Reguly Antal és az Északi-Urál térképe

A Könyvtár wikiből
Dr. Márton Mátyás egyetemi tanár
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék


Bevezetés

190 esztendeje, 1819. július 11-én született Zircen  „Észak Kőrösi Csomája”, Reguly Antal nyelvtudós, etnográfus és utazó, 1843-tól a Magyar Tudós Társaság levelező, 1850-től rendes tagja. Reguly magát nem kímélve – alkalmanként gyalog, kutya- és rénszarvasszánon, csónakon utazva – járta be és tanulmányozta az Északi- és a Sarki-Urál nyugati és keleti előterében élő rokon népek által lakott területeket, így válva a magyar nyelvrokonság-kutatás kiemelkedő képviselőjévé. E terület kutatásában „az első, az úttörő vállalkozó, … aki a legnehezebb körülmények között, de a legelszántabb akaraterővel, a legnagyobbat alkotta”. Az elmúlt évben számos rendezvényen emlékeztek meg halálának 150. évfordulójáról, mivel Budán 1858. augusztus 23-án halt meg. A „kettős évforduló” alkalmából született tanulmány az életút vázlatos áttekintése mellett Reguly kevéssé elemzett és értékelt térképészeti munkásságával is foglalkozik.

Illés Ferenc szerint a Reguly-életút értékelését a nyelvi rokonságokról alkotott külhoni és a hazai előzmények ismeretében lehet elvégezni: Az 1500-as évektől több jeles tudós véli felismerni a magyar nyelv különböző Urál-vidéki népek nyelvével lehetséges rokonságát (II. Pius pápa írásai, Cosmographia – 1503; Mathias de Miechov krakkói kanonok könyve – 1517; Siegmund von Herberstein moszkvai osztrák császári követ kommentárjai – 1549; és főképpen Philip Johan von Strahlenberg 1730-at követő tanulmányai …).

A hazai kutatók közül Sajnovics János (1733–1785) és Hell Miksa (1720–1792) közös lappföldi tanulmányútjuk után 1770-ben elsőként adnak hírt a magyarok és a lappok nyelvének „azonosságáról”. Gyarmathi Sámuel (1751–1830) pedig a finnugor nyelvrokonság átfogó rendszerét tárta fel (1799). 

A felsorolt tudományos elemzések megállapításait nem erősíthették meg a nyelvrokon népek között szerzett tapasztalatok, mert a finnugor népeknél helyszíni kutatást Reguly előtt senki sem végzett. „Észak Kőrösi Csomája” pótolta embert próbáló vállalkozásával a helyszíni tudományos kutatómunka nélkülözhetetlen tényanyagát, amely másfél évszázada ad a magyar tudományos világnak a finnugor népek rokonságával, a magyarok őshazájával kapcsolatos megfejtésre váró feladatokat [2].

Egy európai utazás és nagy tervek születése

Reguly Antal Pápáról, a Bakony központjába, Zircre költözött német származású négygyermekes család második, de egyedüli fiúgyermekeként látja meg a napvilágot 1819. július 11-én. Édesapja, Reguly István jogász, a zirci Ciszterci Apátság ügyvédje. Alapfokú iskoláit Zircen, a gimnáziumból öt osztályt a ciszterciek székesfehérvári gimnáziumában, egyet pedig Nagyszombatban végez. Ezt követően Győrben a Királyi Akadémián 1834–1836-ban
bölcseletet, majd a pesti egyetemen 1836–1839 között jogot tanul.

Tanulmányai befejeztével 1839 nyarán Pozsonyon, Bécsen, Prágán és Hamburgon, majd onnan Kielen és Koppenhágán át Stockholmba utazik. Itt a királyi könyvtárba tett látogatásai, és az Arvidsonnal – a Finnországból menekült „főkönyvtárnokkal” – kötött ismeretsége meghatározó jövendő pályája, az elkövetkező hét és fél esztendő intenzív szellemi és fizikai erőfeszítéseket követelő, egészségromboló utazásai, kutatásai szempontjából. A finn–magyar rokonság kérdéséről Arvidsonnal folytatott beszélgetései erősítik meg elhatározását, hogy e téma tanulmányozásába kezdjen az északi rokon népek körében.

Reguly 1839. november 8-án Åbóban (finnül: Turku) lép finn földre, innen útja egyenesen Helsingforsba (Helsinki) vezet. Finnül tanul, majd 1840 márciusában Finnország belsejébe utazik. Itt kicsit hosszabb időt tölt Leppävesi falu Lammasacho nevű tanyáján, ahol a finnekkel együtt élve tanulja a nyelvet, és készíti tudományos feljegyzéseit. Már ekkor is elképesztő az a munkatempó, amit magának diktál! Május végén továbbutazik Karéliába s onnan Lappföldre, ahol házigazdája – Laestadius prédikátor, a lapp flóra ismert kutatója – bevezeti a lapp hitregék világába, és hozzájárul ahhoz is, hogy
jegyzeteiből, kézirataiból kivonatokat készítsen. Tanulja a lapp nyelvet, és gazdag etnográfiai kutatásokat végez. Az augusztust már Kemiben, a finn nyelvész nagybátyjánál, Castrénnél, Kemi plébánosánál tölti. 1841 elején tér vissza Helsingforsba, ahol május 24-ig tartózkodik. Mindenkit bámulatba ejt az a könnyedség, ahogyan a svéd és a finn nyelvet beszéli. Az észt nyelv tanulmányozásába fog. Új ismeretei alapján megállapítja, hogy a magyar nyelv rokonsági viszonyainak feltárása szempontjából legfontosabb az obi-ugor nyelvek tanulmányozása.

Utazásai orosz földön

1841 júniusában Szentpétervárra megy, hogy a keleti finnugor népek felkeresésére tervezett utazására felkészüljön. Az orosz szellemi élet központjának számító orosz fővárosban neves tudósok – Baer, Frähn, Sjögren, Köppen, Schmidt és mások – nagy érdeklődéssel fogadják, a magyar származású Balugyánszky Mihály, ottani államtanácsos házában pedig szíves fogadtatásra is talál. Itt nagy lendülettel veti bele magát új tanulmányokba. Az orosz nyelv elsajátításába fog, és a keleti finnugor – zürjén (komi), mordvin, cseremisz (mari) –, valamint a török nyelvek közé tartozó csuvas nyelvet tanulmányozza. Ázsiai ismereteinek történeti, föld- és néprajzi részeit bővíti, mindig szem előtt tartva a végső célt, a finnugor népek minél teljesebb megismerését.
[1]

Toldy Ferenc – a Magyar Tudós Társaság akkori titkára, aki Reguly egykori győri történelemtanára, Maár Bonifác révén figyelemmel kíséri pályáját – kijárja, hogy az akadémia 200 forint támogatást küldjön a fiatal tudósnak, aki ettől kezdve az akadémia megbízottjának tekinti magát. Hatalmas erőfeszítéssel végzett tanulmányai azonban aláássák egészségét, Peterhofban megbetegszik. Felépülése után kutatásairól, további terveiről jelentést ír a Magyar Tudós Társaságnak. Kis híja, hogy útja meg nem hiúsul. Bár Toldy Ferenc melegen ajánlja az akadémia igazgatótanácsának Reguly összes költségének
vállalását – „Eredetünk és nyelvrokonaink az a sarok, melly körül tehetünk, s csak mi tehetünk felfedezéseket” –, az azonban a pénztár „szűkös állapota miatt” csak ígéretekkel biztatja.

Orosz támogatója, Karl Ernst von Baer (Karl Makszimovics Ber), neves antropológus, a szentpétervári Néprajzi Múzeum alapítója – a St. Petersburger Zeitungban Kőrösi Csoma helyzetéhez hasonlítja Regulyét, amikor arról szól, hogy Kőrösi Csoma a magyar nemzet támogatása híján csak az angolok segítségével végezhette felbecsülhetetlen értékű tudományos kutatásait, s úgy tűnik, hogy Reguly az oroszokra szorul. Szentpétervári barátai Baer és Balugyánszky felkarolják,
Demidov Anatol hercegnek, sőt az udvarnak is bemutatják, s a szentpétervári akadémia őt akarja megbízni a szibériai népek tanulmányozásával. Kétségek között vergődve Reguly végül 1843 áprilisában kapja meg a hírt, hogy támogatására – Széchenyi István javaslatára – 1842 novemberi ülésén a Magyar Tudós Társaság 1000 forintot szavazott meg. (A következő évben az akadémia levelező tagjává is megválasztják.) A pénzt azonban jóval később kapja kézhez, s csak Baer önzetlen lelki és anyagi segítsége teszi lehetővé – az Urálon át Nyugat-Szibériába tervezett – utazása megkezdését.

1843. október 9-én indul el Szentpétervárról: Moszkván, Novgorodon át, majd a Volgán lefelé. Nélkülözések közepette érkezik Kazánba október 27-én. Itt a tudós Kovalevszki segíti. Innen november 8-án utazik tovább a votjákok (udmurtok) földjére. Mindenütt a helyi nyelveket és népszokásokat kutatja. Permbe érve – Balugyánszky ajánlására – megkapja a kormányzóság topográfiai és néprajzi térképét, amely később nagy segítséget jelent kutatásaihoz. A térkép címe: Karta
Permszkoj gubernii – A Permi kormányzóság térképe. Az északi szélesség 56°–62° és a ferrótól számított keleti hosszúság 71°–82° közé eső területet ábrázolja a térkép. Szigettérkép, amely csak a kormányzóság területét mutatja be. Az MTA Kézirattárában is meglévő térképet Borbély Andor munkájában Laszky-féle térképként említi. Azonosításában Szíj Enikő – Reguly-kutató, az ELTE Finnugor Tanszék docense – volt segítségemre. Mivel a térképen a teljes név nem, de a vezetéknév teljesen egyértelműen olvasható, a név helyesen: Laszkij. [Kartu szocsinyal Ujezdnüj Zemljemer Laszkij (azaz a térképet szerzette Laszkij, járási földmérő).] Itt meg kell jegyezni, hogy e térkép Reguly térképe déli részének mindössze 4°-nyi széles, csonka sávját tartalmazza, azaz a terület 1/3-ánál is kevesebbet! Reguly december 4-ére szerencsésen átkel az Urálon. A vogul földet a Tura völgyében Verhoturje településnél éri el, ahonnan Bogoszlovszkojén át Vszevolodszkojéba, az uráli orosz telepek végpontjára utazik. Itt találkozik a vogulokkal (manysik/manszik). A Lozva folyó völgyében
– ahol a jószágkormányzó támogatásával több mint három hónapot tölt –, nyelvüket és életmódjukat tanulmányozza, vogul szótárt állít össze, és mondákat, énekeket gyűjt. Két vogul, Jurkina és Baktyár van segítségére. A 60 esztendős
vadász, Baktyár az, aki tárgyi gyűjteményének darabjait is elkészíti. Reguly éjt nappallá téve dolgozik, gyűjti az anyagot – húsz ívnyi jegyzetet készít –, s 1844 márciusára megveti alapját a vogul nyelv és néprajz ismeretének.

Folytatva kutatóútját, márciusban a Tura folyó melletti Irbitbe, onnan Turinszkba megy. 17-én érkezik az Irtis-parti Tobolszkba, ahol a Finnországban megismert Castrénnel találkozik, aki az osztjákok nyelvét jött tanulmányozni. Felkeresi itt az utolsó kondai vogul fejedelem fiát, őseiről vallatja, és feljegyzi a tőle hallott hősénekeket. Tobolszkból az Irtisen Gyemjanszkba, majd – még a tavaszi nagy olvadás előtt – a Konda folyó vidékére utazik Baktyár kíséretével, és a Pelim partján Pelimszkoje környékén néprajzi tárgyakat, énekeket, nyelvészeti és földrajzi anyagot gyűjt. Kísérői segítségével mindenütt részletes domborzati, vízrajzi vázlatokat készít a bejárt vidékről, feljegyzi a településeket is. Ezeken kívül – a Baertől még Szentpéterváron tanult ismeretei segítségével – antropológiai méréseket is végez. A helyszíni térképezés részleteire, módszerére a Pápay [5] által idézett, Köppenhez írt Reguly-levélből, illetve az akadémián tartott előadás idézett részleteiből derül fény, Borbély [4] tanulmányából pedig megtudhatjuk, hogy a helyszíni térképvázlatok az MTA Kézirattárában fellelhetők.

Utazásának csúcsa a nélkülözésekkel és veszélyekkel tűzdelt északi felfedezőút. Bár a hajszolt munka, a sietség aláássa egészségét, s a késlekedő akadémiai segítség nehéz anyagi helyzetbe sodorja, nem mond le terveiről. Pelimszkojéből 1844. július 24-én indulva olyan vidékeket jár be az északi vogulok hazájában, amelyeket európai utazó még soha nem láthatott. 1844 nyarán a Tapszija folyón – soha ki nem próbált folyami úton – éri el az Északi-Szoszvát, ahol az északi vogulok halászatát tanulmányozza. Felkeresi a Szigva menti vogulokat is, ahol a lassan feledésbe merülő medveénekeket jegyzi le. Felbecsülhetetlen értékű anyagot gyűjt össze az északi vogulok ősi kultúrájából.

A vogulok hazájából az osztják (hanti) nyelv és élet tanulmányozására indul tovább. 1844 szeptemberében érkezik az Északi sarkkör közelében fekvő Obdorszk (a mai Szalehard) vidékére, ahol népköltészeti anyagot gyűjt. Itt érdemes
idézni Pápay nyomán Reguly hazatérte utáni akadémiai előadásának egy részletét, amely megvilágítja térképkészítési módszerét. Ennek lényege, hogy a bejárni tervezett útszakasz földrajzi környezetének viszonyait jól ismerő emberek elbeszélése alapján előzetes térképvázlatot készít, melyet aztán később, a helyszínen élők segítségével még tovább pontosít: „Obdorszkba érkezvén az Ob folyó mellett, az attól éjszak és nyugat felé fekvő vidékről még semmi tudósítá-
saim sem voltak. Meglátogatám vagy magamhoz rendelém mindazon embereket, akik részint lakták, részint beutazták ama vidékeket és 10 napi ott mulatásom közben azoknak egész anyagát a Kara vizéig akkép gyűjtöttem magamnak össze
és állítám vázlatba, hogy a szamojédek a Scsucsja és Poderata mellett nem kevésbé csodálkoztak, amidőn egész látható hegykörük egyes hegyeinek neveit egymás után felsorolhatám előttök és azok kölcsönös viszonyairól a legrészletesebb kérdéseket intézhetém hozzájok.”

Miután az Ob befagy, Reguly átkel rajta, majd egészen a Barents-tenger délkeleti zugáig, a Vajgacs-szigettől délre a Hajpudir-öbölhöz is eljutva vadász- és halásztörzsek közti hosszú vándorlás után tér vissza a 64° északi szélességen fekvő Berjozovba (Berezov/Berjozovo). Itt kapja kézhez az akadémia által küldött 1000 forintot. Erejét újra megfeszítve lát neki osztják tanulmányainak, a népköltési gyűjteményt igyekszik gyarapítani. A gyűjtött és lejegyzett osztják énekek meghaladják a nyolcvan ívet. 1845 márciusáig lakik osztjákok között.

1845. március 3-án indul vissza Kazánba, ahol már várja a magyar akadémia újabb felkérése. A cseremisz és mordvin nyelv tanulmányozásával bízzák meg. A Kazán közelében fekvő rajfai kolostorban készül eljövendő útjára. Erőltetett
nyelvtanulás után, 1845 őszén betegen keresi fel a legdélebbi finnugor népeket.

Időközben itthon Toldy Ferenc 1845-ben létrehozza a Reguly Társaságot, amelynek célja egy Reguly-album kiadásával annyi pénz előteremtése, mely a kutató további kétévi ellátását biztosítja, hogy a gyűjtött anyagokat feldolgozhassa, és
úgy térhessen vissza Magyarországra.

A Volga középső vidékén 1845 őszén kezdett újabb kutatóútja a mordvinok és a csuvasok nyelvének, kultúrájának megismerését szolgálja. 1845–1846 telét csuvas tanulmányai szerkesztésével tölti Kazánban, és ilyen módon lehetővé válik az is, hogy a finnugor és török nyelvcsalád sok ágával megismerkedve, a helyszínen, a népek körében gyűjtött nyelvi
anyagait részben letisztázza, szótári és nyelvt ani f öljegyzéseit rendezze. 1846 tavaszán a hegyi marik (a cseremiszek) földjén tett útján fejezi be közvetlen megfigyeléseit, kutatásait, „terepmunkáját”.

Háromévnyi, óriási nehézségek árán véghezvitt utazását lezárva, 1846. augusztus 25-én tér vissza Szentpétervár ra, ahol barátai nagy tisztelettel és szeretettel fogadják.

„Az Északi-Urál vidékének néprajzi-földrajzi térképe”

E hatalmas terepmunka eredményei, Reguly földrajzi, néprajzi és nyelvészeti feltáró munkája nem egy ember, de akár egy egész expedíció becsületére is válnának. Mivel az általa bejárt ritkán lakott és zord éghajlatú területek ekkor még
gyakorlatilag ismeretlenek a tudomány számára, az Orosz Földrajzi Társaság felkérésére elkészíti „Az Északi-Urál vidékének néprajzi-földrajzi térképé”-t (2. ábra).

A felkérést valószínűleg Litke szorgalmazta – az Orosz Földrajzi Társaság Urálba tervezett és 1847–1848-ban, valamint 1850-ben meg is valósított, Hofmann által vezetett expedíciója miatt – és Köppen, valamint Sztruve tolmácsolta Regulynak. 1847. január végére fejezi be a 16 nagy negyedrét lapnyi térképből és magyarázó szövegből (a Köppenhez írt terjedelmes
levélből) álló művet, amelyet a St. Petersburger Zeitung 1847. évi 20. számában így méltatnak: „Azok előtt, akik az Urál-vidék térképein eddig létezett, de most már betöltött fehér foltot ismerik, nem lehet többé kétséges, hogy Reguly ezzel
a térképével és a hozzá fűzött magyarázatokkal Oroszország néprajzában és földrajzában egy hatalmas terra incognita felfedezője lett” – idézi Pápay József, aki Reguly Köppenhez írt, még 1847. január 21-én kelt levelét, valamint az MTA
Történettudományi Osztályán 1856. június 2-án és 30-án tartott előadása egyes részleteit ismertetve aprólékosan beszámol a térkép készítésének körülményeiről is.

A munka jelentőségét mutatja az a tény, hogy az Orosz Földrajzi Társaság 1847–1850 közötti uráli expedíciója oly nagyon támaszkodott erre a térképre, hogy „Berg úr ezt a térképet azonnal litografáltatta, hogy nemcsak az expedíció
minden egyes tagja kapott belőle egy példányt a saját használatra, hanem hogy egyes példányokat adandó alkalommal azokon a vidékeken is eloszthassunk” – idézi Pápay Hofmannt. Különösen a térkép névrajzi gazdagságát emelik
ki: hiteles földrajzi nevei nagyban segítették a tájékozódást a helyi lakosok segítségével az expedíció tagjai számára. Bár az 1847–1848-ban, majd 1850-ben az uráli területeken dolgozó Hofmann-expedíció – műszeres méréseket végezve – fontos
forrásként használja Reguly térképét, expedíciós beszámolójuk első kötetében erről említést sem tesznek. A mulasztást a második kötetben – mint láttuk – Hofmann pótolja, és egy külön Regulynak dedikált példányt is küld, amelyet az MTA
Könyvtára őriz. S bár orosz földön máig él a Reguly iránt megnyilvánuló megbecsülés – amit az is bizonyít, hogy 1990 júliusától a Sarki-Urál egy korábban névtelen, 1703 m magas csúcsa az ő nevét viseli – a megbecsülés és feledés kettőssége máig kíséri a térképet. Nyelvészeti és néprajzi gyűjtéseinek értékelése, feldolgozása máig tart, és nem befejezett, térképe azonban – mint láthattuk – azonnali elismerést hozott számára. Ez az elismerés azonban gyorsan elhalványult. Ugyan „A Magyar Földrajzi Társaság kegyeletes dolgot művelt, hogy Reguly térképét kiadta. Méltóképpen adózott ezzel a nagy utazó emlékének, és ezt a ma már ritkaság számba menő művet is megmentette az esetleges elpusztulástól” – írja Pápay József 1906-ban, mégis emlékező tanulmánya végén kijelenti, hogy „Különösnek tartom, hogy az Ural és vidékéről szóló újabb irodalmakban meg se emlékeznek Reguly térképéről, még az orosz tudósok sem, pedig mint látjuk, a későbbi kutatásokat nagyban elősegítette. A tudományos világban is meg feledkeznek néha az úttörők munkájáról.”

A mai kutató négyféle Reguly-„kiadással” találkozhat. Ezek mindegyike nagyon ritka vagy egyedi.

Az eredeti kartografált térkép két példánya – amelyet Reguly 1846 –1847-ben Szentpétervárott helyszíni vázlatai alapján „csillagászatilag és mértanilag határozott pontok »rámájába« szorított”  – fennmaradt a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában (2. ábra; 3. ábra: A).

Szíj Enikő – Reguly-kutató, az ELTE Finnugor Tanszék docense – gyűjteményében található egy két darabból álló színes fényképfelvétel, amelynek stílusa alapján korábban azt feltételeztem, hogy ez lehet az a térkép, amelyet az Orosz Földrajzi Társaság Urál-expedíciója számára litografáltak és sokszorosítottak 1847-ben (3. ábra: B). A feltételezés alapja az volt, hogy a térkép domborzatrajzának ábrázolási stílusa a Laszkij-térkép, A Permi kormányzóság térképének domborzat-ábrázolásához hasonló (3. ábra: C), nem pedig az MTA-ban őrzött térképhez. Szíj Enikő véleménye szerint ez az eredeti kézirat, amely alapján az MTA-ban őrzött példány és a Hofmann-expedíció által használt példányok is készültek. Hajlok elfogadni álláspontját. Mellette szól a vászonra kasírozott, terepen is jól használható kivitel. Mellette szól az, hogy valószínűleg nem litografáltak két különböző változatot. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt kell feltételezni, hogy Reguly 16
nagy negyedrét lapra olyan vázlatot készített, amely alapján egy rajzoló előállította a litográfia eredetijét legkevesebb két félben, de orosz stílusú domborzatábrázolással (erről készültek a Szíj Enikő-féle fényképfelvételek). A nyomáshoz használt
kőre azonban már csíkozásos domborzatrajz került. Ebben az esetben azonban Szentpétervárott meg kellene találni a 16 nagy negyedrét lapot, Reguly eredeti vázlatait, amelyek alapján a rajzoló dolgozott!

Hasonmás, de csak fekete és kék színű kiadása készült Reguly térképének 1906-ban. A Magyar Földrajzi Társaság megbízásából a Magyar Földrajzi Intézet nyomtatta. A Pápay-tanulmány mellékleteként ismerhetjük (3. ábra: D).

Ugyancsak színes hasonmás, de (mint látjuk majd, feles kb. 37 × 55 cm-es) kisebbített méretű kiadása jelent meg 1983-ban a Térképtudományi Tanulmányok (Studia Cartologica) 9. kötete mellékleteként [9] (3. ábra: E). Igen értékes az ebben a kiadványban megjelenő, Hidas Gábor olvasatában készített névanyag-katalógus, de a kötet szerkesztője, Stegena Lajos által írt rövid bevezető tanulmány több pontatlan adatot is tartalmaz. Sőt! Említés sem történik arról, hogy a fakszimile nem az eredeti méretű! Sajnos maga a katalógus is tartalmaz hibákat, betűtévesztéseket. Ennek alapvető oka az, hogy nem volt mód a jegyzék összeállításakor az eredeti térképet használni, csupán a kevésbé jól olvasható fakszimile szolgált forrásul, ahogy Hidas Gábortól tudjuk.

E két magyar hasonmás kiadás ellenére is azt mondhatjuk, hogy Reguly a magyar térképész szakirodalom „mostohagyereke”, nem igazán ismert térképész berkekben. A fontosabb magyar áttekintő térképészeti, térképtörténeti szakmunkák (Fodor, Irmédi-Molnár, Stegena, Klinghammer–Papp-Váry, Klinghammer–Pápay–Török, Papp-Váry) meg sem említik! Ennek oka talán az, hogy óriási súlyú nyelvészeti, néprajzi eredményei mellett háttérbe szorul, nem kap megfelelő hangsúlyt a térkép, amelyet elsősorban etnográfiai térképként kezelnek, mintegy a másik szakterület „illusztrációjaként”. Papp-Váry Árpád „az egyik legkorábbi nemzetiségi térkép”-nek tartja. Pedig a térkép földrajzi térképészeti szempontból is jelentős, sőt kiemelkedő, s maga Reguly – nem véletlenül és érdemtelenül – egyike azon kevés számú nagy magyar térképésznek, akik a világ „jegyzett” térképkészítőinek „szótárába” is bekerültek.

A hazánkban lévő, az MTA Kézirattárában található eredeti kőnyomatos térkép álló formátumú téglalap alakú, mérete 74 × 110 cm.

A térkép vetülete Györffy János – kérésemre történt – meghatározása szerint valószínűleg meridiánban hossztartó valódi kúpvetület (sugárhajlás: n ≈ 0,857143; és amennyiben Ptolemaioszféle kúpvetületről van szó, akkor a normálparallelkör: φn
= 60° É). Györffy a tanszéki kiadású hasonmást vizsgálta, ez természetesen nem befolyásolja az eredményt.

A tanszéki hasonmás kiadás méretaránya – ezt vizsgálhattam korábban magam is – kb. 1:2 500 000, az eredetié, ennek alapján (is) 1:1 250 000 lehet.

Még az ELTE hasonmás kiadásán is jól látható, hogy a térkép 4 × 4, azaz 16 elemből áll. Egy-egy elem mérete kb. 92 × 134 mm. Jól tanulmányozható ez az MTA-ban őrzött eredetin is – amely tehát a korábban mondottaknak megfelelően – kb.
184 × 268 mm. Azaz egy-egy térképszelvény valóban ráfér egy nagy negyedrét lapnyi (230 × 300 mm-es) papírra.

Tudjuk, hogy e kőnyomatos térkép több példányban ismert, és – feldarabolás után (?!) – vászonra kasírozták. [Az sem elképzelhetetlen, hogy a teljes térképet nem egy kőről, hanem több – négy vagy nyolc – darabban sokszorosították.
Ezt alátámasztani látszik, hogy az MTA-térképen határozott tónusbeli különbség mutatkozik négy térképnegyed színei között, valamint az is, hogy ezeken belül páronként pl. a vízfelületeket kísérő bandok szélessége eltérő.]

Fontosnak tartom itt megadni az MTA-példány részleteinek adatait nagy felbontású digitális fényképfelvételek elemzése alapján, amelyeket Nemes Zoltán készített 2008 szeptemberében a szerző és Gercsák Gábor közreműködésével. A vízszintes sorokban az egyes szelvények térképpapír-mérete pontosan: 179,0 + 179,1 + 185,2 + 185,7 = 729,0 mm. Közöttük a mérések átlagolása szerint 3 × 3,65 mm távolság van a vászonra kasírozott szelvények között. A függőleges oszlopokban pedig: 274,6 + 268,1 + 267,7 + 275, 6 = 1086,0 mm, ugyancsak 3,65 mm-es sorközi távolsággal. (Így
adódik ki a 74 × 110 cm-es méret.)

Ami az ábrázolt területet illeti, a térkép az északi szélesség 58°–70,5° közötti, a térkép északi oldalán a keleti hosszúság 71°–94° közé, déli oldalán pedig a keleti hosszúság 75°–90° közé eső, kb. 880 x 1390 km-es, 13 mai magyarországnyi, 1,2 millió km2-es területet fed le. Kétszeres nagyítású melléktérképet tartalmaz nagyjából az északi szélesség 64°–65° és a keleti hosszúság 77°–78° körüli területről. Valószínűleg az ezen a területen kiemelkedően gazdag névrajz miatt készült e kivágat. Szíj Enikő hívta fel figyelmemet arra, hogy egyben az Urál legmagasabb csúcsait tartalmazó területről van szó.

Fokhálózata 1°-os beosztású, kezdőmeridiánja a ferrói (Hierro, Kanári-szigetek).

A térkép német nyelvű. A címmezőben az „Etnographisch-geographische Karte des Nördlichen Ural Gebietes entworfen auf einer Reise in den Jahren 1844 und 1845 von Anton v. Reguly. St Petersburg 1846.” megírást találjuk. Külön keretes mezőben szerepel a jelmagyarázat, amely részletesen bemutatja a térképen ábrázolt tartalmi elemeket.

A térkép tartalmi elemeit vizsgálva a következőket mondhatjuk: 
Határábrázolása igen gazdag: a fő témán, a néprajzi tematikus határokon túl növényzeti fedettségi és igazgatási határokat is találunk. Így feltünteti a finnugor és más népek [vogul (=manysi), osztják (=hanti), zürjén (=komi), szamojéd, tatár] települési területének (néprajzi) határait, a mezőgazdasági területek, legelők, erdők (elkülönítve a tűlevelű és lomberdők) határait,
valamint a kormányzósági (közigazgatási) határokat.

Fontos elem a közlekedés-földrajzi viszonyok bemutatása. Ide sorolhatóan feltünteti a bárkák vontató-útjait, az utakat, ösvényeket és Reguly saját útvonalát is. (30 ezer km-t járt be ezen a kietlen területen! „Ezt az óriási területet másfél év alatt
a hosszúsága szerint két, a szélessége szerint pedig hat különböző irányban járta be” – összegzi Pápay Reguly
útját.)

Összesen 596 földrajzi nevet tartalmaz a térkép! Ez egy ilyen gyéren lakott területen igen magas szám. Arról árulkodik, hogy a szerző nemcsak a nyelvi és néprajzi hagyományok alapos megismerésére, hanem annak a földrajzi térnek a pontos
feltérképezésére, rögzítésére is igen körültekintő, alapos munkát végzett, nagy gondot fordított, amelyre vonatkozóan gyűjtéseit végezte.

Településhálózata igen értékes. 264 települést megnevezve ábrázol az alábbi bontásban: kormányzósági székhelyek (2), körzeti székhelyek (4), templomos falvak (26), falvak (228), a rénszarvaspásztorok és vadászok kunyhói (4).

Vízrajza igen gazdag. 274 névvel is azonosított vízfolyás, 29 névvel jelölt tó, valamint a tengerparton 3 öböl-, 7 földfok- és 1 szigetmegírás szerepel.

A szárazföldi területen ezeken túl 8 feltételezhetően hegynévként (domborzati névként) azonosítható és 10 nem azonosítható helymegjelölés, helynév fordul elő.

Az egyes névkategóriák számadatait a Hidasféle olvasat adatainak összegzésével nyertem. 

A viszonylag kevés számú domborzati név ellenére nagy gondot fordít Reguly a domborzati viszonyok bemutatására: gazdagon részletezett csíkozásos domborzatrajzzal készült térképe. (Az eredménnyel azonban nem elégedett, ahogy
az kiderül Reden báróhoz írt leveléből, amelynek – Pápay nyomán – bevezető mondatát idézem: „Kicsiny térképemre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy intencióimat a terepalakulatok tekintetében, részben saját technikai járatlanságom következtében, részben pedig rajzolóm korlátolt felfogása miatt, korántsem érhettem el.” Ezt követően Reguly – a térkép
hiányosságait „helyesbítendő” – az Urál hegyszerkezetének részletes, több oldalt kitevő leírását adja.)

A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában Reguly eredeti, terepen készült térképvázlatait is őrzik. Ezek részletekbe menő elemzése még nem történt meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékén Márton Mátyás vezetésével, Szőnyi Zsófia diplomamunkája témájául választotta ezek feldolgozását (4. ábra). Előzetesül csak annyit jegyeznék itt meg, hogy ellentmondást találtam a Borbély-tanulmányban leírt térképek, és az MTA Kézirattárában őrzött térképek között. A feldolgozás során talán erre az ellentmondásra is fény derül.

Újra itthon

Az Urál-térkép elkészülte után Reguly 1847. február 3-án hagyja el Szentpétervárt, hogy Gräfenbergbe utazzon egészsége helyreállítására. Innen pedig 1847 szeptemberében, nyolc évi távollét, megfeszített kutatómunka, embert próbáló utazások és vissza-visszatérő betegségek leküzdése után tér haza szüleihez, Zircre. Rövid pihenés után – amikor gyűjtött anyaga az akadémiára megérkezik – keresi fel Toldy Ferencet. (Ekkor készül Barabás Miklós Reguly-portréja.) Toldy az akadémia novemberi ülésén számol be Reguly utazásairól, és bemutatják a 92 tárgyból álló „etnográfiai gyűjteményét” is. Az első magyar néprajzi kiállítás anyaga a Nemzeti Múzeumba kerül, ahol az 1872-ben létrehozott Néprajzi Tár alapját képezi.

A néprajzi tárgyak kiállításának időszakában Reguly már Berlinben tartózkodik, hogy kutatásainak, gyűjtéseinek anyagát rendezze, de súlyosbodó betegsége ebben megakadályozza. Gyógykezelésének ideje alatt, 1848. június 13-án Eötvös József az első magyar királyi kormány kultuszminisztere kinevezi az Egyetemi Könyvtár „első őrévé”, főkönyvtárosává, és egyúttal engedélyt kap a külföldi tartózkodásra is.

1849 májusában végleg hazatér, szüleinél pihen, közben állásából felfüggesztik ugyan, de pártfogói segítségével 1850-ben újra az Egyetemi Könyvtár „őre”, könyvtárosa. Ez a pozíció kedvező feltételt teremt a gyűjtött hatalmas anyag feldolgozásához. Az akadémia vezetői, utazását segítő barátai, pártfogói szeretnék, hogy a nyelvészeti anyagot mielőbb feldolgozza, közkinccsé tegye, és várják tőle, hogy nyilatkozzon a nyelvrokonságról is. Azonban az 1850-ben megtartott első akadémiai előadásán, székfoglalójában a rokonsággal kapcsolatosan újabb kutatások elvégzésének szükségességét jelenti be. A tudományos körök találgatásokba bocsátkozva beszélnek Reguly esetleges csalódásairól, eredeti nagy célja, a finnugor rokonság igazolásának bizonytalanságáról. 1851-ben Hell Miksának a finn–magyar  nyelvrokonságról hátrahagyott kéziratait ismerteti, 1856-ban pedig még két előadást tart az Északi-Urál földrajzáról, térképének készítéséről és összehasonlításáról a Hofmann-expedíció térképével.

Szibériai gyűjtésének rendezését csak 1857-ben Toldy Ferenc biztatására kezdi el, és Hunfalvy Pál segítségével igyekszik a vogulföldi gyűjtés anyagát elemezni, értelmezni. Sajnos a feldolgozás befejezésre már nem marad ideje.

1858. augusztus 23-án a magyarság őshazáját, a finnugor rokon népek nyelvét, ősi kultúráját kutató Reguly Antal 39 éves korában agyvérzésben meghal.

Néhány szó a Reguly-hagyatékról

Felbecsülhetetlen értékű nyelvészeti hagyatékából először Hunfalvy Pál ad ki egy vogul mondát magyarázatokkal és szótárral, majd egy nagyobb kötetet „Reguly hagyatéka. I. köt. A vogul föld és nép” címmel. A hagyaték egyik legbecsesebb
részét, a vogul gyűjteményt később Munkácsi Bernát teszi közzé. A csuvas, cseremisz stb. anyagot Budenz József, az osztják anyag egy részét Pápay József publikálja.

A lexikonok fő műveiként többnyire az alábbiakat közlik: A ’dzungár nép és annak a’ magyarral állított fajrokonsága (Pest, 1850); Reguly Antal hagyományai I. A vogul föld és nép (Kiadta: Hunfalvy Pál. Pest, 1864); Vogul népköltési gyűjtemény (I–IV., Saját gyűjtése és R. A. hagyatéka alapján közzéteszi Munkácsi Bernát. Bp., 1892–1921); Osztják népköltési gyűjtemény (Kiadta Pápay József. Bp.–Leipzig, 1905); Osztják hősénekek (I–II., R. A. és Pápay József hagyatékát közzéteszi Zsirai Miklós. Bp., 1944–1951); Osztják hősénekek (R. A. és Pápay József hagyatékát Zsirai Miklós hagyatékából közzéteszi Fokos Dávid. Bp., 1963).

Napjainkban pedig, ahogy azt az utalásokból is láthattuk, elsősorban nyelvészeti eredményeinek, gyűjtéseinek feldolgozása, értékelése folyik egyebek között az ELTE Finnugor Tanszékén.

Forrás:

DR. MÁRTON MÁTYÁS: Reguly Antal és az Északi-Urál térképe. In: Geodézia és kartográfia. 2009. 11. szám