Mikszáth Kálmán

A Helyismeret wikiből
Mikszath.jpg

MIKSZÁTH Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, 1910. május 28.) író, újságíró.

1904 júniusában Balatonfüreden töltött néhány napot. Élményei hatására kritikus hangú cikket jelentetett meg a Leghíresebb magyar fürdő címmel a Pesti Hírlap június 30.-i számában. 1890. június 8-án Láng Lajos meghívására, két képviselőtársa kíséretében Pápára utazott képviselői beszámolóra. A Griff szálló nagytermében tartott vacsorán humorral fűszerezett pohárköszöntőt mondott a városra, idézve Petőfi, Jókai és Kerkároly pápai kötődését. Másnap a Somlóra utaztak és felsétáltak a várromhoz. Ekkor keresték fel Szvoboda Vencel pápai tanácsnok hírneves somlói pincéjét. Éjszakai vonattal utaztak vissza Budapestre. A látogatás emléke a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének a pápai iparosok somlói szüreti mulatságát bemutató része. Várpalotán játszódik részben a Szelistyei asszonyok, és Palotát említi még egy 1882-ben írt karcolatában a Hoszter-féle ügy kapcsán. A várpalotai vonatkozások helyismereti-történeti kapcsolatait még nem ismerjük. Képviselőként sok Veszprém megyei barátja volt, köztük Fenyvessy Ferenc képviselőtársa, akit szép megemlékezéssel búcsúztatott a Vasárnapi Újság 1903. június 7-i számában.

Irodalom

  • PRAZNOVSZKY Mihály: A nagy író és a Dunántúl. Százötven éve született a szép szavú, éles szemű Mikszáth Kálmán. In: Napló, 1997. február 1.
  • PRAZNOVSZKY Mihály: Hogyan került Noszty Feri Somlóra? In: Múzeumi Diárium. Veszprém, 1992.
  • PRAZNOVSZKY Mihály: Mikszáth esete a filmvászzonnal. In: Időről időre. Salgótarján, 2002.