Századvég...

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

Az évszázad utolsó évében vagyunk. Érdekes visszatekintési lehetőség adódik az elmúlt évszázad utolsó évének eseményeire a korabeli sajtó tükrében. Több hetilap jelent meg az időben Veszprém városában. Közülük a VESZPRÉMVÁRMAGYE című hetilapot választva, lássuk mit is írtak Almádiról 1900-ban. A híreket és tudósításokat sajnos nem teljes körűen és csupán rövidítve van lehetőségünk bemutatni olvasóinknak.

1900 szezon program.jpg

Az említett hetilap III. évfolyamában megjelent hírek és tudósítások a következők:

1900. január 7. -Szomorú hírrel kezdődött az esztendő mert Almádi egyik alapítója, Brenner Lőrinc halálhírét közlik. A család által kiadott gyászjelentés szerint „...Brenner Lőrinc az Almádi Fürdő Rt. igazgatója... 1899. december 31-én este 6 órakor rövid szenvedés után... életének 64-ik évében elhunyt.”

Nem ilyen szomorú hír az, hogy „karácsony másodnapján du. ünnepelték szeretett plébánosukat Joó Jánost abból az alakalomból, hogy dec. 27-én neve napját és 60-ik születésnapját ünnepelte.” Joó János vörösberényi plébános több éven át volt az Almádi Fürdő Rt. elnökségi tagja, továbbá többször a Vigalmi Bizottság elnöke. Népszerű ember volt és „Hulláré” volt a beceneve.

1900. január 14. Hír a vasútról: „Veszprém-Füredi vonal mérnöki tervei teljesen készek... villamos üzem sokba kerül... gőz-vicinális igen nehézkes...automobil kocsikra van tervezve.”

1900. február 1. Rendkívüli szám, a dr. Óvárit a „Veszprémi Ellenőr” című újságban megjelent támadó cikkre reagál az egész újság.

1900. február 11. „Almádi község képviselő testülete rendkívüli közgyűlésre jött össze... hogy állást foglaljon dr. Óvári Ferencet ért támadás ügyében... kifejezték nagyrabecsülésüket és további segítségére számítanak...”.

1900. február 18. A Balatoni halásztársaság által a Balatonra rendelt 2 halászhajó elkészült... egyike Veszprém, másik Zala nevet viseli és egyenként 75 LE-s gőzgéppel vannak felszerelve.

1900. március 4. -... Veszprém és a Zala február 28-án szétszedve vasúton érkeztek Siófokra... Danubius hajógyár készítette a hajókat..."

- Az Almádi Fürdő Rt. XV.-ik rendes közgyűlését február 28-án tartotta meg. „üzleti jelentés... tiszta jövedelem 464 ft. 37 kr. ... elnökéül dr. Óvári Ferencet... igazgatósági tagnak többek között... Joó Jánost választották... a fürdő megnyitása május 20-án lesz.”

1900. április 15. Az Almádi Fürdő Rt. igazgatósági ülése. ..f. hó 10-én Óvári Ferenc elnöklete alatt... elhatározta Hattyú vendéglőjének 3000 ft-al való kibővítését, a nádtetőnek eltávolítását és fazsindellyel való fedését, egy nagy terem és egy kisebb szoba építését. A fürdőház 60 kabinjának egy méterrel való felemelését és 2 gyermek fürdő létesítését. A 15 új légsátor 2 kat. holdas erdőcske szélén teljesen készen áll már, úgy a községháza is új modern berendezéssel. Az állandó posta-távírda megnyittatott, s a lakások bérlése megkezdődött, a Fürdőigazgatóság irodája május hó 15-én nyílik.”

1900. május 20. - "A Balaton vize apadni kezd, mindazonáltal a gőzhajó még kikötni nem képes. A jövő hó elejére remélik, hogy a hajóhíd el fog készülni, amikor is a hajó Almádiba naponta közlekedik.”

- "Balaton Almádi fürdő megnyitása június 4-én du. tarttatik meg ....ezidén rendkívül nagy az érdeklődés országszerte, mit főként a tavaly óta rendszeresített új lég- nap és Kneippfürdőnek kell betudnunk ....15 új légsátor épült ...készül a második napfürdő s két új kosár-fürdő. A nagyvendéglő egy nagy 200 terítékre alkalmas új étteremmel bővült ...a kitűnő zenekar június 1-én már Almádiban lesz s akkor indul meg a rendszeres gőzhajó járat is ...Aki ott akar nyaralni jó lesz ha 1-2 hét alatt megbiztosítja bérletét."

1900. június 3. „Almádiban a szokott ünnepélyes megnyitás ez alkalommal elhalasztatott ...azonban ideiglenesen megnyittatik...”

1900. június 17. -"...június 18-tól naponként délben is jár gőzhajó Siófok-Füred-Almádi között ...csatlakozva lesz a Budapestről jövő vonathoz."

- Viharágyúk Almádiban. „...4 db Emmerling féle viharágyút vásároltak, melyek közül 3 db 2m magas, 1 db 4 m magas ...egy-egy lövés 12 koronába kerül ...vasárnap du. 3 órakor tétetnek meg velük a kísérleti lövések.”

- "Omnibusz járatok Almádiba. „...Weisz Móricz és társa szállítóüzletétől a mai naptól kezdve rendes társaskocsi indul naponként du. 2 órakor Almádiba. Viteldíj 2 korona.”

1900. június 24. -"...17-én vasárnap nyitotta meg dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő a Fürdő rt. elnöke Balaton Almádi fürdőt. Óvári csinos kis beszéd kíséretében adta át a fürdőt a közönségnek ...este nagy tánc is volt..."

-"Múlt vasárnap próbálták ki Almádiban a viharágyúkat ...nagy közönség jelenléte és Raum Oszkár a meteorológiai intézet asszisztensének közbejöttével ...a védvonalon 15 vihar ágyú lesz felállítva."

1900. július 15. - „A szezon Almádiban” részletes programot közöl az újság.

- "Egy községháza felavatása. Almádi község mintegy 15 ezer ft. költséggel gyönyörű községházát épített, amely díszes épület f. hó 22-én lesz felavatva.”

1900. július 22. -"Margit bál Almádiban. ...a múlt vasárnap tartatott meg ...az első négyest 68 pár táncolta..."

1900. július 29. - "Almádi község ünnepe.....reggel 5 órakor a vörösberényi önkéntes tűzoltóság zenekara ébresztőt fújt bejárva községet ...18 ágyúlövés jelezte az ünnep kezdetét ...9 órakor a képviselő testület a kápolnába ment, hol Joó János vörösberényi plébános által tartott misét hallgatta meg ...a közönség felment a községházához ...melyet a fungáló plébános beszentelt s ezen szertartás után emelkedett hangú gyönyörű beszédet mondott." Az eseményt négy hasábban részletesen leírja az újság, ismertetésére helyszűke miatt nincs lehetőségünk.

1900. augusztus 5. -"Mulatságok. ...tegnap este tombola estély volt a Hattyú vendéglőben ...pompásan sikerült."

-"Az Almádi Anna bál ...a múlt szombaton folyt le a Hattyú vendéglőben fényes sikerrel. A négyest 72 pár táncolta ...csak a napfelkelte vetett véget a mulatságnak."

1900. augusztus 12. „Óvári bankett Almádiban ...e hó 7-én társas vacsora este 8 órakor ...reggel 3-ig tartott... mintegy 240 vendég ...szorongásig megtöltötték a Hattyú vendéglő nagy tánctermét és a külső nagy éttermet"

1900. augusztus 19. „Az előrehaladott idény dacára ...víg az élet Almádiban. Tegnap műkedvelő színi előadás és hangverseny volt. Ma vasárnap pedig báró Splényiné (Blaha Lujza) fog Almádi vendége lenni. Ugyancsak ma produkálja magát Humberland, a híres gondolatolvasó is."

1900. október 14. „Víg szüret Almádiban. ...ízlelték a 3 kg súlyú gyönyörű szőlő fürtöket ...szüreti lakomán az asztalra került 50 éves cserépkorsó, mely a veszprémi fazekas ipart dicséri..."

1900. október 21. „Leégett présház. Vollain Pál vörösberényi lakos kárára a berény szőlőhegyi lakháza f. hó 8-án ismeretlen módon leégett. A kár mintegy 300 korona."

1900. december 23. „Az Almádi rt. választmánya f. hó 22-én ülést tartott ...a Balatontavi Gőzhajózási Rt. bejelentette a jövő évben nem járat Almádiba hajót, mert a vármegye redukálta a szubvenciót.”

1900. december 30. „Előző hír nem igaz lesz hajójárat...”

A kedves olvasó az előzőekből láthatja mi minden történt az elmúlt század utolsó évében Almádiban. Terjedelemben csak az anyag 10-15 %-át ismerteti e visszapillantás, és csupán egy hetilapban megjelentekre szűkítve. Úgy tűnik egy mai megyei napilap sem ír többet városunkról.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2000. (12. évf.) 11. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja