Teniszpályák Almádiban

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc
1900. évi térkép részlete

Almádi történetének ismert sportvonatkozásai a XIX. század utolsó negyedére nyúlnak vissza. Különböző sportágakat, illetve azok rendezvényeit ismerhetjük meg a korabeli újságok híradásaiból. Ezek a következők voltak: gömblövészet, atlétika, vízi sportok, kerékpározás és végül a legjelentősebb a tenisz volt. Közülük ma leginkább a tenisz ismert, amelyről első ízben, egy 1896-ban írt levélben, valamint egy 1898. évi újsághírben találhatunk adatot.

1928. évi térkép részlete

E rövid bevezetés után nézzük meg, hol voltak Almádiban a teniszpályák. Az 1900-ban megjelent Lóczy-féle térkép szerint, a mai rendőrkapitányság és a szomszédos épületek helyén volt két pálya. Erről 1905 körül képes levelezőlap is megjelent. Az 1920-as évek második felében épült Pannónia Otthon mellett, a mai városháza előtti téren is volt két pálya. Az 1928-ban kiadott Balatonalmádi térkép mindkét helyen T betűvel jelöli ezeket. Az 1930-as évek elején kiépült teniszpályák az állomással szemben levő területen, megközelítően a maiak helyén voltak. Egy 1933. évi Almádit népszerűsítő kiadvány hat „remek vörös salakos” pályát említ, ahol épület is állt a teniszezők rendelkezésére. (Az Új Almádi Újság 1996. évi VI. számában jelent meg ismertetés a tenisz almádi történetéről.)

Kapcsolódó cikkek

100 éves a tenisz Almádiban

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2004. (16. évf.) 10. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja