Platz Bonifác

A Helyismeret wikiből

PLATZ Bonifác, Platz Ferenc (Székesfehérvár, 1848. szept. 12.–Székesfehérvár, 1919. okt. 16.) ciszterci szerzetes, tanár, biológus. Az MTA levelező tagja.

Élete

1864-ben lépett a ciszterciek közé, 1871-ben szentelték pappá. A budapesti tudományegyetemen tanult, 1874-ben hittudományi doktori oklevelet szerzett. 1871-től 1874-ig segédlelkész, 1879-ig a teológia tanára Zircen, 1879-től Baján a novíciusok lelki vezetője, 1885 és 1889 között a zirci apát titkára. Megszervezte a Budapesti Ciszterci Tanárképző Intézetet (Bernardinum), amelynek első igazgatója is volt. 1892-től 1907-ig a szegedi tankerület főigazgatója. Biológiai munkásságában a darwinistákat élesen elítélő álláspontot képviselt. Rendi tanulmányútjai során eljutott Európa minden jelentősebb országába és a Szentföldre is. Behatóan foglalkozott az egyiptológiával. Egyiptomi utazásai során számos ókori tárgyat vásárolt, amelyeket Zircen helyezett el. Katalógust is készített, amelyet Platz Bonifác gyűjteménye címmel a Veszprém Megyei Levéltár őriz. Több egyházi vonatkozású munkát is írt.

Művei

  • Az ember eredése, faji egysége és kora. Budapest, 1884.
  • Die Völker der Erde. 1–5. Köt. Budapest, 1889–1893.
  • Egyiptomi irodalom. Budapest, 1898.
  • Utazás a természetben. Budapest, 1900.
  • Tudásunk korlátai. Budapest, 1910.
  • Természettudomány és igazság. Budapest, 1910.
  • Az ember származása a legújabb kutatások nyomán. Budapest, 1914.

Irodalom

  • Bernardinum emlékkönyve. Budapest, 1939.