Jankovich Ferenc

JANKOVICH Ferenc (Székesfehérvár, 1907. nov. 29.–Bp., 1971. márc. 9.) író, költő, műfordító.

Élete

Eötvös-kollégistaként végezte az egyetemet, majd két évig Párizsban képezte magát. Énekelni tanult a Zeneművészeti Főiskolán, 1936 és 1942 között a Magyar Dal c. lapot szerkesztette. A 30-as évektől a Nyugat, a Válasz, a Kelet Népe, a Magyar Csillag, a Híd munkatársa vagy szerkesztője. Korai költeményei, festői pannon-tájakat, idillikus életképeket mutattak be. A háború alatt a nemzethalál vízióját vetítette verseibe, a felszabadulás után ifjúsága életkedve újult meg. Az ötvenes években el kellett némulnia, majd költészete a gondolati lírához közeledett. Élete derekán bontakozott ki elbeszélő munkássága, történelmi regényeiben a romantikus hagyományok követője. Kedvelt tartózkodási helye a Balaton vidéke, a Badacsonytördemicnél lévő szőlője. Írásaiban is gyakran foglalkozik az e tájon élő emberek életével.

Művei

• Szántód partjainál. Bp., 1954.
• Dunántúli végeken. Regénytrilógia. = Hulló csillagok. Bp., 1952.
• A tél fiai. Bp., 1953.
• Hidégetés. Bp., 1960. (A cselekmények nagy része Veszprém megyében játszódik. A Hulló csillagok hőse Thuri György, várpalotai várkapitány.)
• Világverő Mátyás király. Regénytrilógia. Bp., 1969.
• Napkergető. Összegyűjtött versei. 1971.
• A magam emberségéből. (Önéletrajz.) Bp., 1967.

Irodalom

• LESZNAI Anna: Barangoló. = Nyugat, 1937.
• POMOGÁTS Béla: A Kenyérszegéstől a Parázsig. = Látóhatár, 1968.
• CSERES Tibor: Búcsú ~től. = Élet és Irodalom, 1971. 11. sz.
• FONAY Tibor: ~. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989.