Nagy Endre

A Helyismeret wikiből
Nagy Endre.jpg

NAGY Endre, Schwend Endre (Szőny, 1913. nov. 12.–Tapolca, 1994. júl. 12.) vadászmester, trófeagyűjtő, múzeumalapító.

Élete

Középiskolai tanulmányait Szekszárdon és Keszthelyen végezte, 1936-ban jogi diplomát Pécsett szerzett. Vadászmesteri címet Göttingenben nyert. 1936–1937-ben katonai szolgálatot teljesített, közben közigazgatási gyakornok Balatonedericsen és Raposkán. 1939–1940-ben csendőrtiszti kiképzésben részesült, Gödöllőre helyezték, a kormányzó mellett különleges szolgálatot látott el. Hatvanban csendőr-szárnyparancsnok. 1950–1952-ben a kormányvadászatok főnöke. Ausztriába emigrált és ott, majd Németországban vadászként, később a Frankfurt melletti állatkert egyik vezetőjeként dolgozott. Három afrikai gyűjtőút után 1958-ban, Tanzániában telepedett le. Első években európai múzeumok megbízásából dolgozott, majd a Kilimandzsáró melletti Meru vulkán vadászati területén vadaskertet alapított. Tiszteletére 1981-ben tavat és kilátót neveztek el róla. Egyik szervezője az 1971. évi Budapesti Vadászati Világkiállításnak, a tanzániai pavilon vezetője. 1984-ben hazatelepült és Balatonedericsen gyűjteményéből múzeumot, mellette afrikai vadas-parkot létesített a régi családi villában. Több vadásztársaság, Keszthelyen vadászklub, 1997 májusában a balatonedericsi iskola vette fel nevét. Magas állami kitüntetés mellett 1995-ben megkapta a Hubertus Kereszt arany fokozatát. Hamvait Balatonedericsen és Tanzániában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom

  • Új Tükör, 1988. jan. 17.
  • Napló, 1993. jan. 5., 1996. 188. sz.
  • Nimród, 1994. 9. sz.
  • Névadó természetvédő. = Napló, 1997. máj. 24.