy Társaság tagjává 1882-ben, a Petőfi Társaság örökös elnökévé 1907-ben választották. Szerkesztője volt a Petőfi Könyvtár és a Petőfi Album, valamint a Magyar Hölgyek Életrajza c. 20 kötetes sorozatoknak. A Magyar Remekírók sorozatban szerkesztette a Magyar népdalok és Magyar népballadák, valamint a Magyar költészet kincsesháza c. köteteket. Alsóőrsön nyaralója és szőlője volt, ahol nyaranta sok időt töltött. Az 1870–1880-as években gyakran járt Balatonfüreden, jó barátság fűzte Jókai Mórhoz és feleségéhez, Némethy Ernőhöz és Mihálkovics Tivadarhoz. A versek mellett irodalmi tanulmányokkal, prózai munkákkal és műfordításokkal vált ismertté. A Balatoni ég alatt c. elbeszéléskötete (Bp., 1884.) tóparti emlékeit dolgozza fel. Balatonfüreden utca, Alsóörsön utca, park és iskola vette fel nevét, az alsóörsi parkban emlékműve, az iskolában emléktáblája is van. Veszprémben a szülőháza helyén, a Szabadság tér 15. sz. épületen 1996-ban helyeztek el emléktáblát. – Sírja Budapesten, a Kerepesi úti temetőben van.

Művei

  • Falusi álmok. Budapest, 1874.
  • Tücsökdalok. Budapest, 1876.
  • Angolok Balatonfüreden. = Fővárosi Lapok, 1880. 126. sz.
  • Magyar költészet kincsesháza. (ant.) Budapest, 1895.
  • Kurucnóták 1700–1720. Budapest, 1896.
  • Isten felé. (v.) Budapest, 1902.
  • Őszi harmat. Budapest, 1905.
  • Anakreóni dalok. (v.) Budapest, 1910.
  • A pálya végén. Budapest, 1914. (Szülővárosa lelkes közönségének ajánlotta.)
  • Játszi órák. (Gyermekversek.) Budapest, 1921.

Irodalom

  • PALMER Kálmán: Endrődi Sándor emlékezete. Budapest, 1926. (Irodalomtörténeti füzetek 6.)
  • KOSZTOLÁNYI Dezső: Írók, festők, tudósok. 1–2. Köt. Budapest, 1958.
  • SZABÓ Richárd: Endrődi Sándor. Budapest, 1926. (Irodalomtörténeti Füzetek.)
  • KOMLÓS Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Budapest, 1959.
  • HEGEDÜS Géza: Endrődí Sándor (1850–1920). = Magyar irodalom arcképcsarnoka. 1. Köt. Budapest, 1992.
  • ÁCS Anna: A balatoni ég költője. Emlékezés Endrődi Sándorra. = Új Horizont, 1994. 1. sz.
  • ÁCS Anna: Endrődi Sándor (1850–1920). = Veszprémi művészek és mecénások a századelőn. Veszprém, 1994.
  • PRAZNOVSZKY Mihály: Endrődi Sándor útja Petőfitől Petőfiig. = Tájirodalom. Veszprém, 1996.
  • BORBÁS László: Kora népszerű lírikusa volt. A polgári átalakulás költője, Endrődi Sándor hetvenöt éve halt meg. = Napló, 1995. november 7.
  • LICHTNECKERT András: Alsóörs története. Veszprém, 1996.